Keresés ebben a blogban

2015. január 12., hétfő

Szilágyi Domokos Halál árnyéka 3 – Senka smrti 3

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.
Halál árnyéka 3.

     Az őzszemű lány

                             Ezer urnában szertehordva
                             mindenhol vannak hamvaink
                             (Ismeretlen költőnő)

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a haja: dióbarna láng,
     medencéjén fény-gyerekek
     hancúroztak és visongáltak -
     olyan volt, mint egy üdítő
     pihentető, érett vasárnap.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
     s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,

     sétáltunk a Cişmigiu-kertben
     és csókolóztunk és nevettünk,
     s a Svábhegyen, a kisded szélben
     szomjas szemmel néztünk az eltűnt
     felhők után -
                             új felhők jöttek,
     az ég olyan lett, mint egy
     elborult tekintet,
     és többé nem nevettünk.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a haja: dióbarna láng,
     még most is éget, ha a távol
     barna dombjairól felém int,
     és szól az akác illatából,
     s zubog az idő, mint a vérünk.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
     és én hiába szólítom,
     mert a felhők sosem felelnek,
     hisz nem ismerik a szerelmet,
     csak a szerelem érzi őket,
     mint a vadászfegyvert megérzik
     a virág-lábú, bátor őzek.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     ki tovaillant, mint az őzek
     - fák közt iramló barna láng -,
     s én vártam, vártam, vártam, félszeg
     félsszel, fürkésztem elborult
     kedvvel a halott, szomorú
     ösvényt -
                             És érkezett egy urna,
     s benne egy maréknyi hamu.


Senka smrti 3.

     Devojka s očima srne

                             U hiljadama urni raznešeno
                             naši ostaci svugde se nalaze
                             (Nepoznata pesnikinja)

     Voleo sam devojku s očima srne,
     kosa: u plamenu kestenjasta,
     na bedrima joj deca svetla
     ganjali se i urlikali –
     bila je kao jedna sveža
     odmarajuća, zrela nedelja.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     u Tirgartenu sladoled lizali,
     na Mostu Kuznjecki pivo pijuckali,

     šetali u Kismigu-vrtu
     i ljubili se i smejali
     a na brdu Švaba u mlakom vetru
     žednim očima promatrali
     isčezavanje oblaka –
                             stigli su novi oblaci,
     pogled neba dobio
     izraz izbezumljenog,
     i više nismo se smejali.                        
    
     Voleo sam devojku s očima srne,
     kosa: u plamenu, kestenjasta,
     još me uvek žari kad sa brežuljka
     iz daljine mi maše,
     iz mirisa bagrema se javlja,
     i kao naša krv otiče vreme.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     nestala je poput pitomog oblaka,
     i zalud nju prizivam
     jer oblak nikad ne odgovara,
     ta ljubav im je nepoznata
     samo ljubav ih oseća
     kao što hitronoge, hrabre srne
     osećaju kad njih oružje vreba.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     kao srne isčezla je
     – međ drvećem žuran kestenjast plamen –
     a ja tromim strahom čekao, čekao,
     čekao, pomahnitalom voljom
     promatrao mrtvu, tužnu
     stazu –
                             I stigla je jedna urna
     u njoj šaka pepela.

                             Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése