Csák Gyöngyi Kisvaszar,
1950. április 28. –
Kéréseid
Világítsak – kérlelsz,
felgyújtott erdő
ropogjon ereimben;
vérezze fel talpam
nyomkereső ösztön
elmém rezervátumában
őseim jussanak levegőhöz,
mondjam el még
e szorongássá alázott ringben
az arcok élén sorvadozó reményt,
boldogság-látszatot minden
feltápászkodás után,
a kapott sebek hogyan válnak
életben tartó rémületté –,
múlás csapásaitól
miként zsibbad el
visszavontahatlan,
kacér szózatunk,
tünékenyben a reménység
hiába vérszegénylik
az éhség éhség marad
és szomj a szomj.
|
Tvoje molbe
Da
svetlim – moliš me,
u
mojim žilama
nek
zapaljena šuma ropta;
moje
tabane
nek poriv
tragača rani
u
rezervatumu mog uma
nek vazduh
moji preci udišu,
nek
ispričam još
u tom do
strepnje poniženom ringu
na
ivicama obraza sahnulu nadu,
privid
blaženstva nakon
svakog
ustajanja,
kako se
dobivene rane u krepkost
održavajuću
jezu pretvaraju –,
od
udaraca prolaza
kako
obamire
naš
neopoziv,
kočoperan
proglas
nada u
zalud
krvavi
glad
ostaje glad
a žeđ
žeđ.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése