Keresés ebben a blogban

2012. december 25., kedd

Szécsi Margit A kivirágzott kéz – Procvetala ruka



Szécsi Margit (Margit Seči)
A kivirágzott kéz

Nagy Lászlónak

Ki forgat a ragyogó Űrben?
Ki tölti be még a véremet is sugárral?
Mi vágot egybe a lényemet villogtató idővel,
száguldó sorsom ostorával, urával?

Én apró almácska, a föld szájai közt
lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!
aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben
ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!

S te, megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét,
s tudod: rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se kárba
mert az én halálom: győzelem a halálon, s magasztos, mint az anyáké:
  gyere velem táncolni a halálba.

Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől.
Aluszom, csontomnak sötét hordák csontja a párna.
De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam:
  gyere velem táncolni a halálba.

Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe,
benövi áldott bőr azt, ami lárva,
rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz –
  gyere velem táncolni a halálba.

Hörren a bozóti párduc, támadna, s nem mer,
foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla,
körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús –
  gyere velem táncolni a halálba.

Beérik minden, érik a vihar is az égen,
feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárral,
nagy zápor-csöppök, mint ezüst ókori pénzek
fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva.

Íme, a mezőkből hirtelen kinől a város,
felhőkarcolók tetőprizmáin hasal a felleg,
fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai
hülnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek.

Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát
elragadjam, én, a világ női vagánya,
zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm –
  gyere velem táncolni a halálba.

Édességet, keserűséget begyűjtött a vérem.
Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára.
Forgok, mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt –
  gyere velem táncolni a halálba.

Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség.
Nem zabált lényem, hájat föl nem szedett magára.
Tesem, mint lelkem, még eszményektől szikár –
  gyere velem táncolni a halálba.

Nagy éjszakámat én álmodom teli
élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva
forgunk majd a termékenység csillag-terében –
  gyere velem táncolni a halálba.

Irgalmatlan az idő, rideg szelében
gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva.
De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik –
  gyere velem táncolni a halálba.

Procvetala ruka

Laslu Nađ

U sjajnom Svemiru ko me okreće?
I zracima moju krv ko ispuni?
Šta me je spojilo s tim izazovnim vremenom,
bičem, vladarem svoje jezdeće usudi?

Ja, sićušna jabuka, koja između grotla zemlje
jedri i halapljiva usta revnosno izbegava!
tako se želi predati preminuću, da u večnom mraku
zrake iz mene izraslo zvezdano drvo isijava!

Znam, ti shvataš veličinu te igre nužde
i znaš: od meni pružene ljubavi ništa neće nestati
jer moja smrt je pobeda nad smrću i materinski je uzvišena:
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Od iskona me motre sveta lica kamena i leda.
Naučih na jastuku od kosti tamnih hordi spavati.
Ali vaskrsnu preci ako mi se bedro pomera:
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Zasele su užarene oči u jamama lobanje,
koža skriva deo, što su kukci rovali,
zveče bakrene brezlete, pljeska procvetala ruka –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Hropće panter, napadao bi ali ne sme,
svetla brada nervozno podrhtava, škripe zubi,
krasno meso neman gomila oko nas –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Sve dozreva, sazreva i vihor na nebu,
kao od dodira metalne žice grunu nebesa,
kapi kiše, kao prastari srebrnjaci
plaćaju za urod, leži zemlja raskriljena.

Gle, iznenada grad izrasta iz livade,
na krovovima nebodera oblak lenčari,
neukroćena bakrena krila vetreuški
hlade se i čegrtaju na svemirskoj promaji.

Ja, koja sam izbila iz bede
da osvojim Evropu, ja šatrovka sveta,
svoju zastavu na najviši krov postavljam –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Radosti i gorčine moju su krv požnjele.
Bogata sam, ali za odelo jedva će ostati.
Kao burnica se okrećem u vihoru novih melodija –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Moj sastanak sa životom sušto je poštenje i vernost.
Nisam žderala, nit ću salom sebe klesati.
Moje telo, kao i dušu ideali su kovali –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

U mrkloj noći snovi su mi puni
nevinih srdaca, sanjareći ćemo se kretati
u beskrajnom, zvezdanom prostoru plodnosti –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Vreme je nemilosrdno, u surovoj oluji
prebledele, goleme oreole sam videla kotrljati.
Ali sjaj mog nezaštićenog lica neće nesati –
  hajde sa mnom u taj ples samrtni.

Prevod: Fehér Illés

Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
                                            Családi kör, Novi Sad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése