Jacques Prèvert (1900, 4 février - 1977, 11 avril)
Rue de Seine
Rue de Seine dix heures et demie
le soir
au coin d’une autre rue
un homme titube… un homme jeune
avec un chapeau
un imperméable
une femme le secoue…
elle le secoue
et elle lui parle
et il secoue la tête
son chapeau est tout de travers
et le chapeau de la femme s’apprête à tomber en arrière
ils sont très pâles tous les deux
l’homme certainement a envie de partir…
de disparaître… de mourir…
mais la femme a une furieuse envie de vivre
et sa voix
sa voix qui chuchote
on ne peut pas ne pas l’entendre
c’est une plainte…
un ordre…
un cri…
tellement avide cette voix…
et triste
et vivante…
un nouveau né malade qui grelotte sur une tombe
dans un cimetière l’hiver…
le cri d’un être les doigts pris dans la portière…
une chanson
une phrase
toujours la même
une phrase
répétée…
sans arrêt
sans réponse…
l’homme la regarde ses yeux tournent
il fait des gestes avec les bras
comme un noyé
et la phrase revient
rue de Seine au coin d’une autre rue
la femme continue
sans se lasser…
continue sa question inquiète
plaie impossible à panser
Pierre dis-moi la vérité
Pierre dis-moi la vérité
je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
le chapeau de la femme tombe
Pierre je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
question stupide et grandiose
Pierre ne sait que répondre
il est perdu
celui qui s’appelle Pierre…
il a un sourire que peut-être il voudrait tendre
et répète
Voyons calme toi tu es folle
mais il ne croit pas si bien dire
mais il ne voit pas
il ne peut pas voir comment
sa bouche d’homme est tordue par son sourire…
il étouffe
le monde se couche sur lui
et l’étouffe
il est prisonnier
coincé par ses promesses…
on lui demande des comptes…
en face de lui…
une machine à compter
une machine à écrire des lettres d’amour
une machine à souffrir
le saisit…
s’accroche à lui…
Pierre dis-moi la vérité.
le soir
au coin d’une autre rue
un homme titube… un homme jeune
avec un chapeau
un imperméable
une femme le secoue…
elle le secoue
et elle lui parle
et il secoue la tête
son chapeau est tout de travers
et le chapeau de la femme s’apprête à tomber en arrière
ils sont très pâles tous les deux
l’homme certainement a envie de partir…
de disparaître… de mourir…
mais la femme a une furieuse envie de vivre
et sa voix
sa voix qui chuchote
on ne peut pas ne pas l’entendre
c’est une plainte…
un ordre…
un cri…
tellement avide cette voix…
et triste
et vivante…
un nouveau né malade qui grelotte sur une tombe
dans un cimetière l’hiver…
le cri d’un être les doigts pris dans la portière…
une chanson
une phrase
toujours la même
une phrase
répétée…
sans arrêt
sans réponse…
l’homme la regarde ses yeux tournent
il fait des gestes avec les bras
comme un noyé
et la phrase revient
rue de Seine au coin d’une autre rue
la femme continue
sans se lasser…
continue sa question inquiète
plaie impossible à panser
Pierre dis-moi la vérité
Pierre dis-moi la vérité
je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
le chapeau de la femme tombe
Pierre je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
question stupide et grandiose
Pierre ne sait que répondre
il est perdu
celui qui s’appelle Pierre…
il a un sourire que peut-être il voudrait tendre
et répète
Voyons calme toi tu es folle
mais il ne croit pas si bien dire
mais il ne voit pas
il ne peut pas voir comment
sa bouche d’homme est tordue par son sourire…
il étouffe
le monde se couche sur lui
et l’étouffe
il est prisonnier
coincé par ses promesses…
on lui demande des comptes…
en face de lui…
une machine à compter
une machine à écrire des lettres d’amour
une machine à souffrir
le saisit…
s’accroche à lui…
Pierre dis-moi la vérité.
Szajna utca
A Szajna utcában féltizenegykor
este és
egy másik utca sarkán
egy ember tántorog... fiatalember
kalapja lóden
kabátja meg esőköpeny
rázza egy asszony
rázza őt egyre rázza
és beszél neki szakadatlan
s ő rázza fejét
kalapja már a fején keresztben van
s a nő kalapja is hátracsúszott majdnem lepottyan
mindketten sápadtak nagyon
a férfinak biztosan kedve volna menni...
eltűnni... meghalni... nem lenni...
ámde viharos életkedve van a nőnek
s a hangja
a hangja úgy susog
lehetetlen meg nem hallani azt
merő panasz ...
parancs...
merő jaj...
annyira sóvár ez a hang...
és szomorú
és eleven...
mintha egy beteg újszülött vacogna kint egy síron
egy temetőben télvíz idején
kinek ajtó közé csípték az ujját az sikít így szegény...
egy dallamot
egy mondatot
és mindig ugyanazt
a mondatot
darálja
szüntelenül csak
és választ nem kap...
a férfi szemét forgatja amint a nőre tekint
s legyint
akár a vízbe fúló
és szakadatlanul árad a szó
a Szajna utcában egy utcasarkon
és folytatja az asszony
nem hagyja abba...
izgatottan egyre faggatja
a sebe óriási nagy
Péter mondd meg nekem az igazat
Péter mondd meg nekem az igazat
mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
lepottyan az asszony kalapja
Péter mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
a kérdés balga s nagyszerű is egyben
Péter nem tudja mit feleljen
érzi hogy elveszett
ő akinek a neve Péter ...
mosolyog tán gyengédnek szánta mosolyát
s csak hajtogatja
Nyugodj meg lásd be hogy bolond vagy
de amire szánta arra nem jó a szó
de nem is látja
nem is láthatja hogy miként
torzul férfias száján a mosoly...
megfojtja
ránehezedett a világ
az fojtogatja
rab
ígérete sarokba szorította...
s most benyújtják a számlát ...
elébe álltak...
egy számológép
egy szerelmeslevél-írógép
egy kínlódógép ...
megragadta...
belécsimpaszkodik...
Péter mondd meg nekem az igazat!
este és
egy másik utca sarkán
egy ember tántorog... fiatalember
kalapja lóden
kabátja meg esőköpeny
rázza egy asszony
rázza őt egyre rázza
és beszél neki szakadatlan
s ő rázza fejét
kalapja már a fején keresztben van
s a nő kalapja is hátracsúszott majdnem lepottyan
mindketten sápadtak nagyon
a férfinak biztosan kedve volna menni...
eltűnni... meghalni... nem lenni...
ámde viharos életkedve van a nőnek
s a hangja
a hangja úgy susog
lehetetlen meg nem hallani azt
merő panasz ...
parancs...
merő jaj...
annyira sóvár ez a hang...
és szomorú
és eleven...
mintha egy beteg újszülött vacogna kint egy síron
egy temetőben télvíz idején
kinek ajtó közé csípték az ujját az sikít így szegény...
egy dallamot
egy mondatot
és mindig ugyanazt
a mondatot
darálja
szüntelenül csak
és választ nem kap...
a férfi szemét forgatja amint a nőre tekint
s legyint
akár a vízbe fúló
és szakadatlanul árad a szó
a Szajna utcában egy utcasarkon
és folytatja az asszony
nem hagyja abba...
izgatottan egyre faggatja
a sebe óriási nagy
Péter mondd meg nekem az igazat
Péter mondd meg nekem az igazat
mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
lepottyan az asszony kalapja
Péter mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
a kérdés balga s nagyszerű is egyben
Péter nem tudja mit feleljen
érzi hogy elveszett
ő akinek a neve Péter ...
mosolyog tán gyengédnek szánta mosolyát
s csak hajtogatja
Nyugodj meg lásd be hogy bolond vagy
de amire szánta arra nem jó a szó
de nem is látja
nem is láthatja hogy miként
torzul férfias száján a mosoly...
megfojtja
ránehezedett a világ
az fojtogatja
rab
ígérete sarokba szorította...
s most benyújtják a számlát ...
elébe álltak...
egy számológép
egy szerelmeslevél-írógép
egy kínlódógép ...
megragadta...
belécsimpaszkodik...
Péter mondd meg nekem az igazat!
Fordította: Bittei Lajos
Senska ulica
Senska ulica u deset i po
uveče
na uglu jedne druge ulice
čovek posrče... mlad čovek
sa šeširom
u kišnom mantilu
žena ga drmusa...
drmusa ga
i govori mu
on odmahuje glavom
šešir mu se sasvim nakrivio
a ženin šešir samo što nije pao
oboje su vrlo bledi
čovek svakako želi da ode...
da nestane... umre...
ali žena žarko želi da živi
i njen glas
njen glas što šapuće
nemoguće ne čuti
to je žalba...
zapovest...
krik...
taj glas je tako požudan...
i tužan
i živ...
bolesno odjče što drhti na grobu
zimi na groblju...
krik osobe kojoj su prste udarili vrata...
jedna pecma
rečenica
uvek ista
rečenica
što se ponavlja...
bez kraja
bez odgovora...
čovek je gleda mrači mu se pred očima
mlatara rukama kao davljenik
i rečenica se ponavlja
u Senskoj ulici na uglu jedne druge ulice
žena nastavlja
neumorno...
nastavlja svoje brižno pitanje
ranu neizlečivu
Pjer reci mi istinu
Pjer reci mi istinu
hoću sve da znam
reci mi istinu...
ženin šešir pada
Pjer hoću sve da znam
reci mi istinu...
glupo i divno pitanje
Pjer ne zna šta da odgovori
izgubljen je
šovek po imenu Pjer...
on bi možda hteo da razvuče usta u osmeh
te ponavlja
De smiri se jesi li poludela
ali ne zna koliko je tačno rekao
ali ne vidi
ne može da vidi kako se
njegova muška usta krive od osmeha...
guši se
svet ga je prignječio
i davi ga
zarobljen je
prignječila su ga sopstvena obećanja...
od njega se traži da položi račune...
pred njim...
računska mašina
mašina za pisanje ljubavnih pisama
mašina za patnju
ga ščepala...
uz njega se prikačila...
Pjer reci mi istinu.
Prevod: Radivoje Konstantinović
Rue de Seine
Rue de Seine half past ten
at night
on the corner of another sit
a man staggers... a young man
with a hat
a raincoat
a woman shakes him...
she shakes him
and speaks to him
and he shakes his head
his hat is all askew
and the woman's hat is about to fall off backwards
they are very pale both of them
the man certainly wants to get away
to disappear... to die...
but the woman has a furious desire to live
and her voice
her whispering voice
one cannot not hear it
it's a moan...
an order...
a cry...
so eager this voice
and sad
and living..
a sick newborn shivering on a tomb
in a winter cemetery...
the cry of a creature with fingers caught in a door
a song
a sentence
always the same
a sentence
repeated...
without end
without answer...
the man looks at her his eyes turn away
he makes motions with his arms
like a drowning man
and the sentence comes back
rue de Seine at the corner of another street
the woman continues
untiring...
continues her unquiet question
wound impossible to dress
Pierre tell me the truth
Pierre tell me the truth
I want to know all
tell me the truth...
the woman's hat falls
Pierre I want to know all
tell me the truth
stupid and grandiose question
Pierre doesn't know what to answer
he's lost
he who's called Pierre
He has a smile that perhaps he wishes were
and repeats
come on calm down you're crazy
but he doesn't know how right he is
but he doesn't see
he can't see just how
his man's mouth is twisted with his smile...
he's choking
the world lies on top of him
and suffocates him
he's prisoner
cornered by his promises...
he's called to account.
facing him...
an accounting machine
a love-letter writing machine
a suffering machine
seizes him...
hangs on him...
Pierre tell me the truth.
at night
on the corner of another sit
a man staggers... a young man
with a hat
a raincoat
a woman shakes him...
she shakes him
and speaks to him
and he shakes his head
his hat is all askew
and the woman's hat is about to fall off backwards
they are very pale both of them
the man certainly wants to get away
to disappear... to die...
but the woman has a furious desire to live
and her voice
her whispering voice
one cannot not hear it
it's a moan...
an order...
a cry...
so eager this voice
and sad
and living..
a sick newborn shivering on a tomb
in a winter cemetery...
the cry of a creature with fingers caught in a door
a song
a sentence
always the same
a sentence
repeated...
without end
without answer...
the man looks at her his eyes turn away
he makes motions with his arms
like a drowning man
and the sentence comes back
rue de Seine at the corner of another street
the woman continues
untiring...
continues her unquiet question
wound impossible to dress
Pierre tell me the truth
Pierre tell me the truth
I want to know all
tell me the truth...
the woman's hat falls
Pierre I want to know all
tell me the truth
stupid and grandiose question
Pierre doesn't know what to answer
he's lost
he who's called Pierre
He has a smile that perhaps he wishes were
and repeats
come on calm down you're crazy
but he doesn't know how right he is
but he doesn't see
he can't see just how
his man's mouth is twisted with his smile...
he's choking
the world lies on top of him
and suffocates him
he's prisoner
cornered by his promises...
he's called to account.
facing him...
an accounting machine
a love-letter writing machine
a suffering machine
seizes him...
hangs on him...
Pierre tell me the truth.
Translated by Lawrence Ferlinghetti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése