Méhes Károly A kezdet a vég – Početak je kraj

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

A kezdet a vég   A föld mikor fű-borostás lesz, vékony és álmos, mint maga az álom. Halk kürtök szólnak majd a föld alól, pontosan betartva az kellő ütemet. Elvész minden éjszaka a sötétben. A nap megkínzott csecsemőként sír. Forró pelenkát szorítanak arcukra, akik szívükben sejtenek valamit.

Početak je kraj   Zapuštenom travom li je zemlja prekrivena kao sam san je tanka i pospana. Ispod zemlje će se strogo u odgovarajućem ritmu tihi rogovi oglasiti. Svaka noć se u tami gubi. Sunce poput namučene bebe plače. Koji u svojim srcima nešto naslućuju, Na lice vruću pelenu pritisnu.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Jó lesz így – Biće ovako dobro

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Jó lesz így   A végtelen a vége  hosszan bámulni  a küklopsz szemébe  a többi ajtó ablak  visszavillan a vaknak  mennyire lehet unni    Marad a várakozás vára  maga Samuel Beckett  lesni a néma fára  egy homályos mondat  ami bennem rothad  széttiprom szemüvegemet

Biće ovako dobro   Beskraj je kraj dugo promatrati oko kiklopa ostalo vrata prozor u oku slepca sevne koliko može biti dosadno   Ostaje tvrđava čekanja sam Samjuel Beket motriti nemo drvo jedna maglovita rečenica koja u meni trune zgaziću svoje naočare   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Kórházi váró – Bolnička čekaonica

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Kórházi váró   Kicsoda?  Kire?    A csap a magasban milyen szavakat csöpög?  A szivacs csak úgy issza őket. Ki vigasztal  engem?    Azt képzelem: a pók a sarokban nem hálót fon,  hanem szivárványt épít, faltól falig.    A fehér köpeny a fogason. Mint valakinek  az üres teste, a bőre vörös pecséttel.    Ha meggyógyulok, szeretnék majd  szépen meghalni.

Bolnička čekaonica   Ko? Koga?   Iz slavine u visini kakve reči kapaju? Spužva ih sve upija. Ko će mene da teši?   Zamišljam: pauk u ćošku ne mrežu plete, od zida do zida dugu gradi.   Na vešalici beli mantil. Kao nečije prazno telo, koža mu je sa crvenim žigom.   Ako ću se oporaviti, voleo bi lepo da umrem.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Kerthelyiség – Vrt

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Kerthelyiség
 
Öregasszony kölniszaga kúszik a vadszőlővel
 benőtt téglavörös tűzfalra. Rég nem történt
 itt semmi. És már megint esteledik, ebben
 az elhagyatott kertben. Ha egy pincér képes
 lenne még egyszer a borostyán-törzsű fák
 között ellavírozni kupicákkal rakott tálcával,
 akkor... - akkor a levegő porcikái vad táncba
 kezdenének, s fullasztó, halálos tömeg jelenne
 meg egy pillanat alatt, s mind kacagna, kacagna!
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Vrt
 
Na divljom lozom obrastao zabat boje opeke se
miris kolonske vode starice penje. Tu se odavno
ništa nije desilo. I u tom napuštenom vrtu
opet pada mrak. Ako bi jedan konobar još jednom
sposoban bio da između bršljanom obavijena stabla
tacnom lozom punim čašicama natovarenim jurio,
tada…  tada bi čestice vazduha divlji ples
započele i zagušljiva, smrtonosna masa bi se u tren
oka pojavila, i svi bi se smejali, smejali bi se!
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Meg még – Još uvek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Meg még
 
Ezek a napok, mikor minden olyan normális.
 Nem történik semmi más, mint az élet, halad saját
 kerékvágásában, könnyen feledhetőn -
 ezek a napok a leggyanúsabbak. Este,
 mikor már összes kések helyükön pihennek
 eltörölgetve, és a naplóban is csupán
 egy szűkszavú bejegyzés jelzi, hogy ez
 a nap is megtörtént, este - jön valami
 minden békén túli sziszegés és recsegés.
 Nem hallucináció, nem a lélek partjának
 csobbanása. Tisztán hallani, még csak
 fölülni, sem fülelni nem kell hozzá:
 sziszeg és recseg mindaz a szép és jó,
 amiről megint elhittem, hogy lehet -
 És az ágy melegsége egy pillanat alatt
 kihűl, és a sötétben remegő kézzel
 arcomhoz érek: megvagyok-e még?
 Mert ma, most is csak az történt, mint
 mindig: hogy nem haltam meg még!
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Još uvek
 
Ovi dani, kada je sve tako uobičajeno.
Ništa drugo se ne dešava, samo život u vlastitoj
kolotečini teče, lako zaboravljivo –
ovi dani su baš sumnjivi. Uveče se
kad svaki nož na svom mestu obrisano
odmara te u dnevniku tek
jedna kratka beleška označava da je
i taj dan prošao, uveče – iznad svakog spokoja
nekakvo siktanje, škripanje stiže.
Nije halucinacija, nije pljusak obale
duše. Jasno se čuje, ne treba
niti ustati, niti osluškivati:
sikće i škripi sve ono lepo i dobro
o čemu sam poverovao da je moguće –
I toplina kreveta se u momentu
ohladi, u mraku lice drhtavom rukom
dotičem: postojim li još uvek?
Jer danas, sada se sam to desilo kao
neprestance: još sam živ, još uvek!
 
Fordította: Fehér Illés

Méhes Károly Biztatás alvásra – Podsticaj na spavanje

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Biztatás alvásra
 
Hamis bőr az arcon, nem az övé.
 Mégis félti, ha hozzányúl, porhóként elpereg a semmibe.
 És akkor összetörnek a tükrök is, a borotvák kínjukban
 hasogató fájdalmat éreznek.
 
 Éjszaka erőltetve, megfeszített izmokkal álmodik.
 Látja magát, még él, kisgyerek.
 Hatalmas, napcserzette kéz kulcsot tart a szeme elé;
 ő pedig pici ujjaival fogja, és engedelmesen
 lenyeli a kulcsot. Közben iszonyodva figyeli, hogy egy mély barna
 szem bogarában valaki fuldokol.
 
    *
 
 A galambok úgy csapódnak le a párkányról, mint a kövek.
 És a kő repülni kezdett, mielőtt földet ért volna.
 A harangokat a galambok zúgatják, végigtipegnek
 meztelen női hátukon. Nyikorgó ágy, újság-zizegés.
 Valaki órát húz fel, felnyitja a hátulját, és hagyja
 könnyeit a finom fogaskerekek közé potyogni,
 rozsdásítani.
 A galambok belebújnak a fülbe, és valami torokból
 jövő rettenettel mesélnek a halálról.
 
    *
 
 Végtelenített arc kellős közepén,
 hol az álom kilyukasztja a bőrt és koncentrikus köröket
 vet, naprendszerek villannak el és por-köd csillagok
 hunynak szemet minden halálos bűn fölött.
 A pórusok irdatlan mélységeiből valaki más
 fékeveszett kacagása tört elő.
 De te ne félj, szentem,
 aludj, örökkön örökké,
 bátran.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Podsticaj na spavanje
 
Na licu lažna koža, nije njegovo.
Ipak čuva, dotakne li poput snega praha u ništa nestaje.
I onda se i ogledala razbijaju, britve u svojim mukama
oštar bol osećaju.
 
Noću usiljeno, napetim mišićima sanja.
Vidi sebe, još je živ, malo dete je.
Ogromna, ispucala ruka ispred njegovog oka ključ drži;
a on sićušnim prstima drži i ključ poslušno
proguta. Usput sa jezom promatra kako se u jednoj dubokoj smeđoj
zenici neko davi.
 
    *
 
 Golubovi se sa atule poput kamena obaraju.
I kamen je počeo da leti pre no što je zemlju dotaknuo.
Zvona golubovi oživljavaju, preko njihovih
golih leđa koračaju. Škripanje kreveta, šum novina.
Neko sat navija, poleđinu otvara i pusti
da mu suze između zupčanika padaju,
neka se rđe.
Golubovi se u uho uvlače i iz nekakvog grla
oslobođene jeze pričaju o smrti.
 
    *
 
 Usred beskonačnog lica
gde san kožu probode i koncentrične krugove
pravi, sunčevi sistemi nestaju i prašine-magle zvezde
svaki smrtni greh opraštaju.
Iz bezgranične dubine pora se nečiji
neobuzdan grohot izbija.
Ali ti, svete moj, ne boj se,
spavaj, večno,
hrabro.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Tükörtávolság – Zrcalna udaljenost

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Tükörtávolság   Nézem a tükörből.  Ül, háta görbe, de nem sír.  Úgy érzem, imát mormol.  Kéri, hadd ne csináljon semmi jóvátehetetlent.  Magam elé meredek.  Lesem a tükörből.  Feláll, a szekrényből  két poharat vesz elő.  Hosszasan eltűnik a kamrában.    Azzal a palack borral  jelenik meg, amit Olaszországból  hoztunk, s félretettük  valami nagy eseményre.    Az asztalra állítja,  a fiókból előszedi  a dugóhúzót. Visszaül és vár.

Zrcalna udaljenost   Iz zrcala gledam. Sedi, pogrbljena je, ali ne plače. Čini mi se, molitvu mrmlja. Moli, neka ništa nepopravljivo ne uradi.   Ispred sebe buljim. Iz zrcala vrebam. Ustaje, iz ormara dve čaše vadi. U komori dugo ostaje.   Sa onom flašom vina se pojavljuje što smo iz Italije doneli i za neki poseban događaj ostavili.   Na sto stavi, iz fijoke vadičep vadi. Sedi i čeka.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Különben minek – Inače zašto

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Különben minek
 
Arról, hogy kora reggel egy (na milyen is?) nő
 megy át előtte a zebrán. Cipőfűzője kibomlott, a nő
 észreveszi, szépen megáll megkötni, de nem tudja
 hová rakni lakk diplomatatáskáját. Végül valami
 el nem hordott falmaradékra teszi a kis óvatos, és ő az
 autóból látja, hogy csúszik a táska, le a havas sárba.
 Akkor már dudálnak, rég zöld lett, míg bámészkodott.
 
 Arról, hogy ez a tél... - nem is folytatja. A bútorok
 hidegek, saját mozdulatai hidegek, pillantása,
 gondolatai. A torka és az álla fáj, egybefolyva, és
 kedve lenne eldobni az állát és a torkát.
 És erre ez a barom, az időjárás-jelentésből, miután
 újabb szibériai eredetű léghullámokról vartyogott,
 oldalt biccenti a fejét, mint egy költő, és
 "további nagyon kellemes szórakozást" kíván.
 
 Arról, hogy felesége most jelenti be, elvesztette
 a jegygyűrűjét. Ez teljesen átértékeli az estét, mit
 estét: az egész jövendőt! Kicsit keresgélnek, inkább
 csak egymásra nézegetnek. Most mi lesz? Szimbolikus
 jelzéseket vitatnak meg, sorsukat, mely idáig vezetett,
 s ez után. Viccből azt mondja, húzzon függönykarikát
 az ujjára. És gondol mindenfélét, feltételes módban,
 múlt időben, és ekkor jut eszébe a reggeli nő is.
 
 Arról, hogy tényleg érdekli a halál, és azt hiszi,
 az életet unalomig ismeri. Mereszti a szemét, látni
 akar, és látja is, hogy a sötét kivilágosodik. És
 ott van ő, remekül érzi magát. Tehát mégis él még,
 üt szöget a fejébe. Örökké? Egészen elszontyolodik.
 Sóhajt. Talán csak álom az egész, és mégis van halál?
 Mert különben? Különben minek? Fabatkát se, ugyebár.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Inače zašto
 
O tome, da rano jutro ispred njega preko zebre jedna
žena (no, kakva je?) ide. Pertle joj se odvezale, žena
to primeti, komotno zastaje da veže, ali lakiranu
aktovku ne zna gde da odloži. Na koncu mala pažljiva
na nekakav neodnešen ostatak zida stavi a on
iz auta vidi kako tašna klizi, u snegom pomešano blato.
Tad već sviraju, dok se osvrtala odavno je zeleno postalo.
 
O tome da ta zima… – ni ne nastavlja. Nameštaj je
hladan, hladni su i njegovi pokreti, treptaji,
misli. Boli mu grlo i brada, kao da su spojeni i
najradije bi i bradu i grlo odbacio.
A na to ovaj neotesanac nakon meteorološkog izveštaja
o novim sibirskim vazdušnim valovima je mucao,
glavom klimne kao da je uvaženi pesnik i
„neka vam je prijatan dan” želi.
 
O tome da mu je supruga sad objavi, izgubila je
burmu. To veče u sasvim drugačijem svetlu prikazuje, ma
ne samo veče: i budućnost! Pomalo traže, pre
jedan drugu gledaju. Šta će sad biti? O simboličnim
znacima, sudbini koja ih je dotle vodila i narednim
događajima diskutiraju. On u šali kaže da na prst karike
zavese vuče. I u prošlom vremenu na pogodbeni način
svašta misli i tad se seti i one jutrošnje žene.
 
O tome da ga smrt zaista interesira i veruje
da život do dosade poznaje. Bulji, želi da vidi
i stvarno vidi da se tama rasvetli. I on je
tamo i dobro se oseća. Dakle ipak živi,
pomisli. Zauvek? Obuzima ga mrzovolja.
Uzdiše. Možda je sve to samo san, smrt ipak postoji?
Jer inače? Inače zašto? Ni pišiva boba, zar ne.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Juhász Gyula – Đula Juhas

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Juhász Gyula
 
Ma Juhász Gyula vagyok. Nem tudok szabadulni
 tőle, egyetlen szegedi látogatásomat próbálom felidézni,
 hogy milyen volt akkor a szőke Tisza, nem volt szőke,
 inkább szürke; kertvárosi kellemes részen laktam
 egy odabarmolt szocreál kollégiumban, Juhász Gyula
 sose láthatta, szerencsére; most én emlékezem rá,
 helyette. Lámpát oltva gyertyát gyújtottam
 az íróasztalomon és a decemberi hidegben a hátamra
 nyitottam ujjnyira az ablakot, hadd fázzam. Hogy
 menekültem a tanítás elöl, sose tanítottam, írom
 a napi újságot, így is Juhász Gyula lehetek,
 és élvezem, ha az orromba csap az őszi kisváros-
 lehelet. A sár és a csorba ablakkeret, a pécsi
 domboldal, ahogy percenként rám zuhan, mint
 a múlt. Nyögök, miközben mellkasomon és homlokomon
 egyensúlyozom a világot. A reccsenések? Szépek
 azok is. Mi több, nagy romantikusan azt remélem,
 a hold egy éles szilánkja hull le egy napon,
 és az öl meg, míg mosolygok, hogy valaki más vagyok.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Đula Juhas¹
 
Danas sam Đula Juhas. Ne mogu od njega da se oslobodim,
pokušavam svoj jedini boravak u Segedinu prizvati,
kakva je tada blonda Tisa bila, nije blonda, rekao bi
siva je bila; u prijatnom delu grada sa puno vrtova
u socrealističkom kolegiju boravio, Đula Juhas na svu
sreću, nikad nije mogao da vidi; sad se umesto njega ja
sećam. Nakon gašenja lampe na pisaćem stolu
sveću palio i u decembarskom mrazu na moja leđa
prozor malo tvorio, neka mi bude zima. Od nastave
sam uvek bežao, nikad nisam predavao, članke
dnevnim novinama šaljem i ovako mogu Đula Juhas
biti i uživam kad osetim dah jesenskog malog
grada. Blato i iskrivljen ram prozora, brežuljak
iz blizine Pečuja kao prošlost svakog trena me
pritiskaju. Stenjem dok svet na grudnom košu i
čelu balansiram. A pucketanja? I ta su lepa.
Da pače, skroz romantizmom ispunjeno nadam se
da će jednog dana oštar komad meseca da se odvoji
i to će da me ubije, dok se smeškam jer sam neko drugi.
 
¹Đula Juhas (Juhász Gyula, 1883. – 1937.), mađarski pesnik.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly *** (Szeretnek a tükrök) – *** (Vole me ogledala)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

*** (Szeretnek a tükrök)   Szeretnek a tükrök.  Körbesétálnak, nézegetik magukat bennem.  Kuncognak foncsoros hangon.  Megérinteni véletlenül se mernek.  De néha még ez is sok.  Egy óvatlan mozdulat, kibillenő tekintet.  Metszéspontjainkon  szilánkok és vér.

*** (Vole me ogledala)   Vole me ogledala. Oko mene hodaju, sebe u meni razgledavaju. Čudnim glasom se smeškaju. Taknuti me ni slučajno ne smeju. Koji put je i to previše. Jedan nespretan pokret, izobličen pogled. U tačkama presecanja krhotine i krv.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly *** (Aki az égből …) – *** (Ko zalogaj od neba …)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

*** (Aki az égből…)   Aki az égből harap  és a felhőkből iszik  képes arra is  hogy fűszál hegyén  egyensúlyozva  így álljon a földön

*** (Ko zalogaj od neba …)   Ko zalogaj od neba otkida i iz oblaka pije sposoban je i na to da na vrhu vlasi trave balansirajući stoji na zemlji   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Percek – Trenuci

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Percek   Bús szárnyú céda lepke ki a gyertyalángnak is odaadja magát   xxx    Túlcsordul a szem és véget ér az ég szájakat tömnek aszfalttal mint az úttest gödreit       *   Valahogy minden más lett csüngő kerítésen átforduló  hulló alig-erejű rebbenő  kis ügyetlen lepke mintha  valaki a szájában tartotta volna  egész nyáron át és most már  hiába a szó elszáll       *    A tenyér közepébe  irtóztató szög szaladjon be  kemény tüskés szárú virág  nőjön ki belőle? kilyukad       *    A tiszta ablaküveg  csillogó felület  egyszerűen hagyja  hogy odaadja  nekem magát  az utcányi világ

Trenuci   Pohotan leptir tužnih krila sebe i plamenu sveća daje   xxx   Oko se preliva te nebo se završava usta asfaltom pune kao rupe ceste   *   Nekako sve se promenilo sitan nespretan leptir što visi preko ograde se preokrene pada snagu jedva ima da poleti kao da je neko preko celog leta u ustima  držao i sad je već sve uzalud reč odleti   *   U sredinu šake neka užasan ekser uleti iz njega da tvrd cvet sa bodljikavom drškom izraste? probuši se   *   Čisto staklo prozora je sjajna površina jednostavno dopušta da mi se svet ulice predaje   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Halálszem – Oko smrti

  

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Halálszem    Persze, kitörött,  és persze sírok.  A szem elveszhet,  a pillantás soha.        *    Kék ég a szem.  Kéken ég a szem.  Kék égen a szem.    Kék a világ egészen.        *    Szépek a lehunyt  szemű emberek.  Nem tudom, mért  félünk a haláltól?

Oko smrti   Naravno, slomljeno je, i naravno, plačem. Oko može da se izgubi, ali pogled nikada.   *   Oko je plavo nebo. Oko plavo gori. Oko je na plavom nebu.   Svet je skroz u plavom.   *   Ljudi sa zatvorenim očima su lepi. Ne znam, od smrti zašto se bojimo?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Másik táj – Drugi predeo

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Másik táj   A táj nem tárgy,  hanem a lelke valaminek,  sokszínű, mint a vágy,  mi folyton hazalibeg,  mert egy sötét szoba  mélyén történik  amúgy az összes ostoba  álom, miközben nénik  ülnek a konyhában kint  s kezük ölükbe ejtik;  a fák, az édes dombok  suhanva járnak-kelnek,  s míg hallgatom a sodronyt,  elképzelem a reggelt,  vénséges szájak átka  átröpít egy másik tájba.

Drugi predeo   Predeo nije predmet, duša je nečega, višebojna, kao čežnja što se stalno doma vraća, jer inače svaki glupi san se na dnu neke tamne odaje odvija, dok bake vani u kuhinji sede i ruke im u krila padaju; slatki brežuljci, drveće brzo prolaze te dok žice slušam jutro zamišljam, kletve ostarelih usta u jedan drugi predeo me bacaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Olyan az ember – Takav je čovek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Olyan az ember   Olyan az ember  mint a pitypang  ráfú a szél  s máris nincs-van    * * *    A szemem már üres  az álom a szelekről szól  csontjaimat felkavarja  egy-egy lökésszerű  emlékezés    * * *    Barnás foltot képzelek el  az az én szeretett otthonom  kicsit távoli de sugárzón meleg  nem tudom mért gesztenyét dobok  arrafelé hátha csörren az avar

Takav je čovek   Čovek je kao glogovica stiže vetar i već ga nema   ***   Oko mi je već prazan san o vetrima priča kosti mi sećanje nalik zamahu uzburka   ***   Braunkastu mrlju zamišljam moj omiljeni dom je u daljini je ali toplinom zrači kesten u tom pravcu zašto bacam ne znam zatreperiće možda šušanj   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Két tenger – Dva mora

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Két tenger   (Alattam)    Tudta, amit feltételeztem róla,  megmutatta ki ő s én ki vagyok.  Úgy tűnt, egymással játszunk,  a pénzemért habos, langymeleg  szolgáltatást kapok. Aztán kettő  villanás: mikor a fiam eltűnt,  s kerestük, már másképp néztem  felé; végül elrabolta hullám-kezével  a szemüvegemet. Nehogy azt  higgyem, olyan élesen látom  a világ dolgait, s tudom,  mi édes, mi sós.      (Felettem)    Vihar után, nem tudom mi  történt az éggel. Láttam  a borzolt habokat,  a horizont mögötti horizontot,  lefelé lógott a világítótorony. Csöndes volt, világító kék és  arany, hívogatóbb minden  utazási prospektusnál.  Olyan part, ahová jó  lenne megérkezni. Menj-ország.  És zöldre váltott a lámpa.

Dva mora   (Ispod mene)   Znao je o njemu šta pretpostavljam te pokazao ko je on i ko sam ja. Činilo se da se igramo, za svoje pare penušavu, mlaku uslugu dobijam. Onda dva bleska: kad mi je sin nestao i tražili, prema njemu drugačije sam gledao: na koncu svojim rukama talasima naočale mi zgrabio. Da slučajno ne poverujem da svet baš oštro vidim i znam šta je slatko, šta je slano.     (Iznad mene)   Posle vihora sa nebom šta se dogodilo ne znam. Video sam raščupanu penu, horizont iza horizonta, svetionik se prema dole visio. Tih je bio, plavo i zlatno svetlio, od svakog prospekta milije prizivao. Obala je takva gde bi prispeti prijatno bilo. Idi-raj. I boja lampe se u zeleno promenila.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Tán mégis – Možda ipak

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Tán mégis
 
Ugyanaz az utca volt, mint az első
 alkalommal, tizenkét évet öregedett az aszfalt,
 ugyanennyit a házak, azóta, hogy öcsémmel
 egy nyári délutánon órákon át kerestük
 a hírneves kocsmát, igaz, ráérősen kódorogva
 a klinikák tömbjében, elvegyülve a szökésben
 lévő, csíkos pizsamás betegek között. Most
 ősszel, sötétben, hidegben azonnal odataláltam,
 learatván az elismerést, amiért így otthon vagyok
 annyi idő után, hisz tudjuk, minden megváltozott.
 Azt feleltem erre, ugyanazok a kukák és autók
 állnak itt, és a sarki non-stop boltban meleg
 kólát vettem köhögős fiamnak a gyógyszer beszedéséhez.
 Amíg ebben az új, koránt sem sörözős egységben
 az új pénzzel fizettem, azt kezdtem el mondani,
 hogy a látszat ellenére én rettenetesen el vagyok
 tévedve, mert egy jól ismert emlékbéli hely
 rettenetes veszélyeket rejt, úgy téveszt meg,
 ahogy csak egy szerető tud, puszta kézzel nyúl
 a nyílt színen dobogó puszta lélek mélyére.
 Bizony ám, ez a nagy jaj, mikor régi sötétek
 csapnak össze újakkal, mialatt a főtér macskaköve
 beugrik a kabátzsebbe, az emlék-sorsot választva.
 Ott aludtunk a múzeum melletti kis park fái
 fölött, ahol valaha fájós lábbal csak néztünk
 magunk elé, s röhögtünk mindenkin, ki arra járt.
 Mikor éjjel felébredtem, s füleltem az idők
 alagútjain száguldozó szuszogásokat körülöttem,
 hideg lábbal és hideg ésszel arra kellett
 jussak, tán mégis a végtelen szilárdságú álom
 tartja össze a világmindenséget. És akkor
 minden jól van, minden megvan, a helyén van.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Možda ipak
 
Ulica je ista bila kao prvom
prilikom, pločnik je dvanaest godina stariji,
isto toliko i kuće, od onda kad smo sa bratom
jednog letnog popodneva znamenitu krčmu,
da, između blokova klinike i bolesnicima koji
su u prugastim pidžamama u bekstvu bili,
dokono lutajući satima tražili. Sad
u jesen, u tami, hladnoći odmah sam našao,
priznanje pribirajući, jer sam i nakon toliko
vremena kod kuće, ta znamo, sve se promenilo.
Na to sam odgovorio, isti kontejneri i auta
stoje tu i na uglu u non-stop prodavnici
bolesnom sinu toplu kolu kupio da bi lek popio.
Dok sam u toj novoj jedinici, koja na pivnicu nikako
ne liči, sa novim novcem platio, počeo pričati
da uprkos prividu ja sam i te kako zalutao
jer jedno dobro poznato mesto u sećanju
užasne opasnosti krije, tako te prevari
kako te samo ljubavnica zna, u dubinu gole duše koja
na otvorenoj sceni kuca golom rukom prodire.
Zaista, velika je muka kad davnašnji mrak se
sa sadašnjim sudari dok kaldrma glavnog trga,
birajući sudbinu uspomene, u džep kaputa skoči.
Tamo iznad drva malenog trga pored muzeja
spavali gde smo nekada bolnim nogama samo
ispred nas gledali i svakog prolaznika ismejali.
Kad sam se noću probudio te u tunelima vremena
jurnjavu disanja što se oko mene odvijalo
osluškivao, hladnim nogama i razumom
došao do saznanja da svemir možda ipak
beskonačno tvrd san drži zajedno. I tada je
sve dobro, sve postoji, sve je na svom mestu.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Lower East Side, eltévedtem – Lower East Side, zalutao sam

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Lower East Side, eltévedtem   A napos délelőtti utca félelmetes. A nagy író kis íróként itt járt volna? Ládákban rohadó gyümölcs, a borbély zárva, minden létezés hiábavalósága, az aszfalt repedései mentén. Belátni egy üres iskolába. Hihetetlen mennyiségű tábla: Zárva, Elköltözött, Eladó. Mint egy befoghatatlan rádióadó, csak távoli surrogást közvetít. És én, aki először járok itt, egyszerre bénító fájdalmat érzek, hiába csöppent a nap rám mézet, mardos, hogy tessék, mindennek vége. Majd taxit fogok. Várnak ebédre.

Lower East Side, zalutao sam   Zastrašujuća je prepodnevna sunčana ulica. Ovde su i velikani kao mali pisci koračali? U sanducima trulo voće, brijačnica je zatvorena, niz napuklina asfalta je uzaludnost svakog postojanja. Vidi se unutrašnjost jedne škole. Neverovatan broj ploča: Zatvoreno, Preselio se, Na prodaju. Kao predaleka radio stanica, tek nekakav šum emitira. A ja, koji sam ovde prvi put, odjedanput bol šta koči osećam, sunce na mene med uzalud kapa, grize, evo, svemu je kraj. Taksi hvatam. Na ručak me čekaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Június – Jun

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Június   Belefúlni a zöldbe belehalni a nyárba elolvadni a melegben vagy inkább büntetésül élni tovább   Egy bot amint eljátssza egész életedet Egy fény amint pukkanva kihuny Egy arc amint a távolba csobban   A pályán egy vagon pipacs és egy tartálykocsinyi égbolt vesztegel

Jun   U zeleno se utopiti u leto umreti u vrućini se rastopiti ili rađe za kaznu dalje živeti   Jedan štap ti čitav život odsvira Jedan zrak svetla uz prasak nestaje Jedno lice u daljinu pljusne   Na tračnici vagon bulke i komad neba u cisterni kopni   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Mi a tavasz? – Šta je proleće?

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Mi a tavasz?   Én is költöző vagyok. Nem madár, még csak a képzelet szárnyán se, egyhelyű, de mégis. Valaki más érkezik belém, akinek nagyon megörülök. Az égről lerántanak egy fáradt fóliát, a fények összevesznek rajtam. Hihetetlen, hogy mindez folytatás, a sötét és a hideg egyenesen leszármazása. Egy bokor fényes ágát, mint a kisbaba ujját, morzsolgatom.

Šta je proleće?   I ja se selim. Ne kao ptica, niti na krilima mašte, u jednom mestu, ipak. Neko drugi stiže u meni, kome se zaista obradujem. Sa neba umornu foliju skidaju, svetla se na meni svađaju. Neverovatno je da je sve to nastavak, direktno poreklo mraka i hladnoće. Svetlu granu jednog žbuna poput prsta novorođenčeta trljam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.