Keresés ebben a blogban

2014. május 6., kedd

Fodor András Csak mi… – Samo mi…


Fodor András (Andraš Fodor)
Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.


Csak mi…

Pillogó szemcsék, messzi napvilágok,
kovakövek megnémult sercegése.
Hozzászoktunk hamar,
hogy olykor fönnakad már,
amit felétek földobálunk.
Jó volna szabadulni
gyötrelmeinktől is, miket
akaratunk izzása éget.
Az összeállt salak, baljós, hideg madár,
nem semmisül meg,
jön velünk.

Utazunk szakadatlanul
vonzások csillagrendszerében,
idegünk és eszünk között
az éhes ismeretlen
mégis mindegyre nő.
Csak mi tudunk a szeretet
s a gondolat két szárnyán felszökellni,
csak mi tudunk a végtelen időből
– ha kell, siettetve a törvényt –,
a véges térbe visszahullani.


Samo mi…

Treptajuća zrnca, daleka prostranstva,
nemo prštanje belutaka.
Ubrzo smo naučili
da katkad već zapinje to
što prema vama bacali.
Bilo bi dobro osloboditi se
i od naših previranja koje
naša volja prži.
Taloženi mulj, zlokobna, hladna ptica
se ne upropaštava
s nama korača.

U privlačnim silama galaksija
bez prestanka putujemo,
ipak između naših nerava i umova
sve više raste
gladna nepoznanica.
Samo mi znamo na krilima ljubavi
i misli skakutati,
samo mi znamo iz bezgraničnog vremena
– ako treba i požurivajući zakonitosti –
u ograničen prostor pasti.

                             Prevod: Fehér Illés
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése