Gergely Tamás Ünneplés – Praznik je

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Ünneplés        A térre igyekeztek, Vadmalac meg Malacka. Vitték a kicsit is magukkal, mert nem volt kire hagyni - a koma is kísérte az övéit.      Nagy nap volt.      "Győtünk!" - kiabálták az emberek.      Lőttek a levegőbe, Vadmalac is kibiztosította a fegyverét.      - De ha mégsem úgy sikerül - kockáztatta meg Malacka.      Ám Vadmalaccal nem lehetett aznap okosan beszélni. Ezt hajtogatta:      - Ma ünnepelünk.

Praznik je        Na trg su krenuli, Vepar i Prasica. I svog mališana su sa sobom vukli, jer nisu mogli ga gde ostaviti – svoje je takođe i jaran sa sobom poveo.      Velik dan je bio.      „Pobedili smo” – čulo se sa svih strana.      I u vazduh pucali, svoje oružje je i Vepar otkočio.     - A ako nešto slučajno omane – protivila se Prasica.      Ali tog dana Vepar nije bio u stanju da na zdrav razum oslanja. Samo ponavljao:      - Danas je praznik.   Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Gergely Tamás AD VENTUS – AD VENTUS

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

AD VENTUS        -Te nem várod? - kérdezte a Koma.        Vadmalac nem tudta, mit is válaszoljon. Végül ezt mondta:      - Én egy másik Jézust várok. Amelyik nem áldozza fel magát, hanem a gonoszakat lenyomja a Pokolba, a jókat meg felemeli.

AD VENTUS        – Ti ne čekaš? – pita Jaran.        Vepar nije znao šta da odgovori. Na koncu izusti:        – Ja jednog drugog Hrista čekam. Koji neće sebe žrtvovati nego opake u Pakao šalje a dobre podiže.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás Hol az Igazság – Gde je Istina

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Hol az Igazság        Vadmalac aznap kivételt tett: ezúttal ő ment el a komájához.      A Komát nagy munkában találta, éppen ásott.      – Hát te? – kezdte a diskurálást. – Csak nem temetsz?      Megállt a Koma a munkában, fennebb tolta fején a sapkát. Megvakarta izzadt homlokát, majd ezt mondta:      – Kiások. Keresem az Igazságot.      Vadmalacnak a torkán akadt a kérdés, hogy azt hogyan, mármint hogy az Igazságot, Komája kérdés nélkül is magyarázta:      – Egyesek szerint el van az ásva. Mélyen.      Vadmalac erre kacagott egy sort. Majd sírt egy sort. Végül feltűrte az inge ujját, és beállt ásni maga is.

Gde je Istina        Vepar je tog dana iznimno on posetio svog jarana.      Jaran je baš tada u velikom poslu bio: kopao.      – Ti? – počeo je ispitivanje. – Valjda ne sahranjuješ?      Stade Jaran u svom poslu, kapu na glavi prema nazad gurnuo. Obrisao oznojeno čelo i rekao:      – Kopam. Istinu tražim.      Pitanje je Vepru u grlu ostao. Kako, na koji način, i to baš Istinu, ali Jaran mu je i bez naglas postavljenog pitanja objasnio:      – Neki tvrde da je zakopana. Duboko.      Vepar se na to prvo nasmejao. Pa je plakao. Na kraju je skinuo kaput i on sam počeo da kopa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás Angyalszárny – Anđeoska krila

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Angyalszárny        Vadmalac mindig is angyalszárnyat szeretett volna. Kompromisszumot kötött magával: angyalszárny legalább, ha már angyal nem lehet. Most meg adódott egy alkalom.      Létrán jutottak el a Fennvalóhoz, illetve ahhoz, aki az angyalszárnyakat osztogatta, s már Vadmalacon volt a sor, de kiderült: zálogot követelnek.      Vadmalac zavarodottan néz körbe.      – Add a lelked – mondja erre a komája. – Ilyenkor az illik.      Ott szorong a létrán alatta, tuszkolja felfele, mert mögöttük népes sereg.      Visszafele nem lehet a létrán, onnan meg csak szárnyalva.      – De ha leszakad rólam – ellenkezik Vadmalac – vagy mint Ikarosznak, megolvad…      – Kérem a következőt – hallatszik fentről egy hang.

Anđeoska krila        Vepar je oduvek čeznuo da ima anđeoska krila. Sam sa sobom se nagodio: ako već anđeo ne može biti makar da anđeoska krila ima. Sad je stigao pogodan momenat.      Lestvama su stigli do Svevišnjeg odnosno do onoga koji je anđeoska krila delio. I Vepar je stigao na red ali se na njegovo zaprepaštenje ispostavilo: traže zalog.      Vepar je zbunjeno gledao.      – Daj svoju dušu – reče mu jaran. – U takvim prilikama to priliči.      Ispod njega se stiska, prema gore ga gura jer je iza njih red dugačak.      Nazad na lojtri nije moguće a od tamo samo krilima.      – A šta onda ako se od mene odvoji – protivi se Vepar – ili se kao kod Ikara jednostavno otopi…      – Molim sledećeg – čuje se jedan glas iz visine.   Prevod: Fehér Illés

Izvor: autor

Gergely Tamás Tótágas – Naglavačke

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tótágas        Vadmalac különös pózban találta a komáját: két kezén állt, fejjel lefele.      – És ezt mért csinálod? – kérdezte, amikor látta, hogy barátja, komája, elvtársa nem cigánykereket vet, hanem ez a természetes testtartása.      – Barátom, az egész világ tótágast állt, miért pont én maradnék ki? A végén már kenyérjegyhez sem jutok. Meg hát van egy fiam, az egyetemre nem vették fel, vásárolok neki egy trafikot…      – De hát a fejed? – firtatja tovább az ügyet Vadmalac – nem lesz abból baj, hogy a vér a fejedbe tolul? Már most olyan, mint egy hámozott cékla…?      – Ne se törődj – válaszol a koma, majd a lábunkkal gondolkozunk. Az én bakancsom különben 44-es.

Naglavačke        Vepar je svog jarana u neobičnom stavu našao: na dve ruke, glavom prema dole.      – Zbog čega to sad radiš? – upitao je videvši da njegov prijatelj, kum, drugar ne cigansko kolo baca nego je to njegov prirodan položaj.      – Prijatelju, čitav svet naglavačke stoji, zašto bi baš ja izostao? Na kraju ni bon za hleb neću dobiti. Usput imam i jednog sina, primili su ga na fakultet, kupit ću mu jednu trafiku…      – Ali tvoja glava? – zapitkuje dalje Vepar – nećeš imati problema zbog toga što će ti krv preplaviti glavu? Već je i sad takav kao da je oljuštena cvekla…?     – Ma ne brini – odgovaja jaran, sa nogama ćemo razmišljati. Ionako nosim cokule broj 44.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás Ergo – Ergo

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Ergo        Kedvenc fotelében terpeszkedett, az ablakon keresztül a kis juhart bámulta, az a könnyű légmozgástól épp himbálózott.      Nem forgott a fotelben, Vadmalac, még a fejét sem fordította.      ”Ha teljesen mozdulatlan maradok – mondta magának –, az Idő nem vesz észre. Elsuhan mellettem, ergo nem öregszem.”      Ehhez is tartotta magát, még csak nem is pislogott.      ”De ha kicsordul a könnyem?”      Na ez az. Érzelmei is vannak egy vadmalacnak…

Ergo        U voljenoj fotelji se valjao, preko prozora mlad javor gledao što se u blagom vetru ljuljao.      Nije se vrtio u fotelji, Vepar, čak ni glavu nije micao.      „Ako nepomičan ostajem – rekao je sebi – onda me Vreme neće primetiti. Proći će kraj mene, ergo neću da starim.”      Svom obećanju je veran ostao, ni treptao nije.      „A šta onda ako mi padne kap suze?”      Da, to je to. Jedan vepar i osećaje poseduje…   Prevod: Fehér Illés

Forrás:  https://lenolaj.hu/2024/10/01/gergely-tamas-ergo/?fbclid=IwY2xjawFtATFleHRuA2FlbQIxMAABHQ-3kTae-f3htritbbB-Go-IMqg3GvjJNGvAdJNbEvHrTQUmsj8wvuL7xA_aem_Vp108_L6yyaMANeOXvgohw

Gergely Tamás Gyömbéridők – Vreme đumbira

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Gyömbéridők   Ülnek a tévé előtt, nézik a híradót. Egyszer csak a Koma felkiált: – Őrült. Két perc múlva újra: – Kötözni való bolond. Vadmalac felé fordul, mondja: – Az ilyeneket le kellene fogni. Vadmalac csendesíti: – Nem lehet, ők vannak felül. A Komát nem hagyja nyugodni a gondolat, megjegyzi: – Akkor meg őrült a világ. Vadmalactól válasz érkezik: – Valahogy úgy, Komám. Tótágast áll. Kismalac megkérdi erre, hogy mi a “tótágas”, s a Koma is megfogalmazza a kérdését: – Hogy lehet túlélni mindezt? Hát, hogy is… – Azt úgy, Komám, hogy én például gyömbérteát iszom, Bandi szilvapálinkával zsibbasztja magát, Emmi néni pedig nagyon beosztja a nyugdíját. Mit lehet erre válaszolni? – Gyömbér, nem is rossz!

Vreme đumbira   Ispred Tv sede, dnevnik gledaju. Odjedanput Jaran poviče: – Luđak. Nakon dva minuta opet: – Lud je, svezati ga. Prema Vepru se okrene i kaže: – Ovakvi bi trebali da budu uhvaćeni. Vepar ga umiruje: – Ne može, oni su gore. Jarana sama misao uznemirava pa nastavlja: – Onda je svet poludeo. Od Vepra pitanje stiže: – Jarane, na neki način naglavačke stoji. Prase na to upita, šta znači „naglavačke”, a na svoje pitanje i Jaran pitanje postavlja: – Kako sve to preživeti? Pa, kako li… – Moj Jarane, tako da na primer ja pijem čaj od đumbira, Bandika sebe sa šljivovicom teši, a teta Ema svoju penziju i te kako rasporedi. Šta se može na to odgovoriti? – Đumbir, i nije tako loš!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás Kinek a vére? – Čija je krv?

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kinek a vére        – Nem tudom, ki barát, ki ellenség – nyögte Vadmalac komája.      Körülöttük, azaz felettük süvítettek a golyók.      – Húzd be a nyakad – szólt Vadmalac, s azzal nyomta is le a barátját. Le, a lövészárok sarába, bokáig abban gázoltak.      ”Ez élet?”      – Miért lőnek, ha ők a testvéreink? – kérdezte a koma.      – Miért lőjük őket, ha a testvéreink – replikázott erre Vadmalac.      Ahogy a barátja öleléséből lennebb csúszott, valami vöröset vett észre a koma. A saját karján.      – Vér? – kérdezte magától. – Kinek a vére?

Čija je krv?   – Ne znam, ko je prijatelj, ko je protivnik – mucao je jaran Vepra.      Oko i iznad nas mnoštvo metaka fijuču.      – Sakrij se, dole – reče Vepar i svog prijatelja već gura. Dole, u uvučenu rupu rova gde su gazili.      „Zar je to život? ”      – Zašto pucaju na nas ako su oni naša braća? – upitao je jaran.      – Zašto pucamo mi na njih ako su oni naša braća? – reče na to Vepar.      Kako se iz zagrljaja prijatelja iskliznuo jaran je nekakvo crveno primetio. Na vlastitoj ruci.      – Krv? – pita samog sebe. – Čija je krv?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=104138

Gergely Tamás Hőmérő - Toplomer

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Hőmérő        Vadmalac hőmérőt kapott születésnapjára.      Forgatja csülkében az ajándékot, magához inti a komáját, kérdi tőle:      – Hát az hány fok, hogy a higanyszál egyik oldalán egy 3-as áll, a másikon pedig 0?      A Koma biztos abban, hogy mentora tréfál, ezért ezt válaszolja:      – Az bizony nyárfok.      Mire beront a melegből Kismalac, és szól az apjához:      – Gyere, Apu, fürödjünk!      Megy, Vadmalac, hogyne menne, főleg, hogy két mellső lábánál fogva húzzák. De azért egy alkalmas pillanatban elmorzsol szeme sarkában egy örömkönnyet. Hogy őt ennyire szeretik.

Toplomer        Vepar je za svoj rođendan toplomer dobio.      Poklon šapama okreće, pa jaranu mahne i upita ga:      – Pa koliko je stepeni, jer ja na jednoj strani živinog stuba vidim brojku 3 a na drugoj 0?     Jaran je siguran u to da se njegov mentor šali, zato mu odgovor glasi:      – U stvari to je letnji stepen.      U tom trenu iz vrućine Prasić ulazi i reče ocu:      – Dođi Oče da se kupamo!      Ide Vepar, kako ne bi išao, pogotovo jer ga za dve prve noge vuku. Ali u povoljnom trenutku još obriše iz ugla jednog oka kap suze radosti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://lenolaj.hu/2024/07/16/gergely-tamas-homero/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3yZ0PuJEBa3mp5zIOarxK1AOSD4NQ-m_fEl3CD2ZBuauVcc7sZDfkMQ4Y_aem_vjbBy7gY_S_N-xGqA2kTdw

Gergely Tamás Nonszensz interjú: válaszol Szele Tamás – Besmislen intervju: odgovara T. Vetropir

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Nonszensz interjú: válaszol Szele Tamás        1. Szerinted júniusban támadja meg Észtország Oroszországot vagy júlisban?      Észtország akkor fogja megtámadni az Oroszországi Konföderációt, amikor Avram Iancu szép kedvesével kart karba öltve, dalolva lejön a havasról, sőt, egyenesen a Kossuth-nótát énekli, mögöttük meg Gábor Áron tangóharmonikázik. Szóval erre vajmi kevés esélyt adnék.        2. Igaz lenne, hogy Orbán a Tiszára szavaz?      Orbán természetesen a Tiszára szavaz, mármint a Tisza Kálmánra, kivéve, ha esik az eső, mert akkor a Tisza Istvánra.        3. Ha egy cápának kihúzzák egy fogát, akkor eggyel kevesebbel harap?      Ez egy régi japán kérdés, amire azért nincs válasz, mert eddig senkinek nem sikerült EGY fogat kihúzni a cápából – pedig sok önkéntes veszett oda a próbálkozások folyamán.Kínában ugyanezt tigrissel próbálták, hasonló sikerrel.   Kérdezett: Gergely Tamás

Besmislen intervju: odgovara T. Vetropir        1. Po tvom kad će Rusija napasti Estoniju: u junu ili julu?     Federacija Rusije tad će napasti Estoniju, kad Avram Janku rame uz rame sa svojom lepoticom pevajući silazi sa snežnika, dapače Košutovu pesmu peva a iza njih Aron Gabor svira na dugmetaru. Među nama bude rečeno praktički to je nemoguće.        2. Da li je istina da će Orban na Tisu glasati?      Orban će naravno na Tisu glasati, to znači na Kalmana Tisu, osim, ako pada kiša onda na Ištvana Tisu.        3. Ako jednoj ajkuli jedan zub izvade onda će sa jednim manje ujedati?      To je jedno staro Japansko pitanje. Na to pitanje zato nema odgovora jer iz ajkule još nikom nije uspelo JEDAN zub izvaditi – a tokom vremena je previše dobrovoljaca stradalo. To isto su u Kini sa tigrom pokušali sa istim uspehom.   Pitanja postavio: Tamaš Gergelj   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=105440&fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR0QChuFFx_k9uWjBQQ2Vmup69wz4daTzmOpKQ4CtKMGCiIwIBOEFZYdNRI_aem_AZ2zZrzU_rMaxiozKxhLoVu8TVsx13HLC0LFrzwZ7ZA5XXnb_aLkI227C3a70QwkH4pN5j4BXJvdtIYfZi3DwbOW#respond

Gergely Tamás Tintahal – Lignja

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Tintahal        Kánikula volt, úszni mentek ki a tóra, hűsölni. Vadmalac komája közben a rádióban hallottakkal traktálta a barátját. Hogy a tintahal egészen másként gondolkozik, mint mi többiek. Mint az ember, mint az emlősök, szárnyasok, nagyon régen levált a közös fejlődési ágról.      ”A tintahal az egész testével gondolkozik. Nemcsak az agyával.”      Be akarta mutatni, hogyan is megy az egész testtel gondolkozás, úgyhogy elakasztotta Vadmalacot, aki hasra vágódott.      Vadmalacnak fájt az esés, hiszen hirtelen jött, s így védekezni ellene nem tudott. Az is fájt neki, hogy a komája teszi vele, bár oka rá nincsen. Különben lassan, türelemmel a szívében állt fel, ám egyvalamit nem értett. Meg is kérdezte:      ”Jó, tintahal vagy, de mit akartál a tetteddel kifejezni?”

Lignja        Letnja žega je bila pa su otišli na jezero, kupati se. Na putu Jaran tumači Vepru ono što je preko radija čuo. Da lignja na sasvim drugi način razmišlja u odnosu na druga živa stvorenja. Od čoveka, sisavaca, ptica, od zajedničke grane razvoja odavno se odvojio.      „Lignja čitavim telom razmišlja. Ne samo mozgom.”      Hteo je prikazati, šta znači čitavim telom razmišljati pa Vepru stupicu postavio koji se stropoštao.      Boleo mu je pad, ta odjedanput se desilo, izbeći nikako nije mogao. I to mu je bolelo da je to njegov jaran uradio, bez ikakvog razloga. Inače polako, strpljivo u srcu je ustao, mada nešto ni dalje nije shvatio. Pa je upitao:      „U redu, lignja si, ali sa tvojim postupkom šta si hteo izraziti? ”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://lenolaj.hu/2024/06/11/gergely-tamas-tintahal/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1GayMdtuK1PekpmqzRn_hd8MkoMPjkCb6Llt0_KvpehYLb3MfRcCba_Y8_aem_AZWBKBmqudN-35b8vOZ3Gfk3sRkWXyyeeQbrXu_c4hHY-aDR6-zqXgdx0jn6a7nXwrfJHwXch7n86nSWUksczgtE

Gergely Tamás Dermed – Koči se

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Dermed        Azt látja: keserű őszben szállnak darvak. Felneszel, majd „Krú, krú!”, rikoltozni kezd.      - Krú. Darvak - érkezik színtelen válasz.      Körös-körül fal. Karját kinyújtja, ám elbizonvtalanodik, mutatóujja begörbül. Határozatlanul mondja: - Kint.      Hallgatózik. Távolról mintha puskaropogás. Szemében felszáll a félelem.      „Krú”, rikácsol felkavartan, kezével csápol, görgetni szeretné a kereket.      - Leáll! - kiáltja a köpenyes.      Zihálása fokozatosan megszűnik.      Ellentmondást nem tűrő hangon: - Vissza!      Az égő alá kormányozza a tolókocsit.      - Bent! - mondja nyomatékkal az ápoló.      Vállai közé ejti a fejét. Kilöki még egyszer, visszacsusszan. Savó szeme a lemondás szürkéjébe vált. Mozdulatlan üvegteste rideg porcelángömb.

Koči se        Vidi: u gorkoj jeseni ždralovi lete. Razbudi se, pa „Kru, kru!”, drečati počne.      – Kru. Ždralovi – stiže bezbojan odgovor.      Svuda okolo zidovi. Pruži ruku ali nesiguran postaje, kažiprst mu se savija. Nesigurno kaže: –  Vani.      Osluškuje. Iz daljine kao da hice iz pušaka čuje. U očima mu se strah pojavljuje.      „Kru”, derči uzbuđeno, rukom maše, točak bi voleo koturati.      – Zastati! – poviče čovek u mantilu.      Njegovo dahtanje postepeno prestaje.     Glasom što suprotstavljanje ne trpi: – Nazad!      Kolica za guranje ispod svetiljke gura.      – Unutra! – reče strogo bolničar.      Glavu između ramena spušta. Još jednom diže, nazad se vraća. Oči mu u sivilo rezignacije prelazi. Njegovo nepomično telo je surova kugla od porculana.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Kiált – Poviče

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kiált   XX.      „Milyen édes – mutat rám szegény Andrisra hasonlít. - Állok szégyenlősen. - Elmetszette előbb a felesége torkát, azután végzett magával. Az apját emlegette azelőtt.”      „Kicsodát? Mamika, nem voltál éppen szent!”, hecceli apám.      Vihog: „De ő azt nem tudta. Bár a férjem mindig is Józsikát dédelgette. Azt meg mellőlem hurcolták el a nyilasok. Nem volt feltűzve a sárga csillaga.”        „Ne színészkedj!” - szól rá apám. Volt ugyanis egy mozdulata, mintha könnyet törölt volna ki a szeme sarkából. „Miért? Nem illik hozzám? Tán a koromhoz...?” Nevet. Rikító lila rúzs elfolyva a szája szélén, még jobban szétkeni. Kilencvennyolc éves, de még jól bírja magát. „Kitől szégyelleném? Mikor a Jancsika hullacéduláját hozták, elsírtam magam. Azt mondták, nem szabad, ugyanis Jancsika hősi halott.”        „A bolsiból még annyi sem maradt” - héklizi apám. „Ne légy tiszteletlen! Tudta, hogy elviszik. Melyik nap kirúgták a pártból, lehozta a Jancsika kézitáskáját a padlásról, csomagolt.”        „Melyiküket szeretted jobban?” „Egyformán szerettem, egyformán gyűlöltem őket. Négy gyereket szültem, még többet elvetéltem.” „Engem megtagad – fordul felém apám –, mert élek. Ezért. Mert tudja, hogy romlott, s nem akar megőrülni.”

Poviče   XX.      „Kako je sladak – pokazuje na mene, liči na jadnog Andriša. – Sramežljivo stojim. – Prvo je supruzi presekao vrat, posle i sam sebe ubio. Pre toga oca spominjao.”      „Koga? Bakice nisi baš anđeo bila! ”, podbada ju otac.      Smeška se: „Ali ona to nije znala. Iako moj muž uvek Jošku mazio. Njega su pak fašisti ispred mene odvukli. Nije imao okačenu žutu zvezdu.”      „Nemoj se pretvarati!” – opomene ju moj otac. Naime napravila je jedan pokret kao da suzu briše. „Zašto? Meni ne priliči? Možda mojoj starosti…?” Smeje se. Ionako razlivenu drečavu lila šminku još više je razvukla. Devedeset osam godina joj je ali još je živahna. „Zbog koga bi trebala da se sramim? Kad su cedulju o smrti Jančike doneli, zaplakala sam. Rekli su mi da ne smem, naime umro je kao junak.”      „Od boljševika ni toliko nije ostalo” – podbada ju opet otac. „Nemoj biti neuljudna! Znalo je da će ga odvesti. Nakon što su ga iz partije izbacili donela je sa tavana ručnu torbu Jančike, pakovati je počela. ”      „Koga si više volela?” „Jednako sam ih volela, jednako mrzela. Četiri dece sam rodila, još više pobacila.” „Mene odbacuje – okreće se prema meni otac – jer živim. Zbog toga. Jer zna da je pokvarena i ne želi poluditi.”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Bekerítve – Opkoljeno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Bekerítve        Csatárláncba felfejlődve közeledtek.      - Sehol semmi rés - szaladt ki a száján.      Humberto biccentett. Zaj nélkül tette le fegyverét. Lágy mozdulatokkal illesztette vállához a hegedűt, játszani kezdett.      Blasco kiugrott az árokból, s elindult feléjük. Hallotta, amint csőre tölt.      Már az arcuk is kivehető volt. Homloka gyöngyözött; Humbertóra pillantott. Az háttal a lövészárok falának dőlve hegedült tovább. „Háttal az ellenségnek? - ismételgette magában - Hiszen körülvettek!”      Blasco leért a völgybe. A két fegyver egyszerre szólalt meg.      Hátulról érte a fény, az escopota fémlapja megcsillant. „Mit teszel?” - faggatta önmagát, a választ nem találta. Tekintete a Humberto homlokába csüngő fürtökre esett. „Milyen érdekes - gondolta - , a vonót a bal kezében tartja.”      Felemeli a gránátot. Kibiztosítja.      Mit teszel?

Opkoljeno        U navalnom redu su se približavali.      – Neke pukotine nigde – izustio je.      Humberto klimne. Oružje je nečujno spustio. Violinu elegantnim pokretom digao i svirati počeo.      Blaško iskoči iz jarka i prema njima krene. Čuo je, kako metak u cev stavlja.      Već su im i lica videli. Čelo mu je znoj oblio; pogleda Humberta. On je leđima na zid jarka naslonjeno dalje na violini svirao. „Napadačima leđima okrenuto? – ponavljao u sebi – Ta opkoljeni smo!”      Blaško je u dolinu stigao. Oružja istovremeno su se oglasili.      Svetlost ga je straga osvetlio, metalna površina eskopota zablista. „Šta radiš? ” – ispitiva sam sebe, odgovor nije našao. Pogled mu je na na lokne Humberta palo. „Interesantno je – pomislio – gudalo u levoj ruci drži. ”      Podiže granatu. Priprema za aktivaciju.      Šta radiš?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Vonít – Zavija

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Vonít        A középen ülő Anna ezt kérdezte: - Holnap hányán megyünk?      - Holnap? - csattant fel rekedtes hangján Zsófi; ám a korábbinál ércesebben. - Hogy holnap? - A változást senki sem érzékelte, rá nem volt szokás figyelni.      - Én csak a tegnap - vonaglott tovább. - Sőt, bevallom, nekem már az is sok! - Majd átmenettel: - Nézd meg, Janes', van-e még pulzusom?      - Sült gesztenyét! - kezdett el ordítani Bé. Vonyított vagy tíz percig, akkor csorogni kezdett a nyála, és már azt sem tudott.

Zavija        Ana, koja je u sredini sedela, upitala: – Sutra od nas koliko ide?      – Sutra? – zaurla Žofi svojim hrapavim glasom; ali u odnosu na pre, oštrije. – Pa sutra? – Promenu niko nije osetio, na nju obično nisu obratili pažnju.      – Ja samo juče – dalje se previjala. – Dapače priznajem, meni je i to puno! – Pa s puštenim glasom: - Džejn, pogledaj imam li još pulsa?      – Pečen kesten hoću! – počela je Be vrištati. Kojih deset minuta je zavijala tad joj slina počela curiti i više ni to nije mogla.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás A szörny – Neman

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

A szörny          Lebenyeit kinyújtva ereszkedett alá a kövecses mederre.        Álmában - mintha kívülről - látta, hogy a szörny, Junhu föléje hajol, megmarja, s az így ejtett seben keresztül átszívódik belé. Felébredve mozdulni akart, ám teste mintha ólomból lett volna.        - Maradj nyugton! - szólalt meg.        „A szörny beszél belőlem!” – A döbbenettől lebénult.        -Nyugodj meg, egyek vagyunk - hallotta a saját hangját.        Hideg áramlat érkezett, a víz csukaszürkébe váltott.        „Kimúltam, s most vízi héberként feltámadtam.”        Uszonyait meglebbentette, elindult.        „Könnyű préda volt, hol a következő?”

Neman        Na šljunkom prekriveno korito se sa ispruženim režnjevima spustio.      U snu je – kao izvana – video da neman iznad Junhua se naginje, ugrize ga i preko nastale rane u njega se uvlači. Probudivši hteo je pokrenuti se ali telo kao da mu je od olova.      – Ostani miran ! – oglasio se.     „Iz neme neman govori” – Ukočio se, bio je zaprepašćen.      – Smiri se, isti smo – čuo je vlastiti glas.      Stigla je hladna struja, te boja vode je štukasivo postala.      „Umro sam i sad sam se poput vodenog hebreje vaskrsnuo.”      Perejama je zamahnuo i krenuo.      „Lak zalogaj je bio, gde je sledeći?”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Tenyeremből vér – Krv iz mog dlana

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tenyeremből vér   GÉ        - Szarvad nőtt - kezdi Lipacsov. Gé a homlokához kap. „Semmi.”        - Az orrodon - toldja meg Kaza. „Valóban.” Hirtelen mozdulatától bőre csuklónál felhasad. Goncsár elneveti magát, mire a többiek egyöntetű elvtársi röhögésben törnek ki.        -Nektek is kinőtt! - ordítja Gé. Nem áll le: - Továbbá megvastagodott pofátokon a bőr! - Síri csend. Jasenyka zokogni kezd. - Jasa! - Ahogy Goncsár az első szótagot megnyomja, abban a rendreutasítás szigora van, a második, látszólagos nyugalma ellenére, felszólítás. Akire rászóltak, letörli alácsorgó nyálát. Géhez lép, kezet fog vele. - Köszönjük!        „Hülye balek, elsiettem!” Jasának alig marad ideje félreugrania: Kaza Gét máris a szarvára tűzi.        - A tetemével mi lesz? - kérdi Lipa.

Krv iz mog dlana   G        – Rogovi su ti narasli – počinje Lipačov. G hvata se za čelo. „Ništa.”      – Na nosu – dodaje Kaza. „Zaista.” Zbog naglog pokreta koža mu je kod članka napukla. Gončar je počeo smejati se a na to i ostale prisutne drugarski smeh zahvatio.      – I vama su izrasli! – viče G. Nije prestao: – Nadalje vam je koža na obrazu postala deblja! – Mukla tišina. Jašenjka je jecati počeo. – Jaša! – Kako Gončar prvi slog naglašava, to je strogost ukora, a drugi je, uprkos njegove prividne smirenosti, poziv. Onaj na koga su viknuli slinu briše što mu iz usta curi. Prilazi G-u, rukuju se. – Hvala ti!      – „Idiot jedan, prenaglio sam se! ” Jaša jedva ima vremena da se skloni: Kaza je već G na rogove stavio.      – Šta će biti sa posmrtnim ostatkom? – pita Lipa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Szemből – Licem u lice

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Szemből          - Szorosabbra a kötelet! - kértem.      - Mester, a látszat a fontos.      Nem ellenkeztem, így hittem én is egykor.      - A szíjakat!      Elvonultak a fényképészek, megnyugodva vártam a közönséget.      „A látvány? Engedmény számukra.”      „A fiú!” - jutott eszembe.      - Menj, a többi a magam ügye.      Mikor becsapódott mögötte a pinceszínház ajtaja, még egyszer kipróbáltam, hogy biztosan fogja-e csuklóm a kötél.      „Készen állok!”

Licem u lice        – Uže jače stegnite! – molio sam      – Majstro, privid je bitan.      Nisam se usprotivio, nekad sam i ja tako mislio.      – Remene!      Otišli su fotografi, publiku sam smireno čekao.      „Prizor? Za nas je ustupak.”      „Dečak!” – palo mi je na pamet.      – Idi, ostalo je moja briga.      Kad su se vrata pozorišta u podrumu iza njega zalupila još jednom sam proverio da li uže moj ručni zglob sigurno drži.      „Spreman sam!”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Döbbenet – Zaprepaštenje

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Döbbenet             Hervay emlékére   „Ránézett - azt hitte, inteni akar és felé dobott egy égő csikket.”

Zaprepaštenje                 U spomen Hervaija1   „Pogledao ju je – pomislio da mahnuti želi i prema njoj užaren čik bacio.”   1Gizela Hervai (Hervay Gizella 1934 - 1982) je mađarska pesnikinja, pisateljica i prevoditeljka iz Transilvanije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Óvatosan – Oprezno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Óvatosan          Jobb kezében a petróleumos bödönt meg a gyufát vitte, a balban mindössze a szemétkosár volt, lehetetlen hát, hogy ekkor hullott volna ki.        A papírlapot azután találta meg, hogy kidobta a hamut a vödörből, és végigkutatta az égetés helyét.        Már csak ez a két szó állt rajta: „a félelmet”.        Igen, valójában nem akkor, nem, később, s a szél fújhatta ki, hisz a lap széle meg volt pörkölődve, s rajta csak ez a két szó állt.

Oprezno        U desnoj ruci badanj sa petrolejem i šibicu je nosio a u levoj svega korpu za smeće držao te je nemoguće da je baš tada ispalo.      Parče papira tek posle je našao kad pepeo iz čabra već izbacio te mesto izgaranja pretražio.      Samo jedna jedina reč je bila vidljiva: „strah”.      Da, u stvari ne tada, ne, kasnije, vetar je mogao odneti, jer rub stranice bila je opržena i na njoj samo ta jedna reč stajala.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.