Borna Kekić
Zagreb, 28. septembar 1994. –
|
Samo Ja
Ponekad
nesvjesno poletim nebom
ostavim muke
i brige,
a ne bih
trebao…
Olovka u
ruci,
Ispred mene
prazan papir.
Idem
nepoznatim putem,
u svoje
misli kročim,
bježim od
svih,
tražim
mjesto gdje mi neće suditi,
Mjesto gdje
ću moći biti samo ja.
Onaj ja koji
sam u svojoj duši,
čist,
iskren, ispravan.
I jak.
Da ne
bježim.
Samo ja…
Samo ja….
|
Csak Én
Gyötrődést, gondokat félre téve, olykor
ösztönszerűen az egekbe szállok,
de nem kellene…
A kézben ceruza,
Előttem üres papír.
Ismeretlen úton járok,
gondolataimba lépek,
mindenkitől menekülök,
helyet keresek, ahol nem ítélnek el,
Helyet, ahol én lehetek.
Az az én, aki lelkemben vagyok,
tiszta, őszinte, tisztességes.
És erős.
Hogy ne meneküljek.
Csak én…
Csak én…
Fordította: Fehér Illés
|
