Fodor András – Várhelyi György alkotása
Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.
Szemtől-szembe
1
Ezt a tekintetet valaha szépnek láttam.
Pontosnak és elemzően okosnak,
a mindent magába hivó
bizakodás testvéri fókuszának.
Most, mint két megfakult
üvegpupilla, úgy néz rajtam át.
Nem tudok elmerülni sugarában.
Akár torzító gömbtükörben,
nem látom benne vonásaimat.
2
Ebben a hangban valamikor
örvények titka forgott.
Hit és öröm,
a lelkesült, a gazdag
megengedés játéka:
lehet így is, úgy is.
Most, mint a kopogó hideg
kaucsuklabdák nyesett logikája,
a beidegzett reflexek, csak az
ágaskodó fölény, hogy
önmagát védve
mindent visszavágjon.
3
Elmegy, nem véve észre:
tulajdonképpen itt se volt,
hogy a mindenható szigor
bűvöletében egyre csak
vélt igazát eszményitette;
hogy még annyit se mondott
búcsúzkodón:
- Azért jó, hogy te is vagy.
Oči u oči
1
Taj pogled je za mene nekad lep bio.
Tačan i tokom rasčlanjivanja pametan,
to što sve sebi priziva
fokus bratskog poverenja.
Sad kao dve izbledele zenice
od stakla gledaju me preko ramena.
U njenim zracima se ne mogu utonuti.
Kao u nakaradnom sferičnom ogledalu
u njoj vlastite crte ne nalazim.
2
Nekad u tom glasu
tajna virova kovitlala.
Vera i radost,
igra ushićenog,
bogatog dopuštenja:
može i ovako i onako.
Sad je rezana logika
praskjućih loptica od kaučuka,
u naviku prešli reflex,
propinjana nadmoć,
sebe braneći
sve uzvraća.
3
Odlazi ne primetivši:
ustvari nije ni bila tu,
u čaroliji svemoguće
strogosti tek je svoju
tobožnju istinu veličala;
odlazeći ni toliko nije
rekla:
– Ipak je dobro što i ti postojiš.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése