Szente B. Levente Csak a hiány fáj – Samo manjak boli

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

f

Csak a hiány fáj magas, domboldal alatt lakunk, a város idelent - látod odafönt a temetők, az ég öleli őket. nekünk már csak a hiány fáj, mondta nagymama se filozófus, költő, se szakács, orvos, festő vagy szerető, se múzsák, se kávéház, szétesnek, buta lázadásba fúlnak, mert amikor rád tör a mérhetetlen idő, a pillanat örök lesz, jön a semmi, a halál, a félelem. régi titkos vágyak nincsenek már, nincs mi pótolhatná a csodát – társadban az ölelést, a csókot, a szerető és féltő odaadást. mert nincs mi kellene, mit kívánsz, mi feltölti szíved- lelked tartalmát, mit tovább adsz, csak marad mi ott maradt, mint morzsák a terítetlen asztalon a falakon innen és túl, odaát, csak a tűnődés jutott, mint örök és szép álom, mert el ne feledd - isteni gondolatok közé fészket rakott madár vagy: költesz, nevelsz, tovaszállsz.

Samo manjak boli ispod visokog brežuljka živimo, grad je u nizini – vidiš gore su groblja, nebo ih grli. nama već samo manjak boli, rekla je baka nije filozof, pesnik, ni kuvar, slikar ili ljubavnica, ni muze, ni gostione, raspadaju, u tupu bunu se guše, jer kad se na tebe nemerljivo vreme svali, biće tren večan, ništa, smrt, strah dolazi. ne postoje više negdašnje tajne žudnje, nema šta bi čudo nadomestio – zagralj saputnika, poljubac, odanost šta voli i štiti. jer manjka potreba, želja, to što srce – dušu ispuni, što se prosledi, samo ostaje što je ostalo, poput mrvica na nepostavljenom stolu ispred i iza zidova, negde preko, tek maštanje preostaje, kao večan i lep san, jer ne zaboravi – ptica si koja gnezdo među božanstvene misli pravi: ležeš, njeguješ, odletiš. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=51606