Tóth Judit (Judit Guillaume) Budapest, 1936. május 10. –
Oráció
sötétedéskor
A kívánságot, a törekvést
kemény kézzel oldozd le rólam.
Fullaszd meg a hideg homokban
sürgős igyekezetemet.
Hiszen sehová nem vezet
az út a sáros partszegélyen.
kemény kézzel oldozd le rólam.
Fullaszd meg a hideg homokban
sürgős igyekezetemet.
Hiszen sehová nem vezet
az út a sáros partszegélyen.
Segíts megülnöm észrevétlen.
Vedd Magadhoz a szememet,
ne láthassam, amire éhes
lehet a látás, ne akarjak
formát, zenét. A pillanatnak
mézéből ne próbáljak inni.
Vedd Magadhoz a szememet,
ne láthassam, amire éhes
lehet a látás, ne akarjak
formát, zenét. A pillanatnak
mézéből ne próbáljak inni.
Tanítsd meg a közönyt kibírni,
s reményt nem várni mozdulatban.
Mert a szeretet mozdulatlan,
csak oka, célja mozdulatnak,
s időtlen, vágy nélkül való.
Míg késsel hasogat a szó.
s reményt nem várni mozdulatban.
Mert a szeretet mozdulatlan,
csak oka, célja mozdulatnak,
s időtlen, vágy nélkül való.
Míg késsel hasogat a szó.
Mert éltem égő városokban,
s a tűzfalakon átjutottam.
Ne kérjek most sem menedéket,
add, hogy ne szólítsalak Téged.
Meg ne lapuljak a kezedben:
gyöngédségedben sosem hittem.
s a tűzfalakon átjutottam.
Ne kérjek most sem menedéket,
add, hogy ne szólítsalak Téged.
Meg ne lapuljak a kezedben:
gyöngédségedben sosem hittem.
Csak hagyj magamra, légy kegyetlen.
S ha próbáidnak megfeleltem,
akkor szoríts nekem helyet
széllel ívelt fehér teredben.
S ha próbáidnak megfeleltem,
akkor szoríts nekem helyet
széllel ívelt fehér teredben.
Beseda u sumraku
Čvrstom
rukom odreši sa mene
žudnju,
čežnju.
Moju
žurnu težnju
u
hladan pesak uguši.
Cesta
na blatnjavoj obali
ama
baš nigde ne vodi.
Pomozi
da budem neprimetna.
Primi
k Sebi moje oči
nek ne
vidim na što bi mogli
zagristi,
nek ne poželim
formu,
svirku. Nek ne osmelim
slast
trenutka okusiti.
Nauči
me nehaj podneti
a nadu
u pokretu ne čekati.
Jer
ljubav je nepomična,
pokretu
je samo razlog, svrha
i
bezvremena, bez nastojanja.
Dok
reč sečivom para.
Jer
sam u plamtećim gradovima živela
i
preko vatrenih zidova prešla.
Nek
sad ne tražim ni utočište,
omogući
da Te ne oslovim.
Nek
tvoj dlan ne bude sklonište,
u
tvoju nežnost nisam imala poverenje.
Budi
svirep, tek ostavi me samu.
I ako
sam tvojim iskušenjima odgovarala,
onda
ostavi za mene jednu praznu tačku
u tvom
vetrom presvođenom belom prostranstvu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése