Keresés ebben a blogban

2014. április 12., szombat

Kassák Lajos Játék a fájdalommal – Igra sa patnjom



Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.


Játék a fájdalommal

A dicsőség hírharangját kongatom előtted
újszülött gyermek
érc szava zengje, hogy megjöttél e földre
egyedül és fegyvertelenül s mégis
a győzelem ígéretével szívedben
s én már hallom is a dalt, amely
felharsan egykor síró ajkaid közül.

Dél van és kint járok a mezőn, ahol
szorgalmas parasztok dolgoznak a földdel
apák és anyák, akik éppen olyan kicsinyek és
tehetetlenek voltak, amilyen te vagy most
tejszagú, fehér párnáid között
s ha látnád őket a derűs napsütésben
a szőlőkben, virággal behintett réteken
közéjük tipegnél, hogy köszönetet mondj
fáradt tekintetük mosolyáért és azért az önfeledt
ölelésért, melyben csöppnyi életed fogamzott.

Te még csak alszol és céltalan barangolsz álmaidban
olykor felemeled a kezed és tíz kicsi ujjadon
tíz fényes csillag tündököl szét a falak között
s ha olykor belekiáltasz a fájó, idegen világba
hangodban megzendülnek a végítélet harsonái.
Járom a mezőt, megtekintem magam a patak tükrében
s miközben rád gondolok, már nem is tudom
te virulsz-e a bölcső fenekén vagy ott is én vergődöm
hét tőrrel a szívemben, hétszer halálra ítélten
mégis vidám mosollyal az ajkamon, melyet csókkal illetnek
s a reménység parázs színei díszítenek.



Igra sa patnjom

Novorođenče ispred tebe zvono slave
udaram
neka zvuk metala objavljuje na zemlju si stigao
samotno nenaoružano ipak
u srcu sa obećanom pobedom
i već čujem pesmu koja
će se jednom iz tvog plačnog usta odjekivati.

Podne je na livadi koračam gde
marljivi seljaci zemlju obrađuju,
očevi i majke koji su među belim,
na mleko mirišljavim jastucima baš tako
maleni i bespomoćni bili kao što si ti sada
i kad bi ih na vedrom sunčanom sjaju
u vinogradima, na cvećem obraslim livadama video
među njima bi tapkao da se zahvališ
za osmeh umornih pogleda i za ono svesrdno
grljenje u kojem ti je sićušan život začet.

Ti još samo spavaš i u snovima besciljno skitaš
koji put ruke dižeš i na tvojim prstićima
između zidova deset sjajnih zvezda blista
i ako kat-kad u bolan, stran svet krikneš
u tvom glasu fanfari strašnog suda se oglašavaju.
Na livadi hodam, u ogledalu potoka se pogledam
i dok na tebe mislim, više ni ne znam
na dnu kolevke dal ti cvetaš ili u srcu sa sedam bodeža,
sedam puta na smrt osuđeno tamo se ja otimam
ipak sa vedrim osmehom jer su me poljupcem dodirnuli
i užarenim bojama nade kite.

                             Prevod: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése