|
Људи ожиљци
Није то пад са бицикла
Kао кад смо били деца
Па само устанемо
Стресемо прашину са колена
Марамицом обришемо крв
И кренемо даље, на бициклу.
Овакав пад је понор без дна
Кад једном упаднеш
Не престајеш да падаш
Да тонеш.
Заједно са тобом пада и бицикло
И то дете у нама
И та краста
И та крв
И марамица.
Сви падамо у бездан
Кроз безноћ
Ништа не видимо
Само осећамо пад.
Није нам жао ни бицикла
Ни боли
Hи ране
Ни кад ни где ћемо пасти.
Неважно је
Ако падамо.
Нема дна
А ми немамо крила.
То су ти тренуци
Кад мислиш, умрећеш
А ти
Родиш се.
Господ има резервних крила
За људе ожиљке.
И опет седнемо на то бицикло
Дете у нама
Стресе прашину са колена
Марамицом обрише крв
И весело окреће педале
Као да није ни падало.
Само остане ожиљак,
Али то је знак
Да смо јаки
Да смо победили!
И неважно нам је дно
И пад
Добили смо крила
Господу мила!
|
Emberek sérülések
Ez nem olyan, mint gyerekkorban
A kerékpárról leesni.
Csak felállunk,
Térdünkről lerázzuk a port,
Kendőnkkel letöröljük a vért
És tovább megyünk, a kerékpáron.
Ez esés a feneketlen mélységbe
Ha már zuhansz,
Meg nem állsz,
Merülsz.
Veled együtt a kerékpár is esik,
Benned az a gyerek is,
Az a seb is,
Az a vér is
És a kendő is.
Mindannyian a mélységbe esünk,
A sötétbe,
Semmit se látunk,
Csak az esést érezzük.
Nem érdekel már sem a kerékpár,
Sem a fájdalom,
Sem a sérülés,
Sem az, mikor és hová esünk.
Semmi sem fontos,
Ha már esünk.
Vég nincs,
Szárnyunk sincs.
Ezek azok a pillanatok,
Mikor azt hiszed, nincs tovább,
De te
Ujjá születsz.
Mert az Úr külön szárnyakat ad,
Az embereknek, sérülteknek.
És ismét arra a kerékpárra ülünk,
Bennünk az a gyerek, aki
Térdéről lerázza port,
Kendőjével letörli a vért
És vidáman tovább gurul,
Mintha nem is esett volna.
Csak a seb marad,
A jel,
Erősek vagyunk,
Győztünk!
Immár jelentéktelen a mélység is,
Az esés is,
Urunktól
Szárnyakat kaptunk!
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése