Keresés ebben a blogban

2015. március 16., hétfő

Pethes Mária A valóság gránitszirtjein – Na hridinama stvarnosti

Pethes Mária



A valóság gránitszirtjein

tisztelet neked csillogó magokkal bevetett
éjszakai ég aki még pirkadat előtt
kalandozásra bátorítod a jámbor alvókat
és a görbe horizonton csalóka remények
fényével hitegeted őket

az égi istállóban e pillanatban
elszakítja kötelét egy csillag
és hontalanul zuhan
fényévezredek végtelenébe

egyetlen esély a megmaradásra
hogy vele együtt el ne vesszünk
a vágyakozás óceánjában
és ne csapódjunk a valóság
gránitszirtjeihez mint sirálysikoly
ha így fohászkodunk:

tisztelet neked álom
aki engem megteremtettél
hogy tovább álmodhassam magam
köveken koppanó lépteimből
jövendölj egy jobban élhető jövőt

és most helyezkedj el kényelmesen
emlékeimben kedves hadd szeresselek újra
hadd tűzzön feledékenységedre mosolyom napja
csak egyetlen órára vagy percre érezzem
szerelmünk lázát láthassam nyarunk villámlásait
a Templom-hegy felett azután a józan ész özönvize
úgyis elmos mindent amire nem találok szavakat
és nem marad más csak a tenyeremben lévő keresztutak
amiken eltékozolt évek kerülgetik egymást


Na hridinama stvarnosti

čast tebi blistavim zrnima posejano
noćno nebo ko još pre zore
smerne čmavale na avanture hrabriš
i na krivom horizontu sa zracima
varljive nade ih zavaravaš

u tom trenu u nebeskoj štali
jedna zvezda otkida svoju priuzu
i kao beskućnik u beskraj
svetlosnih milenija pada

jedina šansa za opstanak je
da se ne bi zajedno s njom
u okeanu žudnje izgubili
i kao krik galeba ne bi se
razbili na hridinama stvarnosti
ako se ovako molimo:

čast tebi snu
tebi koji si me takvoj stvorio
da mogu dalje sanjariti
iz mojih koraka koji na kamenima
odzvanjaju bolju budućnost proriči

i sad mili udobno se smesti
u nojim uspomenama neka te ponovo ljubim
neka tvoju zaboravljivost dan mog osmeha ozari
neka samo za jedan sat ili minut osetim
žar naše ljubavi i vidim odsjaj našeg leta
iznad brda Crkve potom ionako spraće sve
potop zdravog razuma na što argumente ne nalazim
i ne ostaje ništa drugo samo križanja na mom dlanu
čast tebi blistavim zrnima posejano
noćno nebo ko još pre zore
smerne čmavale na avanture hrabriš
i na krivom horizontu sa zracima
varljive nade ih zavaravaš

u tom trenu u nebeskoj štali
jedna zvezda otkida svoju priuzu
i kao beskućnik u beskraj
svetlosnih milenija pada

jedina šansa za opstanak je
da se ne bi zajedno s njom
u okeanu žudnje izgubili
i kao krik galeba ne bi se
razbili na hridinama stvarnosti
ako se ovako molimo:

čast tebi snu
tebi koji si me takvoj stvorio
da mogu dalje sanjariti
iz mojih koraka koji na kamenima
odzvanjaju bolju budućnost proriči

i sad mili udobno se smesti
u nojim uspomenama neka te ponovo ljubim
neka tvoju zaboravljivost dan mog osmeha ozari
neka samo za jedan sat ili minut osetim
žar naše ljubavi i vidim odsjaj našeg leta
iznad brda Crkve potom ionako spraće sve
potop zdravog razuma na što argumente ne nalazim
i ne ostaje ništa drugo samo križanja na mom dlanu
na kojima jedne druge proćerdane godine obilaze

                             Prevod: Fehér Illés



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése