Vladislava Vojnović Kokoške – Tyúkok

Vladislava Vojnović Bela Crkva 24. jun 1965. –

Kokoške Nekad smo stvarno kokoške, heteroseksualne, udavane. Uživamo. Kad nisi pile, nije te više sramota. Pak, pak, paaak, i jeste li varale muževe? Nismo, jesmo, ih, što nismo više, pak-pak! Biste li varale, biste li još, još nije kasno? Pak, pak, pak-pak, ihihihihi...! A ona, s najviše uslova za ljubavnika, s najneprijatnijim mužem, a očuvanog belog mesa, sočnih batačića, ćutala je stisnutog kljuna, okrećući sitnu glavicu, bistrim kokošijim okom, gledala čas levo, čas desno, i samo bi ponekad kljucnula kafu. Onda se oglasila ljudskim glasom: „Dok sam bila kokoška glavnom petlu, nisu mi trebali drugi. Od kad sam glavnom ništa, od kad mi glavni nije glavni, nemam šta da ponudim drugima. Drugi vole da otimaju, a ovde nema šta da se otme. Morala bih da odglumim da je glavni glavni i da sam mu ja glavna, a ta bi me gluma otkrila u teškoj bedi, nemaštini i rugobi.” I odjednom, ta basna postade žalostiva pesma i mi više nismo bile kokoške nego sredovečne žene na pragu menopauze koje ama baš ništa nemaju da kažu. Kad nisi pile, ni nosilja, kad si stara koka od koje je dobra juha, lonac je cela perspektiva, a pred loncem grobna je tišina.

Tyúkok Néha tényleg tyúkok vagyunk, heteroszexuálisok, férjezettek. Élvezünk. Ha már nem csibe vagy, többé nem szégyelled. Puff, puff, pufff, és férjeket csaltatok? Igen, nem, ó, miért nem többször, puff-puff! Csalnátok, még többször, még nem késő? Puff, puff, puff-puff, ahahahaha...! És ő, aki gond nélkül tarthatna szeretőt, a legészrevétlenebb férjjel, meg megőrzött fehér hússal, szaftos combokkal, összeszorított csőrrel pici fejét csóválva hallgatott, értelmes tyúkszemmel hol jobbra, hol balra tekintett, a kávéból csak néha csippentett. Majd emberi hangon szólt: „Míg a főkakas tyúkja voltam, más nem kellett. Amióta a főnök semmije vagyok, azóta, hogy a főnök számomra nem főnök, másoknak nem tudok mit felkínálni. Mások rabolni szeretnek, itt viszont rabolni nincs mit. Meg kellene játszanom, ő a főnök, én meg a legfontosabb, de a színészkedés elárulná szegény vagyok, nincstelen és rút.” És váratlanul, e meséből csüggedt dal lesz és mi nem voltunk többé tyúkok, de középkorú asszonyok a klimax küszöbén akiknek éppen semmi mondanivalójuk sincs. Ha nem csibe vagy, sem tojós tyúk, ha vén kotlós vagy akiből jó a leves, fazék a jövőd, a fazék előtt meg síri csend. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vladislava Vojnović: Ljubav hladnija od smrti Stefan Prvovenčani Kraljevo 2017. str. 16.