Keresés ebben a blogban

2015. április 23., csütörtök

Bayer Béla Eltompulás – Otupljenje – Abstumpfung

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Otupljenje

Mada me još moje dečačko lice
sa jučerašnjih igrališta prati,
dokrajčene su raspršena čuda.
Kao i ono ogledalo u kojem
moje negdašnje dečačko lice sjalo.
Na deliće raspao. Na rasutim stenama prošlosti
iščeznuto ponovo niknuti ne može.
Magla prekriva kao zvono vasione
moje večernje molitve. Tek je glas Gospoda
sve jasniji i sigurniji čega više neće biti.
Sve očitiji su refleksi prolaženja.
Tajnim znacima ni sutra više ne straši.
„Bistar razum“ je samo pust manir.
Možda je pojava na crti privida
od komedije nije ni više.
Parafraza samosažaljenja.
Kvarno sveznanje pisca.
Pero mi se spotiče, reč zastane.
Stiša se moja sumnja
s krvotokom svemira se stapa.

Prevod: Fehér Illés


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Abstumpfung

Obwohl mein verblasstes Kindergesicht
noch auf den gestrigen Spielplätzen spukt,
sind die damaligen Wunder bereits vorbei.
Ebenso ist der alte Spiegel, in dem meine
Gesichtszüge weilten, zerbrochen.
Auf dem  verwitterten Stein der Vergangenheit
kann nichts gedeihen,was vorher gewesen war.
Alles ist mit Nebel bedeckt, wie die Abendgebete.
Nur die Stimme des Schöpfers wird
immer klarer, deutlicher, was nie mehr sein kann.
Das Schwinden früherer Reflexe wird offenbarer.
Auch die Zukunft erschreckt nicht mehr.
Die Scharfsichtigkeit des Autors wandelt sich
in pure Gewohnheit. Auf der Ebene des Scheins
ist es nur Komödie, Paraphrase des Selbstmitleids.
Die Allwissenheit des Literaten ist verpfuscht.
Wie meine Feder stolpern auch die Worte.
Die Verzweifelung stumpft langsam ab
zur Zufriedenheit und wird zum Pulsieren
des Universums gekrönt.

Übersetzung: Máté Imre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése