Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –
|
Пред полазак
Већ стотину година осећам на плећима
сву муку прадедовску.
Нама, на буњишту у овом делу Балкана
године тихо пролазе и брзо старимо.
Читав век и више
мој деда на коприви крај плота.
И ево сада пред полазак
са пожутеле хартије прецртава међе.
Уместо опоруке
усмено предање бар за две књиге.
Испод прага
са змијом се дуго опрашта
и моли је да кућу причува.
Синови вековима служе господара,
што саграде бива порушено.
Велика им жртва намењена
сви унуци већ су узидани.
|
Indulás előtt
Vállamon ős-apáink keserves hagyatékát
már száz éve érzem.
A szemétdombon, a Balkán e részén az évek
csendben múlnak és gyorsan öregszünk.
Több mint egy századon át
nagyapám a kerítés melletti csalánon élt.
És most, indulás előtt,
a megsárgult papírlapon határokat húz.
Végrendelet helyett
szájhagyomány, legalább két kötetre való.
A küszöb alatt
meghúzódott kígyótól hosszan búcsúzik,
kéri vigyázzon a házra.
Utódai századokon át az úrnak szolgálnak,
amit felépítenek, mások lerombolnak.
Hagyatékuk kegyetlen áldozat,
befalazottak már az unokák.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац,
2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése