Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Vonít A középen ülő Anna ezt
kérdezte: - Holnap hányán megyünk? - Holnap? - csattant fel rekedtes
hangján Zsófi; ám a korábbinál ércesebben. - Hogy holnap? - A változást senki
sem érzékelte, rá nem volt szokás figyelni. - Én csak a tegnap - vonaglott
tovább. - Sőt, bevallom, nekem már az is sok! - Majd átmenettel: - Nézd meg,
Janes', van-e még pulzusom? - Sült gesztenyét! - kezdett el
ordítani Bé. Vonyított vagy tíz percig, akkor csorogni kezdett a nyála, és
már azt sem tudott.
|
Zavija Ana, koja je u sredini sedela, upitala: – Sutra od nas koliko ide? – Sutra? – zaurla Žofi
svojim hrapavim glasom; ali u odnosu na pre, oštrije. – Pa sutra? – Promenu niko
nije osetio, na nju obično nisu obratili pažnju. – Ja samo juče – dalje
se previjala. – Dapače priznajem, meni je i to puno! – Pa s puštenim glasom:
- Džejn, pogledaj imam li još pulsa? – Pečen kesten hoću! –
počela je Be vrištati. Kojih deset minuta je zavijala tad joj slina počela
curiti i više ni to nije mogla. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése