Евгений Евтушенко (Jevtusenko J.)
Гангнус, род. 18 июля 1932 [по паспорту — 1933] –
Заклинание
Весенней ночью думай обо мне
и летней ночью думай обо мне,
осенней ночью думай обо мне
и зимней ночью думай обо мне.
Пусть я не там с тобой, а где-то вне,
такой далекий, как в другой стране,—
на длинной и прохладной простыне
покойся, словно в море на спине,
отдавшись мягкой медленной волне,
со мной, как с морем, вся наедине.
Я не хочу, чтоб думала ты днем.
Пусть день перевернет все кверху дном,
окурит дымом и зальет вином,
заставит думать о совсем ином.
О чем захочешь, можешь думать днем,
а ночью — только обо мне одном.
Услышь сквозь паровозные свистки,
сквозь ветер, тучи рвущий на куски,
как надо мне, попавшему в тиски,
чтоб в комнате, где стены так узки,
ты жмурилась от счастья и тоски,
до боли сжав ладонями виски.
Молю тебя — в тишайшей тишине,
или под дождь, шумящий в вышине,
или под снег, мерцающий в окне,
уже во сне и все же не во сне —
весенней ночью думай обо мне
и летней ночью думай обо мне,
осенней ночью думай обо мне
и зимней ночью думай обо мне.
Bűvölő
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyattfeküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
elméd mire gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Halld meg a mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomoruság,
fájásig nyomod homlokod falát.
A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s - álmomban, s álmom után
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám
és őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám.
Fordította: Illyés Gyula
Zaklinjanje
Na mene misli u prolećnoj noći,
na mene misli svake letnje noći.
Na mene misli u jesenskoj noći,
na mene misli svake zimske noći.
Nek nisam s tobom, nek sam u samoći,
nek sam daleko – i ne mogu doći,
svoj san o meni ipak predaj noći,
u hladnjikavoj posteljnoj mirnoći,
što godi kao more mekih moći.
Ko s morem, budi sa mnom ove noći.
Dok traje dan, ne misli nikad na me.
Dan sve okrene tumbe, pun galame,
uz vinske čaše i dimljive teme…
Viziji dan iskopa mnoge jame.
Težnje tvog dana neka hrle same,
ali u noći uvek misli na me.
Osećaš li kroz dozive sirene,
kroz vetar, kada s oblacima krene,
svu stisku moju, i šta si za mene, –
tamo, u sobi gde su uske sene,
gde sklapaš oči, jer pune su zene
bola i sreće što sa časom smene.
Preklinjem te u tihanoj tišini,
ili uz tutanj kiše u visini,
ili u snežnoj blistavoj belini,
il΄ kroza san što se ko java čini:
na mene misli u prolećnoj noći,
na mene misli svake letnje noći.
Na mene misli u jesenskoj noći,
na mene misli svake zimske noći.
Prevod: Lav Zaharov
