Bágyoni Szabó István Bágyon 1941. június 10. –
Variációk a nincsre
Ha mellém ülnél, mint a kisdedek,
megtudhatnád, miért sietek
kimondani bárhogyan a szót:
a Gyermeket az élni akarót.
az éltetőt, a mindég kérdezőt,
a belénk ütő, folyton kétkedőt,
ki érteni és félteni is képes,
ki nem rohan fel első istenéhez
bepörölni a nyugtalan apát,
hogy miért nincs
hogy miért adta át
a játék-jogot,
ami megillet,
hogy mért vagyok felnőttel telített
futóbolond egy rejtelem után
minden este
és minden délután
innen határon és azon túl se...
Álmok határa nincsen úgyse.
Aludj kis Öreg
s telepedj mellénk,
álmok cumiznak
anyád réveteg mellén.
2. Sínpárok végén
mikor a vérsejt holtfáradt már
s az éjszaka is vágánya végét járja
nem kell a józanító zsámoly
nincs szükség utazó mózeskosárra
hol felsírhat egy abbamaradt mondat
sípjele be se futott
gyermekkor-vonatodnak
(Kolozsvár, 1985)
3. Várakozás
Nézd, négylépés-szobánkban minden
- ha elfáradva térsz meg - veled bágyadt...
Mért megálmodni balladásan is
a helye-nincsen síró nyírfaágyat?
Pedig férfi-tűzzel óvom tested
pólyájában fiunkat... Te is félted...
Vagy féltenéd, mint égre szomjas fák
vihar láttán a növő csemetéket. -
De tátong udvarunk. Suta. Némán
hemzsegi be száz megálmodott játék.
Mi egymásba nézünk várva, vádolón:
utak, melyeken senki se járt még.
(Torda, 1970)
Varijacije na nema
1. Ako bi pored nas sela
Ako bi poput detenceta pored mene sela,
saznala bi, zašto žurim
bilo kako izgovoriti reč:
Deteta željnog života.
poživioca , neprestanog zapitkivača,
u nas stalno prisutnog oklevaoca,
ko je sposoban i shvatiti i strepiti,
ko neće odmah do svog boga juriti
da nemirnog oca utuži,
zbog čega nema
zašto je predao
pravo na igru
što mu pripada,
što sam samo odrasla osoba
ludi trkač za nekom utvarom
svako veče
i svakog popodneva
s ove strane granice a ni iza...
Snovi su ionako bez granica.
Snivaj Mališane
smesti se pored nas, tu,
snovi na snenim grudima
tvoje majke dudlaju.
2. Na kraju tračnice
kad su već krvne ćelije mrtvo umorne
i noć je na kraju svojih tračnica
ne treba podnožje za otrežnjenje
nema potrebe za korpom za nošenje beba
gde bi prelomljena rečenica zaplakala
nije stigao zvižduk voza
iz tvog detinjstva
(Kluž, 1985.)
3. Čekanje
Gledaj, u našoj sobi veličine četiri koraka
– kad morno stižeš – sve s tobom se odmara...
Što i zloslutno zamisliti plačljiv
krevet od breze kojem mesta nema?
A vatrom muškarca čuvam ti telo
i u pelenama našeg sina... I ti ga štitiš...
Ili bi ga štitila kao drvo koji za nebom žudi
kad tokom oluje rastuće potomke vidi. –
Al zjapi naše dvorište. Trom je. Nemo
vrve u njemu zamišljene igračke.
U isčekivanju, optužujući jedan drugog gledamo:
ceste na kojima još niko nije hodao.
(Turda, 1970.)
Prevod: Fehér Illés
