Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –
Mrtav krompir
azbuka drveća bledi u
pesmi lišća
izukrštane pregače tankih slova koja
su ispisala zimu i hladnoću
ukrašene su
sivilom kiše i upitnicima sunca
mrtav je
pas više neće morati da spava
na njemu da se ne bi smrzao
mrtav je
staro kopile jer nema ničeg
zakonitog u njemu više
skroz naskroz
on je od svih napuštena retkost bez
ijednog daha u sebi
mrtav je
sav se zbrčkao stavi mu glavu na
jednu stolicu a stopala
ha drugu i
ležaće tamo kao akrobat ljubav je
pobeđena on ju je
pobedio zato je nepodnošljiv jer on
je ovde treba da se
brije i svodi ljubav na unutarnji jauk
uznemirenosti i poraza
nastao je
od čoveka i pustio čoveka da ode
lažov
mrtav je
oči su mu zaklonjene od svetlosti – poruga
kojoj
ljubav ništa ne može osim
da je sahrani i sakrije lice od
stida
A halott burgonya
a levelek énekében halványul
a fák ábécéje
a vékony betűkből összeszőtt kötény melyet
a tél s a fagy rótt
szürke esővel
és kérdésekkel díszített
halott
a kutyának már nem kell rajta heverni
hogy meg ne fagyjon
halott
öreg fattyú mert semmi
törvényszerűséget nem tartalmaz
végérvényesen
éppen mindenki által elhagyott
lehelet nélküli ritkaság
halott
összezavarodott tedd fejét
az egyik székre lábait
a másikra
akrobataként fog ott feküdni
a szerelem veszített
ő győzte le ezért kibírhatatlan
mert itt borotválkoznia kell
a szerelemet a belső sikolyra szorongásra
és vereségre itélte
ember
szülte és hagyta hogy távozzon az ember
hazug
halott
szemei a fénytől elzártak – gúnyosak
ellene a szerelem tehetetlen
csak eltemetheti s szégyenében eltakarhatja
arcát
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése