Slavica Pejović Љубав а крилат ниси – Szerelmes vagy de szárnyad nincs

 

Slavica Pejović Mokrin 17. novembar 1948. – 

Љубав а крилат ниси   Летиш А крилат ниси   Ходиш по жици И жару Над водом лебдећи   Чудо је и то:   Машта б(л)удна Слика Оком из ока   И све је у то уткано: Доживети И преживети   То мораш   У јави... једном бар!

Szerelmes vagy de szárnyad nincs   Repülsz De szárnyad nincs   A vízen lebegve Jársz a dróton A parázson   Ez is csoda:   (Ki)csapongó képzelet Kép Szemet szemért   És minden ebbe van szőve: Átélni És túléni   Ezt meg kell tenned   A valóságban… legalább egyszer!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Славица Пејовић: Испис и струј, Мајдан, Костолац, 2016. стр. 7.

Neda Gavrić Пољубац као причест – A csók mint az áldozás

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Пољубац као причест   То око када плаче Ко да миро точи Огрешићеш се Ти Безбожни човече!   Не знаш Колико је благословен Овај насушни хлеб Што дадох ти Да низ грло ти До срца дође.   Где год кренеш Осетићеш Мирис тамјана Да те увек подсећа Да ти је онај пољубац Био као причест.

A csók mint az áldozás   Ez a szem mikor sír Mintha mirhát öntene Vétkezel Te Istentagadó!   Nem tudod Mily áldott Ez a mindennapi kenyér Amit neked adtam Hogy torkodon keresztül A szívedbe érjen.   Bárhol jársz Érzed majd A tömjén illatát Hogy emlékeztessen Az a csók Áldozás volt.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ilija Šaula Љубав мора – Tenger-szerelem

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Љубав мора
 
Опусти се и уживај, сунчај се и пливај,
маши, маши све док сунца има;
и кад је осека у теби, нек је плима!
 
Јеси ли пронашла и ове године
најлепше место за одмор?
Ти си шампион, ти си првак света
немој да те неко зановета.
Ако падне нека шетња ил’ одлуке што не важе,
ти одлучи није сметња, ако си и на сред плаже.
Пољубац врели дај, баци се у загрљај,
нек заплови дивна машта,
изнад стоји ко све прашта!
 
Izvor: autor
 
 
Tenger-szerelem
 
Engedd el magad, élvezz, napozz, ússz,
integess, mindaddig integess, míg éltet a napsugár;
ha benned apály is van, legyen dagály!
 
Pihenésre az idén is megtaláltad
a legszebb helyet?
Bajnok vagy, világbajnok,
nehogy valaki is bosszantson.
Ha sétálnál, vagy valami mást tennél,
te dönts, nem gond, bár te vagy a strand közepén.
Forró csókot adja, karomba dőlj,
szabaduljon a vágy,
felettünk áll, aki mindent megbocsát.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Bakić: *** (praznih jedara…) - *** (…üres vitorlákkal)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   praznih jedara brodovi su pristali na obale pustinje   slede tela razigrana u znoju                 orgija                sakaćenja glatki mišići brda sala ispod šminke   reči se lepe po ušećerenom voću ližu zlato nakita kockice mozaika iza lakih zavesa   još pesme za pesak varvari su suviše daleko   a između vilica jare dva lopova nose                              belog                              boga i preklinju ga da ne umre

***   üres vitorlákkal kötöttek ki a hajók a sivatag partján   izzadt perdülő testeket követnek                  orgia                  csonkítások sima izmok a smink alatt hájhalmazok   cukrozott gyümölcsre ragadnak a szóképek ékszer-aranyat mozaikkockák nyalogatnak a könnyű függönyök mögött   még dalok a homokért a barbárok túl messze vannak   az állkapcsok között meg bárány két tolvaj viszi                          a fehér                          istent és könyörögnek ne haljon meg   A ford. megjegyzése: sorok Fellini Satyricon filmje nyomán   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Za taj, drugi put – Arra, a máskorra

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Za taj, drugi put
 
Budna kao obilje zvezda, svoda preplavljenog,
gledaš u vreme, skrivajući mu pogled, bojeći se protoka.
Te slike u tebi, godine koje su prošle, pročitana uputstva i par iskustava, uspevaju ipak da ti rasplamsaju najprimitivnji vid radoznalosti,
stvarajući bizarne ideje - kako ti samo tako nešto na um pada? - za svetla reflektora, fokus stavljajući na njih, sagledavši ih sa svih strana, neprepoznate.
Svesna ćeš biti, odmah, da nikakve opomene tim delom - nema, te da sem odmaranja duha, ako je zabavi sklon,
integralnu i sintetičku viziju života i društva, nećeš ponuditi.
Potrudi se da dogovor sa vremenom,
sledeći put, drugim trikom, pokušaš napraviti. Ikako, ako je moguće...
U toku je prolaz, tempom istog promera skrojen, a nema izlaza u povećanju intenziteta, makar i glavom, takvom tvojom, razmišljala o tome, želeći ga, ludački.
Svakako, sve je ostavljeno za taj, drugi put.
Iskrenog razgovora...
 
Izvor: autor
 
 
Arra, a máskorra
 
Ébren, mint a csillagok sokaságával elárasztott égbolt,
nézed az időt, de az áramlástól félve, tekintetét eltakarva.
Ezek a képek, az elmúlt évek, az elolvasott utasítások, meg néhány élmény, mégis a kíváncsiság legnyersebb alakját ébresztik fel benned,
bizarr ötleteket teremt – hogyan is juthat ilyen eszedbe? – reflektorfénybe összpontosítva, minden oldalról megvizsgálva, felimerhetetlenül.
Azonnal megérted, ezen az oldalon nincs semmiféle figyelmeztetés, tehát a szellem pihenőjén kívül, ha szórakozásra hajlamos,
az élet és a társadalom egyesített, összefoglalt látomását, nem nyújtod.
Igyekezzél az idővel, legközelebb,
egyéb mesterfogással, kiegyezni. Bárhogy, ha egyáltalán lehetséges…
Folyamatban a folyamat, az ütem megszabott, változtatni hatásfoknöveléssel sem lehet, még akkor sem, ha a te fejeddel gondolkodsz, eszeveszett akarattal.
Mindenképpen, minden marad arra, a máskorra.
Az őszinte beszélgetésre…
 
Fordította: Fehér Illés

Nenad Grujičić Предсказање – Jóslat

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Предсказање   У деветој години писао сам о пчели и цвету. Моја мајка наглас је читала песму и плакала.   После сам често узимао оловку и започињао исто. Кад год бих уступио место некој појави или предсказању на папиру је ницала гомила реченица.   Рађало се нешто налик на љубав. Љубав је преузела све што се одигравало пред мојим очима.   На другој страни остала је немоћ да бдим над целином која се зове живот.

Jóslat   Kilencévesen a méhről és a virágról írtam. Anyám a verset hangosan olvasta és sírt.   Azután gyakran volt kezemben a ceruza és ugyanazt tettem. Bármikor helyet adtam valami jelenségnek vagy jóslatnak a papíron mondatok sokasága jelent meg.   Szerelemhez hasonló valami született. Mindent a szerelem vett át, ami szemem előtt történt.   A másik oldalon maradt a tehetetlenség, hogy virrasszak az élet nevű teljesség felett.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Obren Ristić Заточеник у песми – Fogoly a költeményben

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Заточеник у песми  
 
У овом лажном песоовском животу ког ћу се
Можда ипак одрећи ако буде прилике или ако
Се пак посрећи да то касније учине моје тужне
риме тако што ће јасно рећи да је једини живот
 
Који сам имао онај у стиховима у удобној изби
Од сунчевог блеска где сам се родио онога дана
Кад је пролеће бивало пролеће и једна птица
Изгнана висинама стремећи зраком оденута би
 
Млади орао непознати космос упијам и само на
Трен пуштајући поглед на доњи логор где нужно
Бораве све моје бриге или сам ја заточеник тај
 
Који се враћа са чаробне планете песме као што
Дан смењује ноћ и што вазда чине осека и плима
У дилеми да ли је заиста потребно писати поезију
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
Fogoly a költeményben
 
Ebben a hamis pessoai életben melyet
Valószínű megtagadok ha lesz rá alkalom vagy
Ha úgy hozza a sors ezt később szomorú versem
Teszi meg kijelenti az egyetlen élet
 
Mely az enyém volt a strófákba-ni a napsütötte
kényelmes viskóban ahol aznap születtem
Amikor a tavasz tavasz volt és egy száműzött
Madár ahogy a magasba vágyott fiatal sassá
 
Változott az ismeretlen kozmoszt szívom magamba
Csak pillanatra tekintek a lenti táborra ahol gondjaim
Szükségszerűen tartózkodnak vagy én vagyok az a fogoly
 
Aki a vers csodálatos bolygójáról tér vissza úgy
Ahogy a nappal az éjt váltja és állandó az ár-apály
A kétség kell-e egyáltalán költeményt írni
 
Fordította: Fehér Illés

Ranko Pavlović Јогунаста пјесма – Makacs költemény

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Јогунаста пјесма    Хоће понекад моја пјесма да се узјогуни. Брига је за форме и норме, за крута правила намргођених теоретичара, за оцјене мрзовољних критичара, за опаске љубоморних пјесника.   Тврдоглава као магарац којег су ујармили у басну, каткад моја јогунаста пјесма не мари ни за хирове размаженог читаоца, који би да му поезија буде само врт за башкарење.   Ни пут којим бих да је очински водим често неће да слиједи, него се заобада странпутицама, крчи стазе по урвинама, провлачи се тјеснацима, остављајући риме и метафоре оштрим каменим шиљцима. Премошћује душом (јер крхким тијелом не може) кањоне и дубодолине.   Зашто тако? – помирљиво је питам. Ја бих да будеш пристојно чедо, а ти се одмећеш у мангупа.   Ти би да ме укротиш? – одговара питањем. Зар мислиш да бих тада била пјесма? – намигује ми и промеће се у тачку на неприступачној литици.

Makacs költemény   Költeményem olykor kifejezetten makacs. Formával, szabvánnyal nem törődik, fittyet hány a morcos teoretikusok szigorú szabályaira, a rideg kritikusok osztályzataira, a féltékeny költők megjegyzéseire.   Keményfejű, mint amesébe tört szamár, olykor makacs költeményem az elkényeztetett olvasó szeszélyeivel sem törődik, aki szerint a költészet csak a henyélés kertje.   Gyakran azt az utat sem követi, melyen gondos apaként vezetném, mellékutakon bolyong, ösvényeket a szurdokon keresztül váj, szorosokon át bukdácsol, a rímeket, metaforákat hegyes sziklákon hagyja. A kanyonokat és a völgykatlanokat (mert törékeny testével nem képes) lelkével hidalja át.   Miért így? – kérdem békülékenyen. Szeretném, ha szófogadó gyerek lennél, de te csibész vagy.   Te engem be akarsz törni? – felel kérdezve. Azt hiszed, akkor vers lennék? – rám kacsint és egy megközelíthetetlen sziklaszirtre helyezkedik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vera Basor Капи кише – Esőcseppek

 

Vera Basor Trebinje, 10. oktobar 1974. – 

Капи кише
 
Чекала сам сунце, а капима кише умила сам лице.
Питам, гдје си небо, чисто моје?
Гдје ми је сунце у завежљају јутра оставило осмијехе?
Шаптале су капи кише:
‘’Сунце нас послало’’.  
У капима кристалне кише.
Те најљепше зраке, дароване земљи  
храниле су душе немирне.
 
Izvor: autor
 
Esőcseppek
 
A napot várva arcomat esőcseppekkel mostam.
Kérdem, te ég, tisztaságom, hol vagy?
A mosolyt a reggelbe burkolva a nap hol hagyta?
Az esőcseppek suttogták:
„A nap küldött bennünket”.
Mint kristálytiszta esőcseppeket.
Ezek a földnek ajándékozott legszebb sugarak
táplálják a nyugtalan lelkeket.
 
Fordította: Fehér Illés

Bojana Knežević Noć stvorena za zagrljaje… – Az ölelések éje…

Bojana Knežević Banja Luka, 1989. – 

Noć stvorena za zagrljaje…
 
Postoje noći,
koje su stvorene
za život,
za ljubav...
Grijeh je umrijeti,
jedne takve noći,
ostavimo to za sutra,
za kišan dan,
za maglovito jutro,
za dugu hladnu noć...
Ne ove noći, ne sad...
 
Ova noć je stvorena
za mir,
za zahvalnost na životu,
na zdravlju,
za igru,
za ležanje i gledanje zvijezdi,
za zagrljaje i toplotu.
 
Ugrijemo se toplotom drugoga Bića
i uživajmo u dragocjenim sekundama bivstvovanja...
 
Izvor: autor
 
 
Az ölelések éje…
 
Vannak az életre,
a szerelemre
teremtett
éjek…
Ilyen éjjel
bűn meghalni,
hagyjuk holnapra,
holmi esős délutánra,
akármilyen ködös reggelre,
egy hosszú, rideg éjszakára…
Ne most, ne ezen az éjen…
 
Ez az éj
a nyugalomra,
az élet köszöntésére,
az életerőre,
a játékra,
a heverésre, a csillagok szemlélésére,
az ölelésre, a melegségre teremtett.
 
Egy másik Lény melegével melegedjünk meg
és maga a lét értékes pillanatait élvezzük …
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Повратку из сна – Álomból-tért

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Повратку из сна
 
Опет сам заглавио у повратку, ко и куда некако, ја себи никако.
Ако у сну сретнеш неког себиповратника, знај да сам то ја.
Сањивих очију у друштву насмејаног вука,
са штапом у руци и два пара наочара;
једне за читање љубавне поезије,
а друге за посматрање модерне уметности.
 
А ти само спавај, нећу им дозволити да те буде,
те златне пчелице кад крену да беру мед.
Одвешћу их на сладолед и пићемо лимунаду
заслађену сирупом од јавора и листићем менте.
А онда … чујем музику, весеље,
најлепше народне песме и све лети од радости,
а ја на рубу твог сна, чувам те да те не пробуде.
 
Izvor: autor
 
 
Álomból-tért
 
Visszatértemkor ismét megtorpantam, ki-ki valamerre, én semerre.
Ha álmodban magához visszatérttel találkozol, tudd, én vagyok.
Álmodozó szemekkel mosolygós farkas társaságában,
a kezében bottal és két pár szemüveggel;
egyikkel szerelemes verseket olvas,
a másikkal a modern művészetet figyeli.
 
Te nyugodtan aludj, nem engedem meg, hogy felébresszenek,
azok az arany méhek, ha mézért mennek.
Majd fagylaltot adok nekik és sziruppal meg
mentalevéllel édesített limonádét iszogatunk.
És akkor… muzsikaszót hallok, vigadás,
a legszebb népdalok és örömmmámor,
de én őrzöm álmodat, nem engedem, hogy felébresszenek.
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić Седам извора – Hét forrás

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Седам извора   Ти си Сву воду Са свих седам Извора у мени Слио у једно око Моје око. И баш то око Гледа у небо плаво Да се Господ Ослика у њима Скуп је вид Да се огледа у њима   Човек као ти.

Hét forrás   Te Az összes vizet Mind a hét Forrásból belém Öntötted egy szembe Szemembe. Pont az a szem Nézi a kék eget Hogy ott a Mindenható Jelenjem meg Szűk a láthatár ahhoz Hogy ott olyan ember jelenjen meg   Mint te.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić Последњи дан – Az utolsó nap

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Последњи дан
 
Слово Цртеж у песку У таласима звук
Из галаксије далеке, из тајанства и мира
У једно писмо прошло и будуће сабира
А коме ће повест бити поверена за наук
 
Спознаја или слутња, тек чулима се оте
Какав је био последњи дан, без страсти
Сведочиће  завичај мој који из ове красоте
Блиста на хоризонту и са њим ће срасти
 
Да ли ће час тај имати снагу и лепоту вулкана
Из утробе, силину воде из тамних дубина
Или ће нежно сунце овога умилног дана
 
Ка свом заласку објавити вечност Оца и Сина
Можда нам камен острошки светлошћу у заметку
Благовести. Или ће реч само као на почетку.
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
Az utolsó nap
 
A homokban a Betű a Rajz, A hullámokban meg a Hang
A távoli galaxis a titokzatosság a nyugalom üzenete
Múlt és jövő egyetlen levélbe sűrítve
De a történelmet tanulságként kire bízza majd
 
Felismerés vagy sejtés csak érzékek válthatják ki
Hogy milyen volt az utolsó nap az ebben a gyönyörben
Feltűnt a messzeségben csillogó szülőföldem
Fogja indulatokat mellőzve bemutatni
 
Tartalmazza-e majd az a pillanat a vulkán nagyszerűségét
Gyomrából a sötét mélyből előtörő víz erejét
És e kellemes késődélutáni napfény a gyengéd
 
Jelenti be az Apa és Fiú örökkévaló létezését
Netán az osztrogi szikla fénye mint az üdvösség
Hírét. Vagy csak a szó mint a kezdetek kezdetén.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Miroslav Ninković Izmišljena pesma – Kitalált költemény

 

Miroslav Ninković Ruma 5. februar 1963. – 

Izmišljena pesma   Sve sam to izmislio i da je u jedan maslačak stao dobar komad neba i na njemu velika šarena kugla sa srebrnim prstenom, da se jednom nedeljno popodne udavilo u zalivenoj sveže pokošenoj travi, dok su žene okretale luk na plotni, muškarci šuštali novinama i duvanom, prozori stajali širom otvoreni, prašina se vitlala po putu, ose zalepile za mlado, zrelo grožđe. Toga dana sam izmislio da sam odrastao, izmislio sam reči koje sam izgovarao glasno i sigurno, izmislio sam pesme kojima sam se čuvao, glancao stihove kao nove cipele za čvrst korak. Izmislio sam taj pogled dublji od senke, dublji od snova u kojima kopam utrobom dok mi nad glavom srce bije i tuče. Izmislio sam zagrljaj za samoću, osmeh za dan i četvrtasti lokot za noć. Jedino nisam izmislio da je, kao da to tako mora, pljuštalo te večeri dok sam stajao pred tvojim vratima, čekajući zaludan da se otvore, kao dobre karte, kao šah-mat, kao poslednji hitac pobednika pred vatromet radosti. Nisam izmislio da sam zbog tebe sve ovo smislio, da ne ostanem sam sa licem koje ulična rasveta razvlači po barama puste, pokisle ulice.

Kitalált költemény   Mindezt csak képzeletem szülte egyetlen pitypangba a nagy színes ezüst gyűrűs labdával együtt elfért az ég egy része, egyszer egy vasárnap délután a meglocsolt frissen kaszált fűbe fulladtunk, míg a nők hagymát forgattak a tűzhelyen, a férfiak meg újsággal, dohánnyal babráltak, az ablakok tárva voltak, az út felett por kavargott, a darazsak a fiatal, érett szőlőre tapadtak. Azon a napon kitaláltam, hogy felnőttem, az általam kitalált szavakat hangosan, határozottam mondtam ki, olyan költeményeket találtam ki melyektől óvakodtam, a sorokat új cipőkként csiszoltam, hogy léptem biztos legyen. Kitaláltam ezt az árnyéknál, álomnál mélyebb tekintetet, melyben bensőmmel turkálok míg fejem felett szívem szakadatlanul zakatol. Kitaláltam a szeretetteljes fogadtatást, a magányt, a mosolyt a nappal, a négyszögletes lakatot az éj részére. Egyedül nem találtam ki azt, hogy, mintha nem lehetett volna másként, azon az estén szakadta az eső míg ajtód előtt vesztegeltem, mint a jó lapot, sakk-mattot, a győztes utolsó lövését az öröm tűzijátéka előtt hiába várva, hogy nyíljon. Nem találtam ki, hogy mindezt miattad találtam ki, hogy olyan arccal, melyet az utcai kivilágítás a megázott, kihalt sikátorok pocsolyáiban vonszol, ne maradjak egyedül.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Duška Vrhovac Sama – Egyedül

 

Duška Vrhovac Banja Luka 24. mart 1947. – 

Sama   Stanem na prozor i gledam tako u mrak vani u gustu tamu misli mi jezde u nizu beže gledam sebe samu. Gledam to oko što vešto beži i uporno traži obrise tvog lica senku mu u cvetu i ništa za nas više ne važi. Osmehne mi se iskra što mine pored tvog uha šapnem polako zažmurim do bola, do nedosluha. Izgovorim li slučajno reč grubu razgrnem mrak mahnem rukom kroz tugu i pretvorim te u sunčev zrak.

Egyedül   Az ablakba állok és csak úgy bámulok a sötétbe ki a sűrű sötétbe gondolataim röpködnek szöknek önmagamat nézem. Azt az ügyesen menekülő szemet nézem amelyik arcod árnyképét árnyékát a virágban állhatatosan keresi és számunkra immár semmi sem érvényes. Kihunyt szikra mosolygott rám füled mellett suttogok behunyom szemem tagadok mindent. Ha véletlenül goromba szót szólok széthajtom a homályt karommal szomorúan intek és napsugarat varázsolok belőled.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aćim Todorović Kroz noć straha – A félelem éjjelén

 

Aćim Todorović Han Pijesak, 21. septembar 1965. – 

Kroz noć straha
 
Napolju tama-umrla svjetlost. Sa hrasta, starog, zlosluti sova.   bagoly riogat.
Leleče vjetar-oluju goni, bjesnilom lomi dubinu snova.
Mrknu obrisi dalekih gora, nemušto ćute hrbati modri.
Iz pakla tame vučica vije, još okot vlažan urlikom bodri.
 
Uz r´jeku magla pritišće polje, pramenjem studi jeza se grana,
u daljini-nad svodom, pogrbljen mjesec crveni k´o ljuta rana.
I ova noć na pakao liči, na koloplet vrzi adskog pruća,
na krik, na vapaj grešnika, starog, na zadnji ropot prije smaknuća.
 
Pod zemljom zmije sklupčane čame, guštjeri, crvi i sve što gmiže.
Utvare jezde, sotone kriče, a svakog časa smrt je sve bliže.
Sjeverac bije, savija grane, raznosi polen u oblak praha.
Odnekud molitva zažubori, spasonosno, tiho, kroz noć straha.
 
Izvor: https://www.nekazano.me/kroz-noc-straha-acim-todorovic.php
 
 
A félelem éjjelén
 
Kinn homály – fény sehol. Egy öreg tölgyön bagoly riogat.
Jajong a szél – vihart kerget, dühösen tördeli a mély álmokat.
Árnyképek a távoli hegyek, a kék hegygerincek csendben vannak.
A pokol mélyén szuka vonít, nedves utódot üvöltve sarkall.
 
A folyó mentén köd száll a mezőkre, a fagyban iszony terjed,
a távolban – a láthatár felett a hold görnyedt, vörös, mint a fertőző seb.
Ez az éj is a pokolra hasonlít, az alvilági vessző iszonyatos táncára,
a sikolyra, a bűnös segélykiáltására, a kivégzés előtti haláltusára.
 
Kígyók, gyíkok, férgek, minden, ami mászik, a föld alatt sorvad.
Egyre közelebb a halál, rikolt a sátán, látomások lovagolnak.
Ágakat tör, porfelhőbe pollent hord az északi szél.
Valahonnan megmentő ima hallatszik, a félelem éjjelén.
 
Fordította: Fehér Illés

Izudin Ašćerić Psi – Kutyák

 

Izudin Ašćerić Novi Pazar 4. decembar 1995. – 

Psi
 
Postoje tri vrste pasa
 
Imamo pse koji se rode među psima
Ostaju da budu kao oni, i tako sve dok ne uginu od bolesti
                                                                                  ili gladi
Imamo pse koji se rode u uređenim domovima
Izlaze u šetnje, zdravo se hrane, toplo im je, ali ih vode
                                                                       za povodac
I treće, pse koji se rode među psima
Dele istu hranu, hladnoću, teskobu, ali veruju i rizikuju
Ostavljaju pse iza, lutaju sa nadom, zaboraviš da ih je ikada
                                                                            i bilo, a onda
Jednog psećeg dana prođeš pored njihovog doma, vidiš
                                                          da nemaju povodac
Da nisu sami, i da se ne osvrću na prolaznike
Pronašli su kosku, koju su prećutali, jer psi i povodci
                                                      ne veruju u slobodu
 
 
Izvor: autor
 
 
Kutyák
 
Három fajta kutya van
 
Vannak kutyák között született kutyák
Olyanok, mint azok, amíg meg nem halnak betegségtől
                                                              vagy az éhségtől
Vannak rendezett otthonokban született kutyák
Sétálnak, egészségesen táplálkoznak, nem fáznak, de pórázon
                                                                               vezetik őket
Harmadszor, kutyák között született kutyák
Osztoznak élelemben, fagyban, szükségben, de hisznek, kockáztatnak,
A kutyákat elhagyják, bízva bolyonganak, elfeleded, hogy valaha is
                                                                                      léteztek, majd
A kutyák napján elmégy otthonuk mellett, látod
                                                      nincs pórázuk
Nincsenek egyedül, a járókelőkkel nem törődnek
Megtalálták a csontot, melyet elhallgattak, mert a kutyák és a vezetők
                                                                 a szabadságban nem hisznek
 
Fordította: Fehér Illés

Suzana Rudić Ошишана песма – Megnyírt költemény

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. – 

Ошишана песма
 
Рекао си „ако престанеш да ме волиш, не шишај косу”,
тад нестаће несаница у којој сам те родила, умреће зрак Сунца
који је урезао на образ дан кад смо се срели,
тектонске плоче прогутаће ирисе
којима си шапутао моје име.
 
Рекао си „не шишај косу”,
ускратићу другом благослове,
бацићу те на колена као Блуднoг сина,
неке љубави знај рођене су да умру и постану проповед,
освану у даљинама беле
као прва постеља новорођенчета.
Пре него што постанеш руина,
а моје очи транспарент уличним свирачима,
у развенчаним данима не клањај се реликвијама,
неко је прорекао да се рубикова коцка
не решава кад замршене жеље
месечаре по крововима вечитих стажиста.
 
Љубав је једначина са две непознате,
два успутна пиктограма која дишу
један другом за врат, летњи џез у суморним данима.
Дотаћи ћемо у овом огњу прапочетак,
везати црвени конац звездама,
али нећемо престати да меримо украдене
минуте на ручним зглобовима,
откуцане у празним погледима.
 
Izvor: Сузана Рудић: Шаптај тишине, Поетикум, 2025. стр. 6
 
Megnyírt költemény
 
Azt mondtad „ha már nem szeretsz, ne nyírj hajat”,
akkor megszűnik az álmatlanság, melyben szültelek,
meghal a találkozásunkkor arcomba vésett Napsugár,
az íriszt, mellyel nevemet suttogtad,
tektonikus lemezek nyelik le.
 
Mondtad „ne nyírj hajat”,
a másiktól megvonom az áldást,
Eltévedt fiamként kényszerítelek térdre, vedd tudomásul,
van azért született szerelem, hogy meghaljon és igehirdetéssé váljon,
majd, akár az újszülött első nyughelye,
a fehér messzeségben virradjon.
Mielőtt romhalmazzá válsz,
szemem meg az utcai zenészek hirdetése lesz,
meggyalázott napokon ereklyéket ne imádj,
valaki megjósolta, a Rubik-kocka
nem oldható meg, ha a bonyolult vágy
az örökös gyakornok háztetőjén alva-jár.
 
A szerelem kétismeretlenű egyenlet,
egymás nyakában lihegő két
út közbeni piktogram, nyári jazz a borongós napokon.
A kezdetet érintjük majd meg ebben a tűzben,
a csillagokra piros fonalat kötünk,
de az üres tekintetekben leütött,
csuklókon ellopott pillanatok
számlálgatását nem hagyjuk abba.
 
 Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Сађење дрвета – Faültetés

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Сађење дрвета   У парку у Тверу1 садим руско зимзелено дрво с македонском душом   Какво узбуђење – прилазим му као детету подижем га нежно љубим стабло лагано га спуштам у ископану рупу затрпавам корење земљом заливам водом   Док то радим оно ми милује лице нешто шапуће   Знам шта жели да ми каже –   Кад надрасте остало дрвеће и одживи живот жели да постане књига коју ће неко држати на грудима и сласно читати – о спајању простора и простора времена и времена о вези између живота и живота и њеној јединственој лепоти која је пролазна а ипак вечно траје   Твер, 9. јун 2009.   1Парк Филолошког факултета

Faültetés   Tver parkjában1 orosz örökzöldet macedón lelkesedéssel ültetek   Micsoda izgalom – mintha gyerek lenne lépek hozzá gyengéden felemelem törzsét megcsókolom óvatosan a kiásott gödörbe helyezem gyökérzetét földdel takarom vízzel locsolom   Míg dolgozok arcomat simogatja valamit suttog   Tudom mit akar mondani –   Ha majd minden fát túlnő és életét leéli, szeretne könyv lenni, olyan könyv, melyet valaki a mellén tart és szívesen olvas – a tér és a tér az idő és az idő egyesüléséről az élet és az élet közötti kapcsolatról egyedülálló mulandó mégis örökéletű szépségéről   Tver, 2009. június 9.   1A Filológiai egyetem parkja   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Raskorak – Nézeteltérés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Raskorak   Naljutiš se, ponekad. Pa, ćutiš. Tada, kad tražiš. Raskorak, izmedju želje i mogućnosti, uvek je najveća razdaljina koju čovek, u životu, pokušava da predje. Najduže traje i nikada se ne savlada. Ipak, probaš. Pa, ćutiš. Naljućena.

Nézeteltérés   Néha felfortyansz. Majd hallgatsz. Akkor, amikor követelsz. Nézeteltérés, mindig az óhaj és a lehetőség közötti távolság a legnagyobb, melyet az ember életében megpróbál átlépni. Leghosszabban tart, sosem győzi le. Mégis, megpróbálod. És hallgatsz. Feldúltan.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor