Radmilo V. Radovanović Zvuk – A hang

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Zvuk   Izgleda sve je prošlo sve je nestalo Pamtim to posljednje veče u Mogorjelu Ta žena moja bivša lijepa i plava Izdvojila se u nestvarno blaženstvo Tiho je otišla bez riječi u noć bez vidika U moj nespokoj uvuče se zadnji žar poljupca Sjetih se izgovora sve ti je dato Možda ćeš u svom sjaju sve izgubiti U duši nosi svoj otrov i mračne snove Sakrivši lice u prozoru noći skupi se nad velutom Ostah vezan u okovima od željeza Zatreperiše borovi i iglice pune kapi Naši životi postadoše životi bez trajanja Naš svijet nestade u nepresušnoj noći Ne bojim se metka ljubav će me dokrajčiti Moje zeleno čelo sluti što mu se zbiva Pritišću me prazni zidovi i zvijezde padalice Moji strahovi zavise sad od mijena Oči su mi prazne gubim se u prazninama Šta ostade iza nas strah od osame Zato ti pišem pjesmu dok tvoji kapci odjekuju U uglu sobe gdje je stručak nade mirisao Moja bivša ja te sigurno ne zanimam više Bio sam ushićen tobom evo me sad ćutim Ja sam tvoj vjetar mržnje i stari zvuk Ti nosiš iskidani konac i bremenit huk Zbogom posljednja noći i zvijezdo u noći   08. 11. 2017.

A hang   Úgy tűnik minden elmúlt köddé vált Megjegyeztem azt az utolsó mogorjelói estét Az a szép szőke nő aki az enyém volt A valótlan gyönyörbe tűnt Csendben szó nélkül ment a láthatár nélküli éjbe Szorongásomba az utolsó csók íze telepedett Eszembe jutott a kifogás mindent megkaptál Fényességedben talán mindent veszítesz Lelkében mérget sötét látomást visz Arcát az éj ablakába temetve fátyol felett lebeg Bilincsbe verve maradtam Remegtek a cseppekkel telt fenyők tűlevelek Életünk immár korszak nélküli élet Világunk az elnyűhetetlen éjbe vész Golyótól nem félek a szerelem a végzetem Éretlen homlokom sejti mi történik vele Üres falak hullócsillagok gyötörnek Félelmeim most a változásoktól függnek Szemem üres pangásba veszek Mögöttünk a magánytól való félelem maradt Míg ekhót szempillád küld a szoba sarkából Ahol még élt a remény onnan írok neked Volt feleségem immár többé nem érdekellek  Csodáltalak most csak hallgatok Számodra a gyűlölet szele egykori hang vagyok Szétszakított szálakat súlyos kiáltást viszel Isten veled utolsó éj és éj csillaga   2017. 11. 2018.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Radmilo V. Radovanović Тужна пјесма – Szomorú vers

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. –

Тужна пјесма
 
Узалуд сад пишеш о оцу мајци завичају Херцеговини
Тужна су твоја јадања јадиковке сјећања
Године су прошле прошлост мало памтиш
Твој сан синоћ биле су трешње зреле
Повратак на праг своје куће препуне смирења
Да ту изговориш ријеч у соби драгој
У тишини што звони бојом твога гласа
Ту си некад тражио љепоту летио за њом
Ту си окусио радост живота на камену што стоји
Ту си видио своје мале сирене вољене одбачене
Ту се десио један велики тренутак смијех и буђење
Одатле си донио овдје тужну пјесму у оку
Сјећаш се кад си родитељима рекао лаку ноћ
Сад из те таме једно те проклетство чека
Црква на Хуму је затворена поноћних звона нема
Ту више никога да неко некога закопа
Трује нас далеке вечерња ватра југа и туга
Постајеш сам власник таме у погледу свом
Стављаш неке горде ријечи као стихове своје
Твоја патња самог бога љути
Ти си закључао сва врата бившег дома
Ходницима празним нек стоглаве гује шиште
Сад си се сјетио онога чега се ниси никад сјећао
То је та звијезда која те одатле давно повела
То си ти некад сад жив и здрав
 
Izvor: Радмило В. Радовановић: Орфејев жал Артпринт Бања Лука и Клуб умјетничких душа Мркоњић Град, 2021.
 
 
Szomorú vers
 
Hiába írsz most apáról anyáról hercegovinai hazádról
Keseregsz panaszkodsz emlékeid szomorúak
Elmúltak az évek a múltból alig valamire emlékszel
Tegnap az érett cseresznyéről álmodtál és
A megnyugvást nyújtó otthonod küszöbére lépsz
Majd az oly kedves szobában beszélsz
A csendben mely hangod színével cseng
Itt kerested egykor a gyönyört és röppentél utána
Itt azon a kövön melyen állsz érezted meg szép az élet
Itt láttad meg a szeretett eldobott kis sziréneket
Itt történt meg az a nagy pillanat mosoly ébredés
Szemedben a szomorúságot innen vitted magaddal
Emlékszel mikor szüleidnek jó éjt kívántál
Most abból a homályból rád átok vár
Zárva a Dombon a templom elmarad az éjféli harangszó
Hogy valaki valakit eltemessen itt senki sincs
Távoli esték szomorú tábortüze mérgez bennünket
Tekinteteddel a homály tulajdonosa leszel
Saját soraidként büszke szavakat rakosgatsz
Szenvedésed csak istent bőszíti
Egykori otthonod ajtaját te zártad be
Százfejű kígyók sziszegjenek az üres folyosókon
Most jut eszedbe az amire sosem emlékeztél
Ez az a csillag amelyik téged innen elvezetett
Ez voltál és vagy most aki él és egészséges
 
Fordította: Fehér Illés

Radmilo V. Radovanović Neželjeni život – Nem-kívánt élet

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Neželjeni život   Te večeri izgubio sam ljubav Njezino studeno srce ode u sjećanje Naši raznobojni pokrivači ostadoše prazni Očajanje osta u prljavim izgužvanim čaršafima Polako sam umirao u kišnoj večeri Jedan neželjeni život nastavio da živi Neka igra zvukova podizala me sa mjesta Krik gavrana u noći prolamao se Ta ptica i sad liči na uzvik i moju sjenku Priznajem u sebi otišla si pazi kuda ideš Nije teško priznati nikada da se vratiš Bila je to sama ivica jeseni te 1978 godine Sišao sam sa tvojih velikih usana I vratio u tamnu ljušturu sebe Završi se naša ljubav prekid bez straha Sad kušaj tamnocrveno vino koje smo pili Okreni oči prošlom obuzdaj svoj krik odsutnosti Neka ostane tako nek se njen osmijeh širi Ja ću da plovim ponovo kraj sirena Hoću da čujem pjesmu Eola Da zaboravljam duboki jecaj nečiji Ono naše mjesto pustu ogromnu okolinu O dušo moja ostao sam ovdje Možda te traži nečiji glas I jedno zatreptalo srce Iz kolijevke što se beskonačno ljulja U pjesmi Volta Vitmena viknuvši nad sve ovo…   7.11.2017.

Nem-kívánt élet   A szerelmet azon az estén veszítettem el Fagyos szíve emlékezetbe ment Többszínű takaróink üresen maradtak Az iszony a piszkos gyűrött lepedőkben maradt Az eső-áztatott estében lassan haldokoltam Egy nem-kívánt élet tovább él Holmi hangok játéka keltett fel Az éjben holló-sikoly hallatszott Az a madár most is sikolyra árnyamra hasonlít Bevallom elmentél vigyázz hová mégy Sosem nehéz bevallani ha visszatérsz Ősz eleje volt akkor 1978 évében Elváltam dús ajkadtól És visszatértem önmagam sötét burkába Szerelmünk véget ért félelem nélküli szakítás Most az általunk fogyasztott vörösbort kóstold A múltba tekints fékezd hiányod sikolyát Hát maradjon így terjedjen mosolya Én ismét a szirének között fogok lebegni Eol énekét akarom hallani Hogy feledjem valaki keserves sírását Azt a hatalmas puszta teret helyünket Ó kedvesem itt maradtam Talán keres valaki hangja És egy dobogó szív Mindezt mindenek fölé Walt Whitman versében végtelen lebegő bölcsőből kiáltom…   2017. 11. 7.   Fordította: Fehér Illés

Izvor - iz zbirke: Radmilo V. Radovanović: Apolonova lira

Radmilo V. Radovanović Veronika – Veronika

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Veronika   Sve svoje moći i nemoći Stavljam na ovu bjelinu hartije Sakupljam tvoje prve znake filozofije Dodirujem stara pisma i riječi prosute Sjećam se one sobe što je pravila krugove Dok je vjetar udarao tako snažno U hotel M. i lijepe usne nesanice Umorno naše jutro isprati nas polu gole Pred slikom Mona Lize zaiskri duša Shvatih kako srce u ljubavi umire Trenutak života zatreperi i rastrese me Čuh stih koji patnja se zove Uvenuh u nježnom sjaju onome Moja molitva u tvojoj savjesti strepi Pogledali smo se i otišli bez riječi Žalosni u tom susretu nekome Nisam vjerovao da si mi se mogla dati Ali bio sam mlad i snažan poput vola I ljuljala se soba kao val na Neretvi Sjećam se imala si dvadeset i četiri godine A i ja tu negdje i bila si čedna djevica Bože koliko sam te volio Koliko stiskao i bio u tvojoj ruci Negdje visoko uzdizao sam ti glas Igračko moja na vjetru jeseni Zebnjo ljubavi koliko ona noć zaboli Sada u tvojoj žudnji jedno se srce javi A snijeg pada i moju zvijezdu gasi Svaka noć negdje me prevrne Soba uživa u miru niko ne hoda Vrijeme čini svoje i negdje me nosi Po podu pada stih i škripi tuga Sablasna sjena pipa te i traži Ali sve nestalo je polako stari se Tvoja me riječ nakon trideset godina ponova budi Tiho se kradom na telefon javi Iz usta tvojih klizi kao onda Slušam te sa smiješkom i riječi lete lete Osjećam kad ti pričam da plačeš Teško je ali šta je tu je Iskapi svoje suze nek se osvježe Možda će doći čas u tom beskraju Da se vidimo ponova u onom disanju Jeste da je  danas led I sjećanje na onu sobu i hotel M. Sada ponova obnovljen Ne ljuti se što sam te pronašao I pozvao nakon toliko godina Mi smo imali dvadeset četiri tada I bili tako mladi I eto upućujem ti svoje čiste misli Ovdje pada prvi snijeg Ja na njemu treperim i stojim Zbogom da budemo jasni Okupan tvojom ljubavlju Negdje daleko odlazim Da čekam i kasnim kasnim…

Veronika   Minden hatalmam és gyengeségem E fehér papírlapra teszem Bölcseleted első jeleit gyűjtöm Régi leveleket, elszórt szavakat érintgetek Emlékszem arra a köröket képző szobára Míg a szél oly erősen fújt A hotel M.-ben és a virrasztó gyönyörű ajkakra Fáradt reggelünk félmeztelenül kísért ki bennünket Mona Lisa képe előtt fellángol a lélek Megértettem a szív hogyan hal meg a szerelemben Megremeg az élet egy pillanata és felráz Hallottam a fájdalom nevű szakaszt Abban a gyengéd fényben elhervadtam Fohászom lelkiismeretedben aggódik Egymásra néztünk és szó nélkül távoztunk Mert szomorú volt az a találka Nem hittem hogy átadod magad De fiatal voltam és bivalyerős a szoba meg Mint Neretván a hullámok hintázott Emlékszem ártatlan huszonnégy éves Lány voltál én is majdnem annyi Istenem mennyire szerettelek Mennyire szorongtam a kezedben voltam Hangodat hihetetlen magasba emeltem Fenséges játékom az őszi szélben Nyugtalan szerelmem hogy fáj az az éj Most sóvárgásodban egy szív jelentkezik Kinn meg esik a hó és kioltja csillagomat   Valahol minden éj kifordít A szoba a nyugalmat élvezi senki sem jár Az idő megteszi a magáét visz valahová Verssorok esnek a padlóra nyikorog a bú Kísérteties árnyék érintget és téged keres De minden tűnt öregszik lassan Hangod harminc év után ismét ébreszt Telefonon keresztül titokban csendben jelentkezel Ugyanúgy beszélsz mint akkor Mosolyogva hallgatlak és szállnak szállnak a szavak Érzem míg beszélek sírsz Nehéz de ami van az van Ürítsd ki könnyedet frissüljön Ebben a végtelenben talán eljön az a pillanat Mikor abban a lélegzetben újra találkozunk Igaz most fagy De az emlék a hotel M.-ben arra a szobára Most ismét él Ne haragudj hogy annyi év után Megtaláltalak és felhívtalak Huszonnégy évesek voltunk És végtelen fiatalok Íme gondolataim hozzád szállnak Itt az első hó esik Remegek rajta állok Isten veled hogy egyértelmű legyen Szerelmedben fürödve Valahová messze megyek Hogy várjak és kések kések…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.diogenpro.com/radmilo-v-radovanovi262.html

Radmilo V. Radovanović Стотину година живота – Az élet száz éve

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. –

Стотину година живота
 
Стојиш заборављен иза закључаних врата
Скрхан у болу и рукама снова
Зао осмијех скриваш као нека уста тврда
Твој живот виши је од бола мањи од смрти
Нечија рука коју си тражио ишчезла
Драги лик отишао никад се неће вратити
Спустио си се у своју рупу свој понор
Сад имаш пуно времена за себе
Рачунај стотину година те чека
Покушаваш да створиш акт љубави у пјесми бола
Поетски загрљај је много љепши него љубавни
Сад стојиш и размишљаш о лијепој Јелени из Троје
Њезиним именом назвао си улицу коју гледаш
Све те мање она и улица очаравају
Ти сам крчиш свој пут у неповрат
Не знаш кад ћеш стићи до свог одредишта
Не знаш кад ћеш нестати са земље
Изневјерио си ријечи и своје блиједо лице
Уморан јадан у сутону буљиш попут слијепца
Знаци твојих година болове повезују
Вјетар иза затворених врата хвата биљешке твоје
Ти се повлачиш остајеш ту сам самцат
Сад си коначно схватио шта је стотину година живота
Проналазиш се у оном Шекспировом бити или не бити
 
Izvor: Радмило В. Радовановић: Орфејев жал Артпринт Бања Лука и Клуб умјетничких душа Мркоњић Град, 2021.
 
 
Az élet száz éve
 
Zárt ajtó mögött állsz, elfeledetten,
Fájdalomtól megtörten, kezedben álmaiddal,
Kemény szájként gonosz mosolyt rejtegetsz
Életed több a fájdalomnál kevesebb a halálnál
A kéz melyet kerestél eltűnt
Elment a kedves alak vissza sosem tér
Odúdba húzódtál szakadékodba
Önmagadra most sok időt szánhatsz
Vedd tudomásul száz év vár
Szerelemjelképet fájdalomversben próbálsz teremteni
A szerelmesnél szebb a költői ölelés
Most vesztegelsz és trójai szép Helénára gondolsz
Az utcát melyet bámulsz nevéről nevezted el
Ő és az utca egyre kevésbé kápráztat
Utadat a visszahozhatatlanba magad töröd
Rendeltetési helyedre mikor érsz nem tudod
A földről mikor tűnsz el nem tudod
Cserben hagytad a szavakat és sápadt arcodat
Vakként fáradtan nyomorultan bámulsz az alkonyatba
Éveid megrázkódtatásokat kötnek össze
A zárt ajtó mögött jegyzeteidet szél tépi
Visszavonulsz egyes egyedül maradsz
Most végre megértetted mit jelent az élet száz éve
Abban a shakespeari lenni vagy nem lenni-ben találod meg magad
 
Fordította: Fehér Illés