Robert Lee Frost
San Francisco March 26, 1874 – Boston January 29, 1963
"Mending Wall" by Ken Fiery
Mending Wall
Something there is that doesn't love a wall,
That sends the frozen-ground-swell under it,
And spills the upper boulders in the sun,
And makes gaps even two can pass abreast.
The work of hunters is another thing:
I have come after them and made repair
Where they have left not one stone on a stone,
But they would have the rabbit out of hiding,
To please the yelping dogs. The gaps I mean,
No one has seen them made or heard them made,
But at spring mending-time we find them there.
I let my neighbor know beyond the hill;
And on a day we meet to walk the line
And set the wall between us once again.
We keep the wall between us as we go.
To each the boulders that have fallen to each.
And some are loaves and some so nearly balls
We have to use a spell to make them balance:
'Stay where you are until our backs are turned!'
We wear our fingers rough with handling them.
Oh, just another kind of out-door game,
One on a side. It comes to little more:
There where it is we do not need the wall:
He is all pine and I am apple orchard.
My apple trees will never get across
And eat the cones under his pines, I tell him.
He only says, 'Good fences make good neighbors'.
Spring is the mischief in me, and I wonder
If I could put a notion in his head:
'Why do they make good neighbors? Isn't it
Where there are cows?
But here there are no cows.
Before I built a wall I'd ask to know
What I was walling in or walling out,
And to whom I was like to give offence.
Something there is that doesn't love a wall,
That wants it down.' I could say 'Elves' to him,
But it's not elves exactly, and I'd rather
He said it for himself. I see him there
Bringing a stone grasped firmly by the top
In each hand, like an old-stone savage armed.
He moves in darkness as it seems to me~
Not of woods only and the shade of trees.
He will not go behind his father's saying,
And he likes having thought of it so well
He says again, "Good fences make good neighbors."
Fal-javítás
Egy mit-tudom-mi nem szeret kerítést,
Fagyott-föld-duzzadást mereszt alája,
A fedőköveket a napra szórja,
Rést tár, egyszerre kettőnek valót.
Vadászok korlát-rombolása más:
Utánuk mentem, mindent helyre raktam,
Ahol követ nem tűrhettek kövön,
Mert nyuszkát ugrattak ki rejtekéből
Csahos kutyák kedvére. Más hiány,
Mit fúrni senki nem látott, se hallott,
De mindenik tavasszal ott virít.
Dombon túli szomszédomnak jelentem;
Találkozunk, mezsgyénken ballagunk,
Megint rendezni köztünk a határt.
Amint megyünk, kettőnk közt fal vonul.
A hűtlen kő azé, kihez lehullt,
Olyik cipócska, másik labda már,
Rend kedviért varázsigét találunk:
„Míg fart nem fordítunk, feküdjön itt."
Fogjuk, durvára koptatjuk kezünk,
Bár ez csak holmi játék a szabadban,
Egy ellen egy. És több értelme nincs,
Mert ott, ahol van, fal nem kell nekünk:
Ő fenyves, én meg almáskert vagyok.
Kis almafáim nem lopódznak át
Fenyőtobozt enni, mondom neki.
Felelte: „Jó szomszédság, jó kerítés."
Tavasz csiklandoz, és azon tűnődöm,
Miképp ültessek bogarat fejébe:
„Ez jó szomszédság? Nem ott kéne inkább,
Ahol marhák legelnek? És nekünk nincs.
Fal-építés előtt megkérdeném,
Be mit kerítek és ki mit kerítek,
S ki az, akit tán megsértek vele.
Egy mit-tudom-mi nem szeret kerítést
S folyton rombolja." Mondhatnám: manó;
De nem éppen manó: inkább szeretném,
Ha ő sajátmagának mondaná.
Látom, követ hoz, markolván keményen
Mindkét kezében: kőkori vadember.
Akár ha vaksötétben imbolyogna,
Nem csak fa-árnyban, erdő sűrüjén,
Nem másít apja mondásán soha,
Megszokta, már oly sokszor hajtogatta,
Ismétli: „Jó szomszédság, jó kerítés."
Fordította: Weöres Sándor
Popravljanje zida
Postoji nešto, što ne voli zid,
Što pod njim zemlju smrznutu nabubri
I kruni s vrha oblutke na suncu,
I pukotine pravi, od dva pedlja.
Šta lovci čine, to je nešto drugo:
Stizao sam za njima, popravljao
Gde kamen nije ostao na kamenu,
Jer hteli su da poteraju zeca,
Štektavim psima na radost; al ove
Pukotine – nijo još ne vide, ne ču
kako nastaju, al s proleća tu su.
Susedu svome javim iza brda;
Pa jednog dana obiđemo među
I postavimo opet zid među nas.
Između nas je zid, dok koračamo,
Oblutak onom, na čijoj je strani.
Jedan duguljast, drugi skoro lopta,
Moraš da uvračaš im ravnotežu:
„Ostani gde si, dok okrenem leđa!“
I prsti nam ogrube pri tom poslu.
Ah, svako igra ispod vedrog neba,
Na svakoj strani igrač. Al još nešto:
Ne treba nam taj zid, tamo gde jeste:
Jele kod njega, jabučar kod mene.
Jabuke moje nikad neće preko
Da pojedu mu šišarke, ja velim.
A on tek: „Dobar plot, dobar i sused.“
U meni vrti proleće, pa smišljam
Da l da mu stavim u glavu misao:
„Zašto dobar plot, dobar sused? Možda
Tamo gde ima krava? Tu ih nema.
Pre gradnje zida ja bih se pitao
Šta to tim zidom zatvaram ili branim,
I koga možda istim zidom vređam.
Postoji nešto što ne voli zid,
Hoće da ga sruši.“ Mogo bih mu reći
„Đavolci“, al, u stvari, nisu oni,
I bolje neka sam to kaže. Eno,
Vidim ga, čvrsto drži, nosi po kamen
U ruci, ko drevni divljak naoružan.
Kreće se tamom, kako mi se čini,
Ne samo jer je šuma, stabla, senke.
Neće on peko izreke svog oca,
I prija mu što mozgao je o njoj;
Ponavlja: „Dobar plot, dobar i sused.“
Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése