Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
Szerető
Azon napokon
(melyeknek dátuma nincs, korszakolásnak nem esnek alá, idejüket legfeljebb színnel mérni, s meghatározóak, mint egy festői esemény. Azon napokon, melyeket valamiért rendkívülinek kellett tudni) szerette őt a fekhely, ami majd később, más korszakolhatatlan időben eszébe jut még, mikor az éjjeli álom kerékbe töri…
Azon napokon
önmagát
karolva aludt, miután régen elfeledte, ez milyen, miután oly soká csak mást ölelve feküdt, más öleléséből merített nyugalmat… Miután már elfeledte belül a tárgy magaölelő, szomorú-boldog magányát, hogy a szerelem leginkább önmaga forrása, s benne a mozdulatlan testek mind magukat ölelők, hogy ilyen a szerelem a hideg földön, csak önmagát szereti, legjobban önmagát kell szeretnie a szeretőnek, mert ez az, ami a korpuszt a hideg talajtól elemeli. |
Ljubavnik
Tih dana
(koji datume ne poseduju,
ne podležu vremenskim razdobljima,
čije vreme eventualno bojama se meri
i sudbonosni su kao zadivljujući događaj.
Tih dana
koje zbog nečega vanrednima treba
smatrati)
ležalj ga je voleo, što
kasnije, u drugom vremenu van epoha,
pašće mu na um, kad će ga
san noću na točak smrviti...
Tih dana sam sebe
grleći spavao, kad je već odavno zaboravio,
šta to znači, nakon što poduže samo druge
grleći je ležao, smiraj iz tuđih
grljenja crpio...
Nako što je zaboravio samogrleću,
unutrašnju, setnu-sretnu samoću predmeta,
da je ljubav uglavnom vlastiti izvor
i u njoj nepomična tela sami sebe
grle, da na hladnoj zemlji
takva je ljubav da samo sebe voli,
ljubavnik najviše sam sebe
treba voleti jer to je to što korpusa
od hladne zemlje uzdiže.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése