Keresés ebben a blogban

2012. november 19., hétfő

Irfan Horozović Vjenčanje - Menyegző





Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 -


Vjenčanje

Kako bih želio govoriti ovu pjesmu
otvarati njene pore
puna mirisa
poput nekog prastarog maga
poput alkemičara starovjekovnog
naslutiti smrt što dolazi
u vjenčanici od riječi

U gradovima i zemaljskim vrtovima
među nabubrelim dojkama krušaka
ja izrekoh prvi put riječ
i riječ zadrhta kao pčela u nektaru
kao stih
a zatim potamnje
sjedini se s bojom zavičajnih šuma
riječ bijaše tamnojesenje boje
kao Bosna

U ovim zemaljskim vrtovima
gdje umiru horde insekata
na najsladostrasnijim gozbama
u ovom šarenom vilajetu
gdje je pobuna riječ
riječ što prolazi magijski veo od memle do srca
tu izgovorih ja riječ prezrivo strese stih
s golih ramena
ostade riječ
gola
i među stihovima obnaženo tijelo njeno
tijelo one koju optočih izmišljenom riječju

Kako bih želio poput nekog davnog pijanca
i vjernika riječi
sa strašću psalmopisca
s čednošću gladijatora
koji ne poginuše od zvijeri u koloseumu
nego od povratka u zavičaj

Kako bih želio izgovoriti riječ
riječ samo za tvoje uho
kao što su čari života samo za one koji umiru
ljubavi
na startištu se ponovo uzdižem
ja pjevač usmrćen
ja koji sam prezreo poeziju
tražim od nje još malo moći još malo obmane
tražim zarđale relikvije za poslednju igru
i evo me u grču prepoznavanja
zločinac na mjestu svih svojih zločina
u vremenu bivšem i budućem
među raskomadanim slogovima
i rashodovanim riječima
vičem:
Smrt dolazi u vjenčanici od riječi

Dođi ljubavi moja koja si preteška za lice ovo kamno
dođi ti koja si tako čudno ušla u moju knjigu
i u moj život
dođi da te okitim najdivnijim bezvrijednostima
kao što dolikuje mornima
neka se pojavi u ovoj pjesmi tvoje začuđeno lice
i vijenac crne kose
koju bih mogao porediti s crnom vrančevom grivom
iz njišteće konjice strasti
I ja sam slutio da postajem vidovit
a vidovitost je smrt pjesme
i ona kao uznojen parip poslije duga putovanja
odlazi u svoju smirenu staju
i ne tiče se proroka šta radi tamo
da li crkaje ili zoblje zvijezde iz vasionskog bunara

Hoću da dragoj svojoj poklonim narukvicu
donešenu iz prašuma u kojima se svijaju rime kao zmije
i samuju asonance i aliteracije
i gdje divni i ludi urođenici igraju oko vatre
kao leptirovi
i ta je scena iz legende i ta je scena vječita
krvava
i odvratna i mučna
jer niko nema moći da se približi vatri
i sjedini se s njom
igrajte i dalje dragi i tužni
rasijani prometeji
to čemu se klanjate
narukvica je satkana koju moja draga kao suđaja
kao sibila
u igri rasipa

A ja ću se prišunjati
bez proročkog plašta
visokom zamku u večernjoj kolibi
u njem ima tamburica
pjevat ću ti ovaj napjev
i biti ćeš sretna
moja draga
igrat ćeš zatim u plamu svijeće
u bogatoj haljini koju sam sašio od pjesničkih riječi
i gibat ćeš svojim malim ljupkim bokovima
a riječi će padati kao cvjetovi s proljetnje trešnje
koje zatim nosi vjetar
poludjet ću tada kao najdivniji šaman
a tambura će krvariti umjesto mene
kao tamnopute robinje iz kordovskih vrtova
romori joj glas
iz zemaljskih vrtova
i visećih vrtova babilonskih
gdje smrtno je ranjena slatkom jezom
i pokazat ćeš se gola kad spadnu obmanute riječi
riječi obmane
i zastat ćeš zarumenjela i sretna
pjesmo oslobođena riječi



Menyegző

Mennyire szeretném elmondani ezt a verset
illatozó pórusait
egyenként feltárni
ősi varázslóként
vagy középkori alkimistaként
megérezni a halált
mely szavakból szőtt menyegzői ruhában jő.

A városokban és tágas virágoskertekben
kezemben a megduzzadt körtemellekkel
először ejtettem ki az igét
és az ige megremegett mint nektárban a méh
mint egy versrész
s utána elsötétült
honi erdők sűrűjével elvegyült
késő őszi színekkel ékesült
mint Bosznia

Ezekben a dús földi kertekben
hol halomra hullnak a bogarak
a szenvedély terített asztalán
ebben a tarka tündérországban
hol nyílt lázadás az ige
az ige mely az enyészettől bensőnkig bűvös fátylon halad át
itt ejtettem ki az igét mely az ékes sorokat utálattal fricskázta le
a meztelen vállakról
s csupasz maradt az ige
a sorok között lemeztelenített védtelen teste
annak a teste kit újrateremtett szóval kereteztem

Mennyire szeretnék avitt korhelyként
és lelkes hívőként beszélni
zsoltárénekes szenvedélyével
gladiátor ártatlanságával
kit a kolosszeumban nem a vadállatok téptek szét
hanem hazatértekor vitt szerte a szél

Mennyire szeretnék kiejteni egy szót
egyedül csakis tenéked
mint ahogyan az élet örömei is egyedül a halandóké
szerelem
a vérpadról ismét felemelkedem
én a kivégzett költő
én aki megvetem a költészetet
de hatalmat csalfa hitet és rozsdás ereklyét
követelek tőle az utolsó játszmához
itt vagyok a felismerés házában
bűnöző a saját bűntetteinek mezején
az elmúlt és jövő időben
megtiport szétszórt ereklyék között
szétfarigcsált kopott szótagok között
agyoncsépelt ócska szavakkal
kiáltom:
A halál szavakból szőtt menyegzői ruhában jő

Jer kedvesem oly súlyos vagy agyongyötört lelkem hogyan is visel el
jer kedvesem oly könnyedén egyszerre lebbentél könyvembe
és életembe
jer hogy a leggyönyörűbb csecsebecsékkel ékesítselek
ahogyan csak egy elcsigázott vándor képes
jelenjen meg ebben a versben csodálkozó nyílt tekinteted
s befont hajad koszorúja
mely a szenvedélyek lihegő hadában szénfekete ló
sörényéhez hasonlítható
Úgy éreztem jövendőmondóvá válok
de a látnokság a vers halála
mint izzadt táltos a kimerítő vágta után
istállójába vonul pihenni
és nem érdekli a látnokot hogy ott mit tesz
meg is halhat de az élet kútjából való csillagokra éhez

Kösöntyűt akarok kedvesemnek ajándékozni
őserdőkből valót hol a rímek kígyókként surrannak és magányosak
az asszonáncok és alliterációk
ahol a nagyszerű de együgyű bennszülöttek akár a lepkék
a tűz körül kergetőznek
e képben legendák elevenednek meg e kép örök jelkép
véres
nyálas és csodálatos
mert senki sem tud a tűz közelébe hatolni
s egyesülni vele
játsszatok csak tovább kedves és keserű
feledékeny Prométeuszok
ami előtt térdre borultok
felfűzött karperec mit kedvesem a játékban javasasszonyként
vagy szibillaként
kedvtelésből szór szét

Váteszi palást nélkül
az éjbezárt
kastély magas falához osonok
bent tambura szól
neked fogok énekelni
és boldog leszel
kedvesem
halvány gyertyaláng fényében ékes ruhádban
fogsz táncolni melyet a költészet legszebb szavaiból varrtam
törékeny csípőddel lágyan mozogsz s körülötted
mint virágszirmok tavaszérés idején hullanak a szavak
melyek a szellővel tovatűnnek
akkor eszem vesztem bölcs sámán módjára
helyettem a tamburából csorog a vér
mint kordovai kertek éjfekete rabnőiből
mindennapi kertekből
babiloni függőkertekből
hallom andalító susogó hangját
édes remegésben lelve halálát
s pőrén mutatod magad mikor lehullanak a csalfa szavak
a csalás szavai
és megállsz kipirultan és boldogan
te szavaktól szabadult költemény.

                                                      Fordította Fehér Illés

                                                      Megjelent: Orbis (1996) I: 3. - 4., 11-13. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése