Keresés ebben a blogban

2012. július 19., csütörtök

William Wordsworth: Daffodils - Táncoló tűzliliomok - Sunovrati

William Wordsworth

William Wordsworth (Portrait by R Carruthers)
Cockermouth, 7 April 1770 – Cumberland, 23 April 1850


Daffodils 

I wandered lonely as a cloud
That floats on high o'er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.

Continuous as the stars that shine
And twinkle on the milky way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of a bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in sprightly dance.

The waves beside them danced; but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed--and gazed--but little thought
What wealth the show to me had brought:

For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils.

Táncoló tűzliliomok 

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak, álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, -
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, - néztem, - nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert, ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok. 
Fordította.: Szabó Lőrinc


Sunovrati

Ko oblak samotan sam lutô,
     Što dol i briješke gleda s visa,
Kad spazih mnoštvo razasuto
     U beskraj zlaćanih narcisa;
Kraj jezera, pod drvećem,
Lahor s tim se igrô cvijećem.

Ko zvijezde sjajne što trepere
     U Mliječnoj Stazi preko svoda;
U beskraj njihov red se stere,
     Uz zaton, gdje ih rubi voda.
Moj pogled jedan: tisuće su,
Što njišu se u vrelom plesu.

Talasi kraj njih plešu bijeli,
     Ali nenadmašno igra cvijeće:
Mora se pjesnik da veseli
     U društvu takve pjane sreće!
Gledam – gledam – a mis΄o sitna
Kraj prizora mi pade kitna:

Kad budem ležô u duboku
     Nehaju, tuzi ili praznoći,
Unutrašnjem nek sjaju oku,
     Koje je sreća u samoći;
Nek srce žarom napuni se,
I neka pleše uz narcise.

Prevod: Ivan Goran Kovačić



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése