Dijana
Tiganj Prizren 06. februar 1995. –
Strancu
poznaniku
(umjesto zbogom)
Koloseum. Stojimo kao dva rimska ratnika, učaureni u oklope sopstenih misli, egoizma, jedno naspram drugog, i gledamo kako krvare rane od naših riječi po našim tijelima, čekajući ko će da zada posljednji udarac. Neće niko. U ljubavnim igrama naći ćemo zadovoljstvo. I okrenućemo se. Otići. Ponosni. Ranjeni. Kao da nikada ništa nije bilo ( možda i nije). |
Ismeretlen ismerősnek
(isten veled
helyett)
Colosseum.
Két római
harcosként állunk,
gondolatainkba,
önimádatunkba
zárkózottan,
egymással
szemben,
és lessük a
kimondottaktól ejtett sebekből
hogyan
vérzünk,
várva, ki
adja az utosó ütést.
Senki sem.
Élvezzük az
imádat nyújtotta mámort.
És
megfordulunk. Tovább állunk.
Büszkén.
Sebesülten.
Mintha soha semmi sem lett volna
(talán nem
is volt).
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése