Vasić Marija zumbulasta sestra – a jácintos nővér

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

zumbulasta sestra

     usred života

     kao i na njegovom početku

     anđeli liče na sebe same

     odnedavno ja više nisam nalik na sebe. čovek i ja zatvoreni u tamnici svoga razuma. kao jezero u obruč koralnih ostrva. umesto da ujedinimo svoje uzajamne snage kako bismo se odbranili od slučaja i nedaća mi se udaljujemo drhteči od mržnje i krećemo suprotnim pravcima. kao da smo ranili jedan drugog ljutom kamom

     reklo bi se svaki od nas razume prezir što ga budi u ovom drugom. gonjeni pokretačkom silom izvesnog dostojanstva mi se trudimo da ne bi obmanemo svog protivnika.

     svako ostaje pri svome i zna dobro da je nemoguće zadugo sačuvati sklopljeni mir

     e pa nek bude tako

a jácintos nővér

     az élet sűrűjében

     mint a kezdetén is

     az angyalok önmagukra hasonlítanak

     újabban már nem hasonlítok önmagamra. az embert s engem is értelmünk börtönébe zártak. mint a tó korallszigetek övezetében. a helyett hogy erőnket egyesítve megvédenénk magunkat a véletlenektől és sorscsapásoktól bosszúvágytól vezérelve távolodunk egymástól ellenkező irányba haladunk. mint a tőrrel sebesítettek.

     mintha mindenki értene a gyűlöletszításhoz. meghatározhatatlan büszkeségtől űzve ellenfelünket nem akarjuk kiábrándítni.

     fújjuk a magunkét közben jól tudjuk lehetetlen a tartós béke

     hát akkor legyen így

Fordította: Fehér Illés



Vasić Marija blistavi brat – a ragyogó testvér

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

blistavi brat

     drevni hram denderaha

     nalazi se na sat i po od leve obale nila. a danas čitavi rojevi zolja zaposedaju žlebove i frizove. one lete oko stubova kao gusti pramenovi crne kose. jedini stanovnici hladnog trema one čuvaju predvorja kao po nasleđenom pravu.

     poredim zujanje njihovih metalnih krila sa neprestanim pucanjem santi leda što se sudaraju u vreme otapanja u polarnim morima

     ali dok posmatram ponašanje onoga kome je proviđenje dalo da vlada nad zemljom tri krilca moga bola stvaraju još veći šum. kada se noću pojavi odjednom na nebu neka kometa posle osamdeset godina odsustva ona pokazuje ljudima i zrikavcima svoj užareni maglićasti rep. bez sumnje ona i ne oseća neizmernost toga puta. no sa mnom nije tako. nalakćen na uzglavlje svoga kreveta dok se na dnu moje duše burno stvara razupčani horizont nekog sparušenog i tmurnog neba. ja uranjam u snove sažaljenja i crvenim zbog čoveka!

     išibam do krvi severcem posle noćne straže mornar hita da se svali u svoju mrežu za ležanje. zašto nije data i  meni ta uteha?

a ragyogó testvér

     dendera ősi imaháza

     másfél órányira van a nilus bal partjától. a darazsak rajokban lepik el az árkádokat bemélyedéseket. sűrű fekete rankoncátlan hatincsek az oszlopok körül. a rideg épület egyedüli lakói öröklött jog alapján őrzik az előcsarnokot.

     érces szárnycsapásuk olvadás idején a sarki tengerekben a jéghegyek állandó rianására összecspódására emlékeztetnek

     de míg a jövendölés szerint a hatalommal megbízott személy viselkedését figyelem fájdalmam szárnycsapása egyre hangosabb. amikor nyolcvan év után éjjel hirtelem egy üstökös jelenik meg az égen embereknek tücsköknek mutatja fényes létét. kétségtelen nem is érzi útja végtelenségét. de én egészen más vagyok. ágyam fejfájára könyökölve lelkem mélyén ködös sötöt ég összekuszált láthatára jelenik meg. a szánakozás álmába merülök és pirulok az emberiség miatt!

     éjszakai őrtállás után az északi széltől megkorbácsolt tengerész függőágyába siet pihenni. miért nem adatott meg számomra is ez a vigasz?

Fordította: Fehér Illés



Marija Vasić Oštrozubi – Az élesfogú



Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Oštrozubi

     Bio je prolećni dan. Price su izvijale svoje cvrkutave pesme, a ljudi, vrativši se s poslova, kupali su se u svetlosti umora.

     Svi su radili na svojoj sudbini: drveće, biljke, ajkule. Svi, osim Stvoritelja! On je u razdrtoj odeždi ležao naspred puta. Donja mu je usna visila grozno otrombljena; zubi su mu bili prljavi, a prašina se se mešala sa plavim talasima njegove kose. Umrtvljeno od teškog dremeža, klonulo na šljunak, njegovo je telo s mukom pokušavalo da se pridigne.

     Snaga ga je izdala i on je ležao tu, nemoćan kao izgažena glista, neosetljiv kao kakva ispljuvana kora. Potoci vina ispunjavali su ulegnuća koja su izdubili nervozni pokreti njegovih ramena. Tupost sa svinjskom njuškom zakriljavala ga je svojim zaštitničkim krilima i gledala ga pogledom punim ljubavi. Njegove noge opuštenih mišića vukle su se po zemlji kao dve slomljene katarke. Krv je tekla iz njegovih nozdrva: pri padu udario je licem o neki kolac. Bio je pijan! Užasno pijan!

     Rekao je:

     Oh! Nikad nećeš znati, mladiću, koliko je katkad teško držati u rukama uzde svemira! Krv navire ponekad u glavu od naprezanja da se iz ništavila izvuče još jedna kometa s nekom novom rasom duhova.

Az élesfogú

     Tavasz volt. Madárcsicsergés töltötte ki a teret, az emberek meg, munkából hazatérőben, a fáradtság sugaraiban fürödtek.

     Mindenki saját sorsával volt elfoglalva: a fák, a növények, a cápák. Mindenki, a Teremtőn kívül! Ő az út közepén lévő kátyúban hevert. Alsó ajka lilakéken lógott, fogai piszkosak voltak, szőke hajtincse porral keveredett. Mély álomba merült, salakon heverő ernyedt testét kényszerdetten próbálták felemelni.

     Elhagyta ereje, eltaposott giliszta tehetetlenségével, agyonrágott bőrdarab érzéketlenségével hevert. Az ideges vállmozdulatai által kivájt bemélyedéseket borpatakok töltötték ki. Disznóorrú egykedvűség vette védőszárnya alá, szeretettel tekintett rá. Ernyedt lábát törött mankóként vonszolta. Orrából dőlt a vér: arccal egy karóra esett. Részeg volt! Holtrészeg!

     Megszólalt:

     Ó, te fiatalember, sosem fogod megtudni, milyen nehéz a világűr gyeplőjét tartani! Néha, mert a semmiből akarsz új szellemet, új üstököst teremteni, megszakadsz az erőlködésbe.

Fordította: Fehér Illés

 

Marija Vasić Donojan Belina kazaljke – A mutató fehérsége

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Belina kazaljke

     jadna žabo

     gledajući te mislio sam o beskraju i o svojoj slabosti. evo još jednog bića uzvišenijeg od onih na zemlji. rekoh u sebi i to božanskom voljom. zašto nisam i ja od tih. zašto ima nepravde u božanskim odlukama

     da li je stvoritelj bezuman a istovremeno najjači u svom besu. otkako si se pojavila gospodarko bara i močvara ovenčana slavom koja samo bogu pripada malo sam se utešio. ali moj pomućeni razum gasne pred tvojom veličinom. ko si ti. odakle

     ostani još malo na zemlji. savij svoja bela krila i ne gledaj u nebo svojim nespokojnim očima. a ako odlaziš pođimo zajedno

A mutató fehérsége

     te szegény béka

     téged szemlélve az örökkévalóságról és gyengeségeimről elmélkedtem. íme még egy a földiektől fennköltebb lény. magamba mondtam de isten akaratától vezérelve. miért nem vagyok én is közülük való. isten itéleteiben miért van igazságtalanság

     bomlott-e a teremtő ki önnön dühében a leghatalmasabb. mióta te barák és mocsarak isteneknek járó dicső úrnője megjelentél egy kicsit megvígasztalódtam. de elborult elmém eltörpül nagyságod előtt. ki vagy. honnan jöttél

     maradj még egy ideig a földön. hajlítsd meg fegér szárnyaidat s türelmetlen szemeiddel ne kémleld az eget. de ha elmégy menjünk együtt

Fordította: Fehér Illés



Marija Vasić Donojan Rasuti neven – A szétszórt körömvirág

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Rasuti neven

     A onda će se odjednom svi uspraviti kao ogromne opruge. Kakve kletve! Kakvi krici! Zmija otrovnica, buljooka žaba – krastača, krvavi slon, besmrtni gavran, bezoblični orao, zubata polarna foka. Prepoznali su me. Evo, već se udružuju ljudi i zveri zemaljske i već se čuje njihova praktična i isprazna vika. Nema više međusobne mržnje; dve su se mržnje okrenule na zajedničkog neprijatelja, na mene; združuju se po sveopštem pristanku.

     Vetrovi proviđenja, usmereni prema dedukciji, podignite me žudno malo više, bojim se podmukle osvete u zabačenim ulicama ili pokraj palata u pustinjama.

     Neizbežna i beskonačna ciganka, vezana za muziku ranog proleća, nosi buket nevena umotanih u stare novine. Nosi ih uspravno gologlava, a debljina butina primorava je da se gega u hodu dok gleda u izloge pored kojih prolazi na putu. Istržem joj zadovoljni neven i okrećem ga prema svetlosti.

     Pred oltarom predao sam se zakletvama nebrojenim i kako da ih ne pomenem. Rasuti neveni kao propeti konji uzbuđeni blizinom kobile kovitlaju prašinom. Ona viče za mnom. Ona juri za mnom. Okrećem se da zaštitim oči puna suza, neobdaren darom strpljivosti već nagnuća i plišane bezosećajnosti.

     Okrećem se i plačem u sebi sa deset hiljada vrabaca koji su doleteli sa istoka da tu otpočinu.

     „Rumen li morao sam

     da te susretnem

     iza svega i još uvek moram

     da te susretnem“

     Šta je zavetna ciganka ako ne izaslanik sa drugog sveta, sveta lepih nevena u dve boje koji se najavljuje, ne znajući đta čini osim što hoda ulicama, držeći cveće uspravno kao baklju tako rano ujutru.

A szétszórt körömvirág

       És akkor hatalmas rugóként egyszerre fogok felegyenesedni. Micsoda átkok! Mérgeskígyó, dülledtszemű béka – varangyos, véres elefánt, halhatatlan holló, alaktalan sas, fehér agyarú sarki fóka. Felismertek. Íme, már szövetkeznek az emberek és a földön élő vadállatok, már hallani hasznosítható, üres kiáltozásuk. Nincs többé egymás közötti gyűlölet; két gyűlölet a közös ellenség ellen fordult, ellenem; egyhangúan döntöttek.

     Ti dedukció felé fordult látomások szelei, vágyakozva emeljetek magasabbra, az eldugott sikátorokban és a pusztaságban félek az alattomos bosszútól.
     A koratavaszi hangokhoz nőtt, kikerülhetetlen és végtelen cigánylány régi újságpapírba csomagolt körömvirágcsokrot hoz. Fején nincs kendő, elhízott csípője miatt biceg, a kirakatokat bámulja. Kitépem kezéből a csokrot és a fény felé fordítom.
     Az oltár előtt a fogadalmaknak adtam át magam, hát azokat említenem kell. A szétszórt körömvirág  a kanca közelségétől felajzott csődörként topogott a porban. Ő kiált utánam. Ő rohan utánam. Megfordulok, hogy könnyes szemeimet megvédjem, hisz nincsenek megáldva türelemmel csak szertelenséggel és bársonyos érzéketlenséggel.
     Megfordulok és magamban együtt sírok a keletről ideözönlött verebek ezreivel.
     „Hát mindenáron
     találkoznom kellett veled
     és még most is
     találkoznom kell veled”
     Ki más a varázslatos cigánylány, mint egy más világ küldötte, az eljövendő kétszínű körömvirág világáé, nem tudva mitévő legyen, korán reggel fáklyaként tartva a virágot, az utcán sétál.

Fordította: Fehér Illés



Marija Vasić Donojan Najsmešnija antiteza – A legnevetségesebb antitézis

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Najsmešnija antiteza

     nećete me videti u času kada budem umirao (ovo pišem na svojoj samrtnoj postelji okruženoj sveštenicima) hću da umrem uljuljkivan talasima olujnog mora ili stojeći na planin

     ne znam da li će moje nestajanje biti potpuno. doduše ja ne mogu očekivati milost. noć je zimska elementi se sudaraju čovek drhće od straha a mladić smišlja zločin ako je sličan meni iz mlađih dana. jedan stari top leži u parku zarđao i beskoristan. 7 – 8 jedrilica plovi po moru. obavljam nuždu izlazim ljudi betonskog srca i dalje igraju.

     to su mrtvaci kažem

     oni su smog

     smradovi

     gubavci

galebovi su bolji

morska trava je bolja

 prljavi pesak je bolji

     kad bih mogao da okrenem taj stari top na njih i opalim iz njega učinio bih to. glas iz zvučnika se javio: da. prevazilazim vas sve svojom urođenom surovošću. sve otrovnice krastače i ajkule

     hitro sam izašao odatle. vratio se gore našao mesto seo i onda osetio nešto pod desnim stopalom:

mrtvi vrabac

     još jedan spomen na smrt

A legnevetségesebb antitézis

     nem fogtok látni halálom pillanatában (e sorokat szerzetesekkel körülvett halálos ágyamon írom) hányódva a felkorbácsolt tengeren vagy a hegytetőn állva akarok meghalni

     nem tudom eltűntem teljes lesz-e. különben nem számítok kegyelemre. hideg a téli éj összecsapnak az elemek. félelmében reszket az ember az ifjú pedig ha fiatalkori énemre hasomlít bosszút forral. a parkban rozsdás hasznavehetetlen öreg ágyú hever. a tengeren 7 – 8 vitorlás imbolyog. mert ürítenem kell kimegyek a betonszivű emberek meg tovább játszanak.

     halottak hangoztatom

     smog-emberek

     büdösek

     ragyásak

a sirályok jobbak

a tengeri fű jobb

a szutykos homok jobb

     ha feléjük irányíthatnám azt a régi ágyút és rájuk lőhetnék megtenném. a hangszórón keresztül jelentkezett egy hang: igen. velemszületett kegyetlenségemmel mindenkin túlteszek. minden hüllő és cápa kíméletlenségén

     gyorsan kimentem. visszatértem a felszínre elhelyzkedtem és akkor jobb talpam alatt éreztem valamit:

halott  verebet

     még egy emlékeztető a halálra

Fordította: Fehér Illés

 



Marija Vasić Donojan Kašika apsolutna – Az abszolút kanál

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Kašika apsolutna

pokrivena

zavijena

izvušena i sačuvana

zgužvana i iscepana

biće

ponovo nakvašena i

ponovo upotrebljena

Az abszolút kanál

letakarva

becsavarva

elővéve és megőrizve

gyűrötten és szakadozottan

újra

nedves lesz

használatban lesz

Fordította: Fehér Illés



Marija Vasić Donojan Kašika snažna – Az erős kanál

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Kašika snažna

     dok se ogoljene rečenice ne pokrenu

kao ženski udovi

pod haljinom i ne proslave iz potaje

uz navalu pohote

uspenje ljubavi u leto pesma sama

sebe peva

iznad prigušenih reči utopite vi

to u apstraktnom viskiju

i mislite

     dobra šala krupna mlada gologlava

u kecelji sada se odmara

cipela joj je u ruci zavlači pažljivo

prste u nju i

izvlači golubovo kopito mali je

strašan tucač i

kako mu se ponovo diže ona se uz

vredni kategorični imperativ

neslućeno kotrlja i

spoznavalački kleči

     bez zveckanja

Az erős kanál

     ruhával takart női végtagokként

míg meg nem mozdulnak a pőre

mondatok és titokban meg nem ünnepelik

a buja

szerelem ébredését nyár derekán az ének

önmagából fakad

az elnyomott szavakon túl fojtsátok

az absztrakt italba

és gondoljátok

     jó vicc testes fiatal facér nő

most kötényébe rejtőzve pihen

cipője kezében ujjaival óvatosan

belenyúl

galambpatákat húz elő a kicsi

jó kefélő és

ahogy most ismét merevedik a nő

szorgos vitathatatlan bizonyossággal

egyre csak hempereg és

csendben a felismerés

     tudatával térdepel

Fordította: Fehér Illés