Keresés ebben a blogban

2014. május 12., hétfő

Fodor András Asszonyok – Žene


Fodor András (Andraš Fodor)
Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.




Asszonyok

Azon a nyáron két
   magára maradt asszonyt
       kellett meglátogatnom.
Az egyik virágos ruhában,
ágya széléről, bogár szeme páros
delejét rám- gerjesztve ült.
       Köztünk az asztal.
- Rábízhatok magára
  egy nagy baráti titkot?
       Akkora csend lett, mintha
       kiszívták volna köröttünk
       az ijedt levegőt.
- De csakugyan megőrzi?
       Bólintottam s a terítő sodort
       rojtjait újrafontam,
       szétbogoztam.
- Hát…
 Akkor majd elmondom egyszer.

                   *

A másik, pajkos-kedvesen
  engem vizsgáztatott a titkokról.
A többszobás lakásban ő is
  nyári magányban tengett.
Kínált szüntelenül, palackok
  sudarából húzva ki kényes
léptem alá a feszes kötelet.
  Vigyáztam, le ne essek.
Ne mondjak semmit, ami sebez.
  Már jóval elmúlt éjfél.
Kint vastagon rázendített
  a fekete eső.
Aludj itt!- mondta testvériesen.
  Ágyat bontott, a kétszárnyú ajtót
behúzta, de a rézkilincs
  nyelvét nem kattintotta be.
Búcsuzkodón a küszöbön
  arcomat innen-onnan
megsimítva
  még visszafordult:
  Ugye nem haragszol?


Žene

Tog leta
   dve samice sam
       trebao posetiti.
Jedna je u svetloj haljini,
sa ruba kreveta magnetnim
garavim očima me je buljila.
   Između nas stol.
– Mogu li vama poveriti
veliku prijateljsku tajnu?
   U nastaloj tišini
   kao da je oko nas
   uplašen zrak isisan.
– Zasigurno ćete sačuvati?
   Klimnuo a rojte na pokrivaču
   ponovo pleo
   pa razmrsio
– Dakle...
Jednom ću vam ispričati.

                   *

Druga je ljupko-nestašno
  o tajnama mene ispitivala.
U prostranom stanu tog leta
  i ona je samovala.
Stalno me nudila, iz vitkih
  butelja utegnuto uže vukla
ispod mojih pažljivih koraka.
  Pripazio da ne bi pao.
Ništa ne reći što ranjava.
  Ponoć je odavno prošlo.
Vani je debeli zastor
  crne kiše.
Prespavaj tu! – rekla je bratski.
  Raspremila krevet, dvokrilna vrata
zatvorila ali jezičak bakrene kvake
  nije škljocnuo.
Za rastanak mi je
  lice s obe strane
pogladila i sa praga
  je dobacila:

  Jel da se ne ljutiš?

                             Prevod: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése