Halmai István Zöld kutyák – Zelene vaške

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Zöld kutyák Szavak maradtak csak. Szavak. Szétszakadók. És megváltatlan két világ, a hazabotorkálások folyosói, meg hat és fél rumtól zöld kutyák – Szavak maradtak bennünk. Utak – sehova, kétféle, semerre, s ma sincs tovább - Szemek csak, szelet mátrai égre szegeződők, utak egymásig. A Holdon át -

Zelene vaške Samo su reči ostale. Reči. Koje se cepaju. I dva neiskupljena sveta, hodnici kojima se doma vrluda, i od šest i po ruma zelene vaške – Reči su u nama ostale. Ceste – nikuda, dvojake, nikamo, dalje ni danas nema – Samo oči, vetra na nebo Matre prikovaju, ceste od jedne do druge. Preko Meseca – Prevod: Fehér Illés

Halmai István Merthogy, akárhogy – Nekako, bilo kako

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Merthogy, akárhogy

(Ladányi Mihálynak)

Közhelyeket kéne mondani;
ilyeneket, hogy a fák nem érnek az égig –
De hát ez így nagyon rossz vicc, Mester.
Arról volt szó, hogy örökké élünk.

Vagy ha nem, élhetnénk legalább gyönyörűen,
merthogy akárhogy élünk;
te valami „mindennek értelme van”-ról dadogtál
és suttyomban befizettél egy égi IBUSZ-útra.

Költő! Ez valahogy nem jellemző rád,
immáron semmi sem jellemző.
Semmire nem jellemző semmi
(ha eddig elolvasnád, feltámadásig röhögnél).

Megkérdenéd, merre van a legközelebbi –
Mert azért annyira nem vagy ismerős itt;
Meg: mérnek-e (egyébként mindegy, mit) –
S mondanál olyanokat, a papír elpirulna.

Ki kísért a végső vonatig? Senki.
Te valamire mindig fölszállsz.
Nagyot fütyül a resti, a vonat bezár –
Ha-ha-ha, Öreg!? Mi? Ha-ha-ha!

A kezünk nem emeljük föl integetni.
Minek? Azt mondtad, majd jössz –
Fogod a zöld köteted, a szürke köteted
és könyv nélkül fújod, mi az élet.

Mi most itt seggrepacsit játszunk leginkább!
Mester, te sok társasjátékot ismersz,
amik szabályait persze mi is tudjuk így-úgy,
de valahogy egyik se szórakoztató.

Viszont biztosan van egy tökéletes,
egy semmihez sem hasonlítható Játék,
egy olyan, de olyan platoni Játék –
Csak elszöktél belőle, messzire szöktél.

Mester, mit szólsz, innánk valamire,
hiszen mindig valamire iszunk.
Most már mindig iszunk valamire,
mit szólsz? Valamire innánk egy nagyot!

Az útmenti nyárfák kéken álldigálnak,
téblábol egy dalod idegeimben,
homlokot dűtök vonatablakoknak
és szemmel verem a csemői tájat.

Reggel jön, kukáskocsik mélyhegedűi.
Tűkön állok, ülök, fekszem.
Hajnalodik, ma biztosan veszek újságot,
hiszen a barátom színeset írt benne.

Mester, most lemegyek a sarokra
újságért, mert ma nyilatkozik a Verebes is
az MTK-VM feltámadásáról –
zöld-fehér, kék-fehér, végülis mindegy.

Az utóbbi hetek gólaránya – Majdcsak sikerül.
Befejezem, lapnyílta jön.
Van-e olvasnivalód odafönt, Öreg,
ha már élnivalód idelent nem akadt!?

Nekako, bilo kako

(Mihalju Ladanjiju)

Otrcane fraze bi trebalo reći;

ovakve, drveća ne rastu do neba –

Ali to je tako glupa šala, Majstore.

Bilo je o tome reč, besmrtni smo.

A ako ne, bar bi mogli krasno živeti,

jer nekako, bilo kako živimo;

ti o „sve ima svoj rezonu“ mrmljao

i krišom na nebeski put TURISTBIROA uplatio.

Pesnik! To nekako nije tebi svojstveno,

ustvari više ništa nije karakteristično.

Ništa ni na što nije karakteristično

(kad bi dotle pročitao, do vaskrsnuća bi se smejao).

Upitao bi, gde je najbliži –

Jer tu toliko nije ti sve poznato;

I: prodaju li (inače svejedno je, šta) –

I rekao bi takve stvari da bi se papir pocrveno.

Ko te je pratio do zadnjeg voza? Niko.

Ti uvek negde ulaziš.

Pišti bircuz, zatvara se voz –

Ha-ha-ha, Matori!? Šta? Ha-ha-ha!

Ne dižemo ruke da bi mahali.

Čemu? Rekao si, doćićeš –

Uhvatiš svoj zelen tom, sivi tom

i bez knjige razlažeš šta je život.

Mi se ovde sad uglavnom guzimo!

Majstore, ti puno društvenih igara poznaješ

čija pravila naravno i mi poznajemo,

ali nekako nijedna nije zabavna.

Ali sigurno postoji jedna savršena,

ničim usporediva Igra,

takva, ali takava platonska Igra –

Samo si istupio, daleko pobegao.

Majstore, šta kažeš, popili bi u ime nečega,

pa uvek u ime nečega pijemo.

Sad već uvek u ime nečega pijemo,

šta veliš? U ime nečega bi stvarno popili!

Plavo se nizaju topole pored ceste,

u mojim živcima jedna tvoja pesma tumara,

na prozore vozova čelo naslanjam

i čedan kraj očima gazim.

Ujutro kontrabasi vozila ćistoće stižu.

Nestrpljivo stojim, sedim, ležim.

Sviće, danas kupiću sigurno novine,

pa unutra je interesentan članak mog prijatelja.

Majstore, sad odoh do ugla

po novine, jer danas i Verebeš* se izjašnjava

o vaskrsnuću tima MTK –

zeleno-beli, plavo-beli, na koncu konca svejedno je.

Omer golova zadnjih nedelja – Čuće se.

Završavam, dolazi otvaranje lista.

Matori, imaš li gore šta čitati,

ako ti već ovde dole života nije ostalo.

*Verebeš – nekad popularan trener peštanskog nogometnog kluba MTK.

                             Prevod: Fehér Illés

Halmai István Pénelopé – Penelopa

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Pénelopé Naphosszat kémlelem a tengert, szemem belefájdul az erőlködésbe, míg befogja a víz fölött egy vékonyka csíkját a végtelennek. Ténfergek az öböl          medúzáktól koszoszöld                   tükre fölött, őgyelgő semmittevők,         agresszív zsibárusok,                 fecsegő hülyék közt a parton. Karácsonyodik. Ma csak néhány hajó érkezett, az utolsó is bevitorlázott alkonyatra nélküled, ércznél súlyosabb rakományával a hiányoddal -

Penelopa Čitav dan more promatram, od naprezanja oči su mi se umorile dok nad vodom obuhvatili usku traku beskraja. Od meduza          prljavozelenim ogledalom                   uvale lutam, među besposličarima,          agresivnim starinarima,                   jezičavim budalama. Stiže Božić. Danas samo nekoliko broda stiglo, bez tebe do sumraka i zadnji uplovio, od rude težim teretom tvojom nedostatkom – Prevod: Fehér Illés



Halmai István Ars poetica – Ars poetika

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Ars poetica     akkor inkább a föld akár ha sóval is behintett mint a galambrajok villogó vakui az összefolyó égtől néhány centire inkább a léptek bizonytalan kopogó bakái mint a szárnyalás az egyre sűrürlő semmibe inkább felfénylő reggelekben hazányi széles szabad terek pacái nem lökhajtásosokkal összekarcolt nyári ég inkább reccsenő gerinccel naponta fölállni s az elfeketülő földdel szemben pár percet állni még inkább olcsó kocsmák mocskos abroszain robbanó könny mint az időn a piszkossárga lék

Ars poetika dakle rađe zemlja makar i posoljena nego sevajući blesci jata golobova par santimetara od nebeskog svoda rađe bat neizvesnih koraka nego let u sve gušće ništa rađe u sjajnoj zori mrlje širokih slobodnih prostora nego nadzvučnim šarama išarano letnje nebo rađe iznemoglom kičmom svakodnevno ustati i nasuprot pocrnjeloj zemlji još par minuta stajati rađe raspršena suza na prljavim ubrusima jeftinih birtija nego prljavožuta pukotina vremena Prevod: Fehér Illés