Vörösmarty Mihály (Mihalj Verešmarti)
Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.
A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Stari Ciganin
Sviraj, Cigo, ispio si svoje,
I ne kradi dane tako pusto;
Čemu mis΄o na hlebu i vodi,
U studen pehar lij vino gusto.
Tako život naše dane niže,
Čas nas ledi, čas ognjem sažiže;
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Nek krv ti uzavre ko vrtlog brz,
Nek ti mozak u lobanji skače,
Nek ti oči gore ko kometa,
Nek jeknu žice od bure jače,
I ko grâd tvrdo, ko teška kletva –
Joj, propade gorka ljudska žetva.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Uči pesmu od pomamane bure,
Koja stenje, urla, plače, gudi,
Čupa stabla i brodove lomi,
Gasi život zverinja i ljudi;
rat se vodi i nesreće graju,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Čiji beše taj uzdah prigušen,
Ko nariče, kog je tuga takla?
Ko klopara na nebeskom svodu,
Ko to jeca ko mlin usred pakla?
Demon,srce, luda duša neka,
Mrtve vojske il nada daleka?
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Ko da opet nad pustarom ječe
Pobunjenog ljudstva divlji jadi,
Bratoubilačkog štapa zamah,
Posmrtna reč prvoj siročadi,
Lepet kragulja, zloslutne pratnje,
I Prometeja večite patnje.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Slepa zvezda, ova jadna Zemlja,
Nek se vrti sred svog gorkog soka,
Od greha i besa pustih sanja
Nek je bura očisti žestoka,
Nek dođe Nojeva barka sveta
U kojoj je seme novog sveta.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Sviraj, al ne! – nek utihnu žice!
Još će biti praznika i danâ,
Kad utihnu besovi oluje
A čegrsti izdahnu od rana:
Tad zagudi dušom punom žara,
Da ti pesma bogove očara.
Tad ti uzmi gudalo u ruke
I s mrgodnog čela zbriši muke.
Nek od vina sreće srce gori,
Sviraj, nek te jad sveta ne mori!
Prevod: Danilo Kiš
Nemes András- Vén cigány (Ancient gypsy)
The ancient gypsy
Strike up, Gypsy, you have quaffed your wages,
Don't just dangle those feet, brighten up!
Life is boring on mere bread and water,
Pour some wine into that dreary cup!
Mortal life is always playing games,
Shivering or bursting into flames;
Strike up, play the stately and the quick,"
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe -
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Don't just dangle those feet, brighten up!
Life is boring on mere bread and water,
Pour some wine into that dreary cup!
Mortal life is always playing games,
Shivering or bursting into flames;
Strike up, play the stately and the quick,"
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe -
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Let your blood boil like the raging ocean,
Let your brain burst in between your temples,
Let your eyes glow with a comet's fire,
Boom your strings the way the bedrock trembles,
Bellow like a hailstorm at its hardest -
The wretched folk were cheated of their harvest...
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe -
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Let your brain burst in between your temples,
Let your eyes glow with a comet's fire,
Boom your strings the way the bedrock trembles,
Bellow like a hailstorm at its hardest -
The wretched folk were cheated of their harvest...
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe -
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Learn your music from the blowing tempest,
From its frenzied, shrill apocalypse,
Slaughtering men, devastating homesteads,
Twisting trees and wrecking mighty ships.
The holiest Sepulchre of the Lord
Shivers with the raging war abroad."
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
From its frenzied, shrill apocalypse,
Slaughtering men, devastating homesteads,
Twisting trees and wrecking mighty ships.
The holiest Sepulchre of the Lord
Shivers with the raging war abroad."
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Who has sighed this stifled lamentation,
What roars in this savage storm, forsaken,
Who pounds on the columns of creation,
What cries sobbing like the mills of satan?
Tortured spirit, damned soul, fallen angel,
Daring hopes, or withering betrayal?
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Play on, Gypsy, let your troubles go!
What roars in this savage storm, forsaken,
Who pounds on the columns of creation,
What cries sobbing like the mills of satan?
Tortured spirit, damned soul, fallen angel,
Daring hopes, or withering betrayal?
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Play on, Gypsy, let your troubles go!
Do we hear again the savage curses
Rebel men so desperately hurled,
Bludgeon blows that caused the brother's murder,
Dirge of the first orphans in the world,
The beat of the cruel vulture's wing,
Prometheus's endless suffering?
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick!
Cup and soul, so full of wine and woe,
Play on Gypsy, let your troubles go!
Rebel men so desperately hurled,
Bludgeon blows that caused the brother's murder,
Dirge of the first orphans in the world,
The beat of the cruel vulture's wing,
Prometheus's endless suffering?
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick!
Cup and soul, so full of wine and woe,
Play on Gypsy, let your troubles go!
Let this blind star, miserable molehill
Go on churning in its bitter juices,
Till the raging fever will have cleansed it
Of illusions, squalor, vile abuses,
Then let Noah's Ark sail into sight
With a reborn humankind inside.
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Go on churning in its bitter juices,
Till the raging fever will have cleansed it
Of illusions, squalor, vile abuses,
Then let Noah's Ark sail into sight
With a reborn humankind inside.
Strike up, play the stately and the quick,
While your bow is more than just a stick.
Cup and soul, so full of wine and woe,
Strike up, Gypsy, let your troubles go!
Strike up! No! - Allow the strings a rest!
One day we shall celebrate again,
When the evil nightmare fades away,
When all dissension is solidly slain.
Then: play passionately, from the heart -
Let the Gods enjoy your noble art!
That's the time to set your bow to string,
Cheer up from your gloomy slumbering,
Joy shall fill your soul like heady wine,
Strike up, leave the troubled world behind!
One day we shall celebrate again,
When the evil nightmare fades away,
When all dissension is solidly slain.
Then: play passionately, from the heart -
Let the Gods enjoy your noble art!
That's the time to set your bow to string,
Cheer up from your gloomy slumbering,
Joy shall fill your soul like heady wine,
Strike up, leave the troubled world behind!
Translated by Peter Zollman
Der alte Zigeuner
Spiel, Zigeuner, hast den Lohn vertrunken,
laß vergebens baumeln nicht das Bein!
Was sind Sorgen wert bei Brot und Wasser?
Füll dazu den Humpen dir mit Wein.
Stets war dieses Leben so auf Erden:
Einmal Frost wollt's, einmal Flamme werden.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
laß vergebens baumeln nicht das Bein!
Was sind Sorgen wert bei Brot und Wasser?
Füll dazu den Humpen dir mit Wein.
Stets war dieses Leben so auf Erden:
Einmal Frost wollt's, einmal Flamme werden.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Wallen soll dein Blut, so wie der Wildbach,
laß das Hirn in deinem Schädel schüttern,
laß die Augen brennen wie Kometen,
laß die Saiten ungestüm gewittern,
hart wie Hagelschlag im Sommerlichte,
der die Menschensaaten macht zunichte.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
laß das Hirn in deinem Schädel schüttern,
laß die Augen brennen wie Kometen,
laß die Saiten ungestüm gewittern,
hart wie Hagelschlag im Sommerlichte,
der die Menschensaaten macht zunichte.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Stimm ins Lied des Sturms ein, wie er auffährt,
wie er brüllt und jammert, weint und wimmert,
Wild und Menschen tötet, Leben abwürgt,
Bäume ausreißt, Schiffe ganz zertrümmert.
Krieg ist wieder tobend aufgestanden,
Gottes Grab erbebt in heiligen Landen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
wie er brüllt und jammert, weint und wimmert,
Wild und Menschen tötet, Leben abwürgt,
Bäume ausreißt, Schiffe ganz zertrümmert.
Krieg ist wieder tobend aufgestanden,
Gottes Grab erbebt in heiligen Landen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Woher kam der Seufzer, zag, verhalten,
was will dieser Schrecken, dieses Jagen,
und was hämmert am Gewölb des Himmels?
Mahlen Höllenmühlen diese Klagen?
Träume, Engelsturz, geschlagne Heere,
sucht ihr Hoffnung in der wüsten heere?
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
was will dieser Schrecken, dieses Jagen,
und was hämmert am Gewölb des Himmels?
Mahlen Höllenmühlen diese Klagen?
Träume, Engelsturz, geschlagne Heere,
sucht ihr Hoffnung in der wüsten heere?
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Als ob wieder des empörten Menschen
wildes Keuchen in der Wüste klänge,
niedersauste Brudermörders Keule,
schwelln der ersten Waisen Grabgesänge;
und wir hörn des Geiers Flügelschlagen
und, unsterblich, des Prometheus Klagen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
wildes Keuchen in der Wüste klänge,
niedersauste Brudermörders Keule,
schwelln der ersten Waisen Grabgesänge;
und wir hörn des Geiers Flügelschlagen
und, unsterblich, des Prometheus Klagen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Dieser blinde Stern, die Elendserde,
mag sich drehn in tödlichen Gewässern,
und in Sünden, Unflat, falschem Prunk soll
endlich sie ein Feuersturm verbessern.
Dann erst mag die Arche Noah kommen,
einer neu entstandnen Welt zu frommen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
mag sich drehn in tödlichen Gewässern,
und in Sünden, Unflat, falschem Prunk soll
endlich sie ein Feuersturm verbessern.
Dann erst mag die Arche Noah kommen,
einer neu entstandnen Welt zu frommen.
Spiel, wer weiß, wie lang die Saite schwirrt,
wann der Bogen dir zur Krücke wird;
Herz voll Kummer, Becher voller Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Spiel! Doch warte - laß die Saiten ruhen:
Einmal wird ein Feiertag noch werden,
wenn des Sturmes letzte Wut ermattet,
Zwist im Kampf vergangen ist auf Erden,
dann spiel auf, Begeisterung zu erneuen,
daß die Götter selber sich dran freuen.
Wenn die Stirn sich endlich glätten kann,
dann erst setz den Bogen wieder an,
füll dein Herz sich mit der Freude Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Einmal wird ein Feiertag noch werden,
wenn des Sturmes letzte Wut ermattet,
Zwist im Kampf vergangen ist auf Erden,
dann spiel auf, Begeisterung zu erneuen,
daß die Götter selber sich dran freuen.
Wenn die Stirn sich endlich glätten kann,
dann erst setz den Bogen wieder an,
füll dein Herz sich mit der Freude Wein,
spiel, Zigeuner, laß die Sorgen sein!
Übersetzung: Günther Deicke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése