Nenad Grujičić Pevati – Daloljunk

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Pevati   Pevati o kandžama mačke što se umiva u sumrak i pleše pod munjom, pevati o mački u kavezu koji deca nose iz kuće u kuću i zalivaju vodom ne bi li pljusak udario na žito, pevati o sedam života mačke što uzima obličje žene i nožem u kandži odseca zmaju glavu, pevati o zlatnom obruču u rukama nesretnog kradljivca pretvorenog mačke u igri, pevati o ključaru kralja našega čije se jedno oko otvaralo na cijuk miša, pevati o mački koju je okotila krmača Bela starica i odgojila kao sestru veprova u trku, pevati o mačjem paru kojeg je, kihnuvši, iz ralja izbacio lav dok mu je Noja prelazio rukom preko čela, pevati o grivi lava što riče u zoru i razgoni demone i bolesti, pevati o Božjim kolima koja vuku četiri životinje slične užarenom uglju od kojih jedna ima lice lavlje, pevati o lavu što u trku briše svoj trag bežeći pred čoporom lovaca, pevati o trbušastom lavu što je plesao na jednoj svojoj kandži, pevati o sveštenicima ogrnutim leopardovim kožama sa kojih vise kandže nekad hitre i okrutne, pevati o svetlosti okrnjenog meseca na kojem leopard ždere svoju majku, pevati o valovima mora što su na našu obalu izbacili neman-leoparda sa ptičijim krilima koja pogoni vetar sa četiri strane sveta, pevati o tigru mraka i mladog meseca kojem iz čeljusti beži dete i preobražava se u njega, pevati o pet krasnih tigrova što čuvaju središte i strane sveta, pevati o ženama koje miluje šapa medveda-otmičara što Artemidu prati po mesečini, pevati o isceliteljskoj moći medveda što dodirom leži od glavobolje, pevati o malim narodima što se zaklinju sedeći na medvedovoj lobanji: Nek nas proždre ako smo krivi, pevati o pčelinjem medu kojeg, ližući u plesu, medved vraća trutovima, pevati o sazvežđu Veliki Medved koje se srušilo u detinjstvu od kada opevam opevani svet.

Daloljunk   Daloljunk a szürkületben mosakodó, villám alatt táncoló macskakarmokról, a kalitkába zárt macskáról, melyet házról házra visznek a gyerekek és vízzel öntözik, nehogy a termést viharkár érje, a női alakot öltő hétéltű macskáról, aki a karmában lévő késsel vágja le a sárkány fejét, daloljunk a játék közben a macskából szerencsétlen tolvajjá vált kezében lévő arany gyűrűről, az egyik szemét egércincogásra nyitó királyunk kincstárnokáról, az anyakoca által fiadzott macskáról, akit Fehér anyó mint a száguldó vaddisznók húgát nevelt fel, daloljunk az oroszlán állkapcsából tüsszentéskor akkor kidobott macskapárról, amikor Noé homlokát simogatta, a démonokat és betegégeket elűző hajnalhasadáskor üvöltő oroszlánysörényről, daloljunk az izzó szénhez hasonló négy állattal, közöttük egy oroszlánarcúval vontatott Isteni hintóról, a vadászok elől menekülő, nyomát rohanás közben eltüntető oroszlánról, az egyik mancsán táncoló pocakos oroszlánról, daloljunk a leopárdbőrbe öltözött szerzetesekről, melyből az egykor gyors és kegyetlen karmok lógnak, a csonka holdfényről, melyben a leopárd saját anyját falja fel, a tenger-hullámokról, melyek partunkra a szelet szárnyaival a négy világtáj felé űző leopárd-szörnyet dobott, daloljunk a homály és az újhold tigriséről, melynek az állkapcsából menekülő gyerek tigrissé változik, a világ közepét és négy oldalát védő öt gyönyörű tigrisről, daloljunk a holdfényben Artemiszt kisérő rablómedvemancsok által simogatott asszonyokról, a fejfájással küszködő medve gyógyászati adottságáról, a kis nemzetekről, akik a medve koponyáján ülve esküsznek: Faljon fel bennünket, ha bűnösök vagyunk, mert dalolunk a mézről, melyet tánc közben nyalva, a medve a heréknek visszaad, dalolunk a gyerekkoromban lezuhant Nagya Medve csillagképről, a dalba foglalt világról dalolni akkor kezdtem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Tobogan - lavirint – Tobogán - útvesztő

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Tobogan – lavirint   Riječ se podešava uvođenjem emotivnosti dužinom posljednjeg sloga naglašenim mjestima      i sopstvenom vrpcom      što se odmotava      do dalekih predjela      neslućenog sklada što se po ko zna koji put obnavlja pomoću podjetinjenih pogleda na svijet.   Praksa pokazuje: Ono što liči na zamku odskočna je daska čiji ugib stvara energiju čini formulu s iznenadnim nepoznanicama.      Ja vidim jasno putanju po kojoj klize riječi      ili jezgro ove pjesme      što mijenja boju moga lica.

Tobogán – útvesztő   A szó az érzelmek az utolsó szótag a hangsúlyos részek hatására módosul      és önmaga      kibontakozásával      messzi tájak      hihetetlen összhangja felé halad ami az ifjú tekinteteknek köszönve ki tudja hányadszor megújul.   A gyakorlat bizonyította: Ami csapdára hasonlít energiát teremtő ugródeszka váratlan ismeretlenekkel tele képletet képez.      Tisztán látom a kiválasztott szó útvonalát      vagy e vers      arcom színét változtató magvát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Nenad Grujičić Ulice – Utcák

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Ulice   Dovoljno je da se raspitaš za Jakšićevu ili Knez-Mihailovu      i već si na konju: Tu ti je stari poznanik  koji se osmehuje na ulazu bilo koje kuće      i otvara vrata prije nego si pokucao.   Svejedno je šta ćeš popiti      i šta ispričati      starom znancu kako si do sad živio      i kuda se dao poslije svoje desete godine. On će se pretvarati da sluša jer postao si svoj čovek i sopstvena nada.   Usput se žališ na mnoge bulevare      i bezbrojne ulice tužiš se na imena      čestih nobelovaca patent-stručnjaka      i ostalih što imaju podočnjake.   Urazumiće te nadareni prijatelj u zanosu objašnjavajući kako su ulice munje što raznose duše      i stanovnike do najbližeg oltara samoposluge fabrike ili stadiona.   Zahvaljuješ na crnoj kavi      i savjetima klanjaš se do zemlje zatim zalupiš vrata s najlonskim prozorom      i pred očima      ukaže se prizor: Jedna uličica s tvojim imenom!

Utcák   Elég ha érdeklődsz hol van a Jakšić1 vagy Knez-Mihailo2 utca      és már helyben vagy: Itt van a régi ismerős bármelyik ház bejáratából rád mosolyog      ajtót nyit mielőtt kopogtatnál.   Mindegy mit iszol      régi ismerősödnek      mit mondasz el eddig hogyan éltél      tizenévesen    hova jutottál. Színleli hallgat mert önmagad embere lettél önmagad reménye.   Közben számtalan      körút és utca      miatt zsörtölődsz kifogásolod a gyakran előforduló      Nobel-díjasra feltalálóra és megannyi      karikás-szeműre utaló elnevezéseket.   Tehetséges barátod térít észre elragadtatva magyarázza az utcák villámok a lelkeket      és a lakókat a legközelebbi oltárig önkiszolgálóig gyárig vagy stadionig viszik.   Megköszönöd a feketekávét      és a tanácsokat tisztelegsz majd becsapod magad mögött az ajtót a műanyag ablakkal      és szemed előtt      feltűnik a látvány: Egy utca a te neveddel!   1Đura Jakšić (ejts: Gyúra Jaksity 1832. – 1878.) szerb költő, festő 2Mihailo Obrenović (ejtsd: Mihailo Obrénovity 1823. – 1868. szerb fejedelem)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Nenad Grujičić Жабар – A békavadász

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Жабар   1 Има ријечи које нису само ријечи. Рећи жабар моме оцу, у крају где јата риба цвјетају као сазвјежђа на земљи, значило је убити га у срцу, натјерати бруку у нос као олују с планине  у цваст.   2 Боље је да опсујеш најмилије, па и живе у мртве пресвучеш: отац ће узвратити трипут, псовкама долити сунце и – ником ништа. Али јеси ли га назвао жабарем или чуо да је неко негдје једном изустио ту жалосну ријеч па је ти пренио, није ти било станка на земљи.   3 Због те ријечи, ако би је и у сну изговорио, отац би се потукао и са самим собом. Једном је бубнуо брбљивог Јанка који је завирујући женама под сукњу викнуо жабар оцу на бициклу; други пут ћудљивог Мехмеда што је у поноћ, у дну баште,  мислећи да је отац,  пијаног Момчила, давио; некоћ и веселог Рајка (Шта оно вири из младог месеца?): овај погледао небо па зубе скупљао  у трави.   4 Од Гомјенице до Саничана осипа се љетњи сумрак сребром младих шарана, живих надахнућа што искачу из воде у потрази за границом свјетова. Преко мора и долина свјетски жабари довукли од прућа корпе с поклопцима. Отац узео стотину и – ето стоваришта од дворишта. Како коју напуни жабама, сутрадан крекет путује у Рим. Наша је кућа освитала чујем жабље пјеваније. Ругала се и луда Дуда.   5 А лов на жабе – овако: Крене се љети касно ноћу до бара сред шума. Около виркају виле и цурка мјесечев кљун. Крекеће велико количество жаба. Хорови се разлијeжу под земљом до неба. На обали отац пали карбитушу лампу и приноси води. Кружницом пламена захваћен свемир звучних мјехурова утихне нагло и жабе буљаво блену у њ. Отац узима, као крофне са тацне, једну по једну: травњачу, времењачу, онда бабурачу, па једну без имена. Бере у корпу колико му драго. Кроз крошњу на мјесецу лист у рачви – жаба.   6 Очева свјетлост већа је на води кад мјесец зађе за облак што личи на жапца. Вјечност тукне на дјечји страх и све је најежено као однекуд састављен сан из којег удишем чудо. Кади ме такав час.

A békavadász   1 Egy-egy szó nem csak szó. Apámnak említeni békavadász, a vidéken, ahol a halrajok csillagképekként virulnak a földön, hegyekről termésre zúduló vihart, szíven-szúrást, orrba tóduló nyálka-özönt jelentett.   2 Jobb, ha szeretteit becsmérled, az élőket holttá nyilvánítod: apám háromszorosan visszaadja, káromkodással a napot is megtölti és – minden marad a régiben. De, ha békavadásznak szólítod, vagy meghallja, hogy valaki valahol, egyszer, azt a szomorú szót száján ki merte ejteni és te tovább-adtad, a földkerekségen nem maradhattál.   3 E szó miatt, apám, ha csak álmában ejti ki, képes lenne önmagával is összeveszni. Egyszer a szószátyár Jankó járt pórul, a nők szoknyája alá leselkedve kiáltotta kerékpározó apám után békavdász; máskor a szeszélyes Mehmed, aki éjfélkor a kert mélyén a részeg Momčilót fojtogatta, mert azt hitte, apám; régebben a vidám Rajkó is (Mi kandikál az újholdból?): az égre tekintett majd fogait a fűből szedegette.   4 A nyári szürkület Gomjenicától Saničanig1 a világok határa után kutató, vízben viháncoló, életerővel tele pontyivadékok ezüstjével tűnik. A vesszőből font kosarakat fedéllel a békavadászok ki tudja honnan hozták. Apám százat vett – és udvarunkból lerakat lett. Ahogy egy-egy békákkal megtelt, másnap Róma felé utazott a kuruttysereg. Házunkban hajnalhasadáskor brekegésre ébredek. Csúfolt az a suta Duska is.   5 A békavadászat meg – így: Nyáron, késő éjjel indul az erdő közepébe, a zsombékig. Mindenütt tündérek és a holdkaréj. Békatömeg, kuruttyolás. A kórus a föld alól az égig zeng. Apám a parton karbidlámpát gyújt és a vízhez közelíti. A láng körvonalával megvilágított hangos buborék-univerzum hirtelen elhallgat, a békák dülledt szemekkel bámulnak. Apám, akár a fánkot a tálcáról, egyesével szedi: óriásvarangy, barna varangy, zöld varangy, majd egy nevenincs. A kosárba szedi, ameddig kedve tartja. A lombkoronán át a holdon levél a kereszteződésben – béka.   6. Ahogy a hold a békaalakú felhő mögé bújik, a víztükrön apám alakja tűnik fel. Gyermek-félelmen kopogtat az öröklét és csodát ígérő, valahonnan összeállt álomképként borzad a jelen. Ez az a pillanat, mely felemel, dicsér.   1Nyugat-boszniai települések   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујичић: Вијадукт, Прометеј, Нови Сад, 2011. стр: 47 – 60.

Nenad Grujičić Tri slike za uspomenu – Három kép emlékbe

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Tri slike za uspomenu   1.   Sveže pečena kajgana, kiseli kupus,      topla lepinja, beli stolnjak,      na stolici dečko iz Bosne,      turski tepih, pada sneg: Nedeljom uz reku čitam dnevnu štampu. Dunav preseca park, ali dan je lep, vidi: Republike gore! Poljubi geografsku kartu i reci: Nek tutnje vozovi kroz noć i lepo mirišu voćnjaci u vetru. Mahni svetlu u daljini: Nikad nisam jeo sneg na Antarktiku, nikad se tukao s crnjama u Americi, nikad pravio kaučuk u afričkoj džungli, nikad fotografisao kengura u Australiji.   2.   Sveže pečena kajgana, kiseli kupus, topla lepinja, beli stolnjak, na stolici domaći proleter, turski tepih, pada sneg: Ko sprečava ljubav prema otadžbini? Neću da čitam Bibliju u atomskom rovu. Neću da vešam štene i labuda. Pišem elegije. Sećam se: Kornelije Gal! (69—26. pre nove ere). Zbirka posvećena dragani Likoridi. Ništa očuvano. U Oktavijanovoj nemilosti ubio se.   3.   Sveže pečena kajgana, kiseli kupus, topla lepinja, beli stolnjak, na stolici nikog, turski tepih, pada sneg: Čim iznikne prva ljubičica, čim izđiha prva visibaba, čim bukne prva jaglika, čim prsne prvi zlatoglav, čim se razbokori božićna ruža nabraću ti buket, ljubavi. Zaljubiće se heroj opet, života mi!

Három kép emlékbe   1.   Frissen sült tojásrántotta, savanyú káposzta,      meleg lepény, fehér abrosz,      a széken bosnyák gyerek ül,      török szőnyeg, hóesés: Vasárnaponként újságot a folyó mellett olvasok. A Duna átvágja a parkot, de derült az ég, lám: Lángolnak a köztársaságok! Csókold meg a térképet és mondd: Robogjanak éjjel a vonatok és illatozzanak a szélben a gyümölcsösök. Ints a messzi fénynek: Az Antarktiszon havat sosem ettem, Amerikában a négerekkel sosem verekedtem, az afrikai őserdőben kaucsukot sosem készítettem, Ausztráliában kengurut sosem fényképeztem.   2.   Frissen sült tojásrántotta, savanyú káposzta, meleg lepény, fehér abrosz, a széken hazai proletár, török szőnyeg, hóesés: Ki gátolja a hazaszeretetet? Atomóvóhelyen Bibliát nem olvasok. Kölyökkutyát, hattyút nem akasztok. Elégiákat írok. Emlékszem: Cornelius Gallus! (i. e. 69 – 26.) Gyűjteménye Lycorist ünnepelte. Utána semmi sem maradt. Octavianus kegyvesztettjeként öngyilkos lett.   3.   Frissen sült tojásrántotta, savanyú káposzta, meleg lepény, fehér abrosz, a szék üres, török szőnyeg, hóesés: Amint kinő az első ibolya, amint jelentkezik az első hóvirág, amint virágba borul az első kankalin, amint fakad az első aszfodélosz, amint bokrosodik az első hunyor, szerelmem, a csokor virágot neked szedem. A hős ismét szerelmes, esküszöm!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Nenad Grujičić O dobrom – A jóról

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

O dobrom   Dobro je kad ti se dogodi čudo. Na primer: Bio jednom lepi moj brat      koji nije stigao da se rodi.      Sinoć sam ga sreo kod mosta      kako paučinom spaja abortus i život. Dobro je kad se gorko ispovedaš. Na primer: Razapeo sam nebesa.      Nedostaje mi ćošak da se skrijem,      nedostaje mi san da se preobrazim,      nedostaje mi svedočanstvo      o igrama posle smrti. Dobro je što ne znaš zašto si na svetu. Na primer: Napaćen sam čovek      čiji snovi-propeleri prosecaju      granice detinjstva i noću krče      u tranzistorskim igračkama. Dobro je što nisi hermetičan pesnik. Na primer: Lepe su oči ove žene      još lepših usana,      još lepših nedara,      još lepših pokreta. Ili: Ova žena topuz-očiju, jok,      ova žena biljur-očiju, jok,      ova žena never-očiju, jok,       ova žena, ova, ova:      Istrgla je iz bukvara slovo O      i navukla mi Omču.

A jóról   Jó, ha csoda történik veled. Például: Volt egyszer egy szép testvérem,     nem született meg.     Tegnap este a hídnál találkoztunk,     abortuszt és életet pókhálóval egyesített. Jó, ha lelkedet kiöntheted.     Például: Kifeszítettem az eget.     Hiányzik egy sarok, ahová elbújhatok,     átváltozásomhoz meg egy álom,     halálom utáni szerepléseimről     a bizonyítvány hiányzik. Jó, hogy nem tudod, miért élsz. Például: Agyon-gyötört ember vagyok,     akinek gyermekkorát álma-hajtóműve     vágja ketté, éjjel meg tranzisztoros     játékok között csetlik-botlik. Jó, hogy nem vagy légmentesen zárt költő. Például: Ennek a nőnek szép a szeme,     még szebb a szája,     még szebb a csípője,     még szebb a mozgása. Vagy: Ez a topáz-szemű nő, na nem,     ez a gülü-szemű nő, na nem,     ez a hűtlen-szemű nő, na nem,     ez a nő, ez, ez:     Kitépte az ABC-ből az O betűt     és nyakamra Hurok került.     Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Nenad Grujičić Tihi lament – Csendes sirám

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Tihi lament

Zalud mišice i motori
kojima rušimo zidove i rijemo zemlju,
zalud prevrtljivi um
što čereči meso i kosti,
zalud ljubav što spaja i razdvaja
a kojom nemilice obasipamo svet
da bismo ga mrzeli potom,
zalud uspomene iz detinjstva i zavičaja
na biciklu osvajajući svet,
zalud trag čudesne letelice nad Kozarom
one večeri kad šljive opadale su s grana,
zalud školsko znanje kojim sam opljačkao
siromaštvo roditelja,
zalud lavež pasa i pesma propalica u tmini,
zalud pati pesnik,
zalud otkucaji pumpe u grudima
roneći Dunavom,
zalud beskrajna suprotnost crne i bele boje
na sahranama širom sveta,
zalud sile koje nas okupljaju
u velike skupine gde vršimo
osnovne životne potrebe
i bledimo kao lepinje,
zalud krik embriona u snu majke,
zalud brzina svetlosti razmenjena
u zenicama mačke i zmije,
zalud Jejtsov stih:
"Kako da igrača raspoznamo od igre?"
zalud mentol-bomboni i topli dlanovi
kojima darujemo nestašnu decu i teramo u san,
zalud bdenje nad ovim lamentom,
zalud Gutembergove raskoši i smicalice,
zalud govorništvo i pasulj pod jezikom,
zalud filmske trake
sa kojih blešti smrt uživo,
zalud narodi što lutaju tuđim postojbinama,
zalud Ajnštajnov smeh i njegova formula
još jednom pomnožena zagonetnim brojem Pi,
zalud žubor znoja i krvi u mojoj senci,
zalud lampe i klikeri u mozgu,
zalud strah od zemljotresa dok ljubim
draganu na ledini,
zalud: ogledalce, ogledalce . . .
zalud moja čestica što zrači
mesečevom energijom
i približava božanstvima
što nas napustiše zanavek,
zalud njihov povratak.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Csendes sirám

Hiábavalók a falat döntő és földet szántó
izmok és gépek,
hiábavaló a húst és csontokat marcangoló
csapodár elme,
a kíméletlenül világra zúdított
egyesítő és szétválasztó szerelem,
utána gyűlölünk,
hiábavaló a gyerekkori és szülőföldi emlék,
a kerékpáron meghódított világ,
a Kozara feletti csodálatos repülőnyom
az ágakról lehullott szilva estjén,
hiábavaló a szüleim szegénységét kifosztó
iskolában szerzett tudásom,
a sötében a kutyaugatás és a bukott dala,
a költő szenvedése,
a Dunába merüléskor a mellkasban
a pumpadobbanás,
hiábavaló szerte a világon temetésekkor
a fehér és fekete szín végtelen ellentéte,
a bennünket nagy közösségekbe
tömörítő erő, ahol
mindennapi életünket éljük
és lepényekként fakulunk,
hiábavaló a magzatsikoly az anya álmában,
a macska és a kígyó szeme között
váltott fény sebessége,
Yeats sora:
“Hogyan különböztetni meg a játéktól a játékost?”
hiábavaló a csintalan gyerekeket alvásra terelő
mentolcukor és a meleg tenyér,
e sirám feletti virrasztás,
Gutenberg fényűzése és fondorlata,
az ékesszólás és a nyelvalatti bab,
a filmszalagról
élőben villogó halál,
az idegen hazákban bolyongó nemzetek,
hiába Einstein mosolya és a titokzatos
π számmal még egyszer szorzott képlete,
árnyékomban a veríték- és vércsobogás,
agyamban a lámpa- és golyósokaság,
a földrengéstől való félelmem
míg kedvesemet a mezőn csókolom,
hiába: a tükröm, tükröm...
a holderővel
sugárzó részecskéim és
az örökre elveszített
istenek felé való közeledésük,
hiába térnek vissza.

Fordította: Fehér Illés