Beszédes István [Brehmfilm] – [Bremfilm]

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

 [Brehmfilm]

Ebben az álomban sziklák lapozása [gradáció],

(süllyedő, emelkedő, mintegy lélegző) hegyek,

(mozgó, olvatag) földrajz, nagy zajjal elpárlott

tengerszem a sóhaj.

Ingóköveken, billenő benső fennsíkokon oldalazva,

magához az eposzhoz mi közöm?! Élek (vadászom)

e járó gépen, melynek ékszíj-ösvényei suhognak,

csapágy-csakrái zúgnak [muzsikája a zugnak],

dugattyú-oltárkövei kalimpáló meteoritok,

melyeken lépkedve , félek, ha elbotlom,

zuhanni kezdek, felébredek...

Ebben az álomban (meglehet) felébredek:

süllyedő, emelkedő hegyekre, betűkövekre

(kőbetűkre) lépve mindig egy-egy szigeten

találom magam; s ott, valamiféle szárazulat közepén,

környezve végeláthatatlan szomjúsággal (ízre, vízre,

szóképre, összerágott zárójelre stb.) percekre bár

úgy tűnik, a következő választhatás

megugorható.

Ám ezek a sziklák papírmaséból (ilyen

az újrahasznosított Genezis), a rostok

rég rögzített szavakéi, oly könnyűek, szinte

lebegnek, oly könnyűk, szinte mint a felhők,

amelyek között lebegnek, már ha a felhők is

lebegnek, s nem torlódnak a földön

taszítva maguk előtt egy-egy kitört

[kiskapitális] hegyormot.

Itt kell a betűket levadászni, a betűket,

amelyek lábra keltek, a folyton változó olvasatot,

a magát kirakó szöveget, a mai lakomát.

Ebben a könyvben élni álom (mindenki könyvben él,

ugye, a könyv kötegelt igazság, betűit lenyomták,

s lakója [olvasó?] dönti el, mely úton halad,

mely környező betűre [ingókőre] lép, ha lép)…

S eljutsz oda, hogy egy szex-ikon sem lehet fontosabb

egy penészes lexikonnál, vagy lapjaira esik szét

az ország, nyitott szemre lépsz,

s épp becsukják.

…

Ez egyszerűen [Brehmfilm:] egy versszerűen

tördelt kolumna (afféle álvers v. hamis

hasáb), amelyben saját nevem a csapda.

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-12-1857/honap-koltoje-beszedes-istvan-brehmfilm

[Brehmfilm]

U tom snu listanje stena [gradacija],

brda (sležu se, dižu, kao da dišu),

geografija (pokretna, rastvorljiva), uzdah je

gromovitom bukom ispareno morsko oko.

Koporkajući se na klimavim stenama, nutarnjoj pomičnoj

visoravni, sa epom kakve veze imam?! Živim (lovim)

na toj pokretnoj mašini, čije staze remena štropoću,

ležišta-čakre rogobore [muzika roga],

stene oltara-pistona su tandrkajući meteoriti,

na kojima koračajući, bojim se, ako posrnem,

počeću padati, probudiću se...

U tom snu (moguće je) probudiću se:

koračajući na brdima koji se sležu, dižu, na stenama od slova

(slovima od stena) uvek na po jednom ostrvu se

nađem; i tamo, usred nekog suva

optočen beskonačnom žeđu (za okusom, vodom,

metaforom, prožvakanom zagradom itd) na momente makar

čini se, sledeći izbor je

na dohvatu.

Ali ove stene iz papirne kaše (takva je

ponovo korišćena Geneza), niti

odavno utvrđenih reči, tako su lagane, maltene

lebde, tako su lagane, maltene kao oblaci,

između kojih lebde, ako uopšte i oblaci

lebde, i ne gomilaju se na zemlji

gurajući ispred sebe po koju otkinutu

[kapitelhen] glavicu brda.

Slova ovde treba uloviti, slova

koja su oživela, neprestano promenljivu materiju za čitanje,

tekst koji sam sebe slaže, današnju gozbu.

Živeti u toj knjizi san je (svako u knjizi živi,

valjda, knjiga je u tomove složena istina, slova su utisnuta,

a stanovnik [čitalac?] odlučuje, na kojoj cesti će kružiti,

na koje sledeće slovo [nestabilnu stenu] stupiti, ako stupi)...

I stižeš do saznanja, da od buđavog leksikona ni seks-ikona

ne može biti važnija, ili će se zemlja na listove rasturiti,

na otvoreno oko ćeš stupiti,

i baš zatvaraju.

...

To je jednostavno [Bremfilm:] kao pesma

prelomljena kolumna (nekakva lažna pesma, prividna

špalta), u kojoj vlastito ime je zamka.

Prevod: Fehér Illés



Beszédes István Írástudatlan – Nepismen

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Írástudatlan Egy korábbi énem koromsötétben annyit botorkált, hogy most papírlapot, napot kerül, fénycsapdák elől menekül; mondom, egy én ez csak itt, alattam, s még mindig sprőd, s írástudatlan.

Nepismen Jedan moj raniji ja u mrklom mraku toliko se potucao da sad belinu papira, sunce izbegava, beži ispred stupica svetla; tvrdim, tu je samo jedan ja, ispod mene je, i još uvek svirep i nepismen. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.zetna.org/zek/konyvek/62/beszedes27.html



Beszédes István Szerető – Ljubavnik

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Szerető Azon napokon (melyeknek dátuma nincs, korszakolásnak nem esnek alá, idejüket legfeljebb színnel mérni, s meghatározóak, mint egy festői esemény. Azon napokon, melyeket valamiért rendkívülinek kellett tudni) szerette őt a fekhely, ami majd később, más korszakolhatatlan időben eszébe jut még, mikor az éjjeli álom kerékbe töri… Azon napokon önmagát karolva aludt, miután régen elfeledte, ez milyen, miután oly soká csak mást ölelve feküdt, más öleléséből merített nyugalmat… Miután már elfeledte belül a tárgy magaölelő, szomorú-boldog magányát, hogy a szerelem leginkább önmaga forrása, s benne a mozdulatlan testek mind magukat ölelők, hogy ilyen a szerelem a hideg földön, csak önmagát szereti, legjobban önmagát kell szeretnie a szeretőnek, mert ez az, ami a korpuszt a hideg talajtól elemeli.

Ljubavnik Tih dana (koji datume ne poseduju, ne podležu vremenskim razdobljima, čije vreme eventualno bojama se meri i sudbonosni su kao zadivljujući događaj. Tih dana koje zbog nečega vanrednima treba smatrati) ležalj ga je voleo, što kasnije, u drugom vremenu van epoha, pašće mu na um, kad će ga san noću na točak smrviti... Tih dana sam sebe grleći spavao, kad je već odavno zaboravio, šta to znači, nakon što poduže samo druge grleći je ležao, smiraj iz tuđih grljenja crpio... Nako što je zaboravio samogrleću, unutrašnju, setnu-sretnu samoću predmeta, da je ljubav uglavnom vlastiti izvor i u njoj nepomična tela sami sebe grle, da  na hladnoj zemlji takva je ljubav da samo sebe voli, ljubavnik najviše sam sebe treba voleti jer to je to što korpusa od hladne zemlje uzdiže. Prevod: Fehér Illés

Forrás:  http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/130/beszedes1.htm



Beszédes István Patrióta – Patriot

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

 Patrióta

Annyit ücsörögtem itt, ezen a szigeten,

hogy legnagyobb dombja lettem,

bárányai legelője, a legnagyobb barlang szája,

szónokai magaslata, s rejteke a vérengző medvének,

elásott tetemek, tárgyi bizonyítékok sírhelye.

Annyit ücsörögtem itt, hogy már több vagyok patrióta,

ügyetlen, messze néző szobrok talapzatánál,

s meghaltam mindannak, amit a távolban félszemű torzók látnak,

s ezért a földért, az ittlétért meghaltam a túlvilágnak is.

Az ég ügyei zajlanak magasan felettem,

folyó muzsikál, tenger dübörög fenn a fellegekben,

hogy a csodában találtam e rögöt, s raktam a szívem

helyére épp ehelyt, hogy pihenhettem itt le épp,

s hogy nem gondoltam vele, hogy az álom

eközben itt felejt?

Forrás: http://www.barkaonline.hu/blog/1284-beszedes-istvan-versei

Patriot

Toliko sam tu, na ovom ostrvu čečao,

da sam najviši brežuljak postao,

ispaša za njihovu jagnjad, otvor najveće jame,

uzvišica govornika i skrovište krvoločnog medveda,

raka zakopanih posmrtnih ostataka, stvarnih dokaza.

Toliko sam tu čečao da sam već od postamenta

patriotskih, trapavih, vidovitih spomenika vredniji,

i umro sam za sve ono što u daljini jednooki torzoi vide,

i zbog ove zemlje, prisustva ovde umro sam i za drugi svet.

Visoko iznad mene stvari nebesa se dešavaju,

gore u oblacima reka žubori, more tutnji,

do đavola kako sam našao tu grudu i stavio baš to mesto

na mesto mog srca, kako sam mogao baš tu odmoriti se

i kako nisam na to mislio da u međuvremenu

san će me ovde ostaviti?

Prevod: Fehér Illés



Beszédes István [Gradáció] – [Gradacija]

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

 [Gradáció]

Ebben az álomban könyv vagyok

(miközben minden olvasólámpa alszik),

szétterült lapok, egy letapadt, maga alá gyűrődött

velvícsia. Lapozz!

Ami hír a világról, azt a bőröm küldi,

azt is, hogy szalad át valami az arcomon

(neve még nincsen), s számára ez a skin szubkontinens,

veszélyekkel teli pampa, egy hozzá illő sivatag,

legmély depresszió…

Túlél, vadászik vagy párosodik épp,

kis nyelekre állít spermagömböt, megannyi

szobrát a szapora utódnak, amelyre majd ráereszkedik

a nőstény, így adva neki lelket, és én mint puszta szemgolyó,

kvarchomok törte zseb, vagy mint egy köztér,

szemérmesen vagy szenten, szenvedőn

vagy elragadtatásba esve,

lehunyom magam.

Én még az övénél nagyobb

álmodó sivatag vagyok, és nagy sivatagok vannak

az enyémen túl is, és az övéénél mélyebb

depresszió is vagyok a sok depresszió végtelen mélye

fölött, de van az a legkisebb egész is, erre figyelek,

általa tán értelmezhető körös-körül, alul-fölül

a gradációk mindensége, az összekapaszkodó,

az annyi lomot, halált boldogan ölelő,

ez idő tájt még nyilván olvasatlan

rengeteg. Lapozz!

-

Ebben az álomban könyv vagyok,

amelynek olvasója nemrégen belenézett a Napba:

a natur(al)izmus ajánlott irodalma…

A cselekmény ideje napfogyatkozásé,

és benne az áramtalanított olvasólámpa

gondolatbeli le- és felkapcsolgatása gyakorlat

a megvilágosodás damaszkuszi úti

dilemmájának szemináriumán.

(Kicsoda vagy, te, arcom[on]?)

Ebben az álomban, amerre a szem ellát

(így szokás mondani, pedig teljes

a könyvtári sötét), kormos, meztelen

kötetek napoznak a hátukon, az egész

olvasóterem bitumennel leöntve, azért

nem hallani zizzenést se, esetleg puha,

édes máz preparálja a lapozást.

*

Ebben az álomban sziklák… 

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-6-0127/honap-koltoje-beszedes-istvan-gradacio

[Gradacija]

Knjiga sam u tom snu

(za vreme dok svaka stolna lampa spava),

prostirani listovi, jedna prianjana, ispod sebe zgužvana

levičija. Listaj!

Što je vest iz sveta, to moja koža šalje,

i to da nešto preko mog lica trči,

(još imena nema), i za to nešto to je skin subkontinent,

pampa puna opasnostima, njoj pripadajuća pustinja,

najdublja depresija...

Preživi, lovi ili se baš spari,

na sitne drške spermakugle stavlja, bezbroj

statua za rodne potomke, na koje će se ženka

smestiti da bi joj dušu usadila, a ja kao pusta

očna jabučica,

od kvarcnog peska slomljen džep, ili kao javni trg,

čedno ili sveto, bolno

ili baš ushićeno,

sebe sklopim.

Ja i od njene veća

pustinja sanjar sam, i iza moje još velike pustinje

postoje, i od njene dublja

depresija sam iznad beskonačne dubine mnoštva depresija,

ali postoji i ta najmanja celina, pažnju na to obraćam,

pomoću nje okolo-naokolo, ispod i iznad valjda će se

shvatiti svemir gradacija, ta sveobuhvatna,

mnoštvo otpadaka i smrti sretno grleća,

za sada još nepročitana

prašuma. Listaj!

-

Knjiga sam u tom snu,

čiji čitalac nedavno je pogledao u Sunce:

preporučena literatura natur(al)izma...

Vreme radnje je pomračenje sunca,

i unutar tog u mislima u- i iskopčavanje

iz struje iskopčane stolne lampe vežba

na seminaru dileme prosvećenja

damaskovskog puta.

(Ko si, ti, lice na [mom] licu?)

U tom snu, gde god se okreneš

(tako se uobičajeno kaže, iako je tama

biblioteke potpuna) garavi, goli

tomovi naleđuške se sunčaju, čitava

čitaona je bitumenom prosipana, zbog toga

ni šapat se ne čuje, listanje možda

mekana, slatka prevlaka preparira.

*

U ovom snu stene...

Prevod: Fehér Illés



Beszédes István Lábuk rövid – Noge su im kratke

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Lábuk rövid Beszélhetünk egy helyszínről lehetőségeként valamiféle felfoghatatlan tér áthidalásának - fesztáv, körül körkép azok számára, akik öregkorukra törpék. Beszélhetünk a helyről, amelyet fel nem fedezünk soha, hisz mi a lakott világot járjuk, csodáljuk mint zuhan párkánya, és a mélybe egy amfiteátrumot tettünk, ott történik napi két előadásban csoda. Az idő, és míg el nem törik, a tér találkozásának elméleti pontja ez, elvesztettünk már minden poggyászt, fejből idézett kötéltáncosokat látni övig: két nő és egy férfi, felsőtestük felnőtt, lábuk rövid...

Noge su im kratke Može se pričati o nekom licu mesta kao o nekakvoj mogućnosti premošćavanja neshvatljivog prostora – raspon, okolo panorama za one koji su za stare dane patuljci postali. Može se pričati o mestu koju nikad nismo otkrili, ta nama je naseljen svet poznat, divimo se kako mu atula pada i u dubinu smo amfiteatra smestili, čudo se tamo dešava dnevno u dva prikaza. To je teoretska tačka sretanja vremena, i dok se ne razbije, prostora, sve posedovano je izgubljeno, iz sećanja prizivani pehlivani se vide do struka: dve žene i muškarac, gornjim telom odrasli, noge su im kratke... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.barkaonline.hu/blog/1284-beszedes-istvan-versei