Ivo Andrić
Dolac kod Travnika, 9. oktobar 1892. – Beograd, 13 mart 1975.
|
Dve teme
I
Vidim, rano dolazi jesen, i to odjednom
na svim putevima. Sobe su već pune vlagom i jezom koju ništa ne može da istera.
Ostaćemo potpuno bez cveća. Osetićemo šta znači toliko voleti tako prolazne
stvari. Jedino što nam ostaje to su razgovori o cveću koje smo ovde zajedno
gledali.
II
Staze su mokre. Po njima, jesen bi već
bila potpuna. Ali drveće je bujno i zeleno. Kiša je stala. Površina jezera
opet je glatka, ali samo na sredini. Uz obalu, sa nagnutih drveta padaju po
vodi obilne kapi, kao nova kiša. Tako i još zelena drveta produžuju sliku
jeseni.
|
Két téma
I
Látom, korán köszönt be az ősz,
egyszerre, minden utat belepve. A szobák már menthetetlenül nyirkosak,
dideregnek. Virágok nélkül maradunk. Átérezzük, mit jelent a szeretett mulandóhoz
kötődni. Számunkra nem marad más, mint az együtt szemlélt virágokról csevegni.
II
Nedvesek az utak. Az ősz, szerintük, már
mindent hatalmába kerített. Ám a fák még zöldek, dúsak. Elállt az eső. A tó
felszíne kisimult, de csak a közepén. A part mentén, a lehajló lombozatról
hatalmas cseppek hullnak a vízbe. Íme, még a zöld fák is, az őszt idézik.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése