Csokonai Vitéz Mihály - Mihalj Čokonai Vitez
(Debrecen, 1773 november 17. - Debrecen 1805. január 28.)
A tél
Mormolnak szelei a fagyos északnak,
A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak;
Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,
A folyóvizeket megkötik hideggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Az öreg tél fején villogó puderek.
Zúzmarázos a Bak csillámló szakálla,
Csörög a jég miatt minden szőri-szála.
Vége felé járván a fagyos december,
Decembert hordoz már magán minden ember.
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma.
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
Gatyájú legénynek borzad minden szőre.
A farkasok, medvék, rókák hébe-hóba
A sűrű erdőbe mennek prédálóba.
A többi állatok merűlvén álomba,
Alusznak az ősszel készített alomba.
A madarak nagyobb része elútaza,
Csak veréb, csak varjú maradt idehaza.
Az is a városhoz közelebb szivárog
S a disznótorokba örömnótát károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik:
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Levegő egével a béfűtött szoba. -
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Lett az elzsibbadt szív megvígasztalója.
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Ugrál az új havon, nem találja helyét.
Őltözik magára sokféle maskarát,
Ugrós kozák táncra billegteti farát.
Víg ebédeket tart terített asztalán,
Markába pecsenye, kulacs az oldalán.
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Kurjongat s a búnak jó'tszakát izenget.
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Amilyent nem igen tennének románba.
Követi sok gavar, csirippol utána
Sok dáma, ki három férjet is kívánna. -
Balgatag nagyvilág! ez-é a múlatság,
Amelyet únalom követ és fáradság?
Ez-é a múlatság? amelynek utána
A test még egy másik múlatást kívánna;
Hogy visszanyerhesse azt az állapatot,
Amelybe addig volt, míg még nem múlatott.
Lármás vígasságok, eltikkasztó bálok,
Bennetek mely kevés örömöt találok!
Adnak-é a magát megúnt természetnek
Újúlást, amelyek ezekből születnek,
A sok szófi beszéd, kicsapongó Ámor,
Komor álmatlanság, harmadnapi mámor?
Múlattat-é olyan mismás gyülekezet,
Melyet oda tánc, bor s nem barátság vezet?
Mert kit baráttá tesz a bál tánca s bora,
Az nem barát, hanem csak pajtás s cimbora.
De a tánc?...Hát úgy jő vissza egészségünk,
Ha előbb a táncba elvész frisseségünk?
S úgy vidít meg a bor, ha délig hortyogva
Fekszünk krápulába virradtától fogva?
Úgy megy majd gyomrunkban jól a concoctió,
Ha mind dosztig esszük a bálba, ami jó?
Igaz, van recipe: megterhelt és heves
Gyomrunknak új erőt ád a korhel-leves;
S a nemalvás után jólesik az álom,
Lehet másnap estig aludni. - Sajnálom! -
Osztán a bál nem áll csupán dobzódásba,
Evésbe, ivásba, táncba, ugrálásba:
Ha az ember magát ilyekbe nem ártja,
Van dáma beszélni, van játszani kártya.
Igaz: de ezekért mennyi esztelenek
Egymásnak kőltséget s lármát szereztenek?
Mit ér a kártyapénz? kétséges nyereség,
Mit ér a báldáma? másé a feleség.
S a fülekbe ily szó mennyiszer ütközött
A dámázók között s a kártyázók között:
Ni, a huncfut tőlem Trézsit elragadta! -
Hiszen nem is pikket adott az ebatta! -
S ez a szép múlatság így mégyen előre
Lármáról szitokra s végre gyíklesőre. -
De hagyjuk el: s a Bál-istent ne gúnyoljuk,
Mert a nagyvilágnak orrát felborsoljuk.
Hagyjuk el; máris sok Bál papja s nimfája
Szentségtörő múzsám excommunicálja.
Sok ifjú gavallér öszveszid engemet,
S kiveti a kaput zsebjéből könyvemet.
Sok módi kisasszony, mint paraszt verseket,
A toalettjéről leszórja ezeket.
De méltóztassanak megengedni kérem,
Hogy e tekintetes lármát nem dicsérem.
Remélem, az urak többet is találnak,
Akik nem hajtottak még térdet a Bálnak. -
Vojtára, langauszra, puncsra nem mehetek,
Két barátom van itt, vélek beszélgetek,
Szerelmeskedni is Póppal vagy Gesznerrel
Jobb szeretek, mint ott sok pajzány stuccerrel.
A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak;
Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,
A folyóvizeket megkötik hideggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Az öreg tél fején villogó puderek.
Zúzmarázos a Bak csillámló szakálla,
Csörög a jég miatt minden szőri-szála.
Vége felé járván a fagyos december,
Decembert hordoz már magán minden ember.
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma.
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
Gatyájú legénynek borzad minden szőre.
A farkasok, medvék, rókák hébe-hóba
A sűrű erdőbe mennek prédálóba.
A többi állatok merűlvén álomba,
Alusznak az ősszel készített alomba.
A madarak nagyobb része elútaza,
Csak veréb, csak varjú maradt idehaza.
Az is a városhoz közelebb szivárog
S a disznótorokba örömnótát károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik:
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Levegő egével a béfűtött szoba. -
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Lett az elzsibbadt szív megvígasztalója.
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Ugrál az új havon, nem találja helyét.
Őltözik magára sokféle maskarát,
Ugrós kozák táncra billegteti farát.
Víg ebédeket tart terített asztalán,
Markába pecsenye, kulacs az oldalán.
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Kurjongat s a búnak jó'tszakát izenget.
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Amilyent nem igen tennének románba.
Követi sok gavar, csirippol utána
Sok dáma, ki három férjet is kívánna. -
Balgatag nagyvilág! ez-é a múlatság,
Amelyet únalom követ és fáradság?
Ez-é a múlatság? amelynek utána
A test még egy másik múlatást kívánna;
Hogy visszanyerhesse azt az állapatot,
Amelybe addig volt, míg még nem múlatott.
Lármás vígasságok, eltikkasztó bálok,
Bennetek mely kevés örömöt találok!
Adnak-é a magát megúnt természetnek
Újúlást, amelyek ezekből születnek,
A sok szófi beszéd, kicsapongó Ámor,
Komor álmatlanság, harmadnapi mámor?
Múlattat-é olyan mismás gyülekezet,
Melyet oda tánc, bor s nem barátság vezet?
Mert kit baráttá tesz a bál tánca s bora,
Az nem barát, hanem csak pajtás s cimbora.
De a tánc?...Hát úgy jő vissza egészségünk,
Ha előbb a táncba elvész frisseségünk?
S úgy vidít meg a bor, ha délig hortyogva
Fekszünk krápulába virradtától fogva?
Úgy megy majd gyomrunkban jól a concoctió,
Ha mind dosztig esszük a bálba, ami jó?
Igaz, van recipe: megterhelt és heves
Gyomrunknak új erőt ád a korhel-leves;
S a nemalvás után jólesik az álom,
Lehet másnap estig aludni. - Sajnálom! -
Osztán a bál nem áll csupán dobzódásba,
Evésbe, ivásba, táncba, ugrálásba:
Ha az ember magát ilyekbe nem ártja,
Van dáma beszélni, van játszani kártya.
Igaz: de ezekért mennyi esztelenek
Egymásnak kőltséget s lármát szereztenek?
Mit ér a kártyapénz? kétséges nyereség,
Mit ér a báldáma? másé a feleség.
S a fülekbe ily szó mennyiszer ütközött
A dámázók között s a kártyázók között:
Ni, a huncfut tőlem Trézsit elragadta! -
Hiszen nem is pikket adott az ebatta! -
S ez a szép múlatság így mégyen előre
Lármáról szitokra s végre gyíklesőre. -
De hagyjuk el: s a Bál-istent ne gúnyoljuk,
Mert a nagyvilágnak orrát felborsoljuk.
Hagyjuk el; máris sok Bál papja s nimfája
Szentségtörő múzsám excommunicálja.
Sok ifjú gavallér öszveszid engemet,
S kiveti a kaput zsebjéből könyvemet.
Sok módi kisasszony, mint paraszt verseket,
A toalettjéről leszórja ezeket.
De méltóztassanak megengedni kérem,
Hogy e tekintetes lármát nem dicsérem.
Remélem, az urak többet is találnak,
Akik nem hajtottak még térdet a Bálnak. -
Vojtára, langauszra, puncsra nem mehetek,
Két barátom van itt, vélek beszélgetek,
Szerelmeskedni is Póppal vagy Gesznerrel
Jobb szeretek, mint ott sok pajzány stuccerrel.
Zima
Vjetrovi ledenog sjevera mrmore,
Niz krov od šindrike ledenice tvore;
Čestim olujama zemlju svu pritežu,
Vode tekućice hladnoćom zavežu,
Pa još mraz i snijeg ko sjedinu prime,
Taj bijeli prašak na tjemenu zime.
Injem zaleđene brade u jaraca;
Zvonckaju im dlake poput praporaca.
Prosinac se leden kraju približava,
Prosinačko ruho ljude obmotava.
Košulje, papuče sad vode propasti,
Šubare i bunde su, bome, u časti.
Djevojačke tanke bluze ko da reže,
Momke debelim gaćama sve ježe.
Vukovi, medvjedi, lisice po brijegu
Gustom šumom plijen love na snijegu.
Mnoga druga zvjerad ukočeno spava,
Njih u jesen počet zimski san spasava.
Odselio od nas ptica velik dio,
Tek vrapce i vrane mraz uz kuće zbio.
I oni se gradovima bliže bakću,
Oko svinjca čavču, oblijeću, grakću.
Sve se uozbilji, tužno neotkravi,
Čim jeziva zvijezda zime se pojavi.
Sve se u se stisne, sve smekša tjeskoba
Što je stvara uska naložena soba. –
Jedino zastava veselih poklada
Utrnula srca na radost podbada,
Pa svi uz mahniti krik podižu glave,
Na svježem snijegu plesači se jave,
Odjenu na sebe maškare različne,
Kozačke plesove skaču neobične,
Vesele ručkove jedu i pjevaju,
Pečenja, batake vinom zalijevaju.
Karneval sve bučnom glazbom razveseli,
Tugu goni pjesmom, laku noć! – joj veli.
Sanjka se, u sanjke i takvi mu stanu
kakve ne bi rado čito u romanu.
Slijedi ga zvižduk; cvrkutave, smjele,
Mnoge dame što bi i tri muža htjele.
O, ludi svijete, što zabave vrijede
Kad njihh tek dosada i umor slijede?
Zar su to zabave, kad iza njih smjeli
Mah tijela drugu zabavu još želi
Da bi se u stanje ono vratit znalo
U kom bješe dok se nije zabavljalo?
Preglasna veselja, zamorni balovi,
Slabašni su vaše radosti valovi!
Daju li umornoj sleđenoj prirodi
Obnovu i snagu da se preporodi
Prazne brbljarije, raskalašen Amor
I besane noći, pa trodnevni zamor?
Zabavlja li takvo društvo zbrda – zdola
Što ga skupe vino, ples, objest gola?
Jer tko ti prijatelj na plesu postaje
To prijatelj nije, već pjan-drug ostaje.
Al ples... Zar njime da se vrati zdravlje
Kad svježinu satru skakanje i slavlje?
Zar osvježi vino, do podne kad hrčuć
Ležimo mamurni sve do zore šmrčuć?
Zar naše želuce trome operemo
Tim što se na plesu svojski nažderemo?
Istina, za lijek ima jedna tvorba –
Opet ih osnaži rasolova čorba;
Poslije bdjenja san dobro dolazi,
Sav dan slijedi prospavan prolazi.
Al ples nije samo terevenka prazna,
Žderanje, plesanje, ludovanja razna,
Ako su čovjeku to gluposti same,
Ostaju mu karte i brbljave dame.
Jest, ali zbog toga mnogi se potukli
Pa dugove, mržnju na se još navukli.
Što vrijedi para na karti stečena?
Što dama sa plesa, kad je tuđa žena?
Ovakve su riječi često pred ušima
Među ženskarima i međ kartašima:
– Gle, lopov mi ote Terezu iz skuta!
– Nije pika dao, lopov, na aduta! –
Tako se zabava u svađu pretvara,
Sa vike na kletve, pa nož progovara!
Al pustimo!... Boga Bala ne kudimo,
Psovkama gospode meta ne budimo!
Balove, popove već sam dosta diro,
Moju muzu svaki ekskomuniciro.
Mnogi mlad kavalir mene stoga grdi,
Baca moje knjige, da su loše, tvrdi.
Moderne frajlice seljačkog poete
Pjesme pobacaše s fine toalete.
Al mi izvolite dopustiti, molim,
Da tu vašu larmu ne hvalim, ne volim.
Nadam se, stihovi da su ljubav stekli
bar onih što nisu pred Balom poklekli.
Prevod: Enver Čolaković
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése