Ranko Risojević Плачи – Sírj

 

Ranko Risojević Kalender kod Bosanske Kostajnice 8. avgust 1943. -

Плачи   Јеси ли се то родио, баш на вријеме, плачи. Не плаши се, не оклијевај више, плачи. Баш сад је вријеме, види облаке, плачи. Пошло ти је од руке, успио си, плачи. Врата су затворена, кључа немаш, плачи. Свануо је дан, сасвим ведар, плачи. Већ дуго нико се не јавља, пусто је, плачи. Промашен си, још жив, недотакнут, плачи. Ту је она, чека на твој прстен, плачи. Родио ти се син, ено га плаче, плачи. Док још имаш суза, док разумијеш ријечи, плачи.

Sírj   Te vagy az, aki éppen időre született, sírj. Ne félj, immár ne habozz, sírj. Ütött az óra, nézz a felhőkre, sírj. Ügyes voltál, sikerült, sírj. Az ajtó zárva, kulcs sehol, sírj. Felvirradt, derült az ég, sírj. Senki sem jelentkezik, minden puszta, sírj. Elvétett vagy, érintetlen, még élsz, sírj. A lány a te gyűrűdet várja, sírj. Fiad született, ott van, sír, sírj. Míg van könny, míg érted a szavakat, sírj.   Prevod: Fehér Illés

Izvor: autor

Ranko Pavlović Кућа на врху планине – Ház a hegy tetején

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Кућа на врху планине Имао сам кућу на највишем врху високе планине. Често сам, ноћу, у њу одлазио. Пркосио висинама, кућа вјетровима пркосила. Темељи од ријечи, зидови од ријечи, кров од ријечи. Ријечи – брвна, обловина језика. Када одем у кућу преврћем, премјештам ријечи – брвна, у стих бих их, оне се отимају. Коначно, једне олујне ноћи, под отвореним небом, уз свјетло муња, ријечи – брвна сложише се у пјесму. Оставих је на врху на који се још нико није попео, да ме чека. Стићи ћу јој горе када постанем свјетлост.

Ház a hegy tetején   A magas hegy legmagasabb csúcsán volt a házam. Éjjelenként gyakran látogattam.   Én a magassággal, a ház a széllel dacolt.   Alapja szavakból, falai szavakból, tetőszerkezete szavakból állt.   Szavak – gerendák, nyelv-burkolat.   Abban a házban forgatom, rakosgatom a szavakat – gerendákat, versszakba gyűrném őket, de ellenkeznek.   Végül, egy viharos éjjel, a nyitott ég alatt, villám-fényben, a szavak – gerendák összeálltak, versbe tömörültek.   A csúcson hagytam, ott, ahol eddig senki sem járt, hogy várjon rám.   Majd felérek, ha fény lesz belőlem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Bíró Tímea kórtánc – ples pošasti

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

kórtánc   anyám álmomban kiabál nem tudja levetni a mellrákos estélyit sose volt drága ruhája most mégis ő a haldoklók arisztokratája satuba szorítja szemem a rothadó sejtek eleganciája

ples pošasti   majka u mom snu viče svečanu sa rakom grudnog koša ne može skinuti skupu haljinu nikad nije imala aristokrata na samrti je sada ipak ona moje oči elegancija trulih ćelija u stezi drži   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 51. old.

Ady András mondd ó – reci o

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

mondd ó   egyedem begyedem tenger tánc kicsi ember mit kívánsz kívánj bármit most lehet perced van csak ez nem aetas nem is szuszogás némi lehelet nem röpülés csak az lebeg mi elképzelt egyedem-egyem mit adjak ma neked innen nézve… nézd csak borotválatlan arcom nézd a karikákat szemem alatt nézd számomra mennyi a kell a nem szabad mennyi nincs a sok mindenből és sokat a ló sem bír el hát még én… begyedem tenger s mégis tánc ez mit kívánsz kívánj sokat ami kincs s add nekem mert nekem nincs kicsi ember hadd taníts s tedd meg nagyként tedd a másért s tedd ezervalahány d-vel magadért ahogy addig sosem s azon túl mindig légy fontos másnak de magadnak királyok királya császári család dinasztia egymagadban erre kérlek nagyon kérlek taníts és tedd ezt akkor is ha már nincs is valójában kit okíts

reci o   prste ima ruka svaka kad je stisneš to je šaka pa stisni i usput nešto i poželi bilo šta sad je vreme tek minut imaš to nije aetas niti dahtanje možda dah nije let samo to lebdi što se zamišlja čovečuljče odavde gledajući danas šta da ti dam… gledaj samo moje neobrijano lice gledaj kolutove ispod mog oka gledaj za mene koliko je treba i to se ne sme iz mnogo čega koliko manjka pa previše ni konj ne podnosi a kamoli ja… ruka svaka i stisak je ipak šta želiš želi mnogo sve što vredi i meni daj jer ja nemam maleni čoveče uči me i uradi to poput velikana uradi zbog drugih uradi to sa više hiljada d zbog sebe kako do sada nikada i uvek važan budi za druge ali za sebe kralj kraljeva carska porodica sam samcat dinastija molim te na to me nauči i uradi to tad kad više nikoga nemaš da učiš   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly A kezdet a vég – Početak je kraj

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

A kezdet a vég   A föld mikor fű-borostás lesz, vékony és álmos, mint maga az álom. Halk kürtök szólnak majd a föld alól, pontosan betartva az kellő ütemet. Elvész minden éjszaka a sötétben. A nap megkínzott csecsemőként sír. Forró pelenkát szorítanak arcukra, akik szívükben sejtenek valamit.

Početak je kraj   Zapuštenom travom li je zemlja prekrivena kao sam san je tanka i pospana. Ispod zemlje će se strogo u odgovarajućem ritmu tihi rogovi oglasiti. Svaka noć se u tami gubi. Sunce poput namučene bebe plače. Koji u svojim srcima nešto naslućuju, Na lice vruću pelenu pritisnu.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Gergely Tamás Ünneplés – Praznik je

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Ünneplés        A térre igyekeztek, Vadmalac meg Malacka. Vitték a kicsit is magukkal, mert nem volt kire hagyni - a koma is kísérte az övéit.      Nagy nap volt.      "Győtünk!" - kiabálták az emberek.      Lőttek a levegőbe, Vadmalac is kibiztosította a fegyverét.      - De ha mégsem úgy sikerül - kockáztatta meg Malacka.      Ám Vadmalaccal nem lehetett aznap okosan beszélni. Ezt hajtogatta:      - Ma ünnepelünk.

Praznik je        Na trg su krenuli, Vepar i Prasica. I svog mališana su sa sobom vukli, jer nisu mogli ga gde ostaviti – svoje je takođe i jaran sa sobom poveo.      Velik dan je bio.      „Pobedili smo” – čulo se sa svih strana.      I u vazduh pucali, svoje oružje je i Vepar otkočio.     - A ako nešto slučajno omane – protivila se Prasica.      Ali tog dana Vepar nije bio u stanju da na zdrav razum oslanja. Samo ponavljao:      - Danas je praznik.   Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Risto Vasilevski Призор – Látvány

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Призор
 
човек немоћних ногу, стопљен с колицима,
вешто се пробија кроз гомилу, тражи простор,
застаје пред неспретно сложеним излозима, загледа
ствари (одела, ципеле, потрепштине, кућевне
предмете). људи, вазда некуд запућени
нагињу се у журби над њим, зуре у излоге,
каткад се саплићу о колица и точкове.
њихова лица одају умни бол, забринутост,
занетост нечим само њима знаним. при сваком
сусрету с погледом невољника, преко њихових
лица пређе сенка страха, очаја, самилости.
видно устукну, намах се скрушено осмехну,
понуде оно што нико од њих не тражи.
уствари, оптерећени свакодневицом, заборављајући
на оно што имају, губе се у оном што прижељкују,
жуде за оним што им није доступно
и нагло се суоче са оним што их, можда, чека.
 
а човека у колицима све то забавља; он је
кроз све то давно прошао. сад му је све ту:
и живот, и радост, и лепота, и сунце које
једва извирује између њихових глава.
 
Izvor: autor
 
 
Látvány
 
tehetetlen lábakkal a tolókocsival egyesült ember
ügyesen törtet a tömegen keresztül, helyet keres,
megáll az ügyetlenül rendezett kirakatok előtt, nézegeti
a látnivalót (ruhákat, cipőket, használati tárgyakat,
eszközöket). az állandóan valahová igyekvő emberek
sietségükben fölé hajolva bámulják a kirakatokat,
néha a tolókocsiba, kerekeibe botlanak.
arcuk szellemi fáradtságot, bánatot, csak
számukra ismerős odaadást sugároz. a szerencsétlen
tekintetével találkozva, tekintetükben a félelem,
a kétségbeesés, a szánalom árnyéka jelentkezik.
láthatóan visszariadnak, kényszeredetten elmosolyodnak,
azt ajánlanak, amit tőlük senki sem kér.
valójában, mindennapi gondokkal terhelten, elfeledve
azt, amivel rendelkeznek, a vágyakozásba vesznek,
az elérhetetlenért sóvárognak és hirtelen
a talán rájuk váró sorsukkal szembesülnek.
 
az ember a tolókocsiban viszont szórakozik; ő
mindezen régen átesett. most minden előtte van:
maga az élet, az öröm, a szépség, és
a fejek között alig áttörő napsugár.
 
Fordította: Fehér Illés