Miodrag Jakšić Da čujem, samo – Csak halljam

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Da čujem, samo   Pokušao bih da ne dodirujem tlo, dok hodam, da vibracije te, ne probude te. I sudar dve trepavice, u treptaju, suzbio bih, da njihov bezčujni grom tebi ne zasmeta. Lako bih šumovima u prirodi, koja bi prirodna, zvučna ikebana da budu, objasnio sve više ciljeve srca mog, i zaćutali bi. Ćutao bih i sam, svim delovima bića svog, samo da imam šansu da te neprobudim. Samo da budem tog trena svedok, u trenu kad se radjamo i umiremo, kada želimo sve da desi se, u trenu tom, nadanju željnom, da čujem, samo, kako dišeš.   Izvor: autor

Csak halljam   Megpróbálnám a talajt sem érinteni, míg gyalogolok, nehogy a rezgés felzavarjon. Pillantás közben két pilla ütközését is megakadályoznám, nehogy nesztelen villámlásuk felriasszon. A természetben a susogásnak, ami valóságos csengő ikebana lehetne, könnyen megmagyarázhatnám szívem magasabb célját, és elhallgatna. Magam is hallgatnék, testem minden részével, csak adassék meg, ne ébresszelek fel. Csak annak a pillanatnak, a születés és halál, a mindent összesűrítő, vágyva vágyott pillanatnak legyek a tanúja és lélegzeted halljam.   Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Moja strina Brigitte Bardot – Nagynéném, Brigitte Bardot

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Moja strina Brigitte Bardot
 
Bio sam mali, deset leta tek,
Ja Alberto.
Pojavila se na vratima.
Viknuo sam - Moja strina Brigitte Bardot!
Došla je kod brata mog oca Luigia, mog strica Alberta.
Kod mog strica Don Žuana, koji je ljubio
Sve lepe žene tog vremena
Sa evropskih dvorova, modnih pista, glumačkih setova…
Mog strica po kome sam dobio ime.
Ja Alberto.
Tog popodneva, kada je došla moja strina Brigitte Bardot,
Moj stric Alberto nije bio kod kuće.
Otišao je kod Dona Beatrice, koja je stavila cveće u prozor, kao znak
Da joj muž nije kod kuće i da moj stric Alberto može k njoj.
Tada nije bilo mobilnog telefona, interneta i sličnih komunikacijskih sredstava
Pa je moj stric Alberto smislio taj signal za sve svoje žene, da ga obaveštavaju
Kada im je dobrodošao.
Moja strina Brigitte Bardot, nije očajavala
Što ga nema, tog popodneva, u našem domu u Firenzi.
Uzela me je u naručje i ponela u gostinjsku sobu.
Milovala me po kosi, recitovala Petrarku
I pričala divne bajke, otkrivši i poneku svoju tajnu,
Pa i onu da joj je moj stric Alberto obećao da će je oženiti
Ako napusti glumu.
I došla je, tog popodneva, da mu saopšti
Da više neće glumiti.
Tražili su me moj otac Luigi i mati moja Cristina
Tog popodneva, večeri i noći cele,
Sa brigom, gde sam.
A ja Alberto sam spokojno spavao u zagrljaju moje strine Brigitte Bardot
Na drugom spratu naše palate.
Od toga dana moja strina Brigitte Bardot nikada više nije glumila
A moj stric Alberto oženio je, koju nedelju kasnije,
Francusku pevačicu i glumicu - Syilve Vartan.
Posle sam ja Alberto upisao farmaciju i oženio Lyndu Carter,
Nećakinju tadašnjeg američkog predsednika, buduću Miss World,
Jer me je neodoljivo podsećala, svojom lepotom, na
Moju strinu Brigitte Bardot.
 
Izvor: autor
 
 
Nagynéném, Brigitte Bardot
 
Én, Alberto
kicsi voltam, alig tíz éves.
Megjelent az ajtóban.
Kiáltottam – Nagynéném, Brigitte Bardot!
Luigi apám testvéréhez jött, Alberto nagybátyámhoz.
Don Juan nagybátyámhoz, aki
Minden szép nőt csókolt, akit csak meglátott
Az európai kastélyokban, a divatkifutón, a színfalak mögött...
Nagybátyámhoz, aki után nevemet kaptam.
Én, Alberto.
Akkor délután, amikor nagynéném Brigitte Bardot jött,
Alberto nagybácsim nem volt otthon.
Dona Beatricéhez ment, aki ablakáka virágot tett, jelezve,
Férje nincs otthon és nagybátyám Alberto meglátogathatja.
Abban az időben még nem volt mobiltelefon, internet és hasonló üzenetközvetítő,
Hát nagybátyám Alberto barátnői részére ezt találta ki, így jelezzék,
Ha fogadják.
Azért, mert azon a délutánon firenzei otthonunkban nem volt jelen,
Nagynéném Brigitte Bardot nem esett kétségbe.
Felkarolt és a vendégszobába vitt.
Hajamat simogatta, Petrarca verseket szavalt,
Csodaszép meséket mesélt, néhány titkát is elárult,
Azt is, hogy nagybátyám Alberto megigérte, feleségül veszi,
Ha elhagyja a színészetet.
És eljött, aznap délután, hogy bejelentse,
Többé nem fog szerepelni.
Apám Luigi és anyám Cristina is kerestek,
Azon a délutánon, este és egész éjjel,
Aggódva, hol vagyok.
Én, Alberto meg, nagynénén Brigitte Bardot ölében, nyugodtan aludtam,
Bolygónk második emeletén.
Attól a naptól kezdve, nagynéném Brigitte Bardot többé nem szerepelt
Nagybátyám Alberto meg, néhány héttel később, feleségül vette
A francia énekes- és színésznőt – Sylvia Vartant.
Azután én, Alberto a gyógyszerészetre íratkoztam és Lyndi Carterrel házasodtam,
Az akkori amerikai elnök unokahúgával, a leendő Miss Word-el,
Mert szépségével ellenállhatatlanul hasonlított
Nagynénémre, Brigitte Bardotra.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Da prolog bude samo jedan refren – Az előhang egyetlen refrén legyen

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Da prolog bude samo jedan refren
 
Iznemoglo, uzdisajno, uživajući mirno, élvezem
Sviram gitaru, intimno. gitárom pengetem, meghitten.
Onako, kako inače to ne znam da radim.
Krenem, pa se vadim...
Jednako loše kao pre 36 godina na radnoj akciji Jasenovac 88.
Što bi rekao moj kum, u srcu te nosam...
I kao da se ništa nije promenilo.
Sve iste pesme sviram, rovarim,
Te iste akorde kvarim
I slike slične škrabam.
Tebi se jedino, nadam.
Hiljade pesama napisah od tada...
Milione ih čuo i voleo.
Mnogo učinio, još više hteo...
Sve je prolazilo toliko tečno, da u roman stane na prvoj strani,
Duša se time hrani, da prolog bude samo
jedan refren. Prezren. Lenézett
Toliko toga, toliko svega, a isto sve...
Volim te kao pre...
Akordi isti, melodije te.
Dodirujem gitaru čitav dan,
Taj umireni rokenrol...
Samo zato, da joj zahvalim za bol,
u jabučicama prstiju, za nesazvučje moga glasa i njenog sinhrona...
Razlici u dva tona.
Pesmu ti sklapam,
Čvrstu kao dom...
I da, Da, da...
Sam sam sa njom. Gitarom tom…
Ne brini, spavaj blaženim snom.
 
Izor: autor
 
 
Az előhang egyetlen refrén legyen
 
Kimerülve, elcsigázva élvezem
Ahogy gitárom meghitten pengetem.
Úgy, ahogy különben nem tudom.
Elkezdem, nem megy...
Ugyanolyan rosszul, mint 36 éve a Jaszenovac 88 munkaakción.
Ahogy sógorom mondaná, a szívemben hordalak...
És mintha semmi sem változott volna.
Ugyanazt játszom, ráfogom,
Ugyanazokat az akkordokat rontom,
És hasonló képeket ecsetelek.
Egyedül téged várlak, reménykedek.
Ezrévek írtam azóta a dalokat...
Ki tudja mennyit hallgattam, szerettem.
Sokat tettem, még többre törekedtem...
Minden oly egyszerű volt, egy regény első oldalára elférne,
A lélek ezzel táplálkozik, az előhang egyetlen
Refrén legyen. Lenézett.
Annyi minden, annyi valahány, de az egész ugyanaz...
Szeretlek, mint egykor...
Ugyanazok az akkordok, a dalok,
Egész nap gitárom tartom.
Az a menyugodott rock and roll...
Csak azért, hogy köszönetet mondjak,
ujjaim hegyében a fájdalomért, hangom, az összecsengés torzulásáért...
A két hang közötti különbségért.
Dalt neked állítok össze,
Otthon-szilárdat...
Hogy, Igen, hogy...
Egyedül vagyok. A gitárral...
Ne aggódj, legyen nyugodt az álmod.
 
Fordította. Fehér Illés

 

Miodrag Jakšić Ponovo počinje proleće – Ismét kezdődik a tavasz

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Ponovo počinje proleće
 
Ponovo počinje proleće.
Promenićeš parfem i otputovaćeš u Lisabon ili Istanbul,
isčekujući da po tebi pada zlatna kiša.
Nove nade ti dovode i nove osećaje,
pa ćeš, iznova, verovati u Bodlerove stihove
i u njegovu ljubav sa meleskinjom Žanom Dival.
Odbacićeš potrebu za nes kafom.
Osokolićeš sebe u obračunu sa svojim predrasudama.
Obnovićeš članstvo kod joga učitelja,
pa sa uverenjem da odeća remeti susret sa sobom samom,
vežbaćeš jogu potpuno gola.
Nezanoseći se preterano, koristićeš je, koristiti...
Trebao ti partner ili ne.
Razmišljaćeš o pirsingu na genitalijama.
Uz pristanak, spavaćeš sa više frajera,
da shvatiš šta želiš i hoćeš.
A razloge o tajnosti veze, opet, nećeš hteti da saznaš.
Nećeš tvitovati. Volećeš sebe.
Nećeš izbegavati osećaj sreće. Volećeš sebe.
U snovima ćeš umirati, u stvarnosti opstajati, voleći sebe.
Za ulepšavanje dana, kupovaćeš najobičnije sitnice.
Bez vere u onog koji ti predlaže promene na tvome telu,
nosićeš još kraće haljine,
izrugujući se implantantkinjama,
pravićeš albume, fotografišući, samu sebe.
Ponovo počinje proleće.
Da, pokušaj sa nečim novim.
 
Izvor: autor
 
 
Ismét kezdődik a tavasz
 
Ismét kezdődik a tavasz.
Illatot váltasz, arany esőre várva Lisszabonba, netán
Isztambulba utazol.
Az új remény új érzéseket is hoz számodra,
újra Baudelaire soraiba és a félvér Jeanne Duval
iránti szerelmébe kezdesz hinni.
Eldobod a nesz kávé szükségleted.
Előítéleteiddel való leszámolással bátorítod magad.
Tagságodat a joga tanárnál felújítod,
ahol anyaszűz meztelenül gyakorolsz, mert
szerinted a ruha megzavarja a találkozást önmagaddal.
Nem túlzott csodálattal használod majd, használod…
Társ, kell vagy nem.
Nemi testékszerekről elmélkedsz.
Beleegyezéssel, több akárkivel lefekszel,
hogy tisztában legyél, mit kívánsz, mit akarsz.
De hogy a kapcsolatok miért titkosak, nem akarod tudni.
Tweetelni nem fogsz. Magadat szereted.
Az örömérzést nem fogod kerülni. Magadat szereted.
Álmokban halsz, a valóságban maradsz, magadat szeretve.
Hogy megszépítsd a napokat, apróságokat vásárolsz.
A nélkül, hogy hinnél annak, aki testeden változtatásokat ajánl,
még rövidebb ruhákat hordasz,
a műmellű nőket kigúnyolod,
albumokat készítesz, önmagadat fényképezed.
Ismét kezdődik a tavasz.
Igen, új valamivel próbálkozz.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Svakog dana – Minden nap

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Svakog dana prolazim pored zgrade
u kojoj je ubijen Libero Markoni
 
Svakoga dana prolazim pored zgrade
na čijem je stubištu ubijen Libero Markoni.
Zvanično istraga o tom događaju nije nikada pokrenuta,
već je u društvu leglo objašnjenje
da je slabost pesnikovog organizma
izvukla stepenik ispod njegovih stopala,
a stereotip da boemski način života
obično tako upozna smrt,
primio se.
 
Svakoga dana sedim u kafani
koja se nalazi na skveru koji nosi ime Libera Markonija.
U njoj se ne kazuje poezija, pušenje je zabranjeno,
krateži se sipaju najviše na 0,03
i ne postoji tabla koja govori da taj trg imena ima,
što je verovanje da pesnički
usud traje koliko i njegovi stihovi nastali
na salveti i rosnom kariranom stolnjaku,
ostavši biseri u čitankama beogradskog
ugurcizma.
 
Svakoga dana, tako,
mislim na Libera Markonija i njegovu leptir mašnu.
Moguće da je to samo meni samome važno,
kao izvinjenje geniju slobode duha
na svemu čime smo ga uzamreli,
dok on i dalje, dabome, šeta čuburskim sokacima
i biva voćka uz dvorišnu česmu,
sodadžijska radnja ili kliker staklenac,
slomljena čaša na podu i izrečena rima dami u prolazu,
baš onako, jedinstveno, kao sve ono čega
više nema.
 
Izor: autor
 
 
Minden nap elmegyek az épület előtt
melyben Libero Markonit¹ megölték
 
Minden nap elmegyek az épület előtt
melynek lépcsőházában Libero Markonit megölték.
Hivatalosan az esetről sosem indítottak eljárást,
a köztudatban maradt a magyarázat,
a költő gyenge szervezete miatt
talpa alól kicsúszott a lépcső,
és a sztereotípiát, a bohém élet
ily módon ismeri meg a halált,
elfogadták.
 
Minden nap abban a kávéházban ülök,
mely a Libero Markoni nevét viselő rakparton van.
Ott költészetről nem szólnak, tilos a dohányzás,
a kratest legfeljebb 0,03 mennyiségben öntik,
tábla sincs, mely jelezné, a térnek neve van,
ami igazolja a hitet, a költői
sors addig tart, mint a szalvétára
vagy a kockás asztalterítőre írt sor,
gyöngyszemeket hagyva a belgrádi baljós
olvasókönyvekben.
 
Így minden nap
Libero Markonira és csokornyakkendőjére gondolok.
Lehet, hogy ez csak nekem fontos,
mint bocsánat a szabad szellem géniuszától,
mindenért, amivel bosszantottuk,
míg ő továbbra is, igen, a belgrádi sikátorokban sétál
és gyümölcsfa az udvarban a szökőkút mellett,
szódavízgyár vagy üveggolyó,
törött pohár a padlón, az arra járó hölgynek dobott rím,
pontosan úgy, sajátosan, mint minden más,
ami többé nincs.
 
¹Libero Markoni – Slobodan Marković (ejtsd: Szlobodán Mārkovity, 1928. – 1990.) ismert bohém, szerb költő. Beceneve („Slobodan – szabad” neve után) Libero Markoni
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Skloni želju – Mellőzd a szenvedélyt

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Skloni želju   Nemoj nikada, proveravati da li su čaše kristalne ili od običnog paraćinskog stakla. Rukom izvajane, jesu. Na žaru svakodnevlja. Da li je namera prisutna, ili navika stečena? Ne mari. Nije red. Jasno je. Skloni želju za senzacijom, van stola, i budi najlepši izdanak prisutni. Otpi venac... Aromu mazni, uz žrtvoprinošenje, tvoje, od loze prihvaćeno, suzbi. Pa otpi... Čaša je čaša, staklo je staklo, vino je vino... Neproverljiv je kvalitet utočenog, kad se već popije. Želja za poljupcem, je molba, smisla nesaznajnog, za dozvolom. Da me poljubiš. Večeras. Moja je, moja, samo, tvoja, i za nas.

Mellőzd a szenvedélyt   Sose ellenőrizd, a pohár kristályból van-e vagy egyszerű paratyini1 üvegből. De kézzel készült. A mindennapok hevében. Tudatos munka vagy rögzült idegi válasz eredménye? Ki törődik azzal. Vitathatatlan. Mellőzd a szenzáció utáni vágyat, el vele az asztaltól, a legszebb jelenlévő szál légy. Hagyd a koszorút… A zamatot ragadd magadhoz, saját áldozatbemutatásoddal, mellőzd a fiatal hajtásét. Hát kortyints… A pohár pohár, az üveg üveg, a bor bor… Ellenőrizhetetlen a beleöntött minősége, ha már bekebelezett. A csók utáni vágy, kérelem, a talány értelme, engedéllyel. Csókolj meg. Ma este. Az enyém, csak az enyém, a tiéd, kettőnké.   1Paraćin (ejtsd: Paratyin), üveggyártásáról ismert város Közép-Szerbiában   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Obično po jednu čašu – Alkalmanként egy pohárral

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Obično po jednu čašu   Srećom, savremeni  doktori su u redu i vino tretiraju kao lek, kao potrebu organizma za njegovim sladom. Moderna shvatanja medicne, tako mi idu naruku, da blagotvorno dejstvo, drevnog eliksira, ulazeći na usta, tražeći mozak, ubija tugu. Ja zato, eto, i pijem vino, obično, jednu čašu da ne dobijem rak, jednu čašu, da srce funkcioniše, pa jednu, da krv valjano struji, jednu, da ne ostarim brzo, da metabolizam bude ispravan, još jednu, a čaše nakon, ovih čaša, nailaze, i da bih uživao u vinu. U zdravlje.

Alkalmanként egy pohárral   Szerencsére, tapasztaltak a kortárs orvosok, a bort orvosságként kezelik, olyan valami, aminek zamatára a szervezetnek szüksége van. A modern orvostudomány nekem kedvez, elismert az ősi elixír kedvező hatása, az után, hogy a szájba jut, a szürkeállományt meglelve bánatot öl. Én, íme, ezért iszom a bort, alkalmanként egy pohárral, nehogy rákot kapjak, egy pohárral, hogy a szív munkálkodjon, egy pohárral, hogy a vér csörgedezzen, eggyel, hogy ne idő előtt vénüljek, hogy az anyagcsere megmaradjon, na még egyet, a poharak meg, ezek után sorakoznak, hogy élvezzem is a bort. Egészségünkre!   Fordította: Fehér Illés

Iyvor: autor

Miodrag Jakšić I u smrti smo – A halálban is

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

I u smrti smo
 
Potrošili, do poslednje šanse, ljubav, taj arhetip večnog,
Nestajanju aplaudirajući, da preuzme nas, žrtvovane:
 
Iskoračao sam, broj koraka, za dužinu veka, premerene.
Izudaralo je srce, Ti, titraje sve, u pulsu, predodređenom za postojanje.
 
I, u smrti smo, kao što u smrti, maštali jesmo, da ostanemo.
I, u smrti smo, jednako zajedno, umoreni za upokojenje, živo.
 
Rečima sa usana, ne rađaju ona šaputanja, zemljotrese što utišavahu.
Mislima tokovi, Borhesu naklonjeni, skrenuše nepovratom, od poezije.
 
I, u smrti smo, bez udova i osećanja, osakaćenja punog željni.
I, u smrti smo, objavljeni na bilbordu patnje, Razapetog.
 
Izvor: autor
 
 
A halálban is
 
Elherdáltuk az utolsó lehetőségig, a szerelmet, az öröklét őstípusát,
Az enyészetnek tapsolva, hogy vegyen át bennünket, feláldozottakat.
 
Haladtam, a léptek száma élet-hosszra mért.
Dobogott a szív, a verőér minden rezgése, életre hivatott.
 
A halálban is, álmodoztunk, a halálban is együtt maradunk.
A halálban is, ugyanúgy együtt, ahogy az életben halálra fáradtunk.
 
Az ajkakon fakadó szavak nem szülik azokat a földrengést csillapító suttogásokat.
A Borges iránt barátságos gondolatáramlatok mindörökre elfordultak a költészettől.
 
A halálban is, végtagok és érzelmek nélkül, csonkításra vágyunk.
A halálban is, a szenvedés hirdetőtábláján, Keresztrefeszítetten.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Bez poricanja da suncu ostanu zraci – Vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bez poricanja da suncu ostanu zraci
 
Pričala si, nekada, da ljubav odgovara samo na poziv koji se začuje iznenada, na neočekivanom mestu, jedinstvenim, jednovrednim tonom saopšten. 

Jednom se zvuk taj, mora da javi, tvrdila si, hrabreći sebe, čekajući ga, željno, izazivajući trenutak u pojavi, istog, skoroj.

Tako se, rekla si, onda, nepoznatom čoveku, usput, i mnogima posle, slučajnima, isto, najbolje pronalazi razmera doživljene sreće i projekcija očekivanih nada, za vrednost postojanja, savetujući, ubeđena u ispravnost poruke, sebe samu, ponajpre, ponavljajući svima, sebe radi.

I dok te je slušao, računao je, i dok su te slušali, računali su, samo, koliko poziva zaslužuje njegovo veliko srce, njihovo napaćeno telo, za sve dane ovog života, koji je, koje su,  kao stari kaput vukao, nosili, na svojim ramenima i koliko patnje još tu treba otrpeti dok se ne osmehne, dok se ne nasmeju, i sâm, i oni, tome zvuku, i hoće li ga uopšte čuti, ikada.

Kazala si, upornosti naučena: „Čuje se, neznanče, gospodo, drugari, znam ja, bez poricanja da suncu ostanu zraci, da nauci sačuvamo pravo i temi dostojanstvo u svakom licu, od naših.”

Ljubav si sanjala noćas, čini se, sećajući se slika detinjstva, u buđenju. Tebi je kiša, svirala celu noć. Orkestar miliona kapi je čekao odgovor. „Nasmejali su se...” – uverenja puna, osećaš, dok ljubavlju ispunjena jesi, ušetala u novi dan. 
 
Izor: autor
 
 
Tagadhatatlan, a nap sugarai megmaradnak
 
Hölgyem, egyszer említetted, a szerelem csak a nem várt helyen, egyedi, utánozhatatlan módon közölt váratlan hívó szóra válaszol.
 
Egyszer az a hang biztosan jelentkezik, állítottad, önmagadat biztatva, várva várva, kihíva azt pillanatot, a hamarosan megjelenőt.
 
Így, állítottad, akkor, ismeretlen embernek, útközben, később másoknak is, jöttmenteknek,
ugyanazt, legjobb meglelni a megélt boldogság mértékét és a várt remény vetületét, a lét méltóságáért, sugalltad, meggyőzve elsősorban önmagadat, önmagad miatt mindenkinek ismételve, üzeneted helyes.
 
És míg hallgatott, számolt, míg hallgattak, számoltak, nemes szíve, gyötört testük, a megélt napok nyomorúsága, melyet viselt kabátként cipelt, vállukon vonszoltak hány szólítást ér, mennyi szenvedést kell még elviselni, hogy végre örüljön, végre kacagjanak, meghallva azt a hangot, ő maga, meg a többiek meghallják-e valaha is.
 
Azt mondtad, mint kitartásra tanított: „Hallatszik, te ismeretlen, uraim, barátaim, tudom, vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak, őrizzük meg a tudomány jogát és közülünk mindenki méltóságát.”
 
Úgy tűnik ma éjjel a szerelemről álmodtál, ébredéskor gyerekkori képet idézve. Éjjel neked játszott az eső. A milliónyi csepp zenekara választ várt: „Mosolyogtak…” – abban a hitben, érzed, szerelemmel áthatva lépsz az új virradatba.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Miodrag Jakšić Bezglav – Vakon

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bezglav   Pogrešnim korakom, nagaziš bubu na pločniku, pucketa. Izgubiš poverenje, sticano godinama, u korak. Prevrtanje želuca pretvoriš u osećaj - praveći se blesav što bezglavo hodiš, mesto saosećanja za životom nestalim.

Vakon   Botladozva, a járdán, bogárra lépsz, roppan. Léptedbe, az évek alatt szerzett bizalmad, elveszíted. A hányinger immár jelen – tetteted magad, mert vakon jársz, az eltűnt élet miatti együttérzés helyett.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Kad ne misliš na laž, neće je ni biti – Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Kad ne misliš na laž, neće je ni biti
 
Da proniknemo u suštinu laži, pokušavamo.
Oba pola, sa obe strane, zatežu.
Tope se glečeri, ruše se vekovi i oklopi viteza rđaju, a opne laži jačaju.
Osvešćenje sebi okrenuto, tiho i jasno, u tebe želi da uđe.
Otvori mu vrata.
Ne pazi na dodatne abrove kojima ti kite um, usresređena budi ka njemu.
Lagaćeš kad moraš. Moranje je stanje, svaki dan što ga donosi. Svi lažu, glasno sebi u usne trpaš, pa igraj tu igru i ti.
Otrovima te kite svakojake osobe bliske. Svakoj od njih uzvraćaš ljupko, u laž upakovan poklon.
Opireš se i vrdaš. Laž u dokolici, veliku nesreću stvara.
Koliko čovek može biti iskren?
Malo ili nedovoljno. Nikako ili jalovo. Nagoni drugi, pritisci jači, daju ti impuls za novu laž.
Kažem ti smireno, saopštim smerno, da ne bude da je rečeno, reda radi i duhovito. Saslušaj.
Trudim se smisleno, učinim praktično, da prevari zatvorim vrata.
Pokušaj.
Ko može da bude tu, prisutan i čist, kada ga laž zajaši, onda je spreman da mu otkaže, da ga odagna.
Kad ne misliš na laž, neće je ni biti.
Osmehom u brk je ubij. Saseci sotonu, smislom.
Okreni glavu na drugu stranu i korak produži dalje. Ako je ulica duga, ne spuštaj pogled ka pločniku, već podigni glavu i usmeri je skulpturama zgrada, akademizma. One teraju laž.
Savladaćeš njegovu kob, kao manekenke što pistu pregaze lako i svi ih zbog toga vole.
I ako je laž uvek prisutna,
Usmeri je ka istini.
Zaćuti ako treba, ako samo laž moraš prevaliti s usta.
I to je, neka, pobeda.
 
Izvor: autor
 
 
Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz
 
Hatoljunk a hazugság lényegébe, próbáljuk meg.
Mindkét nem, mindkét oldalról, fitogtatnak.
Olvadnak a gleccserek, eltűnnek a századok, rozsdásodnak a vértezetek, a hazugság burkolata meg erősödik.
A tudat önmaga felé fordul, csendesen és tisztán, beléd törekszik.
Nyiss előtte ajtót.
Ne törődj az elmédet ékesítő felesleges pletykákkal, csak rá figyelj.
Majd hazudsz, ha kénytelen vagy. A kényszer állapot, mindennapi felhozatal. Mindenki hazudik, hangosan, tele szájjal, hát ezt a táncot te is járd.
Méreggel ékesít mindenféle hozzád közelálló. Mindenkinek mosollyal válaszolj, hazugságba burkolt ajándék.
Ellenállsz, köntörfalazol. Az unalomban kimondott hazugság szerencsétlenséget okoz.
Mennyire lehet őszinte az ember?
Kicsit vagy nem eléggé. Sehogyan vagy meddőn. Egyéb ösztönök, kényszerhelyzetek újabb hazugságokra buzdítanak.
Nyugodtan mondom, csendesen közlöm, hogy ne csak a rend kedvéért, szellemesen szóljak. Hallgass meg.
Értelmemmel igyekszem, a gyakorlatban is teszem, az ajtót a csalás előtt bezárni.
Próbáld meg.
Az, aki jelen van és tiszta, mikor a hazugág megnyargalja, képes levetni magáról.
Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz.
Bajusz alatti mosollyal öld meg.
Fordítsd el a fejed és lépj tovább. Ha hosszú az utca, ne az aszfaltot nézd, emeld fel a fejed, tekints a házakon lévő szobrokra. Hazugságra azok ingerelnek. Legyőzöd a rendeltetést, mint a kifutót a könnyedén sétáló modellek. Ezért szeretik őket.
Még akkor is, ha a hazugság mindenütt jelen van.
Az igazság felé mozdulj.
Hallgass, ha csak a hazugságot kell elhallgattatnod.
Ez is valamilyen győzelem.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Na toj, drugoj strani kreveta – Ezen, az ágy másik felén

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Na toj, drugoj strani kreveta
 
Na toj drugoj strani kreveta, ovog jutra, ponovo nećeš videti mene.
O tome mislim, gledajući, sa daljine, te prve senke jutarnje, koje bacaju jesenje slike na zid naše sobe, darivajući ti novi život.
Sunce voli da zaviri, odmah čim svane, kroz sva okna i pozdravi ogoljene ljubavnike, usamljene prokletnike, postojane dame, u jutarnjem snu.
Sunce ne pita nikad za dozvolu pristupa. Spuštene roletne, ako su, samo mu dodatno daju na značaju, pa uz njih nagrađuje zidove uvek novim, tačkicama i crticama romantike.
Probudiće te njegov bljesak ili obavezno brujanje mašina u stanu iznad koji se,
iznova, renovira.
Utišan televizor, od sinoć iste numere vrti. Čaša belog vina, do pola otpijena, jedina u njega gleda.
Nastavićeš da spavaš, umilnom nadom oprhavana, da veličina toga kreveta može jutros biti prostirka ptici što ritmično kljuca po limenom doksatu, ispred.
Krevet je i jutros dovoljno prazan, da je možda i primiš u dom, prođe ti, kroz polusan.
Druga strana kreveta uvek kao opomena otvara slutnje onome koji nedostaje.
Na toj drugoj strani kreveta, ovog jutra, ponovo nećeš videti mene.
 
Izor: autor
 
 
Ezen, az ágy másik felén
 
Ezen, az ágy másik felén, ma reggel, engem ismét nem fogsz látni.
Ezen gondolkodom, nézve, a messzeségből, ezeket az első reggeli árnyakat, melyeket az őszi képek vetnek szobánk falára, neked új életet ajándékozva.
A nap szeret kukucskálni, amint hajnalodik, minden ablakon keresztül köszönti a meztelen szerelmeseket, a magányos átkozottakat, reggeli álmukban az állhatatos hölgyeket.
Belépésre a nap sosem kér engedélyt. A redőnyök, ha le is húzottak, jelentőségét csak kiemelik és a falakat a romantika új pontocskáival, egyeneseivel együttesen jutalmazzák.
Felébreszt sugárzása vagy a szerszám kötelező zúgása a feletted lévő lakásban, melyet
ismételten újítanak.
A lehalkított tv tegnap este óta ugyanazokat a számokat ismétli. Egyedül a félig üres borospohár nézi.
Folytatod az alvást, reménykedve, hogy annak az ágynak a mérete reggel akár a bádogívet ritmikusan kopogtató madár szőnyege is lehetne.
Az ágy ma reggel is elég üres, talán otthonodba is fogadod, félálmodban jut eszedbe.
Az ágy másik fele, figyelmeztetésként, baljós előérzetet kelt a hiányzóban.
Ezen, az ágy másik felén, ma reggel, engem ismét nem fogsz látni.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Hajde – Gyere

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Hajde
 
Hajde da se prošetamo, pomislih, po Central parku.
Po ortogonalnoj mreži, čovekov mozak najbolje razmišlja. Tako i treba postaviti pravce kretanja, uključujući i dan u parku.
Hajde da popijemo kafu u Mejson Kajzeru na Petoj, kao što činimo uvek kada smo u ovom gradu.
Brejkovi napravljeni u suludoj svakodnevici uz kafu odagnaju neprilike. Svaki srk, prija.
Hajde da vidimo izložbu Monea u Frik galeriji, gde sam ti uradio neuspešno portret, te neke godine.
Kada nisi kraj nekog koga voliš, to lice njegovo najlepša je slika sto drži te u ravnoteži i daje inspiraciju.
Hajde da se poljubimo na Tajms skveru.
Ludnici globalnoj da damo doprinos ljudskog iskonskog izraza, ličnog.
Poljubac pred reflektorima ili u tmini, jednako blješti i draži.
Hajde da se izvalimo u fotelje u Brajant parku, noću kad nikog nema i propustimo poslednji metro za Kvins.
Poslove sve po metrici nametnutoj, često bi trebalo pokvariti.
Hajde da nam ovaj grad bude drag kao što uvek jeste...
Sa šest sati vremenske razlike, pecnu me, glas nespokoja, je li to moguće?
Hajde da ne plačemo zbog toga.
Ponekad voliš moju poeziju.
Hajde, onda, da ti napišem pesmu, da te miluje dok spvaš, umesto koraka koje bismo danas premerili, espreso kafa sto bismo otpili i poljubaca koje bismo šerovali.
Ti si moj bol i moja sreća.
Sve što čoveku treba.
 
Izor: autor
 
 
Gyere
 
Gyere, sétáljunk, gondoltam, a Central parkban.
A merőleges hálón jobban gondolkodik az emberi agy. Így kell beállítani a mozgásirányt is, beleértve a parkban a napot is.
Gyere, kávézzunk a Maison Kayserben az Ötödiken, ahogy ebben a városban mindig szoktunk.
Az őrült mindennapokban a kávészünetek elűzik a gondokat. Minden korty jól esik.
Gyere, nézzük meg a Monet kiállítást a Frick galériában, ahol pár éve sikertelen portrédat készítettem.
Ha nem vagy a szeretett személy mellett, arca a legszebb kép, egyensúlyban tart és ösztönöz.
Gyere, csókoljuk meg egymást a Times Squareon.
Az általános őrületben adjunk valami személyes, ősi emberi kifejezést.
A csók a reflektorfényben vagy a sötétben ugyanúgy csillog és ingerel.
Gyere, vessük magunkat a fotelbe a Bryant parkban, éjjel, mikor senki sincs és szalasszuk el az utolsó metrót.
A napi mértre szabott munkát gyakrabban kellene elrontani.
Gyere, legyen ez a kedvenc városunk, ahogy mindig is…
Megcsípett a hatórás időkülönbség, a nyugtalanság hangja, létezik?
Gyere, ezért sírjunk.
Költészetemet néha szereted.
Gyere, verset írok, neked, hogy simogasson, míg alszol, a ma kimért léptek, az elfogyasztott presszókávé és a szétosztott csókok helyett.
Fájdalmam és szerencsém vagy.
Minden, ami az embernek kell.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Nedostaješ mi – Hiányzol

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedostaješ mi
 
Nedostaješ mi.
Najobičnije. Najljudskije.
Ne dostaješ mi, kako se to jedino narodski kaže.
Danas se to retko, kome saopštava.
Nije prohibovano, nije neugodno, ali se, eto, ne priča.
Ljudi su sebi dovoljni, porinuti u blesavost pogubnog ponosa, izmišljenog naknadno.
Učaureni u svoje virtualne prijatelje sa društvenih mreža, koje lažu, koji ih lažu. U oči se ne gledaju. Emocije su po datotekama i klaudima.
Običajno u ljudima se gubi. Nove estetike se poziciniraju. Niko ne izučava emociju, čak beže od nje.
Sve lepe reči koje su najblistavija čovekova
osećanja, sad su na margini. Potisnute.
Kažes li nedostaješ mi, ljudi se šegače na to, onako posprdno. Neka im...
Ja ne znam, drugo, osim:
Nedostaješ mi, i tebi to, kao pravo na slobodnu reč, saopštavam.
Uvek, prvo i samo tebi.
Čula to ili ne, osećala to ili ne,
Prenosim samo svoje patnje.
Sve što kažem. Iskreno je.
Nije me sramota, nije mi ispod časti.
Želim da to znaš.
Nemam šifru na telefonu.
Svi postovi su mi javni
Skrivenih težnji nemam.
Proveri, da mi nedostaješ.
Istresam iz sebe sve. Iskrenost uživam.
Kao podrumu snop svetlosti da uvaži postojanje.
Kao nadi da dođe do opstanka.
Kao pogledu u kome nema pejzaža.
Nedostaješ mi, ne kao nekad.
Nedostaješ mi kao nikad, do sada.
Nedostaješ mi tako da se pitam:
Da li ćemo ikada šetati zagrljeni ulicama.
Nedostaješ mi.
Pričam a želim ostvarenje.
 
Izvor : autor
 
 
Hiányzol
 
Hiányzol.
Csak úgy. Mint ember.
Hiányzol, ahogyan egyedül az egyszerű nép mondja.
Ezt manapság másnak ritkán vallják be.
Nem tilos, nem kellemetlen, de tény, nem beszélnek róla.
Az ember elég magának, az utólag kieszelt, végzetes büszkeség ostobaságába veti magát.
A közösségi oldalak, képzeletbeli barátok hazug világába zárkózik. Egymás szemébe nem néznek. Az érzelmek fájlokba, adathalmazokba rejtettek.
A megszokott az emberbe vész. Új esztétika érvényesül. Az érzelmeket senki sem kutatja, sőt, menekülnek tőle.
Az emberi érzéseket legszebben kifejező kifejezések
háttérbe szorultak. Visszaszorítottak.
Ha kiejted, hiányzol, az emberek kinevetnek, kigúnyolnak. Ők tudják…
Én csak azt tudom:
Hiányzol, és ezt, a szólásszabadság jogán, közlöm veled.
Mindig, elsőként és csak neked.
Hallod vagy nem, érzed vagy sem,
Szenvedésemet közvetítem.
Mindent, amit mondok. Őszinte.
Ezért nem szégyellem magam, nem restellem.
Ezt tudnod kell.
A telefonom rejtjel nélküli.
Minden bejegyzésem nyilvános,
Titkolni valóm nincs.
Ellenőrizd, hiányzol.
Mindent kivetek magamból. Élvezem az őszinteséget.
Mint a pince a fénysugarat, hogy elismerje a létet.
Mint a remény a túlélést.
Mint a tekintet az esetleges tájképet.
Hiányzol, nem úgy, mint egykor.
Hiányzol, mint eddig még soha.
Hiányzol és kérdem:
Egymást átölelve sétálunk-e valaha is.
Hiányzol.
Mesélek, közben a valóra váltást várom.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Nedodirom spojeni – Érintés nélkül karöltve

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedodirom spojeni
 
Čuvam te
u najlepšem delu tela svoga,
u srcu samom,
u sebi duboko.
Da mi krvotokom latentno, uznemirujući lako,
svaki trenutak života uzneseš, podigneš, a smiriš...
Živiš sa mnom.
U boli, obično, kad, moramo biti,
nedodirom spojeni.
Ograničeni samo na ljubav. Jedinu, upisanu u nas.
 
Izvor : autor
 
 
Érintés nélkül karöltve
 
Legszebb testrészemben,
mélyen önmagamban,
szívemben
őrizlek.
Hogy vérkörömmel rejtve, könnyedén zavarva,
az élet minden percét magasztald, felemeld, nyugtasd…
Velem élsz.
A fájdalomban, általában, amikor léteznünk kell,
érintés nélkül karöltve.
Csak a szerelem éltet. Az egyetlen, ami belénk vésett.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Razgovor – Beszélgetés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Razgovor
 
Razgovarali, jesmo.
Reči jedino mogu na ranu da legnu i budu gaza od pamuka, mekša.
Kako niz reči saplesti u bit, otklanjajući nedoumice?
Strpljivom pričimo ili skrivanjem pojedinosti.
U duge priče ne verujemo, te u prilog tome u pauzama diskusije bilo je i suza.
Znaš, da ću i to pomenuti...
Nismo koristili citate jer u takvim trenucima, možda i jesmo pametniji ali nismo naši.
Prošli smo, vremenskoj lagi u inat, brzo.
Teške teme ne možeš, tek tako, pod tepih staviti, iz glave odagnati.
Zameranju ne pripadamo, pamćenju predani.
Lako se ljuteći, prečesto, prelazimo preko ključnih reči i vraćamo se u dijalog, nespokoja.
Apostol Jovan, ljubav je i pokajanje.
Ni meni do crkve nije stalo, a opet ga vabim da nas zakrili svojom mudrošću, u priči našoj da budemo, jedan dah.
Zavapim.
Ljubav da kosmosu bude predata, nevina ostajući.
Razgovor služi svrsi istine. Reči joj pomažu, kao merdevine, kao skela, ka vrhu.
Ne tražim puno, iskrenost samo.
Ne tražiš puno, samo bez presinga.
Molim.
Doći do rešenja, kazivanjem laganim.
Sve bi bilo savršeno i doterano, da su samo dve, barem dve reči, možda baš te, kada si rekla:
Volim te,
bile iskrene.
Meni dovoljne.
 
Izvor : autor
 
 
Beszélgetés
 
Igen, beszélgettünk.
A szavak egyedül sebet takarhatnak, gézkendőként, a pamuttól is puhábban.
Kétségeket elhárítva szóáradaton keresztül hogyan jutni a valóságba?
Türelmesen beszélgetve vagy részleteket elhallgatva.
Egyéb mesékbe nem hiszünk, ezt a vita közben csorgó könnyek bizonyítják.
Tudod, ezt is meg fogom említeni…
Idézeteket nem használtunk, ilyen pillanatokban talán bölcsebbek is vagyunk, de meggondolatlanok.
A fennakadás ellenére gyorsan átjutottunk.
Súlyos tételeket csak úgy, a szőnyeg alá seperni, a fejből kiverni nem lehet.
A méltatlankodás nem kenyerünk, de emlékezni emlékezünk.
Mérgünkben könnyen, túl gyakran siklunk át a döntő szavakon és ismét a nyugtalanság párbeszédét folytatjuk.
János apostol szerint a szeretet bűnbánat is.
Nem vagyok hívő, mégis leborulok, a hit lásson el bölcsességgel bennünket, hogy mesénkben egy lehelet legyünk.
Könyörgök.
Legyen a szerelem az űré, érintetlen maradok.
A beszélgetés az igazság szolgája. A szavak segítik, lajtorjaként, kompként, a magasba.
Nem kérek sokat, csak őszinteséget.
Nem kérsz sokat, csak kényszer nélkül.
Kérem.
Találjuk meg a megoldást, könnyed beszélgetéssel.
Minden tökéletes lenne, ha csak egy, egyetlen egy szót szóltál volna, pontosan akkor:
Szeretlek,
őszintén.
Nekem elég lett volna.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Prestao sam pevati – Verset többé nem írok

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Prestao sam pevati
 
Pesma je monolog, sebi dovršen.
Pesma je dom izgnaniku,
utočište nadanju, večnom.
Pesmom u ljubav uranjaš, lagano.
Pa voliš, potajno, pa voliš spontano, učiš da voliš, želiš da voliš. Voliš.
Samo u pesmi, ljubav je večna.
U istoj, njoj, ljubav je plačna.
 
Prestao sam pevati.
Pesma sreću, znači.
Prestao sam pevati.
 
Nesmetano voleti je ideal zaljubljenih.
Težnja, oduvek neostvariva.
Daljina, jednostavna, neizmerna.
Jedan tu uvek čeka, drugog...
Na stanici, prolaznosti.
 
Pišem jednostavno, rečetim odnosom poruka. Dalje, pojednostavljujem sebi osećaje, da mogu razumeti stanje. Iskrenost me vraća, sebi. Pesma je monolog... Rekoh, nerazumevajući, je.
Pesma je kuća. Pomislih, gradeći je, poslednji put.
 
Objašnjenja dobijaš samo u susretu sa svojom iskrenošću. Na putu iznutra javlja se odgovor. Takav, konačan, dok čeka od tebe, šum. Nedolazni.
 
Dečak kad ode, on se i vrati.
Devojčica, nikad.
 
Izvor: autor
 
 
Verset többé nem írok
 
A vers monológ, önmagába zárt.
A vers a száműzött otthona,
a remény menedéke, mindörökre.
A verssel a szerelembe merülsz, lassan.
És szeretsz, titokban, szeretsz önként, tanulsz szeretni, szeretni akarsz. Szeretsz.
A szerelem csak a versben örök.
Ugyanabban, a lány számára, fájdalmas a szerelem.
 
Verset többé nem írok.
A vers örömet jelent.
Verset többé nem írok.
 
Zavartalanul szeretni a szerelmesek eszményképe.
Öröktől fogva elérhetetlen törekvés.
Távolság, egyszerű, mérhetetlen.
Az egyik mindig vár, a másikra…
A mulandóság állomásán.
 
Egyszerűen írok, az üzeneteket figyelembe véve. Továbbá, érzéseimet egyszerűsítem, hogy megérthessem a jelent. Az őszinteség visszavezet önmagamhoz. A vers monológ… Mondtam, érthetetlen.
A vers otthon. Gondoltam, utoljára építve.
 
Magyarázatot csak őszinteségeddel találkozva kapsz. A felelet belsődben jelentkezik. Ilyen, végleges, míg rád vár, a susogás. A meg nem érkező.
 
A fiú elmegy, de vissza is tér.
A lány, soha.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Za taj, drugi put – Arra, a máskorra

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Za taj, drugi put
 
Budna kao obilje zvezda, svoda preplavljenog,
gledaš u vreme, skrivajući mu pogled, bojeći se protoka.
Te slike u tebi, godine koje su prošle, pročitana uputstva i par iskustava, uspevaju ipak da ti rasplamsaju najprimitivnji vid radoznalosti,
stvarajući bizarne ideje - kako ti samo tako nešto na um pada? - za svetla reflektora, fokus stavljajući na njih, sagledavši ih sa svih strana, neprepoznate.
Svesna ćeš biti, odmah, da nikakve opomene tim delom - nema, te da sem odmaranja duha, ako je zabavi sklon,
integralnu i sintetičku viziju života i društva, nećeš ponuditi.
Potrudi se da dogovor sa vremenom,
sledeći put, drugim trikom, pokušaš napraviti. Ikako, ako je moguće...
U toku je prolaz, tempom istog promera skrojen, a nema izlaza u povećanju intenziteta, makar i glavom, takvom tvojom, razmišljala o tome, želeći ga, ludački.
Svakako, sve je ostavljeno za taj, drugi put.
Iskrenog razgovora...
 
Izvor: autor
 
 
Arra, a máskorra
 
Ébren, mint a csillagok sokaságával elárasztott égbolt,
nézed az időt, de az áramlástól félve, tekintetét eltakarva.
Ezek a képek, az elmúlt évek, az elolvasott utasítások, meg néhány élmény, mégis a kíváncsiság legnyersebb alakját ébresztik fel benned,
bizarr ötleteket teremt – hogyan is juthat ilyen eszedbe? – reflektorfénybe összpontosítva, minden oldalról megvizsgálva, felimerhetetlenül.
Azonnal megérted, ezen az oldalon nincs semmiféle figyelmeztetés, tehát a szellem pihenőjén kívül, ha szórakozásra hajlamos,
az élet és a társadalom egyesített, összefoglalt látomását, nem nyújtod.
Igyekezzél az idővel, legközelebb,
egyéb mesterfogással, kiegyezni. Bárhogy, ha egyáltalán lehetséges…
Folyamatban a folyamat, az ütem megszabott, változtatni hatásfoknöveléssel sem lehet, még akkor sem, ha a te fejeddel gondolkodsz, eszeveszett akarattal.
Mindenképpen, minden marad arra, a máskorra.
Az őszinte beszélgetésre…
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Raskorak – Nézeteltérés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Raskorak   Naljutiš se, ponekad. Pa, ćutiš. Tada, kad tražiš. Raskorak, izmedju želje i mogućnosti, uvek je najveća razdaljina koju čovek, u životu, pokušava da predje. Najduže traje i nikada se ne savlada. Ipak, probaš. Pa, ćutiš. Naljućena.

Nézeteltérés   Néha felfortyansz. Majd hallgatsz. Akkor, amikor követelsz. Nézeteltérés, mindig az óhaj és a lehetőség közötti távolság a legnagyobb, melyet az ember életében megpróbál átlépni. Leghosszabban tart, sosem győzi le. Mégis, megpróbálod. És hallgatsz. Feldúltan.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Dogovorno – Megegyezés szerint

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Dogovorno   U optužnici za nedoslednost pronalazim, moralnosti, opravdanje. Uvodnom rečenicom, u vanredno stanje, koju, rušeći snove, razbijam na delove. Na rečenice nove... Nećemo. Nikada. Više. Voditi ljubav. Raskošno peva hor. Crtam ti odgovor... Ja neman ništa da dam. I to odlučno, jedino, znam. Nevreme, traži nam doživljaj ceo. Ili bar deo. Sad ne bi smeo, ni umeo, nisam ni zdrav, ni jak... Ja nemam pristupni znak, ni dobar glas. Za nas. Zvuči opako, jako, a samo je, obično, tako. Ne mogu, ne bih, to znaš. Vidiš i osećaš. Mene ne zanima dodir. Meni je uzdah stran. Ne volim noć, ni dan. Meni je suvišan san. Zvuči, bez pomirljive geste, a dogovorno, veruj, jeste. I dalje u meni važiš. Postojiš, možeš da tražiš. Pozoveš u pomoć, za bilo šta. Računaj, uvek mogu, ja. Šta god. Sve, ali ne, od mene, rod.

Megegyezés szerint   Az ellentmondás vádiratában tisztességet, igazolást találok. Az álmokat romboló szükségállapotot bevezető mondattal török darabokra. Új mondatokra... Sosem. Fogunk. Többé. Szeretkezni. Zengi fennkölten a kar. A választ rajzolom... Semmit sem adhatok. Ez az egyedüli, amit biztosan tudok. A vihar, teljes élményt követel. Vagy legalább egy részét. Most nem mernén, nem is tehetném, egészséges se vagyok, elég erős se.... A jelszó nem áll rendelkezésemre, nem vagyok feddhetetlen se. Kettőnkre nézve. Veszedelmesen hangzik, pedig egyszerűen ez a valós helyzet. Nem tehetem, nem is tenném, tudod. Látod és felfogod. Engem az érintés nem érdekel. Számomra a sóhaj idegen. Az éjszakát se, a nappalt se szeretem. Az álom is felesleges. Sehol békülékeny mozdulat, de hidd el, minden a megegyezés szerint van. Még mindig bennem élsz. Létezel, kereshetsz. Segítséget kérhetsz, bármiért. Számíthatsz rám, mindent megteszek. Bármit. Mindent, csak utódot ne kérj.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor