Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brentano Clemens. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brentano Clemens. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 5., szombat

Clemens Brentano Die Abendwinde wehen - Az esti szél ha lebben - Huje večernji vetrovi



Clemens Brentano (Gemälde von Emilie Linder)

Die Abendwinde wehen,
Ich muss zur Linde gehen,
Muss einsam weinend stehen,
Es kommt kein Sternenschein;
Die kleinen Vöglein sehen
Betrübt zu mir und flehen,
Und wenn sie schlafen gehen,  
Dann wein ich ganz allein!
          Ich hör ein Sichlein rauschen, 
          Wohl rauschen durch den Klee,
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh, von bitterm Weh!

Ich soll ein Lied dir singen,
Ich muss die Hände ringen,
Das Herz will mir zerspringen
In bittrer Tränenflut,
Ich sing und möchte weinen,
So lang der Mond mag scheinen,
Sehn ich mich nach der Einen,
Bei der mein Leiden ruht!
          Ich hör ein Sichlein rauschen
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Mein Herz muss nun vollenden,
Da sich die Zeit will wenden, 
Es fällt mir aus den Händen
Der letzte Lebenstraum.
Entsetzliches Verschwenden
In allen Elementen, 
Musst ich den Geist verpfänden,
Und alles war nur Schaum!
          Ich hör ein Sichlein rauschen
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Was du mir hast gegeben,
Genügt ein ganzes Leben
Zum Himmel zu erheben;
O sage,  ich sei dein!
Da kehrt sie sich mit Schweigen
Und gibt kein Lebenszeichen,
Da musste ich erbleichen,
Mein Herz ward wie ein Stein.
          Ich hör ein Sichlein rauschen
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Heb Frühling jetzt die Schwingen,
Lass kleine Vöglein singen,
Lass Blümlein aufwärts dringen,
Süß Lieb geht durch den Hain.
Ich musst mein Herz bezwingen,
Muss alles niederringen,
Darf nichts zu Tage bringen,
Wir waren nicht allein!
          Ich hör ein Sichlein rauschen
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Wie soll ich mich im Freien
Am Sonnenleben freuen, 
Ich möchte laut aufschreien,
Mein Herz vergeht vor Weh!
Dass ich muss alle Tränen,
All Seufzen und all Sehnen
Von diesem Bild entlehnen,
Dem ich zur Seite geh!
          Ich hör ein Sichlein rauschen
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Wenn du von deiner Schwelle
Mit deinen Augen helle,
Wie letzte Lebenswelle
Zum Strom der Nacht mich treibst,
Da weiß ich,  dass sie Schmerzen
Gebären meinem Herzen
Und löschen alle Kerzen,
Dass du mir leuchtend bleibst!
          Ich hör ein Sichlein rauschen,
          Wohl rauschen durch den Klee, 
          Ich hör ein Mägdlein klagen
          Von Weh,  von bitterm Weh!


Az esti szél ha lebben

Az esti szél ha lebben,
a hárshoz űz szerelmem,
ott állok, könny szememben,
s nem égnek csillagok;
ha kis madárka zeng fenn,
az is csak nézdel engem,
s ha elpihen a csendben:
magam kell sírjak ott.
        Hallom, sarlócska szisszen
        a lóherés felett -
        hallom, bús gyötrelemben
        egy lányka kesereg!

Miattad dalra gyúlni,
kezem tördelni, gyúrni! -
szivem szét fogja dúlni
e kínzó könnypatak;
a dalnál jobb zokogni,
de míg hold fog ragyogni,
csak őt vágyom karolni,
ki költi kínomat!
        Hallom, sarlócska szisszen
        a lóherés felett -
        hallom, bús gyötrelemben
        egy lányka kesereg!

Szívemre pusztulás vár,
mert mindig más idő jár,
s kezemből elfut immár
legvégső álmom is.
Miy nagy csapás, mi rámszáll!
Hisz választott arámnál
szívem mint zálog, ott áll -
s most mindez köd, hamis!
        Hallom, sarlócska szisszen
        a lóherés felett -
        hallom, bús gyötrelemben
        egy lányka kesereg!

Oly sokat ki adhat
tekívüled, mi áthat,
mi égbe felragadhat?
Ó mondd, legyek tied!
Elfordul újra, hallgat,
szóval, jellel se nyugtat.
S ím, arcom holtra sápad,
szívem mint kő: hideg.
         Hallom, sarlócska szisszen
         a lóherés felett -
         hallom, bús gyötrelemben
         egy lányka kesereg!

Tavasz, terjeszd ki szárnyad,
dalolj, te víg madárhad,
virág, kelyhed kitárjad,
a rétre vágy repül!
De szív, magad bezárjad,
igázd le, győzd le vágyad,
időd rejtőzve várjad
mert nem vagy egyedül!
         Hallom, sarlócska szisszen
         a lóherés felett -
         hallom, bús gyötrelemben
         egy lányka kesereg!

Hogy tarthatnám gyönyörnek
a napsütést, a zöldet!
Hisz sírva kéne nyögjek,
s szivem majd megreped,
hogy epekedést, könnyet
s kínt is, mi lassan öl meg,
tőle kell kölcsönözzek,
tőle, ki itt eped!
         Hallom, sarlócska szisszen
         a lóherés felett -
         hallom, bús gyötrelemben
         egy lányka kesereg!

Ha lépvén küszöbödre,
szemeddel tündökölve
mint hullám sodra löksz le
s az éj árjába dobsz:
tudom, szivem gyötörve
kin mardos már örökre,
ám minden fényt elölve
te mindig ott ragyogsz!
          Hallom, sarlócska szisszen
          a lóherés felett -
          hallom, bús gyötrelemben
          egy lányka kesereg!

Fordította: Tellér Gyula

Huje večernji vetrovi

Huje večernji vetrovi
Moram lipi poći,
Moram usamljen plačući stajati,
Ne javlja se zvezda sjaj;
Male ptičice gledaju
Me ožalošćene i preklinju,
A kada pođu na spavanje,
Onda plačem sasvim sam!
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

T5reba pesmu da ti pevam,
Ruke moram da kršim,
Srce hoće da mi prepukne
U gorkoj bujici suza,
Pevam, a hteo bih da plačem;
Dokle god mesec bude sijao,
Čeznuću za jednom jedinom,
Kod koje počiva moj jad!
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Moje srce mora sad da završi,
Jer vreme hoće da se promeni,
Pada mi iz ruku
Poslednji životni san.
Užasno rasipništvo!
U svim elementima
Moradoh duh da založim,
Sve bejaše samo pena!
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Ono što si mi dala
Dovoljno je čitav život
Do neba da uzdigne;
O, reci da sam tvoj!
Tad se ona okrenu nemo
I ne prozbori ni reči.
Tad moradoh prebledeti,
Kao kamen srce mi posta.
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Uzdigni, proleće, krila sad,
Pusti da male ptičice zapevaju,
Pusti da svetići pohrle u vis,
Slatka draga prolazi kroz lug!
Moradoh savladati svoje srce,
Moram sve uništiti,
Ne smem ništa izneti na svetlo dana,
Mi nismo bili sami!
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Kako da se u prirodi
Radujem sunčanom životu?
Hteo bih glasno da kriknem,
Moje srce umire od boli,
Što moram sve suze,
Sve uzdahe i svu čežnju
Da pozajmim od te slike,
Uz koju koračam!
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Kada me ti sa svoga praga
Očima svojim sjajnim
kako poslednji val života
U reku noći teraš,
Tada znam de se boli
Rađaju mom srcu
I gase sve sveće,
Da mi ti obasjana ostaneš.
          Čujem malu kosu kako šušti,
          Verovatno šušti kroz detelinu,
          Čujem devojčicu da tuži
          Od boli, od ljute boli!

Prevod: Milana Mrazović