Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –
Mert olykor azt álmodom
(Maahoz, akit kitaláltam magamnak, aki emlékezni tanított.)
mert olykor azt álmodom
nem is alszom
nézlek csak szótlan egész éjjel –
mert amikor hajadban vagyok
ölellek és szorítlak
mint riadt fák gyökerei fogják az anyaföldet
látod - kisgyermekek viselkednek így az anyaölben
mint angyalok szárnyai között
ha fáj a feszülő fáradt őszi fény
kezed érintem s te
emlékül csak szorítasz nagyon
mert vállad meztelen
holdfény játszik rajta puhán
szépen és nesztelen
pontosan úgy
ahogy megszerettetted ezt álmaidban
velem
|
Jer koji put sanjam
(Mau, koju sam sebi izmislio, koja me je učila sećati se)
jer koji put sanjam
ni ne spavam
čitavu noć tek nemo te promatram –
jer kad sam u tvojoj kosi
grlim te i stežem
kao koreni uplašenog drveta majku zemlju hvataju
vidiš – u krilu majke tako se deca ponašaju
kao između krila anđela
ako boli morna jesenska svetlost
ruku ti dotičem a ti
zbog sećanja samo me čvsto stežeš
jer ramena su ti gole
na njima mesečina mekano titra
lepo i bešumno
baš tako
kako si u tvojim snovima učila me da ja to
zavolim
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése