Émile Verhaeren (1855 – 1916)
Illustration: A. Rackham
Le vent
Sur la bruyère longue infiniment,
Voici le vent cornant Novembre ;
Sur la bruyère, infiniment,
Voici le vent
Qui se déchire et se démembre,
En souffles lourds, battant les bourgs ;
Voici le vent,
Le vent sauvage de Novembre.
Aux puits des fermes,
Les seaux de fer et les poulies
Grincent ;
Aux citernes des fermes.
Les seaux et les poulies
Grincent et crient
Toute la mort, dans leurs mélancolies.
Le vent rafle, le long de l'eau,
Les feuilles mortes des bouleaux,
Le vent sauvage de Novembre ;
Le vent mord, dans les branches,
Des nids d'oiseaux ;
Le vent râpe du fer
Et peigne, au loin, les avalanches,
Rageusement du vieil hiver,
Rageusement, le vent,
Le vent sauvage de Novembre.
Dans les étables lamentables,
Les lucarnes rapiécées
Ballottent leurs loques falotes
De vitres et de papier.
- Le vent sauvage de Novembre ! -
Sur sa butte de gazon bistre,
De bas en haut, à travers airs,
De haut en bas, à coups d'éclairs,
Le moulin noir fauche, sinistre,
Le moulin noir fauche le vent,
Le vent,
Le vent sauvage de Novembre.
Les vieux chaumes, à cropetons,
Autour de leurs clochers d'église.
Sont ébranlés sur leurs bâtons ;
Les vieux chaumes et leurs auvents
Claquent au vent,
Au vent sauvage de Novembre.
Les croix du cimetière étroit,
Les bras des morts que sont ces croix,
Tombent, comme un grand vol,
Rabattu noir, contre le sol.
Le vent sauvage de Novembre,
Le vent,
L'avez-vous rencontré le vent,
Au carrefour des trois cents routes,
Criant de froid, soufflant d'ahan,
L'avez-vous rencontré le vent,
Celui des peurs et des déroutes ;
L'avez-vous vu, cette nuit-là,
Quand il jeta la lune à bas,
Et que, n'en pouvant plus,
Tous les villages vermoulus
Criaient, comme des bêtes,
Sous la tempête ?
Sur la bruyère, infiniment,
Voici le vent hurlant,
Voici le vent cornant Novembre.
Illustration : eau-forte d'Armand Apol
A szél
A végtelen vad réteken
novembert trombitál a szél,
a végtelen vad réteken
zúg-búg a szél,
garaboncásan útra kél
és mindig új haragba fúj,
zúg-búg a szél,
a vad novemberi szél.
A kútakon viharra vár
a vaslakat s a csiga, zár
csikordul,
az utakon viharra vár
a vaslakat s a csiga, zár
zordul
azt mondja, hogy halál.
A szél a vízen nyargalász,
levél röpül nyomába száz.
A vad novemberi szél,
a szél haragja szétszed
minden picinyke fészket;
vasvesszővel dörömböl,
agg lavinát tépáz, szilaj örömből,
üvölt a tél,
süvölt a szél,
a vad novemberi szél.
A nyomorult kis kalyibák
megfoltozott ablakja sír,
röpül a rossz újságpapír
a szél mível most galibát
─ A vad novemberi szél! ─
És mit se tudva az időről
a vén malom csak jár le-fel,
villanva kattog, kelepel,
a bús malom most szelet őröl,
a lisztje most a szél, a szél,
a szél,
a vad novemberi szél.
A régi pajta nyöszörög,
a vén templomtorony mögött
recsegnek régi cölöpök,
sóhajt a gátor, a sikátor a bátor
szél vad zajától,
a vad novemberi szél zajától.
A temetőn a sírkeresztek,
holtak kinyuló karjai
lehullanak, a fejfa reszket,
a szél, a szél csavarja ki,
a vad novemberi szél,
a szél,
halljátok, hogy sziszeg a szél,
boszorkánylakta út a cél,
fagyot fütyöl, dühvel tele,
remegjetek, tarol a szél,
a félelem és jaj szele.
Láttátok éjjel őt, ki oly vad,
letépte az égről a holdat,
remegtek rozoga faluk,
a megriadt nép nem aludt,
csak vakogott az ugaron,
mint a barom.
A végtelen vad réteken
bömböl a szél,
a vad novemberi szél.
Fordította: Kosztolányi Dezső
Le Coup de vent, tableau de Jean-Baptiste Camille Corot
The wind
Crossing the infinite length of the moorland,
Here comes the wind,
The wind with his trumpet that heralds November ;
Endless and infinite, crossing the downs,
Here comes the wind
That teareth himself and doth fiercely dismember ;
With heavy breaths turbulent smiting the towns,
The savage wind comes, the fierce wind of November !
Each bucket of iron at the wells of the farmyards,
Each bucket and pulley, it creaks and it wails ;
By cisterns of farmyards, the pulleys and pails
They creak and they cry,
The whole of sad death in their melancholy.
The wind, it sends scudding dead leaves from the birches
Along o'er the water, the wind of November,
The savage, fierce wind
The boughs of the trees for the birds' nests it searches,
To bite them and grind.
The wind, as though rasping down iron, grates past,
And, furious and fast, from afar combs the cold
And white avalanches of winter the old,
The savage wind combs them so furious and fast,
The wind of November.
From each miserable shed
The patched garret-windows wave wild overhead
Their foolish, poor tatters of paper and glass,
As the savage, fierce wind of November doth pass !
And there on its hill
Of dingy and dun-coloured turf, the black mill,
Swift up from below, through the empty air slashing,
Swift down from above, like a lightning-stroke flashing,
The black mill so sinister moweth the wind,
The savage, fierce wind of November !
The old, ragged thatches that squat round their steeple
Are raised on their roof-poles, and fall with a clap,
In the wind the old thatches and pent-houses flap,
In the wind of November, so savage and hard.
The crosses and they are the arms of dead people
The crosses that stand in the narrow churchyard
Fall prone on the sod
Like some great flight of black, in the acre of God.
The wind of November !
Have you met him, the savage wind,
Do you remember ?
Did he pass you so fleet,
- - Where, yon at the cross,
The three hundred roads meet - -
With distressfulness panting,
And wailing with cold ?
Yea, he who breeds fears and
Puts all things to flight,
Did you see him, that night
When the moon he o'erthrew when the villages, old
In their rot and decay, past endurance and spent,
Cried, wailing like beasts, 'neath the hurricane bent ?
Here comes the wind howling, that heralds dark weather,
The wind blowing infinite over the heather,
The wind with his trumpet that heralds November !
Translated by Alma Strettell
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése