Csehy Zoltán Nem kell megrémülni – Ne treba se prestrašiti

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –

Nem kell megrémülni

Nem kell megrémülni a túlzott kitárulkozástól,

ha tényleg túlzott, mindenki felkapja a fejét,

cöccög egy kicsit,

és azt mondja: nahát.

Ez sok, ez tényleg sok.

Kevesebb is elég lenne.

Minek a tajték, elég a hullámzás.

A költészet árnyjáték,

egy kínai pagoda díszítése

vagy operabál. Tegyünk érte,

a képzetlen, az otthontalan,

a feszengős hangok ellen,

a harmóniáért, a kiszámíthatóságért,

a biztos verslábakért. Hogy minden záruljon picit,

hogy ne kavarjon föl,

hogy ne gyilkoljunk,

lőjünk, akasszunk, szeretkezzünk fölöslegesen.

Ne treba se prestrašiti

Ne treba se prestrašiti od preterane otvorenosti,

ako je stvarno preterana, svako diže glavu,

zamrmlja

i kaže: ele.

To je previše, to je stvarno previše.

Dosta bi bilo i manje.

Čemu penušanje, dovoljno je talasanje.

Igra sene je poezija,

ukrašavanje kineske pagode

ili bal opere. Učinimo nešto za nju,

protiv neobrazovanih, tuđih,

izvitoperenih glasova,

za harmoniju, proračunljivost,

sigurne stope stihova. Da se sve pomalo zatvara,

da te ne uzburka,

da nepotrebno

ne pucamo, vešamo, vodimo ljubav.

                             Prevod: Fehér Illés



Csehy Zoltán Körvonal – Obris

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –

Körvonal

Még tizenöt perc és megy a busz,
addig talán sikerül leírnom,
addigra kész leszek vele,
és befejezem ezt a versszakot is. Tizenöt
perc végül is, elég idő egy vershez,
ha már a fejben meg is van, menetrend kérdése,
indul és érkezik. Lefuthatok a falépcsőn,
innen, a másodikról, két perc, a lift is működik,
de folyton cipelnek benne valamit,
most épp az este nyíló kiállítás metaforáit,
vagy csak feljön a fényre a szakácsnő,
és cigire gyújt az udvaron,
ahol most rajta kívül nincs műtárgy,
és felkapom a táskám, bele egy
eső elleni kabát, térkép, pár lap,
és egy ceruza, hogy amíg jön a busz,
vagy a buszban, felírhassam legalább a lényegét
annak, ami tulajdonképpen itt és most
körvonalazódik.

Obris

Još petnajst minuta i kreće bus,

dotle uspeću možda napisati,

biću dotle gotov s tim,

završiću i tu strofu. Na koncu konca

i petnajst minuta je dovoljno za jednu pesmu,

ako već u glavi postoji, samo je pitanje reda vožnje,

kreće i stiže. Mogao bi niz drvenih stepenica otrčati,

odavde sa drugog, dva minuta, i lift je u upotrebi,

ali u njemu uvek nešto vuku,

upravo sad metafore za otvaranje večernje izložbe,

ili kuvarica samo na svetlo dođe

da u dvorištu zapali jednu cigaru

gde osim nje nema ni jednog umetničkog predmeta,

hvatam svoju torbu, unutra

kišna kabanica, mapa, nekoliko listova

i jedna olovka da dok bus stiže,

ili u autobusu makar da suštinu napišem

od onoga što ustvari tu i sad

se sprema.

                             Prevod: Fehér Illés



Csehy Zoltán Én, Liszti László – Ja, Ladislav Listi

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –

Én, Liszti László

Ki írná meg életem regényét 250 oldalon?

Részletezve minden perverziót, fekete misét?

Szenvtelenségben tegyen túl mindenen,

s legyen pontos, akár a Biblia.

Az első fejezet címe ez legyen:

Liszti László, a vérszomjas szodomita.

A leírás olyan pontos legyen,

ha felolvassák, hasson úgy,

akár egy alkimista varázsformula vagy egy őszinte pápista fohász.

Nevezze néven társaim a kéjben:

Jancsit, a fiatal, mézes húsú szőke inast,

unokatestvérem, Liszti János Kristóf szolgáját, a hamvas rozmaringot,

Girgellt (ó meddig csábítgattam! mennyi mágia,

férfias varázslat),

a beszari, hangos Dudás Györgyöt,

és hát az égi amethystust,

a szép Szentpéterit, persze.

Aztán kell egy fejezet a csecsemőgyilkosságokról

(volt pár),

a médiát, az utókort érdekli az ilyesmi,

s határtalan sikollyá fűszerez minden gügyögést.

A bécsi és a pozsonyi

kurvákról se feledkezz meg, ezt a fejezetet

illusztráld metszetekkel, legyenek rajta combok,

áradjon ki mindből a rossz szag, a betegség szele,

s jelöld az alkímia rendje szerint titkos jelekkel a kéjek fajait,

melyekben sosem volt igazán részem.

Én, Liszti László, hazafias szodomita,

ezt hagyom tinéktek: őrizzétek emlékezetetekben

életrajzom bármely fejezetét,

s akár kereszt tövébe a fekete kakast én,

ássátok bele életeiteket az enyém sírjába,

s ha kísértetek bennem, az öt érzék roppant, barokk

várkastélyában, ne szégyelljetek mást, csak

a gyáva alázatot.

Írd meg: Zrínyi voltam, a Magyar Márs költője,

vele egy a legfőbb szerelemben,

s túlnőttem rajta, mint akaraton a tett.

Hazug, ki mást állít,

s mit sem tud Jupiter rendeléseiről.

A könyv térjen ki érdemeimre is, hazudjon, ha kell,

az erénykatalógus akkor szép,

ha teljesen hiteltelen, s mert másmilyen úgysem lehet,

fogd velős rövidre, kurziváld,

heréld ki, ha kell, akár a lovat.

Valahogy fejezd be,

írd meg, hogy lefejeztek, Bécsben,

egy roppant téren, mert hamis pénzt verettem,

s az első sorban sírtak szerelmeim, a gyertyákkal

jöttek a bécsi kurvák, hogy megvilágosodott az ég,

majd nagy, unalmas,

fekete varjak lepték el,

s az iszonyatos krákogásban semmi sem hallatszott.

Ez így éppen elég,

ne fáradj újabb ötletekkel,

vagy ha mégis: mérgeztem is,

s véremből, mely a pallos alatt kifolyt,

démonok sarjadtak, s elevenen fojtottak meg két szüzet.

Á, ezt úgysem hinnék el.

Vagy mégis?

Ja, Ladislav Listi

O mom životu ko bi napisao roman od 250 stranica?

Potanko iznoseći svaku perverziju, crnu misu?

Neka bude beskrajno ravnodušan

i tačan poput Biblije.

Neka naslov prvog poglavlja bude:

Ladislav Listi, krvožedan sodomit.

Nek bude toliko tačan opis,

da kad naglas čitaju, neka deluje

kao čarobna frula alkimista ili iskren uzdah papiste.

Moje drugare u slasti nek po imenu spominje:

Ivicu, mladog, medenomesnatog, blondog šegrta,

mog sinovca, slugu Kristofa Jovana Listija, pepeljastog ružmarina,

Girgelu (o, koliko sam nju mamio! koliko čarolija,

odvažnih vradžbina),

prezavog, glasnog Đura Dudaša,

i nebesku ametistu,

lepotu iz Petrovgrada, naravno.

Potom treba jedno poglavlje o čedomorstvima

(bilo je nekoliko),

medije, potomstvo tako nešto interesira

i svako tepanje u bezgraničan krik začini.

Nemoj zaboraviti

ni drolje Beča i Bratislave, rezbarijama ilustriraj

ovo poglavlje, sa bezbroj butina,

neka se iz svega vonj širi, vetar bolesti,

te prema redu alkimije vrste slasti tajnim znacima označi,

u kojima ustvari udela nikad nisam imao.

Ja, Ladislav Listi, patriot sodomit,

to vam ostavljam: sačuvajte u mislima

bilo koje poglavlje mog životopisa,

i kao što sam ja crnog petla u podnožje raspeća,

svoje živote u moj grob ukopajte,

i ako ste u meni, u ogromnom, baroknom zamku pet osetila

dovedeni u iskušenje, ni zbog čega drugog nemojte se stiditi

sem bedne poniznosti.

Napiši: bio sam Zrinski, pesnik Mađarskog Marsa,

isti on u vrućoj ljubavi,

i prerastao ga kao delo htenje.

Laže ko nešto drugo tvrdi

i ništa ne zna o porukama Jupitera.

Knjiga nek i na moje zasluge osvrne, ako treba, nek laže,

katalog vrlina tad je lep

ako je u potpunosti nerealan, a drugačiji ni ne može biti,

što više skrati, apostrofiraj,

ako treba, škopi, kao konja.

Završi nekako,

napiši da su mi u Beču odrubili glavu,

na nekom velikom trgu jer lažnog novca kovao,

u prvom redu moje ljubavi plakale, svećem

uličarke iz Beča došle, i nebo se prosvetlilo,

pa velike, dosadne,

crne vrane preplavile

i u užasnom gračanju ništa se nije čulo.

Ovo je sasvim dovoljno,

nemoj se novim idejama zamarati,

a ako ipak: i otrovao sam,

s mojom krvlju koja je pod palošem iscurila,

demoni su se rodili i dve device ugušili.

Jok, to ne bi poverovali.

Ili ipak?

                             Prevod: Fehér Illés

 



Csehy Zoltán Elolvasott két zeneelméleti könyvet – Pročitao dve knjige o teoriji muzike

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –

Elolvasott két zeneelméleti könyvet

Elolvasott két zeneelméleti könyvet a dodekafóniáról,

aztán jött a szerializmus, persze.

Tizenketten ülnek, de nem pofázhat, csak egy,

a többi kussol, amíg az egy beszél.

Amott meg túl sok az asztal, s össze-vissza megy a szövegelés,

bár ugyanarról, és át is szabad ülni. Talán még hallgatni is lehet.

Tárgyalóterem és kocsma.

Most esélye sincs zenekarnak, zongorának.

Már nincs mit kitárgyalni, már nincs mit inni.

Pročitao dve knjige o teoriji muzike

Pročitao dve knjige o teoriji dodekafonije,

pa je došao serializam, naravno.

Dvanajstoro sede, ali baljezgati osim jednog, ne smeju,

dok taj jedan govori, ostali podvili repove.

A tamo je previše stolova, čavrljanje bez veze teče,

mada o istom, i može se i presesti. Možda i slušati može.

Sala za sastanke i krčma.

Orkestru, klaviru sad ni šansu ne daju.

Sad više nema o čemu zboriti, više ni pića nema.

                             Prevod: Fehér Illés