Miodrag Jakšić *** (Preturaš…) – *** (Kutatsz…)

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

***   Preturaš, ponovo, po sećanju užasnosti, doživljene. Na slikama ti zakrčeni svi putevi, vizura, neprozirnih.   Zašto bi plakala, ako Oslanjanje je, Izlazak iz unutrašnje nužnosti?

***   Ismét kutatsz, emlékeidben, megélt borzalmak kisértenek. A képeken előtted minden úton torlasz, a tér átláthatatlan.   Miért is sírnál, íme a Támasz, Kiút a belső kényszeredettségből?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/photo/?fbid=10163933896125962&set=a.486681795961

Nenad Grujičić Крушна мрва– Kenyérmorzsa

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Крушна мрва   Крај бунара мати меси хлеб из ничег. Лепе руке гњече невидљиво тесто. Тек када нам гладна срца ужагре, крушна се мрва види. Иза планине, с тек покривене куће, висок у зору долази отац и пева. За појасем цев пиштоља испарава. На грудима прекрштене две кошуље беле. На рамену сломљен ражањ с пола печенице. Промукао ћаћа зâри. Матер склања пун чокањ у сенку, и на светлу, крај хладног печења, сече вруће шните. Отац зорли спава. Изнад гаја севне муња и преврне у устима слатке залогаје.

Kenyérmorzsa   Anyám a kút mellett kenyeret a semmiből dagaszt. A szép karok a láthatatlan tésztát gyúrják. Csak ha már éhes szívünk felhevül, látható a kenyérmorzsa. A hegy mögül, az éppen befedett házból, hajnalban jön apám és dalol. Övén revolver, csöve füstölög. Mellén két keresztebe tett fehér ing. Vállán törött nyárs fél sülttel. Apám rekedten szól. Anyám árnyékba teszi a teli kupicát, és a fényben, a hideg sült mellett vágja a forró szeleteket. Apám mélyen alszik. A liget felett villám villan és felforgatja a szájakban az édes falatokat.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Barbara Novaković Ребро – Borda

 

Barbara Novaković Rijeka, 15. jun 1986. – 

Ребро   Ако те очи не гледају мене, шта ће ти. И те руке ако не грле мене, не требају ти, а ни усне, ако не љубе мене. И то срце што ти откуцава дане, мјесеце, године, живот, што откуцава и тебе и све што осјећаш и желиш и све што не смијеш и што љубоморно чуваш и кријеш као тајну под ребром и под јастуком, ако не куца за мене, узалуд куца.   И ако другу погледаш и ако те погледа друга, нек ми очи усахну да не видим.   И ако другу грлиш и ако те грли друга, нек ми се руке осуше, празне.   И ако другу љубиш и ако те љуби друга, нек ми усне занијеме, скамене.   И ако ти је у срцу нека друга и ако у срцу некој другој си ти, моје је стало, у гроб закуцано.   И нисам ни љубоморна ни посесивна. Ја сам само твоје испод очију, руку, усана и срца ребро, што је словом небеским и љубављу силом проговорило.

Borda   Ha szemed nem engem néz, felesleges. És karod, ha nem engem ölel, minek neked, ahogy szád sem, ha nem engem csókol. És az a szív, mely számolja a napokat, hónapokat, éveket, az életet, mely érted dobog, mindenért, amit bordád alatt, párnád alatt érzel, kívánsz, mindenért, amit nem mersz megtenni, amit féltékenyen őrzöl, titokként rejtegetsz, ha nem értem dobog, hiába dobog.   És ha másra nézel az a másik meg rád néz, szemem száradjon ki, hogy ne lássak.   És ha mást ölelsz az a másik meg téged ölel, karom zsugorodjon, vesszen.   És ha mást csókolsz, az a másik meg téged csókol, ajkamon szó ne fakadjon, kővé váljon.   És ha szívedbe valaki más költözött, a másik szívében meg te vagy, az enyém megáll, sírba vet.   Nem vagyok féltékeny, sem birtokló. Csak a tiéd vagyok, borda szemed, karod, ajkad, szíved alatt, mely mennybéli módon, a szerelem erejével szólalt meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić На путу за Сврљиг – Útban Svrljig felé

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

На путу за Сврљиг   На дан Светог Илије сваке године велики вашар вртешке разне игре и забава а циркус без дневног реда непрестано упркос упозорењима интелектуалаца шарене шатре низ улицу кловнови пресушили реку жабе крекећу мађионичари уметнички збуњено посматрају сцену помешаних улога како ће пред Газду шта публици рећи у међувремену шта мајмунима и лавовима како ће песници ово одсањати шта ће словослагачи шта критичари писати шта ће учитељица рећи а шта унуци дедовима како ће се девојке чедне у овоме снаћи на путу за Сврљиг у предвечерје једно снег пада пишем ову песму која од мене упорно бежи измиче књизи.

Útban Svrljig1 felé   Szent Illés napján minden évben kirakodóvásár körhinták játékok és szórakozás a napirend nélküli cirkusz meg folyamatos a bölcsek figyelmeztetései ellenére végig az utcán tarka sátrak a bohócok kiszárították a folyót békák brekegnek szemfényvesztők művészek tanácstalanul figyelik a szerepcserék jelenetét hogyan lépni a Gazda elé mit mondani a közönségnek közben mit a majmoknak és az oroszlánoknak a költők erről mit álmodnak mit írnak majd a betűvetők meg az elemzők mit mond a tanítónő és az unoka a nagyszülőnek itt hogyan találja fel magát az érintetlen kislány útban Svrljig felé alkonyatban hóesésben írom ezt a tőlem kitartóan menekülő könyvbe nem illő verset.   1Svrljig (ejtsd: Szvrlyig) középszerbiai község   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Nataša Stanić Фрагменти сећања – Emléktöredékek

 

Nataša Stanić Trebinje, 14. septembar 1971. – 

Фрагменти сећања   Да ли се сећаш, Ева да смо биле девојчице кад си живела у кући на средини Гробљанске улице у дворишту нар дозрева и од сласти ће пући као фрагменти сећања који остају у скровишту срца кад више нема враћања само се у сузама грца осмехнеш се девојчици у себи и седнеш за клавир и свираш а твоји прсти воле Моцарта то је укорењено у теби не можеш да бираш јер љубав се деси попут рата и једнако жртве тражи истински и без трунке лажи

Emléktöredékek   Emlékszel-e, Éva, kislányok voltunk mikor a Temető utca közepén lévő házban éltél az udvarban gránátalma érett majd szétfakadt oly édes volt mint a szív rejtekében maradt emléktöredékek ha már nincs visszaút könnyben fuldokol a lényedben maradt kislányra mosolyogsz zongorához ülsz és játszol ujjaid Mozartot szeretik beléd rögződött nem választhatsz mert a szerelem mint a háború kitör és szintén áldozatot követel valósat hazugság nélkülit   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aca Vidić Дубљење на глави – Fejtetőn

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Дубљење на глави   Нећеш заспати ни ноћас Јер ти си рупа на сопственом падобрану А твој сан је падобран И ових ноћи се нема сна Обликујеш позадину стварности Дубљењем на глави А   п о т о м СВОЈ ПОНОС ПРОГУТАЈ! Шта носиш у себи Видим када пљујеш (Пљујем и у лице Ако не разумеју ме!) Све смо ближи месту смрти НИКО НЕЋЕ ЗАСПАТИ Тамо су сенке: Одлазе и долазе ............................. Једном сео сам у погрешан воз А кочничар је почео да виче: "ПЕВАЈ АКО СИ СРЕТАН!" Више НЕ!

Fejtetőn   Ma éjjel sem alszol el Mert saját ejtőernyődön vagy luk   Álmod pedig az ejtőernyő És ezen éjjeleken nincs álom   A valóság hátterét formálod Fejtetőn   M a j d N Y E L D   L E   B Ü S Z K E S É G E D!   Mit hurcolsz magadban Meglátom mikor köpsz   (Szembe is köpök Ha nem értenek meg!)   A halál helyéhez egyre közelebb vagyunk SENKI SEM ALSZIK EL   Ott árnyak vannak: Mennek és jönnek ………………….   Egyszer téves vonatra szálltam A fékező meg elkezdett ordítani: ‟DALOLJ HA BOLDOG VAGY!”   Immár NEM!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://acavidicpoezija.weebly.com/poetry.html

Barbara Novaković На дну – A mélyen

 

На дну   На дну чаше је вино. И осмијех. Развезан језик. Здравица. И славље. На дну чаше је пјесма. И промукли глас. Плес. Дрхтава кољена. И искра ока. На дну чаше је истина. И немир. Страх. Бол. И сузе. На дну чаше је све. Осим заборава...

A mélyen   A pohár mélyén bor. Meg mosoly. Eleredt nyelv. Köszöntő. Meg ünnepelés. A pohár mélyén dal. Meg rekedt hang. Tánc. Remegő térdek. Meg szikra a szemből. A pohár mélyén az igazság. Meg a nyugtalanság. A félelem. A fádalom. Meg könnyek. A pohár mélyén a minden. A feledésen kívül…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Izgubljeno – Elveszett

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Izgubljeno   Izgubljeno. Sve njeno. I moje… Za oboje.

Elveszett   Szertefoszlott. Minden, ami az övé volt. Meg az enyém… Vesztett, mindkét fél.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vlasta Mladenović Danas je Tvoj rođendan, Ljubavi usnula – Születésnapod van, elszenderült Kedvesem

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Danas je Tvoj rođendan, Ljubavi usnula   Danas je tvoj rođendan, Ljubavi usnula, šta da slavimo, kako da slavimo, tužni ja i naš sin dolazimo ti na grob. O, strašna je kob! A pre nekoliko dana spremali smo se za slavlje, kako dalje, kako dalje?... Pitao sam te: Šta da ti poklonimo? Rekla si, rekla si, o zašto si to rekla: Ne treba ništa, ništa mi ne treba. Sad imaš sve darove neba, neka te anđeli čuvaju i neka slave sa tobom. Šta ću, šta ću sa sobom?

Születésnapod van, elszenderült Kedvesem   Születésnapod van, elszenderült Kedvesem, mit ünnepeljünk, hogyan ünnepeljünk, szomorú én és fiunk sírodhoz megyünk. Ó, micsoda sors! Még pár nappal ezelőtt ünnepre készültünk, hogyan tovább, hogyan tovább?... Kérdeztelek: Ajándékba mit adhatok? Azt mondtad, azt mondtad, ó, miért mondtad: Semmi sem kell, nekem semmi sem kell. Tiéd most minden égi ajándék, vigyázzanak rád az angyalok, veled ők ünnepeljenek. És én magammal mit tegyek?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vlasta Mladenović: Jasnina poljana, Presing, Mladenovac, 2024. str. 31.

Obren Ristić Само за празнике – Csak az ünnepekre

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Само за празнике   Треба максимално до крајњих граница уложити труд бити оптимиста умочити своје перо одбацити се друго и писати писати свакако походити свет О како је дивно готово поетски помокрити се са врха кинеског зида он се једини из космоса види и одатле спустити се међу старце прилично збуњене по обичају када је о поезији реч Они углавном разликују кинески од обичних зидова или неких пирамида и великих светских чуда цареве од фараона Али владар је владар кажу и хромо клате успомене са сремског и осталих фронтова а ордење једнако љубе као жене и чувају само за празнике

Csak az ünnepekre   Derűlátásunkért A végsőkig kell küzdeni bemártani a tollat minden mást eldobni és írni írni mindenáron a világot kell meghódítani Ó mily gyönyör szinte költői a kínai fal legtetejéről vizelni az egyetlen ami az űrből látszik és innen lemenni az öregek közé akik ha költészetről van szó általában zavarban vannak Ők megkülönböztetik a kínai falat a közönséges falaktól holmi piramisoktól és egyéb világcsodáktól a császárokat a fáraóktól De állítják az uralkodó az uralkodó és sántán emlegetik a szerémségi és egyéb frontokról az emlékeket a kitüntetéseket asszonyokként csókolják és csak az ünnepekre őrzik   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Biljana Milovanović Živak: Таленат четврти, завођење – Tehetség negyedszer, csábítás

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат четврти, завођење   Имам талента за завођење Најразличитијих (мушких и женских) Имена и Наслова, сналазим се Како у прошлости, тако и у садашњости (мада нисам сигурна да те границе постоје, јер ако постоје, зашто онда не знамо где и када тачно почиње будућност и да ли ћемо у њој пронаћи љубав?)

Tehetség negyedszer, csábítás   Tehetséges vagyok, elcsábítom A legkülönbözőbb (férfi és női) Neveket, Címeket, a múltban ugyanúgy Feltalálom magamat, mint a jelenben (igaz, nem vagyok biztos abban, hogy határok léteznek, mert ha léteznek, miért nem tudjuk, pontosan mikor és hol kezdődik a jövő és megtaláljuk-e abban a szerelmet?)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.

Risto Vasilevski (О)да мајци – Óda az anyához

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

(О)да мајци   Да ју је Бог имао ко зна како би свет изгледао   Можда би брига коју би с Њим поделила лишила природу зла човека да буде увек најгоре оружје   Свест о нама била би јаснија затамњена места оку ближа уму угоднија   Јер Она је Утроба у којој се све зачиње развија до рођења задојено њеним млеком успоставља равнотежу на којој све почива   Љубав браће и сестара не би одређивала мржња која је њено друго лице и својом сумњом све ремети   Чак би и смрт можда имала друго име   (О)да Мајци пресељеној у вечности и пре него што је помислила да роди Бога Мајци о којој можда ни Бог ништа не зна

Óda az anyához   Ha Istennek lett volna ki tudja a világ milyen lenne   Talán a gondoskodás melyet megosztott volna Vele a természetet a gonosztól szabadította volna meg az embert meg attól hogy ne a legrosszabb fegyver legyen   Önmagunkról a tudat tisztább lenne a homályos helyek a szemhez közelebb az elmének kedvesebbek lennének   Mert Ő a Mélység a születésig minden benne keletkezik fejlődik táplálkozik minden az általa teremtett egyensúlyon nyugszik   A testvéri szeretetet nem másik arca a gyanúval mindent megbontó gyűlölet határozná meg   Talán a halált is másként neveznénk   Óda az anyához aki mielőtt arra gondolt volna hogy Istent szüljön az örökkévalóságba költözött Az Anyához akiről talán maga az Isten sem tud semmit   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Živko Nikolić Длан. И праг – Tenyér. És küszöb

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Длан. И праг   Ја – почетак свега. Пре буђења, осенчено, притајено средиште недокучивог.   Ја – урез на прагу. Покадшто и сам праг. И длан. И путоказ.   И пукотина.   Ја – то је ваздух. Прозор у непознато. Нема га за додир, рам да му разбијеш, у буџак да га бациш, у бунар, рукама, очима ...   Све смерове познаје. Говори ти када не чујеш, друкчије сагледаваш, спаваш.   Где год да стигнеш за тобом долепрша, из нигдине се досели, сумњом те окупа, на почетак врати.   4. 2. – 10. 4. 2007. Београд

Tenyér. És küszöb   Én – mindennek kezdete. Ébredés előtt, árnyékban, titokban az elérhetetlen központja.   Én – a küszöbön rovátka. Olykor maga a küszöb is. És tenyér. És útmutató.   És hasadás.   Én – ez levegő. Ismeretlenbe nyíló ablak. Érinteni nem lehet, kerete sincs, hogy eltörd, a szemétdombra, a kútba dobd, karoddal, szemeddel...   Minden irányt ismer. Akkor beszél hozzád, mikor nem hallod, másként értékelsz, szundítasz.   Bárhová érsz, utánad lebeg, a sehol-sincsből érkezik, kétkedésben fürdet, a kezdethez terel.   2007. 2. 4. – 4. 10. Belgrád   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Сеоба у невреме, Граматик, Београд 2010. стр. 7-8.

Željka Avrić Крдо – A csorda

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Крдо   збијено у рику у топот и облачје    рогови крпе                распорену тишину       кресивом копита       подрхтава видик         у оку олује                  распрскава се мрак     не остаје ништа      осим магле и стоке

A csorda   bőgésbe dobogásba és felhőbe gyömöszölt   a felhasított csendet szarvak foltozzák   a láthatár a paták villanásától remeg   a homály a vihar szemében válik semmivé   ködön és jószágon kívül semmi sem marad   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Песничка тетка – A költő nagynénje

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Песничка тетка   Моји пријашини пишу песме           и весели с тетком           шетају кроз свет.           Поводом тога           ово се мора рећи: Ако је тетка већ извела песника у шетњу мора да је           и она образована купусара.   Тетка вôда песника да би овај видео што више света. А свет није мали: то се по комшилуку види. Да није тете не би било ни поете.   Теткин песник од бога је дат. А тек тетка?! Она је стубишна вредност модерне лирике           и о њој ћемо           у предговорима.   Него шта ћемо с песником? Види ли           и он           што тетка види? Ко коме пише песме?   Ено сумрак пада на Дунаву! Не бери бригу, о свему тетка води рачуна. Лоше ће стихове она маказама да одсече.

A költő nagynénje   Elődeim verseket írnak           és vidáman nagynéninkkel           járják a világot.           Ezzel kapcsolatosan           le kell szögezni: Ha már a nagynéni sétára vitte a költőt biztosan           ő is képzett zöldséges.   Úgy vezeti a költőt, hogy minél többet lásson a világból. A világ meg nem is olyan kicsi: ezt a szomszédság bizonyítja. Ha nagynéni nem lenne költő sem lenne.   A nagynéni költője istenadta. Hát még a nagynéni?! Ő a modern líra alappillére           róla a bevezetőkben           szólunk.   De mit tegyünk a költővel? Látja-e          ő is          amit a nagynéni lát? Ki kinek írja a verseket?   Íme, a Duna a szürkületbe veszik! Sebaj, a nagynéni mindenről gondoskodik. A kontár sorokat ollóval egyszerűen kinyírja.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: НенадГрујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Vlasta Mladenović Gospode, koji je ovo vek – Uram, melyik kor ez

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Gospode, koji je ovo vek kad moje ljubavi nema               (Adam Puslojić)   Nema veka, ali ima večnosti, ljubavi moje, zvezda koja me gleda, i bdi, i brine kao i uvek. Nije ovo više vek, sve je prolazno, on je samo senka, mene moja večnost, moja ljubav čeka.

Uram, melyik kor ez, hiányzik szerelmem            (Adam Puslojić1)   Kor, nincs, de van öröklét, szerelmem, egy csillag, mely velem van és virraszt és vigyáz rám, mint mindig. Ez többé nem kor, minden mulandó, csak árny, engem a végtelen, szerelmem vár.   1A vers címe Adama Puslojić (1943. – 2022.) szerb költő kétsorosa   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vlasta Mladenović: Jasnina poljana, Presing, Mladenovac, 2024. str. 13.

Nenad Grujičić TO – EZÉRT

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

ТО   Било шта да се прича                         и нагађа о свему овоме ништа се неће знати јер док пишем изражавам дубоку бригу за ТО                         и само тада                         тамо неке мени судбински јасне слике                         и прилике                         јесу несметана шетња             до сна једине раскоши гдје нема разлике између мене                         и мени различитих љубимаца Природе                         и Размишљања.

EZÉRT   Bármit mesélnek                      és találgatnak bármiről semmit sem lehet tudni mert míg írok mélységesen aggódok EZÉRT                      csak akkor                      valahol ott a számomra sorsszerű éles képen                      és alkalomkor                      igen a zavartalan séta közben          a képzeletig ott az egyetlen nyughely ahol nincs különbség közöttem és                     a tőlem eltérő Természetkedvelők                    és Elmefuttatások között.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: НенадГрујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Obren Ristić Пси лају – A kutyák ugatnak

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Пси лају                           Још једно писмо из Србије,                         Пролећа 1999   И ова протече вода!   Узалудан је сваки напор да звук разаберемо тек. А птице нам црне слећу и бетон гризу са мостова којих је све мање.   Пролеће је стигло у крајеве наше и са неба трешње падају – у реку право.   Људи масовно у природу излазе, са неба дарове сакупљају: проклетства, заблуде, бунике и клетве. (Праве рала, звери кроте).   Пијанством до лудила сви су срећни! Ни крзнаш Маркс ни кожодер Лењин не би се овде боље снашли. А кучкин син?   А кучкин син...   Пси лају да се полуди – данас нам опет рече Јесењин.

A kutyák ugatnak                                Még egy levél Szerbiából,                              1999 tavaszán   És ez a víz is elfolyik!   Hiába minden erőfeszítés, hogy legalább a hangot felismerjük. Fekete madarak lepnek el bennünket az egyre kevesebb hidak betonútját szaggatják.   Megérkezett a tavasz az égből cseresznye hullik – egyenesen a folyóba.   Ember-tömeg a természetben égi ajándékokat gyűjtenek: átkokat, tévedéseket, farkasbogyót és kínt. (Ekéket készítenek, vadakat szelídítenek.   Részegen a bolondulásig boldogok! Se Marx, a bőrüzér, se Lenin, a bőrnyúzó, itt nem találta volna fel jobban magát. És a rohadék?   A rohadék…   A kutyák ugatnak, veszettül – mondja nekünk ma ismét Jeszenyin.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Милан Орлић: Из бродског дневника – Hajónaplóból

                                              Милан Орлић Панчево 15. новембар 1962. –                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Из бродског дневника

 

Јер док смо још праокеаном пловили, битно је

било, једино,

да пловидбу обасјава Сунце Лепоте и Смисла.

Није то пуко

уживање у пловидби, донекле страсној, често

опасној, понекад

лица смртоносно нацереног – не. Вечита је то

потрага за Истином.

У којој су смисао и лепота луксуз, не толико

редак, колико

изненађујући. А голи ручак императив дана.

Колико и опстанак

сâм, на палуби, са које неуке морнаре односе

таласи или немани,

изазови знани и незнани. А богами и други

морнари. Пре трговци

него поморци са којима смо, неретко, делили

кору хлеба. И ништа

није било, као морнарски живот, драгоцено

али до у бесцење,

ипак, јефтино. Као што је најскупље плаћано

неискуство, сваковрсно.

И кад смо, коначно, упловили у луку: катарке

неокрњене и једра

непоцепаног, веровали смо да то приобаље

није само лука,

спасоносна, него да ћемо у њој омирисати

бар: азалеју, младу

мирту и вечни спокој. Али тек када смо сваку

стопу тог пешчаног

бескраја, онако радознали, пропешачили,

после много времена

кроз које смо се пробијали као кроз маглу,

на отвореном океану:

од теста гушћу – тек ту и тада – схватамо

да смо насукани,

неизбежно, на безобални пешчани спруд.

Са којег нам повратка – нема.

 

Izvor: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр. 54-55.

  

                                                                                                                                                                                                                                                                        Hajónaplóból

 

Mert míg az ősóceánon közlekedtünk, ami egyedül

fontos volt,

az utazást a Szépség és a Tudat Napja ragyogja be.

Ez nem egyszerű

hajózás-élvezet, részben szenvedély, mely gyakran

veszélyes, néha

halálfélelemmel vigyorog – nem. Ez az Igazság

utáni örökös vágy.

Amelyben a tudat és a szépség az ék, nem annyira

ritka, inkább

váratlan. Maga az ebéd meg mindennapi igény.

Ahogy maga a lét is,

a fedélzeten, ahonnan az újonc matrózokat elviszik

a hullámok vagy a szörnyek,

az ismert és ismeretlen kihívások. De még egyéb

tengerészek is. A kereskedők,

a nem-tengerészek, akikkel, gyakran, a kenyérhéjat

osztottuk. Olyan,

mint a tengerészélet, semmi sem volt, értékes,

mégis jelentéktelen,

potom áru. Mint a legdrágábban fizetett, mindenféle,

tapasztalatlanság.

Mikor a kikötőbe értünk, végre: sértetlen

árbóccal, ép

vitorlával, hittük, ez a part nem csak

egyszerű kikötő,

életmentő, hanem itt fogjuk megérezni, mit

jelent: az azálea, a fiatal

mirtusz, az örökös nyugalom. De csak akkor, amikor

e homokos

végtelen minden zugát, érdeklődve, bejártuk,

idővel,

ahogy, mint valami ködön át, a nyílt tengeren,

átverekedtünk:

a tésztától sűrűbben – csak itt és akkor – fogtuk fel,

zátonyra futottunk,

elkerülhetetlenül, parttalan homokzátonyra.

Ahonnan visszatérni – nem lehet.

 

Fordította: Fehér Illés