Ratko
Đogatović (Gyogatovity Ratko)
Srednja
Snjegotina kod Čelinca, 1956 –
Svakodnevno
Vrijeme nas obrće kao stroj.
Koliko nas je danas u pokretu,
a koliko nas samo nema,
u sutra konačnom epilogu?
Tek, svanulo je još jedan dan u sivom nizu
dana.
I dok nižemo svoje datumiće, godine,
život se niti pravo živi,
niti se tek tako odbaciti može.
Bitka uvijek počinje
i završava na početku.
Mi smo ta zbrka i mrtva trka
koja je vječno na gubitku.
Mi koji ne biramo sredstva,
koliko smo svoji zlokobni ciljevi.
Koliko se, uopšte, možemo dozvati sa zvonika,
koliko prepoznati sa vidika?
Jer, ne samo vreba,
nego i obara slijepi metak sudbine.
A kada se dublje zagledamo u vlastiti lik,
vidimo, da smo prema smrti,
nikakvo rastojanje između sebe i ništavila.
Naponta
Az idő mint gép forgat
bennünket.
A holnapi végelszámoláson
hányan leszünk a ma még
mozgásban levők között
és hányan távozunk?
A szürke napok sorozatában
új virradat.
És míg időpillanatainkat,
éveinket sorakoztatjuk,
se nem éljük igazán az
életet,
se csak úgy eldobni nem
tudjuk.
Az ütközet mindig a
kezdetben
kezdődik és végződik.
Mi vagyunk az a zűrzavar és
halotti futam,
az örökös kárvallottak.
Mi akik eszközeinket nem
válogatjuk,
baljós céljaink rabjai
vagyunk.
Egyáltalán szólíthatunk-e a
toronyból
s a kilátóból megismerjük-e
önmagunkat?
Mert a sors vaktában kilőtt
lövedéke
nem csak les, le is dönt.
És mélyen magunkba nézve
látjuk, útban a halál felé
nincs távolság közöttünk és
a semmi között.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése