Justus Pál Ablakok – Prozori – Fenster

Justus Pál

Pécs, 1905. április 7. – Temesvár, 1965. december 28.

Ablakok             Ablakok hallgatás idegen ablakok még mélyebb hallgatás soha más hallgatok kivilágított vonatablakok utánuk vérzik törik a sötét városszéli végső ablakok fénybe mártják vad fák üstökét minden emlék elhallgatott nagyon nehéz a föld alatt ezer millió ismeretlen halott tenyészik szívós örök penész húsz harminc ötven éves ablakok nem rebbenő szeme visszanéz mit akarsz azt mondod még nehezebb mindegy a görcsöt minek nevezed mindenütt ott virraszt az arc a végső rémületben ott van éjjel nyitott szemedben lobban ismert arc idegen ablakokban végigvacog hűlő ereken ami tartott még végleg elejtett vinnyognak végük érző sejtek ismert ablakban az arc idegen 1963

Prozori Prozori šutnja strani prozori još dublja šutnja nikad druga šutim osvetljeni prozori vozova mrak iza njih krvari lomi se sporedni prozori predgrađa krošnje svetlom optoče ušutile su se uspomene teško je ispod zemlje milijoni nepoznatih mrtvaca ustrajna večna memla vlada dvadest trideset pedeset godina stari prozori pogled unazad oko bez treptaja baca šta želiš kažeš još teže je grč kako nazivaš sve jedno je to lice svugde bdije prisutan je u konačnoj stravi noću u tvojim otvorenim očima plamti u stranim prozorima poznato lice u ohladnelim žilama drhti dok je još trajalo pa te u konačan zaborav baci ćelije osećajući kraj cvile u poznatom prozoru lice je strano 1963 Prevod: Fehér Illés

Ablakok             Ablakok hallgatás idegen ablakok még mélyebb hallgatás soha más hallgatok kivilágított vonatablakok utánuk vérzik törik a sötét városszéli végső ablakok fénybe mártják vad fák üstökét minden emlék elhallgatott nagyon nehéz a föld alatt ezer millió ismeretlen halott tenyészik szívós örök penész húsz harminc ötven éves ablakok nem rebbenő szeme visszanéz mit akarsz azt mondod még nehezebb mindegy a görcsöt minek nevezed mindenütt ott virraszt az arc a végső rémületben ott van éjjel nyitott szemedben lobban ismert arc idegen ablakokban végigvacog hűlő ereken ami tartott még végleg elejtett vinnyognak végük érző sejtek ismert ablakban az arc idegen 1963

Fenster Fenster Schweigen fremde Fenster noch tieferes Schweigen nie etwas anderes ich schweige beleuchtete Fenster der Züge nach ihnen blutend bricht das Dunkel letzte Fenster sinken ins Licht die Häupter der Bäume am Stadtrand alle Erinnerungen bleiben still es ist sehr schwer unter der Erde Tausendmillionen unbekannte Tote wächst zäher Schimmel zwanzig dreißig fünfzig Jahre alte Fenster ihre nicht flatternden Augen blicken zurück was willst du es ist noch schwerer sagst du egal wie du den Kampf nennst das Gesicht achtet überall im letzten Schrecken ist es anwesend nachts in deinen offenen Augen bekanntes Gesicht im fremden Fenster es zittert durch die ausgekühlten Adern es hielt dich bis es dich fallen ließ es jammerten die ihr Ende spührenden Zellen im bekannten Fenster ist das Gesicht fremd Übersetzung: Bayer Béla