Fodor András Dicséret – Pohvala



Fodor András (Andraš Fodor)

Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.

Dicséret

Csendes vagy mindig. Csendes.

Világítasz akár a fénnyel rakott mező.

Mosolyogsz, mintha édessége titkát,

gyümölcsét benned érlelné a föld.

Láttalak szembenézni a halállal.

Megtántorult a vonat is, ahogy

a rettenet vészfékét elszakítva,

eszeveszett, vakító csattanással,

fekete pernyét, gyászt sodorva rád,

beléd csapott az iszonyú bizonyság:

akihez indultál, nem él.

Az eszmélet vak romjain, a téboly

emésztő lángjai között

csak nézett, nézett kérdező szemed.

Nem tudtál sírni, mert a könnyek

forrása némább, mélyebb, mint a kút.

Láttalak az élettel szembenézni,

mikor teremni szólított.

Nem kiáltottál vissza, csak a kín

rózsái égtek, égtek arcodon,

mintha nem is a test parancsszavára,

valami ősibb rendelés szerint

feküdtél volna ágyadon, akár

medrében bizton áradó folyó, mely

két partja talpát tengernek veti.

Már sok városban jártam.

Idegen ablakok mögül

láttam a tér harsány erőlködését,

kihallgattam a bogárlábú percek

ijedve futkosó neszét.

Jó elgondolni, hogy

van csend, amely világít,

mosoly, amely

gyümölcsöt ád a földnek,

hogy egy-ütemre ver a lét

nyugalmad ritmusával,

s hogy amíg fény, szín, álom elcikázik,

belőled el nem fogyhatom soha.

Pohvala

Uvek si tiha. Tiha.

Svetliš kao obasjana tratina.

Osmeh ti cveta kao da u njemu

sazreva zemaljska tajna blaženstva.

Video sam te suočenu sa smrću.

Čak i voz je ustuknuo kada

otkidajući kočnicu užasa

u izbezumljenom času udarca

nanoseći crnu žalost na te

obuzela te je strašna istina:

kome si krenula, nije živ.

Na slepoj ruševini svesti, među

provalijama bezumlja

nemo si zurila u prazninu.

Jer izvor suza je dublji od

bunara, plakati nisi mogla.

Video sam te suočenu sa životom

kad te je na stvaranje pozvao.

Nisi dozivala. Samo su ruže

bola plamsale na tvom obrazu,

kao da si zbog iskonske naredbe

ležala na svom krevetu a ne

zbog puste telesne potrebe, poput

reke koja slobodno buja jer svojim

koritom na more se oslanja.

Svugde sam već bio.

Iz tuđih prozora promatrah

gromko napinjanje prostora,

osluškivah preplašene šumove

odlazećih trenutaka.

Dobro je zamisliti

da postoji tišina, koja

svetli, osmeh

što zemlji plodove daje,

da u ritmu tvoga smiraja

kuca i bilo postojanja,

i dok san, svetlost, boje prolaze,

iz tebe iščeznuti ne mogu.

Prevod: Fehér Illés

Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                            Családi kör, Novi Sad