Lawrence
Durrell
Julundur
1912. február 27. – Sommieres 1990. november 7.
Sarajevo
Bosnia. November. And the mountain roads
Earthbound but matching perfectly these long
And passionate self-communings counter-march,
Balanced on scarps of trap, ramble or blunder
Over traverses of cloud: and here they move,
Mule-teams like insects harnessed by a bell
Upon the leaf-edge of a winter sky,
And down at last into this lap of stone
Between four cataracts of rock: a town
Peopled by sleepy eagles, whispering only
Of the sunburnt herdsman’s hopeless ploy:
A sterile earth quickened by shards of rock
Where nothing grows, not even in his sleep,
Where minarets have twisted up like sugar
And a river, curdled with blond ice, drives on
Tinkling among the mule-teams and the
mountaineers,
Under the bridges and the wooden trellises
Which tame the air and promise us a peace
Harmless with nightingales. None are singing
now.
No history much? Perhaps. Only this ominous
Dark beauty flowering under veils,
Trapped in the spectrum of a dying style:
A village like an instinct left to rust,
Composed around the echo of a pistol-shot.
1951
Source: https://goodreadingcopy.wordpress.com/2014/05/20/to-quicken-the-pulse-lawrence-durrells-sarajevo/
Sarajevo
Bosna. Novembar. Planinski
putevi
Grle zemlju dok u savršenom
skladu dugo
I strasno opšte sami sa
sobom idući amo-tamo,
Uravnoteženi na kamenim
eskarpama, lutaju i vrludaju
Preko transverzala oblaka:
po njima gaze
Zaprege mazgi poput kukaca
upregnutih u zvono
Na lisnatom bridu zimskog
neba,
I najzad dolje u ovo krilo
od kamena
Izmedju četiri slapa od
stijena: grad
Nastanjen snenim orlovima,
što šapće samo
O beznadnom lukavstvu
suncem opaljenog pastira:
O neplodnoj zemlji
oživljenoj krhotinama stijena
Gdje ništa ne raste, čak ni
u njegovom snu,
Gdje se munare izvijaju
poput šećerlema
A rijeka, zgrušana plavim
ledom, ide dalje
Zvoni izmedju zaprega mazgi
i gorštaka,
Ispod mostova i mušebaka
Što krote zrak i obećavaju
nam mir
Bezazlen, sa slavujima.
Nijedan ne pjeva sad.
Premalo istorije? Možda.
Samo ova prijeteća
Tamna ljepota što cvjeta
ispod velova,
Uhvaćena u spektru jednog
stila na umoru:
Selo poput poriva
prepuštenog hrđi,
Sazdano oko odjeka jednog
pucnja iz pištolja.
1951
Prevod: Omer Hadžiselimović
Szarajevó
Bosznia. November. A
göröngyös hegyi út
földkupacos. De a
kiszabott léptekkel
és öntársalgással
ütemezett hazaballagás
simára szintezte a
lejtőt. Rézsút-vermeket inogva
átszelve, kúszva,
botorkálva porfelhőn keresztül:
itt nyomult előre az
öszvércsorda, mint csengettyűzajtól
feldúlt rovarhad a téli
égalj párás peremén.
Valamivel lejjebb, a
kőrakás szélén
törmelékhalmaz és
lezúduló vízesés között:
egy álmos sasokat
oltalmazó város, csak
a napbarnított fásult
bojtárok sorsán keseregve,
egy sziklaszilánkoktól
szikes földburok,
- melyen semmisem
terem,- még álmában sem,
ahol minaretek
csavarodnak, mint cukorsüvegek
és szőke jégtáblákkal
bodros folyó, hegymászók
és öszvércsorda között
kígyózva, hidak és rácsozat
alatt sistereg, -
megszeliditve az örvénylő huzatot
és
csalogány-csattogással kisért békével kecsegtet.
Most nem csattan fel a
biztató hangja.
Újra felsejlő történet?
Talán! Csak a
vészterhes,
fátyolboritotta sötétlő táj
cifrázza a halódó kép
szinpompáját:
egy rozsdálló ösztönt
felidéző falu, amelyet
pisztolydurranás
visszhangja falaz körül.
1951
Fordította: Naschitz
Frigyes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése