Radmilo V. Radovanović Veronika – Veronika

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Veronika   Sve svoje moći i nemoći Stavljam na ovu bjelinu hartije Sakupljam tvoje prve znake filozofije Dodirujem stara pisma i riječi prosute Sjećam se one sobe što je pravila krugove Dok je vjetar udarao tako snažno U hotel M. i lijepe usne nesanice Umorno naše jutro isprati nas polu gole Pred slikom Mona Lize zaiskri duša Shvatih kako srce u ljubavi umire Trenutak života zatreperi i rastrese me Čuh stih koji patnja se zove Uvenuh u nježnom sjaju onome Moja molitva u tvojoj savjesti strepi Pogledali smo se i otišli bez riječi Žalosni u tom susretu nekome Nisam vjerovao da si mi se mogla dati Ali bio sam mlad i snažan poput vola I ljuljala se soba kao val na Neretvi Sjećam se imala si dvadeset i četiri godine A i ja tu negdje i bila si čedna djevica Bože koliko sam te volio Koliko stiskao i bio u tvojoj ruci Negdje visoko uzdizao sam ti glas Igračko moja na vjetru jeseni Zebnjo ljubavi koliko ona noć zaboli Sada u tvojoj žudnji jedno se srce javi A snijeg pada i moju zvijezdu gasi Svaka noć negdje me prevrne Soba uživa u miru niko ne hoda Vrijeme čini svoje i negdje me nosi Po podu pada stih i škripi tuga Sablasna sjena pipa te i traži Ali sve nestalo je polako stari se Tvoja me riječ nakon trideset godina ponova budi Tiho se kradom na telefon javi Iz usta tvojih klizi kao onda Slušam te sa smiješkom i riječi lete lete Osjećam kad ti pričam da plačeš Teško je ali šta je tu je Iskapi svoje suze nek se osvježe Možda će doći čas u tom beskraju Da se vidimo ponova u onom disanju Jeste da je  danas led I sjećanje na onu sobu i hotel M. Sada ponova obnovljen Ne ljuti se što sam te pronašao I pozvao nakon toliko godina Mi smo imali dvadeset četiri tada I bili tako mladi I eto upućujem ti svoje čiste misli Ovdje pada prvi snijeg Ja na njemu treperim i stojim Zbogom da budemo jasni Okupan tvojom ljubavlju Negdje daleko odlazim Da čekam i kasnim kasnim…

Veronika   Minden hatalmam és gyengeségem E fehér papírlapra teszem Bölcseleted első jeleit gyűjtöm Régi leveleket, elszórt szavakat érintgetek Emlékszem arra a köröket képző szobára Míg a szél oly erősen fújt A hotel M.-ben és a virrasztó gyönyörű ajkakra Fáradt reggelünk félmeztelenül kísért ki bennünket Mona Lisa képe előtt fellángol a lélek Megértettem a szív hogyan hal meg a szerelemben Megremeg az élet egy pillanata és felráz Hallottam a fájdalom nevű szakaszt Abban a gyengéd fényben elhervadtam Fohászom lelkiismeretedben aggódik Egymásra néztünk és szó nélkül távoztunk Mert szomorú volt az a találka Nem hittem hogy átadod magad De fiatal voltam és bivalyerős a szoba meg Mint Neretván a hullámok hintázott Emlékszem ártatlan huszonnégy éves Lány voltál én is majdnem annyi Istenem mennyire szerettelek Mennyire szorongtam a kezedben voltam Hangodat hihetetlen magasba emeltem Fenséges játékom az őszi szélben Nyugtalan szerelmem hogy fáj az az éj Most sóvárgásodban egy szív jelentkezik Kinn meg esik a hó és kioltja csillagomat   Valahol minden éj kifordít A szoba a nyugalmat élvezi senki sem jár Az idő megteszi a magáét visz valahová Verssorok esnek a padlóra nyikorog a bú Kísérteties árnyék érintget és téged keres De minden tűnt öregszik lassan Hangod harminc év után ismét ébreszt Telefonon keresztül titokban csendben jelentkezel Ugyanúgy beszélsz mint akkor Mosolyogva hallgatlak és szállnak szállnak a szavak Érzem míg beszélek sírsz Nehéz de ami van az van Ürítsd ki könnyedet frissüljön Ebben a végtelenben talán eljön az a pillanat Mikor abban a lélegzetben újra találkozunk Igaz most fagy De az emlék a hotel M.-ben arra a szobára Most ismét él Ne haragudj hogy annyi év után Megtaláltalak és felhívtalak Huszonnégy évesek voltunk És végtelen fiatalok Íme gondolataim hozzád szállnak Itt az első hó esik Remegek rajta állok Isten veled hogy egyértelmű legyen Szerelmedben fürödve Valahová messze megyek Hogy várjak és kések kések…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.diogenpro.com/radmilo-v-radovanovi262.html