Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
Ballada
Vaszilij Prokoff 1863-ban született
egy lengyel-orosz faluban.
13 éves korában Lodzba ment a nagyapjához,
aki kéziszövő volt, sovány és hórihorgas, mint a meszelőnyél.
Vaszilijből is kéziszövő lett, rámájával ott ült az ablak előtt,
szorgalmasan dolgozott és nagy testével eltakarta a napot.
Egyszer véletlenül kinézett az ablakon
s ekkor meglátta Hankát.
A házasság napján Vaszilij 30, Hanka pedig 26 éves volt.
Képzeljétek el, milyen különös nap lehetett ez egy kéziszövő életében!
Új ruhát vett magára és magassarkú csizmát húzott a lábaira.
Templombamenet látta, hogy az öreg cseresznyefán
egy vöröslábú, kéktollú madár ül és vidáman énekel.
A vőlegény a saját két szemével látta ezt a csodát,
de nem szólt róla senkinek.
Örült a feleségének s ezzel a nagy örömével dicsekedett el a kocsmában.
Egy év múlva újabb nagy öröm érte: megszületett az első gyerek.
Aztán megint meggömbölyödött az asszony hasa.
Vaszilij már nem nagyon örült, de az asszony azért 24 év alatt 21-szer szült.
9 gyerek halva, 12 pedig élve jött a világra.
Vaszilij már olyan ösztövér volt, mint a nagyapja.
Hanka egész nap a gyerekekkel bajlódott
s ha néha Vaszilij közelébe került, az ember elfordult tőle,
mert megérezte rajta a pelenkaszagot
s valami sötét veszedelmeket sejtett a bőre alatt.
Vaszilij áthajolt a rámája fölött és dolgozott,
az ablak előtt ült és a nap sohasem tudott beférni tőle a szobába.
Tavasszal még egyszer-kétszer eszébejutott a vöröslábú, kéktollú madár
s ilyenkor szelíden elmosolyodott.
Később megbűnhődött ezekért a csintalanságokért.
5 éves korában meghalt az első gyerek,
7 éves korában meghalt a második,
három legényfiát sztrájktörők verték agyon az amszterdami kikötőben,
volt, aki elesett a háborúban,
és voltak közöttük olyanok is, akik Amerikában kallódtak el.
Az utolsó 1919-ben a magyar vöröshadseregben szolgált
Vaszilij Prokoff ekkor már alig látott tovább az orra hegyénél.
56 éves volt, de a legszőrösebb szívű rabszolgakereskedő
sem adott volna érte egy rossz nadrággombot.
Uram Isten, hol volt már a vöröslábú és kéktollú madár?
Hol volt a darázsderekú Hanka,
akiből később dagadtlábú, sovány tehénke lett
s aki 1917-ben belehalt anyai fájdalmaiba, anélkül hogy élt volna?
De Vaszilij Prokoff az egykori kéziszövő még mindig itt botlog a földön, csak éppen szívasztmája van szegénynek, bedagadtak a csuklói és nem lát a szemével.
Hol az egyik, hol a másik lodzi szövőgyár árnyékában üldögél,
bádogperselyt tart a kezében, mint a zsidó koldusok
és énekel.
Már amennyiben ezt éneknek lehet mondani.
Balada
Vasilij Prokof je rođen
1863. godine
u jednom poljsko-ruskom
selu.
Sa 13 godina kod dede u
Lodz se preselio,
kod suhonjavog i krakatog
ručnog tkalca, pravi šilja je bio.
I Vasilij je isti zanat izučio,
sa okvirom u ruci pred prozorom je sedeo,
marljivo radio i svojim
golemim telom sunce pokrio.
Jednom, sasvim slučajno,
pogleda kroz prozor,
tad Hanku ugleda.
Na dan venčanja Vasilij je 30
godina imao a Hanka 26.
Zamislite, u životu jednog
ručnog tkalca kakav neobičan dan je mogao biti!
Novo odelo i čizme sa
visokim potpeticama je obukao.
Na putu do crkve primetio
je kako na staroj trešnji
jedna ptica sa crvenim
nogama, plavim perjem vedro peva.
Verenik je to čudo vlastitim
očima video,
ali nikom nije spomenuo.
Radovao se svojoj ženi i u
krčmi se veselo hvalio.
Za godinu dana ponovo se
radovao: rodilo se prvo dete.
Posle mu je žena opet
postala obla.
Tome se već Vasilij nije
radovao, ipak tokom 24 godine žena je 21 puta rađala.
Od njih 9 su mrtvorođeni, 12 su živi ostali.
Vasilij je poput svog dede suhonjav
postao.
Hanka je čitave dane sa
decom bahćala
a kad se koji put u blizini
Vasilija našla, čovek joj je okrenuo leđa,
jer je na njoj miris pelena
osećao
i ispod kože neke mračne
pogibije slutio.
Vasilij se na svoj okvir nagnuo
i radio je,
ispred prozora sedeo, od
njega sunce u sobu nikad nije provirilo.
U proleće koji put se setio
ptice sa crvenim nogama i plavim perjem,
u tim treutcima se smeškao.
Kasnije je zbog tog
nestašluka ispaštao.
Prvo mu je u svojoj petoj
godini života dete umro,
drugo dete kad je 7 godina
imao,
trojicu su štrajkolomci u
luci Amsterdama na smrt premlatili,
neki su u ratu ubijeni,
a među njima su bili i
takvi, koji su svoje živote u Americi proćerdarili.
Poslednji je 1919. u
crvenoj armiji mađara služio,
njega su, negde kod granice
Češke, obesili.
Vasilij Prokof u to doba
već, u svojoj 56-oj godini, jedva
do nosa video, i niti
najmilosrdniji trgovac robova ne bi
za njega ni sa hlače
otpalog, polomljenog dugmeta ponudio.
Gospode Bože, gde je ona
ptica sa crvenim nogama i plavim perjem nestala?
Gde je Hanka tanana struka
bila,
koja se sa nadutim nogama u
mršavu kravu pretvorila
i 1917. u dubokoj žalosti
bez da je živela umrla?
Ali Vasilij Prokof,
negdašnji ručni tkalac još je na ovom svetu tumarao, samo sa srčanom astmon,
siromahu su i članci nabrekli i jedva je video.
Čas u hladu jedne, čas u
druge tkačnice je sedeo,
kao jevrejski prosjaci u
ruci limenu škrabnicu držao
i pevao.
Ukoliko se to moglo
pevanjem nazvati.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése