Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 30., péntek

Beszédes István [Gradáció] – [Gradacija]


Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
 [Gradáció]

Ebben az álomban könyv vagyok
(miközben minden olvasólámpa alszik),
szétterült lapok, egy letapadt, maga alá gyűrődött
velvícsia. Lapozz!

Ami hír a világról, azt a bőröm küldi,
azt is, hogy szalad át valami az arcomon
(neve még nincsen), s számára ez a skin szubkontinens,
veszélyekkel teli pampa, egy hozzá illő sivatag,
legmély depresszió…

Túlél, vadászik vagy párosodik épp,
kis nyelekre állít spermagömböt, megannyi
szobrát a szapora utódnak, amelyre majd ráereszkedik
a nőstény, így adva neki lelket, és én mint puszta szemgolyó,
kvarchomok törte zseb, vagy mint egy köztér,
szemérmesen vagy szenten, szenvedőn
vagy elragadtatásba esve,
lehunyom magam.

Én még az övénél nagyobb
álmodó sivatag vagyok, és nagy sivatagok vannak
az enyémen túl is, és az övéénél mélyebb
depresszió is vagyok a sok depresszió végtelen mélye
fölött, de van az a legkisebb egész is, erre figyelek,
általa tán értelmezhető körös-körül, alul-fölül
a gradációk mindensége, az összekapaszkodó,
az annyi lomot, halált boldogan ölelő,
ez idő tájt még nyilván olvasatlan
rengeteg. Lapozz!

-

Ebben az álomban könyv vagyok,
amelynek olvasója nemrégen belenézett a Napba:
a natur(al)izmus ajánlott irodalma…

A cselekmény ideje napfogyatkozásé,
és benne az áramtalanított olvasólámpa
gondolatbeli le- és felkapcsolgatása gyakorlat
a megvilágosodás damaszkuszi úti
dilemmájának szemináriumán.

(Kicsoda vagy, te, arcom[on]?)

Ebben az álomban, amerre a szem ellát
(így szokás mondani, pedig teljes
a könyvtári sötét), kormos, meztelen
kötetek napoznak a hátukon, az egész
olvasóterem bitumennel leöntve, azért
nem hallani zizzenést se, esetleg puha,
édes máz preparálja a lapozást.

*

Ebben az álomban sziklák… 



[Gradacija]

Knjiga sam u tom snu
(za vreme dok svaka stolna lampa spava),
prostirani listovi, jedna prianjana, ispod sebe zgužvana
levičija. Listaj!

Što je vest iz sveta, to moja koža šalje,
i to da nešto preko mog lica trči,
(još imena nema), i za to nešto to je skin subkontinent,
pampa puna opasnostima, njoj pripadajuća pustinja,
najdublja depresija...

Preživi, lovi ili se baš spari,
na sitne drške spermakugle stavlja, bezbroj
statua za rodne potomke, na koje će se ženka
smestiti da bi joj dušu usadila, a ja kao pusta
očna jabučica,
od kvarcnog peska slomljen džep, ili kao javni trg,
čedno ili sveto, bolno
ili baš ushićeno,
sebe sklopim.

Ja i od njene veća
pustinja sanjar sam, i iza moje još velike pustinje
postoje, i od njene dublja
depresija sam iznad beskonačne dubine mnoštva depresija,
ali postoji i ta najmanja celina, pažnju na to obraćam,
pomoću nje okolo-naokolo, ispod i iznad valjda će se
shvatiti svemir gradacija, ta sveobuhvatna,
mnoštvo otpadaka i smrti sretno grleća,
za sada još nepročitana
prašuma. Listaj!

-

Knjiga sam u tom snu,
čiji čitalac nedavno je pogledao u Sunce:
preporučena literatura natur(al)izma...

Vreme radnje je pomračenje sunca,
i unutar tog u mislima u- i iskopčavanje
iz struje iskopčane stolne lampe vežba
na seminaru dileme prosvećenja
damaskovskog puta.

(Ko si, ti, lice na [mom] licu?)

U tom snu, gde god se okreneš
(tako se uobičajeno kaže, iako je tama
biblioteke potpuna) garavi, goli
tomovi naleđuške se sunčaju, čitava
čitaona je bitumenom prosipana, zbog toga
ni šapat se ne čuje, listanje možda
mekana, slatka prevlaka preparira.

*

U ovom snu stene...

Prevod: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése