Miodrag Jakšić Bezglav – Vakon

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bezglav   Pogrešnim korakom, nagaziš bubu na pločniku, pucketa. Izgubiš poverenje, sticano godinama, u korak. Prevrtanje želuca pretvoriš u osećaj - praveći se blesav što bezglavo hodiš, mesto saosećanja za životom nestalim.

Vakon   Botladozva, a járdán, bogárra lépsz, roppan. Léptedbe, az évek alatt szerzett bizalmad, elveszíted. A hányinger immár jelen – tetteted magad, mert vakon jársz, az eltűnt élet miatti együttérzés helyett.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Kad ne misliš na laž, neće je ni biti – Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Kad ne misliš na laž, neće je ni biti
 
Da proniknemo u suštinu laži, pokušavamo.
Oba pola, sa obe strane, zatežu.
Tope se glečeri, ruše se vekovi i oklopi viteza rđaju, a opne laži jačaju.
Osvešćenje sebi okrenuto, tiho i jasno, u tebe želi da uđe.
Otvori mu vrata.
Ne pazi na dodatne abrove kojima ti kite um, usresređena budi ka njemu.
Lagaćeš kad moraš. Moranje je stanje, svaki dan što ga donosi. Svi lažu, glasno sebi u usne trpaš, pa igraj tu igru i ti.
Otrovima te kite svakojake osobe bliske. Svakoj od njih uzvraćaš ljupko, u laž upakovan poklon.
Opireš se i vrdaš. Laž u dokolici, veliku nesreću stvara.
Koliko čovek može biti iskren?
Malo ili nedovoljno. Nikako ili jalovo. Nagoni drugi, pritisci jači, daju ti impuls za novu laž.
Kažem ti smireno, saopštim smerno, da ne bude da je rečeno, reda radi i duhovito. Saslušaj.
Trudim se smisleno, učinim praktično, da prevari zatvorim vrata.
Pokušaj.
Ko može da bude tu, prisutan i čist, kada ga laž zajaši, onda je spreman da mu otkaže, da ga odagna.
Kad ne misliš na laž, neće je ni biti.
Osmehom u brk je ubij. Saseci sotonu, smislom.
Okreni glavu na drugu stranu i korak produži dalje. Ako je ulica duga, ne spuštaj pogled ka pločniku, već podigni glavu i usmeri je skulpturama zgrada, akademizma. One teraju laž.
Savladaćeš njegovu kob, kao manekenke što pistu pregaze lako i svi ih zbog toga vole.
I ako je laž uvek prisutna,
Usmeri je ka istini.
Zaćuti ako treba, ako samo laž moraš prevaliti s usta.
I to je, neka, pobeda.
 
Izvor: autor
 
 
Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz
 
Hatoljunk a hazugság lényegébe, próbáljuk meg.
Mindkét nem, mindkét oldalról, fitogtatnak.
Olvadnak a gleccserek, eltűnnek a századok, rozsdásodnak a vértezetek, a hazugság burkolata meg erősödik.
A tudat önmaga felé fordul, csendesen és tisztán, beléd törekszik.
Nyiss előtte ajtót.
Ne törődj az elmédet ékesítő felesleges pletykákkal, csak rá figyelj.
Majd hazudsz, ha kénytelen vagy. A kényszer állapot, mindennapi felhozatal. Mindenki hazudik, hangosan, tele szájjal, hát ezt a táncot te is járd.
Méreggel ékesít mindenféle hozzád közelálló. Mindenkinek mosollyal válaszolj, hazugságba burkolt ajándék.
Ellenállsz, köntörfalazol. Az unalomban kimondott hazugság szerencsétlenséget okoz.
Mennyire lehet őszinte az ember?
Kicsit vagy nem eléggé. Sehogyan vagy meddőn. Egyéb ösztönök, kényszerhelyzetek újabb hazugságokra buzdítanak.
Nyugodtan mondom, csendesen közlöm, hogy ne csak a rend kedvéért, szellemesen szóljak. Hallgass meg.
Értelmemmel igyekszem, a gyakorlatban is teszem, az ajtót a csalás előtt bezárni.
Próbáld meg.
Az, aki jelen van és tiszta, mikor a hazugág megnyargalja, képes levetni magáról.
Ha nem gondolsz a hazugságra, nem is lesz.
Bajusz alatti mosollyal öld meg.
Fordítsd el a fejed és lépj tovább. Ha hosszú az utca, ne az aszfaltot nézd, emeld fel a fejed, tekints a házakon lévő szobrokra. Hazugságra azok ingerelnek. Legyőzöd a rendeltetést, mint a kifutót a könnyedén sétáló modellek. Ezért szeretik őket.
Még akkor is, ha a hazugság mindenütt jelen van.
Az igazság felé mozdulj.
Hallgass, ha csak a hazugságot kell elhallgattatnod.
Ez is valamilyen győzelem.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Na toj, drugoj strani kreveta – Ezen, az ágy másik felén

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Na toj, drugoj strani kreveta
 
Na toj drugoj strani kreveta, ovog jutra, ponovo nećeš videti mene.
O tome mislim, gledajući, sa daljine, te prve senke jutarnje, koje bacaju jesenje slike na zid naše sobe, darivajući ti novi život.
Sunce voli da zaviri, odmah čim svane, kroz sva okna i pozdravi ogoljene ljubavnike, usamljene prokletnike, postojane dame, u jutarnjem snu.
Sunce ne pita nikad za dozvolu pristupa. Spuštene roletne, ako su, samo mu dodatno daju na značaju, pa uz njih nagrađuje zidove uvek novim, tačkicama i crticama romantike.
Probudiće te njegov bljesak ili obavezno brujanje mašina u stanu iznad koji se,
iznova, renovira.
Utišan televizor, od sinoć iste numere vrti. Čaša belog vina, do pola otpijena, jedina u njega gleda.
Nastavićeš da spavaš, umilnom nadom oprhavana, da veličina toga kreveta može jutros biti prostirka ptici što ritmično kljuca po limenom doksatu, ispred.
Krevet je i jutros dovoljno prazan, da je možda i primiš u dom, prođe ti, kroz polusan.
Druga strana kreveta uvek kao opomena otvara slutnje onome koji nedostaje.
Na toj drugoj strani kreveta, ovog jutra, ponovo nećeš videti mene.
 
Izor: autor
 
 
Ezen, az ágy másik felén
 
Ezen, az ágy másik felén, ma reggel, engem ismét nem fogsz látni.
Ezen gondolkodom, nézve, a messzeségből, ezeket az első reggeli árnyakat, melyeket az őszi képek vetnek szobánk falára, neked új életet ajándékozva.
A nap szeret kukucskálni, amint hajnalodik, minden ablakon keresztül köszönti a meztelen szerelmeseket, a magányos átkozottakat, reggeli álmukban az állhatatos hölgyeket.
Belépésre a nap sosem kér engedélyt. A redőnyök, ha le is húzottak, jelentőségét csak kiemelik és a falakat a romantika új pontocskáival, egyeneseivel együttesen jutalmazzák.
Felébreszt sugárzása vagy a szerszám kötelező zúgása a feletted lévő lakásban, melyet
ismételten újítanak.
A lehalkított tv tegnap este óta ugyanazokat a számokat ismétli. Egyedül a félig üres borospohár nézi.
Folytatod az alvást, reménykedve, hogy annak az ágynak a mérete reggel akár a bádogívet ritmikusan kopogtató madár szőnyege is lehetne.
Az ágy ma reggel is elég üres, talán otthonodba is fogadod, félálmodban jut eszedbe.
Az ágy másik fele, figyelmeztetésként, baljós előérzetet kelt a hiányzóban.
Ezen, az ágy másik felén, ma reggel, engem ismét nem fogsz látni.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Hajde – Gyere

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Hajde
 
Hajde da se prošetamo, pomislih, po Central parku.
Po ortogonalnoj mreži, čovekov mozak najbolje razmišlja. Tako i treba postaviti pravce kretanja, uključujući i dan u parku.
Hajde da popijemo kafu u Mejson Kajzeru na Petoj, kao što činimo uvek kada smo u ovom gradu.
Brejkovi napravljeni u suludoj svakodnevici uz kafu odagnaju neprilike. Svaki srk, prija.
Hajde da vidimo izložbu Monea u Frik galeriji, gde sam ti uradio neuspešno portret, te neke godine.
Kada nisi kraj nekog koga voliš, to lice njegovo najlepša je slika sto drži te u ravnoteži i daje inspiraciju.
Hajde da se poljubimo na Tajms skveru.
Ludnici globalnoj da damo doprinos ljudskog iskonskog izraza, ličnog.
Poljubac pred reflektorima ili u tmini, jednako blješti i draži.
Hajde da se izvalimo u fotelje u Brajant parku, noću kad nikog nema i propustimo poslednji metro za Kvins.
Poslove sve po metrici nametnutoj, često bi trebalo pokvariti.
Hajde da nam ovaj grad bude drag kao što uvek jeste...
Sa šest sati vremenske razlike, pecnu me, glas nespokoja, je li to moguće?
Hajde da ne plačemo zbog toga.
Ponekad voliš moju poeziju.
Hajde, onda, da ti napišem pesmu, da te miluje dok spvaš, umesto koraka koje bismo danas premerili, espreso kafa sto bismo otpili i poljubaca koje bismo šerovali.
Ti si moj bol i moja sreća.
Sve što čoveku treba.
 
Izor: autor
 
 
Gyere
 
Gyere, sétáljunk, gondoltam, a Central parkban.
A merőleges hálón jobban gondolkodik az emberi agy. Így kell beállítani a mozgásirányt is, beleértve a parkban a napot is.
Gyere, kávézzunk a Maison Kayserben az Ötödiken, ahogy ebben a városban mindig szoktunk.
Az őrült mindennapokban a kávészünetek elűzik a gondokat. Minden korty jól esik.
Gyere, nézzük meg a Monet kiállítást a Frick galériában, ahol pár éve sikertelen portrédat készítettem.
Ha nem vagy a szeretett személy mellett, arca a legszebb kép, egyensúlyban tart és ösztönöz.
Gyere, csókoljuk meg egymást a Times Squareon.
Az általános őrületben adjunk valami személyes, ősi emberi kifejezést.
A csók a reflektorfényben vagy a sötétben ugyanúgy csillog és ingerel.
Gyere, vessük magunkat a fotelbe a Bryant parkban, éjjel, mikor senki sincs és szalasszuk el az utolsó metrót.
A napi mértre szabott munkát gyakrabban kellene elrontani.
Gyere, legyen ez a kedvenc városunk, ahogy mindig is…
Megcsípett a hatórás időkülönbség, a nyugtalanság hangja, létezik?
Gyere, ezért sírjunk.
Költészetemet néha szereted.
Gyere, verset írok, neked, hogy simogasson, míg alszol, a ma kimért léptek, az elfogyasztott presszókávé és a szétosztott csókok helyett.
Fájdalmam és szerencsém vagy.
Minden, ami az embernek kell.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Nedostaješ mi – Hiányzol

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedostaješ mi
 
Nedostaješ mi.
Najobičnije. Najljudskije.
Ne dostaješ mi, kako se to jedino narodski kaže.
Danas se to retko, kome saopštava.
Nije prohibovano, nije neugodno, ali se, eto, ne priča.
Ljudi su sebi dovoljni, porinuti u blesavost pogubnog ponosa, izmišljenog naknadno.
Učaureni u svoje virtualne prijatelje sa društvenih mreža, koje lažu, koji ih lažu. U oči se ne gledaju. Emocije su po datotekama i klaudima.
Običajno u ljudima se gubi. Nove estetike se poziciniraju. Niko ne izučava emociju, čak beže od nje.
Sve lepe reči koje su najblistavija čovekova
osećanja, sad su na margini. Potisnute.
Kažes li nedostaješ mi, ljudi se šegače na to, onako posprdno. Neka im...
Ja ne znam, drugo, osim:
Nedostaješ mi, i tebi to, kao pravo na slobodnu reč, saopštavam.
Uvek, prvo i samo tebi.
Čula to ili ne, osećala to ili ne,
Prenosim samo svoje patnje.
Sve što kažem. Iskreno je.
Nije me sramota, nije mi ispod časti.
Želim da to znaš.
Nemam šifru na telefonu.
Svi postovi su mi javni
Skrivenih težnji nemam.
Proveri, da mi nedostaješ.
Istresam iz sebe sve. Iskrenost uživam.
Kao podrumu snop svetlosti da uvaži postojanje.
Kao nadi da dođe do opstanka.
Kao pogledu u kome nema pejzaža.
Nedostaješ mi, ne kao nekad.
Nedostaješ mi kao nikad, do sada.
Nedostaješ mi tako da se pitam:
Da li ćemo ikada šetati zagrljeni ulicama.
Nedostaješ mi.
Pričam a želim ostvarenje.
 
Izvor : autor
 
 
Hiányzol
 
Hiányzol.
Csak úgy. Mint ember.
Hiányzol, ahogyan egyedül az egyszerű nép mondja.
Ezt manapság másnak ritkán vallják be.
Nem tilos, nem kellemetlen, de tény, nem beszélnek róla.
Az ember elég magának, az utólag kieszelt, végzetes büszkeség ostobaságába veti magát.
A közösségi oldalak, képzeletbeli barátok hazug világába zárkózik. Egymás szemébe nem néznek. Az érzelmek fájlokba, adathalmazokba rejtettek.
A megszokott az emberbe vész. Új esztétika érvényesül. Az érzelmeket senki sem kutatja, sőt, menekülnek tőle.
Az emberi érzéseket legszebben kifejező kifejezések
háttérbe szorultak. Visszaszorítottak.
Ha kiejted, hiányzol, az emberek kinevetnek, kigúnyolnak. Ők tudják…
Én csak azt tudom:
Hiányzol, és ezt, a szólásszabadság jogán, közlöm veled.
Mindig, elsőként és csak neked.
Hallod vagy nem, érzed vagy sem,
Szenvedésemet közvetítem.
Mindent, amit mondok. Őszinte.
Ezért nem szégyellem magam, nem restellem.
Ezt tudnod kell.
A telefonom rejtjel nélküli.
Minden bejegyzésem nyilvános,
Titkolni valóm nincs.
Ellenőrizd, hiányzol.
Mindent kivetek magamból. Élvezem az őszinteséget.
Mint a pince a fénysugarat, hogy elismerje a létet.
Mint a remény a túlélést.
Mint a tekintet az esetleges tájképet.
Hiányzol, nem úgy, mint egykor.
Hiányzol, mint eddig még soha.
Hiányzol és kérdem:
Egymást átölelve sétálunk-e valaha is.
Hiányzol.
Mesélek, közben a valóra váltást várom.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Nedodirom spojeni – Érintés nélkül karöltve

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedodirom spojeni
 
Čuvam te
u najlepšem delu tela svoga,
u srcu samom,
u sebi duboko.
Da mi krvotokom latentno, uznemirujući lako,
svaki trenutak života uzneseš, podigneš, a smiriš...
Živiš sa mnom.
U boli, obično, kad, moramo biti,
nedodirom spojeni.
Ograničeni samo na ljubav. Jedinu, upisanu u nas.
 
Izvor : autor
 
 
Érintés nélkül karöltve
 
Legszebb testrészemben,
mélyen önmagamban,
szívemben
őrizlek.
Hogy vérkörömmel rejtve, könnyedén zavarva,
az élet minden percét magasztald, felemeld, nyugtasd…
Velem élsz.
A fájdalomban, általában, amikor léteznünk kell,
érintés nélkül karöltve.
Csak a szerelem éltet. Az egyetlen, ami belénk vésett.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Razgovor – Beszélgetés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Razgovor
 
Razgovarali, jesmo.
Reči jedino mogu na ranu da legnu i budu gaza od pamuka, mekša.
Kako niz reči saplesti u bit, otklanjajući nedoumice?
Strpljivom pričimo ili skrivanjem pojedinosti.
U duge priče ne verujemo, te u prilog tome u pauzama diskusije bilo je i suza.
Znaš, da ću i to pomenuti...
Nismo koristili citate jer u takvim trenucima, možda i jesmo pametniji ali nismo naši.
Prošli smo, vremenskoj lagi u inat, brzo.
Teške teme ne možeš, tek tako, pod tepih staviti, iz glave odagnati.
Zameranju ne pripadamo, pamćenju predani.
Lako se ljuteći, prečesto, prelazimo preko ključnih reči i vraćamo se u dijalog, nespokoja.
Apostol Jovan, ljubav je i pokajanje.
Ni meni do crkve nije stalo, a opet ga vabim da nas zakrili svojom mudrošću, u priči našoj da budemo, jedan dah.
Zavapim.
Ljubav da kosmosu bude predata, nevina ostajući.
Razgovor služi svrsi istine. Reči joj pomažu, kao merdevine, kao skela, ka vrhu.
Ne tražim puno, iskrenost samo.
Ne tražiš puno, samo bez presinga.
Molim.
Doći do rešenja, kazivanjem laganim.
Sve bi bilo savršeno i doterano, da su samo dve, barem dve reči, možda baš te, kada si rekla:
Volim te,
bile iskrene.
Meni dovoljne.
 
Izvor : autor
 
 
Beszélgetés
 
Igen, beszélgettünk.
A szavak egyedül sebet takarhatnak, gézkendőként, a pamuttól is puhábban.
Kétségeket elhárítva szóáradaton keresztül hogyan jutni a valóságba?
Türelmesen beszélgetve vagy részleteket elhallgatva.
Egyéb mesékbe nem hiszünk, ezt a vita közben csorgó könnyek bizonyítják.
Tudod, ezt is meg fogom említeni…
Idézeteket nem használtunk, ilyen pillanatokban talán bölcsebbek is vagyunk, de meggondolatlanok.
A fennakadás ellenére gyorsan átjutottunk.
Súlyos tételeket csak úgy, a szőnyeg alá seperni, a fejből kiverni nem lehet.
A méltatlankodás nem kenyerünk, de emlékezni emlékezünk.
Mérgünkben könnyen, túl gyakran siklunk át a döntő szavakon és ismét a nyugtalanság párbeszédét folytatjuk.
János apostol szerint a szeretet bűnbánat is.
Nem vagyok hívő, mégis leborulok, a hit lásson el bölcsességgel bennünket, hogy mesénkben egy lehelet legyünk.
Könyörgök.
Legyen a szerelem az űré, érintetlen maradok.
A beszélgetés az igazság szolgája. A szavak segítik, lajtorjaként, kompként, a magasba.
Nem kérek sokat, csak őszinteséget.
Nem kérsz sokat, csak kényszer nélkül.
Kérem.
Találjuk meg a megoldást, könnyed beszélgetéssel.
Minden tökéletes lenne, ha csak egy, egyetlen egy szót szóltál volna, pontosan akkor:
Szeretlek,
őszintén.
Nekem elég lett volna.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Prestao sam pevati – Verset többé nem írok

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Prestao sam pevati
 
Pesma je monolog, sebi dovršen.
Pesma je dom izgnaniku,
utočište nadanju, večnom.
Pesmom u ljubav uranjaš, lagano.
Pa voliš, potajno, pa voliš spontano, učiš da voliš, želiš da voliš. Voliš.
Samo u pesmi, ljubav je večna.
U istoj, njoj, ljubav je plačna.
 
Prestao sam pevati.
Pesma sreću, znači.
Prestao sam pevati.
 
Nesmetano voleti je ideal zaljubljenih.
Težnja, oduvek neostvariva.
Daljina, jednostavna, neizmerna.
Jedan tu uvek čeka, drugog...
Na stanici, prolaznosti.
 
Pišem jednostavno, rečetim odnosom poruka. Dalje, pojednostavljujem sebi osećaje, da mogu razumeti stanje. Iskrenost me vraća, sebi. Pesma je monolog... Rekoh, nerazumevajući, je.
Pesma je kuća. Pomislih, gradeći je, poslednji put.
 
Objašnjenja dobijaš samo u susretu sa svojom iskrenošću. Na putu iznutra javlja se odgovor. Takav, konačan, dok čeka od tebe, šum. Nedolazni.
 
Dečak kad ode, on se i vrati.
Devojčica, nikad.
 
Izvor: autor
 
 
Verset többé nem írok
 
A vers monológ, önmagába zárt.
A vers a száműzött otthona,
a remény menedéke, mindörökre.
A verssel a szerelembe merülsz, lassan.
És szeretsz, titokban, szeretsz önként, tanulsz szeretni, szeretni akarsz. Szeretsz.
A szerelem csak a versben örök.
Ugyanabban, a lány számára, fájdalmas a szerelem.
 
Verset többé nem írok.
A vers örömet jelent.
Verset többé nem írok.
 
Zavartalanul szeretni a szerelmesek eszményképe.
Öröktől fogva elérhetetlen törekvés.
Távolság, egyszerű, mérhetetlen.
Az egyik mindig vár, a másikra…
A mulandóság állomásán.
 
Egyszerűen írok, az üzeneteket figyelembe véve. Továbbá, érzéseimet egyszerűsítem, hogy megérthessem a jelent. Az őszinteség visszavezet önmagamhoz. A vers monológ… Mondtam, érthetetlen.
A vers otthon. Gondoltam, utoljára építve.
 
Magyarázatot csak őszinteségeddel találkozva kapsz. A felelet belsődben jelentkezik. Ilyen, végleges, míg rád vár, a susogás. A meg nem érkező.
 
A fiú elmegy, de vissza is tér.
A lány, soha.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Za taj, drugi put – Arra, a máskorra

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Za taj, drugi put
 
Budna kao obilje zvezda, svoda preplavljenog,
gledaš u vreme, skrivajući mu pogled, bojeći se protoka.
Te slike u tebi, godine koje su prošle, pročitana uputstva i par iskustava, uspevaju ipak da ti rasplamsaju najprimitivnji vid radoznalosti,
stvarajući bizarne ideje - kako ti samo tako nešto na um pada? - za svetla reflektora, fokus stavljajući na njih, sagledavši ih sa svih strana, neprepoznate.
Svesna ćeš biti, odmah, da nikakve opomene tim delom - nema, te da sem odmaranja duha, ako je zabavi sklon,
integralnu i sintetičku viziju života i društva, nećeš ponuditi.
Potrudi se da dogovor sa vremenom,
sledeći put, drugim trikom, pokušaš napraviti. Ikako, ako je moguće...
U toku je prolaz, tempom istog promera skrojen, a nema izlaza u povećanju intenziteta, makar i glavom, takvom tvojom, razmišljala o tome, želeći ga, ludački.
Svakako, sve je ostavljeno za taj, drugi put.
Iskrenog razgovora...
 
Izvor: autor
 
 
Arra, a máskorra
 
Ébren, mint a csillagok sokaságával elárasztott égbolt,
nézed az időt, de az áramlástól félve, tekintetét eltakarva.
Ezek a képek, az elmúlt évek, az elolvasott utasítások, meg néhány élmény, mégis a kíváncsiság legnyersebb alakját ébresztik fel benned,
bizarr ötleteket teremt – hogyan is juthat ilyen eszedbe? – reflektorfénybe összpontosítva, minden oldalról megvizsgálva, felimerhetetlenül.
Azonnal megérted, ezen az oldalon nincs semmiféle figyelmeztetés, tehát a szellem pihenőjén kívül, ha szórakozásra hajlamos,
az élet és a társadalom egyesített, összefoglalt látomását, nem nyújtod.
Igyekezzél az idővel, legközelebb,
egyéb mesterfogással, kiegyezni. Bárhogy, ha egyáltalán lehetséges…
Folyamatban a folyamat, az ütem megszabott, változtatni hatásfoknöveléssel sem lehet, még akkor sem, ha a te fejeddel gondolkodsz, eszeveszett akarattal.
Mindenképpen, minden marad arra, a máskorra.
Az őszinte beszélgetésre…
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Raskorak – Nézeteltérés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Raskorak   Naljutiš se, ponekad. Pa, ćutiš. Tada, kad tražiš. Raskorak, izmedju želje i mogućnosti, uvek je najveća razdaljina koju čovek, u životu, pokušava da predje. Najduže traje i nikada se ne savlada. Ipak, probaš. Pa, ćutiš. Naljućena.

Nézeteltérés   Néha felfortyansz. Majd hallgatsz. Akkor, amikor követelsz. Nézeteltérés, mindig az óhaj és a lehetőség közötti távolság a legnagyobb, melyet az ember életében megpróbál átlépni. Leghosszabban tart, sosem győzi le. Mégis, megpróbálod. És hallgatsz. Feldúltan.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Dogovorno – Megegyezés szerint

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Dogovorno   U optužnici za nedoslednost pronalazim, moralnosti, opravdanje. Uvodnom rečenicom, u vanredno stanje, koju, rušeći snove, razbijam na delove. Na rečenice nove... Nećemo. Nikada. Više. Voditi ljubav. Raskošno peva hor. Crtam ti odgovor... Ja neman ništa da dam. I to odlučno, jedino, znam. Nevreme, traži nam doživljaj ceo. Ili bar deo. Sad ne bi smeo, ni umeo, nisam ni zdrav, ni jak... Ja nemam pristupni znak, ni dobar glas. Za nas. Zvuči opako, jako, a samo je, obično, tako. Ne mogu, ne bih, to znaš. Vidiš i osećaš. Mene ne zanima dodir. Meni je uzdah stran. Ne volim noć, ni dan. Meni je suvišan san. Zvuči, bez pomirljive geste, a dogovorno, veruj, jeste. I dalje u meni važiš. Postojiš, možeš da tražiš. Pozoveš u pomoć, za bilo šta. Računaj, uvek mogu, ja. Šta god. Sve, ali ne, od mene, rod.

Megegyezés szerint   Az ellentmondás vádiratában tisztességet, igazolást találok. Az álmokat romboló szükségállapotot bevezető mondattal török darabokra. Új mondatokra... Sosem. Fogunk. Többé. Szeretkezni. Zengi fennkölten a kar. A választ rajzolom... Semmit sem adhatok. Ez az egyedüli, amit biztosan tudok. A vihar, teljes élményt követel. Vagy legalább egy részét. Most nem mernén, nem is tehetném, egészséges se vagyok, elég erős se.... A jelszó nem áll rendelkezésemre, nem vagyok feddhetetlen se. Kettőnkre nézve. Veszedelmesen hangzik, pedig egyszerűen ez a valós helyzet. Nem tehetem, nem is tenném, tudod. Látod és felfogod. Engem az érintés nem érdekel. Számomra a sóhaj idegen. Az éjszakát se, a nappalt se szeretem. Az álom is felesleges. Sehol békülékeny mozdulat, de hidd el, minden a megegyezés szerint van. Még mindig bennem élsz. Létezel, kereshetsz. Segítséget kérhetsz, bármiért. Számíthatsz rám, mindent megteszek. Bármit. Mindent, csak utódot ne kérj.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Nerođenu ljubav ubiti možeš – Megölheted a meg nem született szerelmet

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nerođenu ljubav ubiti možeš   Nerođenu ljubav ubiti možeš, načinom kako to, inače, ubice čine. Resetovanjam osećanja, do nultog stanja.              Ničega.                                Čedomorom, po stopi usidrenja udruženi, gaze i traže, da mržnja i zavist... Osvoje poprište, pretnjama unište. Nadu.   Nada i kajanje, oduvek, suvišni u dogadjaju, jesu... Umoritelju kvare pir. Mora duša da prska, kad je spopada drska, ženština.   Nerođenu ljubav ubiti možeš, skockane uverenost zla, usrećeni da biti neće... Najezde očekivanja, seksa i milovanja... Pre smrti.

Megölheted a meg nem született szerelmet   Megölheted a meg nem született szerelmet, ahogy különben a gyilkosok teszik. Érzéseket törölve, zéró szintre. A semmire.   Csecsemőgyilkosok, együttesen tipornak és keresnek, a gyűlölet és az irigység… Leigázza, fenyegetésekkel elpusztítja. A reményt.   A remény és a vezeklés, felesleges két izé… Rontják a gyilkos lakomáját. Roppan a lélek, ha eléri a nőkre jellemző gőg.   Megölheted a meg nem született szerelmet, a gonosz ünnepélyes bizonyosságát, boldog senki sem lesz... Elvárások áradata, szex, simogatások... A halál előtt.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić *** (Preturaš…) – *** (Kutatsz…)

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

***   Preturaš, ponovo, po sećanju užasnosti, doživljene. Na slikama ti zakrčeni svi putevi, vizura, neprozirnih.   Zašto bi plakala, ako Oslanjanje je, Izlazak iz unutrašnje nužnosti?

***   Ismét kutatsz, emlékeidben, megélt borzalmak kisértenek. A képeken előtted minden úton torlasz, a tér átláthatatlan.   Miért is sírnál, íme a Támasz, Kiút a belső kényszeredettségből?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/photo/?fbid=10163933896125962&set=a.486681795961

Miodrag Jakšić Izgubljeno – Elveszett

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Izgubljeno   Izgubljeno. Sve njeno. I moje… Za oboje.

Elveszett   Szertefoszlott. Minden, ami az övé volt. Meg az enyém… Vesztett, mindkét fél.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Teget, sa belim tačkama – Sötétkék, fehér pontokkal

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. –

Teget, sa belim tačkama
 
Plakaćeš noćas, pa sa tim uverenjem, očekuješ da nepadne mrak.
Nepotrebno je ako plačeš da bude još i noć.
Neuslovno je uz suze, bivati sam.
Kada bi zaspala, sanjala bi ga.
Čim bi se probudila, bio bi ti u mislima.
Zaljubljenost bi te obuzimala, neuzvraćenosti tužna.
Pitanja puna, odgovora praznih.
U ravni ideje, ravan saglasnosti traje.
Očekuju te zadnje namere, ali...
Smrt nije zadnja reč.
Pobedu odnosiš, oblačeći omiljenu haljinu na tufne.
Teget, sa belim tačkama.
Tamnina podloge za zrnca obasjaja.
Susret mraka i sunca.
Tvoja majka i ista haljina.
Pravićeš, dalje, poređenja.
Proleće i sneg oko tebe.
Ponedeljak i vika dece u parkiću.
Teksas jakana i Parafios tašna o ramenu.
Mladalačka energeja u nastajanju i
lepota u ogledalu...
Ponosna na svoje duge noge.
Barice na pločniku večeras se penušaju kao najlepši morski talasi.
Ne misliš ovog trenutka na njega!
Bulevar i omiljeni Blue caffe voljenog grada.
Lakše je prevaliti preko usana tugu, ako svi oko tebe pevaju.
Glasnije teraš od sebe napast.
Trenutke ne beleži, važno je da te čuvaju.
Punim plućima dišeš, i ne primećuješ noć.
I guraš dalje...
Život nije presudna stvar.
 
Izvor: autor
 
 
Sötétkék, fehér pontokkal
 
Éjjel sírni fogsz, majd ebben a szellemben, elvárod, ne legyen sötét.
Ha sírsz, felesleges, hogy éj is legyen.
Könnyekkel együl lenni, nem feltétlenül egyedüllétet jelent.
Ha elaludnál, róla álmodnál.
Amint felébrednél, gondolatban velem lennél.
A szerelem hódítana meg, a szomorú viszonzatlanság.
Sok a kérdés, üres feleletek.
Az eszme síkján, tartós az egyetértés.
Titkos célok várnak, de…
Nem végső szó a halál.
Győztes vagy, ha felveszed a kedvenc pettyes ruhát.
Sötétkék, fehér pontokkal.
Sötét háttér a fényes foltok számára.
A sötét és a nap találkozása.
Anyád és ugyanaz a ruha.
Továbbra is összehasonlítgatsz.
Körülötted tavasz és hó.
Hétfő, a parkokban vidám gyerekzsivaj.
Texas-kabát, a vállon Parfois táska.
Kezdeti fiatalos lendület és
szépség a tükörben…
A lábára büszke.
Ma este a járdán a vízfoltok legszebb tengeri hullámokként pezsegnek.
E pillanatban rá nem gondolsz!
A körút és a kedves város kedvenc Blue kávézója.
A fájdalmat az ajkakról könnyebb eltüntetni, ha dalolnak körülötted.
A tolakodót hangosan elzavarod.
A pillanatot nem jegyzi, fontos, hogy vigyáznak rád.
Teljes tüdővel lélegzel, az éjt nem veszed észre.
És tovább mégy…
Az élet nem sorsdöntő tény.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Српски политичар – A szerb politikus

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Српски политичар   У ваздуху куле гради, И ситима воду вади, А највише ипак воли, Морску воду да посоли.   Од магарца вуну стриже, А у ветар приче ниже, И никада не оклева Глувом песму да отпева.   Он још небу звезде дода, Пере цигле, то је мода. Тај никада неће стати Празну сламу док помлати.   Пливању учи делфина, Јалов пос’о од давнина, И свима је посве чудно, Да све ради узалудно.

A szerb politikus   Légvárakat épít, A jóllakottból is vizet merít, De ennél sokkal jobban szereti Ha a tengervizet sóval hintheti.   A szamárról gyapjút kapar és Közben a szélnek mesél, Ha pedig süketnémával találkozik, Énekel neki, nem habozik.   Az égre még csillagot rak, Meg téglát mos, gyakorlat. Állandóan szalmát csépel, Örömet abban lel.   Delfint úszásra nevel, Meddő munka, értelmetlen, És mindenki szemet mereszt, Mert amit tesz, az felesleges.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezija.rs/category/mica-jaksic/

Miodrag Jakšić Isto – Ugyanaz

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Isto   Volela, nevolela, tebe instinkti vode jednim osećajem, stvaraš dve slike. Bio, ne bio, tvoj stvor… Dileme su ti odgovor. Traže alternaciju, za svaki slučaj. Oni koji spajaju i razdvajaju, traju. A različitim putevima hode… Jednom je to ishodište, drugom sunce slobode.

Ugyanaz   Szeretsz, nem szeretsz, két képet alkotva ösztönök vezérelte egyetlen érzés vezet. Volt, nem volt, teremtésed… Válaszod kétkedésed. Fordulópontot keres, mindenesetre. Akik összekötnek és szétválasztanak, léteznek. Ám különböző utakon járnak… Kiindulópont az egyik számára, a másiknak a szabadság sugara.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/reel/766786038825948

Miodrag Jakšić Reči prebroj – Számold a szavakat

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Reči prebroj   Pričaj mi o sebi… Kažeš – Ne bi. Slobodno i nemoj… Prećuti. Reči prebroj. Mislima tutnjaju stada, Prepuna krčedinska ada. Ogroman broj. A joj… Šta reći? Sreću, kako preći, Bežeći ka njoj… Čuvaj se, anđele moj. Svetla se gase, Jutro će doć, a teško da ću ispratit noć. Ljubav spada u takav kroj. Odlazim kao tvoj…

Számold a szavakat   Magadról mesélj… Mondod – Nem tennéd. Hát légy szabad… Titokzatos. Számold a szavakat. Sokadalom az elképzelésekben, Kerekeden a szigeteken. Tolongás. Jaj, mi vár… Mit tenni? A szerencsét hogyan átverni, Elébe kell menni… Vigyázz magadra, kedvesem. Hunynak a fények, Jön a reggel, de az éjt ki nem kísérem. Ilyen a szerelem. Mint a tiéd megyek el…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/miodrag.jaksic.3

Miodrag Jakšić Upitanost – Kérdem

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Upitanost   Verujem tvom oku, Na usnama soku, Kada ljubim te.   Nosim tvoju kožu, Sve mladeže, boju Ti si meni sve.   Mrsim tvoju kosu, Mazim te po nous, Anđele.   Kada oči sklopiš I ti mene voliš Zar, ne?

Kérdem   Hiszek a szemedben, Ajkadban, a mézédesben, Mikor csókollak.   Bőröd, anyajegyed, Színed cipelem, Mindenem vagy.   Hajad borzolom, Orroddal játszadozom, Szerelmem.   Mikor lehunyod a szemed, Te is szeretsz, Vagy, mégsem?   Fordította: Fehér Illés

Uzvor: https://www.facebook.com/reel/766786038825948

Miodrag Jakšić *** (Teku kroz vene…) – *** (Vénáidon keresztül peregnek)

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

***   Teku kroz vene, uspomene, Jurišaš u izgubljen boj…   Tvrđi od stene, za njene usne Tako se stari stari moj…

***   Vénáidon keresztül peregnek az emlékek, Vesztett csatába csörtetsz…   Mint a kő, kemény vagy, mikor csókot adsz. Így öregszünk, öregem…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/photo/?fbid=10161800145625962&set=a.486681795961