Székely Magda (Magda Sekelj)
Budapest, 1936. július 28. – Budapest, 2007. április 30.
Eső
Zuhogott szakadatlanul,
hullott a tetőkre, falakra,
örök esőben ragyogott
a szeretők fedetlen arca.
És kapualjtól kapualjig,
padtól padig, heteken át,
fölöttük ég nehezedett,
testükön ázott nagykabát.
Az üres erdők, a hidak,
és minden utca velük ázott,
köröskörül emeletek,
fűtött falak, száraz lakások.
Nekik csak a végállomások,
csak a lakatlan ligetek,
csak a lehulló ragyogás,
csak az eső, csak a hideg.
A kályha mind kihül bizony,
s kihül az emberek lakása,
de fennmarad, akár a hold,
fedetlen arcuk ragyogása.
Kiša
Bez prekida je padala,
krovove, zidove oblila,
u večnoj kiši su sjala
neskrivena lica ljubavnika.
I od kapije do kapije,
od klupe do klupe, neprekidno
teško nebo ih je porivalo,
kaput im je prokisao.
Zajedno s njima kisnuše
ulice, prazne šume, mostovi,
svuda okolo spratovi,
suve sobe, topli zidovi.
Njima samo zadnje stanice,
samo nenastanjeni gajevi,
samo sjaj zvezda na zalasku,
samo kiše, samo mrazevi.
Ohladiše se peći,
iščezla blažena toplina,
ali ostade kao mesečev sjaj
odsjaj razotkrivenih lica.
Fordította: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi sad
